4, OLDAL
KANABÁI MAGYAE MüHICAS
im2 áFBMJS S, CSÜTÖRTÖK
(A szovjet sajtó a aeínzetközi problémákról)
ASZOVJETUNIÓ Legfelsőbb Tanácsa március &-án jóváhagyta a Szovjetunió 1952, évre szóló Állami Költségvetését. Ezt nem sokkal megelőzőleg vette kezdetét az uj Állami Költségvetés megtárgyalása az amerikai kongresszus bizottságaiban, U-gyanez*a kérdés áll az angol parlament napirendjén is- A költségvetésre vonatkozó sorozatos üzenetekkel és beszédekkel léptek fel Joszida Japánban és de Gasperi Olaszországban is.
Mindezek az események gazdag anyagot szolgáltattak a szovjet sajtó számára összeha-sonlitásra és következtetésekre. A »Právdá« kiemelvén a Szovjet Szövetség Állami Költségvetése és a kapitalista országok költségvetései között fennálló, feltűnő ellentétet, ekéket, irja:
»A Szovjet Állani és a népi-demokrácia országainak költségvetései a békés épitkezés, a dolgozók anyagi és kulturális színvonala szakadatlan emelésének ügyét szolgálják. Az agressziv Észak-atlanti szövetségben résztvevő országok költségvetései szemléltető bizonyitékai a népeknek a fegyvergyárosok részéről folyó óriási méretű kirablásának, és megdönthetetlen bizonyítékául szolgálnak annak,hogy az amerikai-angol imperialisták uj világháborút készitenek elő«.
A SZOVJETUNIÓ uj Állami Költáégvetése 509.9 milliárd rubel összegű bevételeket és 47&.% milliárd rubel összegű kiadásokat irányoz elő.
;»Országunk Állami Költségvetése kiadási főtétele a népgazda-ságr a konununizmus sztálini é-pitkezéseinek finanszírozása, -— irja a »Právdá Ukraini«. -— Erre 180.4 milliárd rubel kiadás van előirányozva. Az óriási tőkebefektetések következtében az ország száz és száz uj gyárat és üzemet kap, új vasutvonalak és hajózható csatornák építését kezdi meg, szén- és ércbányákat épit, uj olajlelőhelyeket tár fel, egyszóval mégjobban megerősíti gazdasági hatalmasságát.*
Ugyanekkor például az uj a-merikai költségvetés kiadásainak főtétele a háború előkészítésére, fegyvertermelésre, katonák felszerelésére és kiképzésére, hadi-támaszpontok építésére, atombombák és a tömeges emberpusz-titás egyéb fajtái előállítására szolgáló kiutalások.
»Az uj amerikai költségvetés még élesebben kifejezett militarista jellegű, — irja a »Pi'ávdá<c. — Míg például a folyó 1951— 195!^e3 év költségvetésében az ugjmevezett nemzeti biztonság
programjára, mely magában foglalja a fegyveres erők fenntartására, a külföldi államok »segé-.lyezésére«, az atomfegyver előállítására, a ^polgári-védelemre* fordított kiadásokat, az összes költségvetési kiadások több mint 70%-át irányozták elő, addig e kiadások fajsúlya még inkább megnő az^ 1952—1953-as évek költségvetésében.
A költségvetés alkalmából Truman által kért csupán ezekre a kiadásokra történt kiutalások elérik a 65.1 milliárd dollárt. Ez az Összeg több miht-hatvanszoro-sa az Amerikai Egyesült Államok 1938--39-es évi katonai kiadásainak és több mint kétszeresen múlja felül az lÖ41-^1942-es költségvetési évben a háború vitelére fordított kiadásokat*.
"MB EZZEL távolról sem merül-~^ tek ki az ámerilcai költségvetés háborús kiadásai. Hadi be-' rendezések építésére és katonai jellegű kutatásokra kiadott n^gy összegeket rejtettek el az Amerikái Egyesült Államok költségvetésének más pontjai álá>
»Ha mindezeket- számításba vesszük, — emeli ki a »Právdá«, -— akkor kiderül, hogy az Amerikai Egyesült Államok állami költségvetése 1952—1953-as évre 85.4 milliárd dollárra tervezett kiadásai teljes összegének négyötödénél nagyobb része a háború előkészítésének finanszírozására szolgál*.
A szovjet költségvetést első rovatától az utolsóig az egyszerű emberről, jólétéről, üdüléséről, oktatásáról váló gondoskodás hatja át.
A folyó év költségvetése szerint 124.« milliárd rubelt irányoztak elő társadalmi-kulturális intézkedésekre. Kolosszális ö§z-szeg! -—je^zí meg a »Lityera-tumájá Gazeta*. ^ Négy milliárd rubellel haladja tul az 1951-es év e célra történt kiutalásait. Az ebben a pontban foglalt kiadások magukbaa foglaQák az oktatásügyre, egészségvédeiémre és i:estedzésre, társadalmi biztosításra és ellátásra,, a sokgyermekes és egyedülálló anyák ál lami segélyezésére történő kiadásokat. És, ami különösen jellemző^ a költségvetés bármelyik rovatához fordulunk is, előrehaladást látunk. Szakadatlan növekedés, íme, ez a mi életűnk megkülönböztető sajátossága, ragyogó kifejezésre talál az Állami Költségvetés számadataiban*.
^ Ugyanekkor az amerikai költ© ségvetés is, a többi kapitalista országok költségvetései is teljesen figyehnen kívül hagyják a dolgozó tömegek életbevágó érdeke-
»Az amerikai progresszív sajtó számításai szerint, — írja a »Právdá«, a nem-háborus kiadások az Amerikai Egyesült Államok költségvetésének csupán 11—12 százalékát teszik ki. Ha tekintetbe vesszük, hogy e kiutalások nagyrésze a szertelenül fel-duzz^ztott közigazgatási-rendőri apparátus fenntartására fordítódik az Amerikai Egyesült ÁP-lamokban,. akkor könnyen meg-■ érthetjük, hogy az oktatásügy, egészségügy és a lakosság társadalmi szükségletei finanszírozására csak szánalmas morzsák maradnak. Elégséges azt mondanunk, hogy az uj költségvetésben az oktatásügyre fordított kiadások kevesebbre rúgnak, mint az összes kiadások 1 százaléka. És ez abban az időben történik így, amikor a közoktatás egész rendszere j még a burzsoá sajtó- beismerése, szerint is, a legsúlyosabb válságot éli át.« -
/A SZOVJET költségvetésben ^z adóbefizetések a bevételek jelentéktelen részét teszik ki,
»A szovjet költségvetés jellemző sajátossága abban rejlik, hogy bevételeinek alapvető része a szocialista vállalatoktól és szervezetektől folyik be, -— emeli ki a* »Moszkovszkája Právdá*. ~ A Szovjetunió kiszélesbitett szocialista újratermelés • törvényei szerint fejlődő népgazdasá-, ga biztosítja a költségvetési bevételek szakadatlan növekedését. A lakosságtol befolyó adók az 1952-es év költségvetésének bevételi részében csupán 9.3 százalékot tesznek ki*.
A*" kapitalista országokban viszont % dolgozók adói a hevételek főtételei. A háborús előkészületek az adóprés még erősebb megszorítását váltották ki ezekben az országokban.
»Truman, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, -—jegyzi meg a »Právdá Ukraini*, ~ ha-tahnon léte egyetlen esztendeje ^alatt jelentősen több adót szedett ki az amerikaiakból, mint 31 elnök az Amerikai Egyesült Államok fennállásának 156-eszteiide-je 'alatt. De a mérhetetlenül nagy adók nem nientik meg az Imperialista tábor országainak költségvetéseit a deficittől*.
A »Právdá* new-yorki tudósítója közK, hogy Truman kormánya a koreai háború kezdete óta már háromszor emelte az adókat, amelyek jelenleg a közvetett adókkal egjütt az amerikai munkások és alkalmazottak átlagos munkabérének csaknem a felét nyelik el. És ennek ellenéibe az állami költségvetés deficitje az uj évben ismét 14 milliárd dollárnál többre rug.
»A második világháború előtt — irja a „Pirávdá" hivatkozva a-merikai statisztikusok számításaira, -—minden egyes amerikai 8 dollár 75 cent-tel járult hozzá (évenként — a szerkesztő) a kormány katonai kiadásainak fe-dezéséhez. 1952—-1953-ban nem^ kevesebbel, sem többel kell majd hozzájárulnia, mint 413 dollárral .. . Az uj költségvetés szerint az. Amerikai Egyesült Álla-mok óránként 7 millió 431 ezer 500 dollárt adnak majd ki háborús készülődésekbe r*
A KAPITALISTA országok ^ költségvetéseivel ellentéthejí a szovjet költségvetés a békésé, pitkezés költségvetése. De miközben az ország alapvető erőit és készleteit a népgazdaság és kultúra további emelésére irányítja, a szovjet kormány nem veszíti el szémélől a védelem e-rősbitésének szükségességét.
»1952-beh 13:8 milliárd ru« beit, vagyis az Állami Költségve^ tés kiadásainak 23.9 százalékát irányozták elő A védelmet szolgáló kiutalásokra, —- írja a >Krasznájá ' Zvjezda*. Ezek a pénzeszközök lehetővé teszik Hazánk védelmiképessége további megerősitésére szükséges intézkedések végrehajtását. / A békés, alkotó munkávalfoglalkozó szovjet emberek éber fi-gyeleinniel kísérik az imperialista agresszorok fondorkodásait. »Az agresszorok persze ázt akarják, — idézi a-,,Krasznaja Zvjez-da*' 1. V* Sztálin szavait, hogy a Szovjet Szövetség fegyvertelenül álljon a íeátámádás esetében. A Szovjet Szövetség azonban nem egyezik* ebbe bele és azt véli, hogy az agresszort telfes fegyverzetben kell fogadni*..
A Szovjet /Szövetségnek semmiféle agresszív szándékai isincsenek. Kém fenyeget egyetlen országot és egyetlen népet sem. Fegyveres erői sehol nem viselnek háborút és nem vesznek részt semmiféle hadmüveletekben. A Szovjet ország hajthatatlanul a béke .politikáját folytatja és á népek közötti béke és barátság harcosainak élcsapatában halad.
, A: szovjet ÁUsiml Költségvetés-nek, mint a. Szovjetunió népei jóléte és kultúrája szakadatlan és viharos előrehaladása dokumentumának nagy, nemzetközi jelentőségéről szólva^ a szovjet sajtó aláhúzza, hogy a Szovjet Szövetség ÁUahií Költségvetésének és a kapitalista államok költségvetéseinek egymással való szembeai-litása szemléltetőleg bizonyítja a sábvjét szocialista gazdaság rendszer nagy fölényét, amely biztosítja a Szovjet állam, az e-gész világ békéje támasza hatalmának további növekedését
4
■i
(Folytatás a 2. oldalról)
ség, valamint a fegyvedbs-
2és folytán létrejött gor-
njreaztő terhek enyhítése szeiiipontjából.a
mokba, amit készáruk formájában hoznak vissza, a-mi csak egy maroknyi kapzsi monopolista érdekét szolgálja, akik gyorsan szerzett profitra töreksze-
doígo^^^m^J^dábmM^^^^ » kaiadai nép rovására,
A st catharinesi McKin- Ugyanakkor Kanadának non-lokál által előterjesz- meg van a gazdasága, tech-tett és elfogadott javaslat nikusai, mérnökei, szak-igy tárja fel a helyzetet: |munkásai acélmüvek, olaj-
», . . Kanada nyersanya-,finomítók, papírgyárak és gait kiszállítják Kanada-; egyebek építéséhez, ami a ból, főleg;az Egyesűit Álla-'munkaalkalmak és nemzeti
jólét forrásait teremti meg ^
Ezért ez a g3nilé& kijelenti, Eogy ellenzi a jelenleg kmmSaay azon politikájáty hogy ^Kismada természeti kincseit egy idegen hata-
lomnak rendeli alá, , )És elhatározatuk, hogy sürgetjnk Kanada kormányát,-* hogy halailéktalantal doigc^zzcm ki terveket o-ly®» a»ikséges nzemek építésére, amelyek <a kaaxadai nyersanyagokat Kanada-
ban dolgozzák fel.<!( A dömping áruk ellen
Az amerikai dömping á-rukkal kapcsolatban, az Acme' Screw and Gear 984-es lokálja a következő követelést terjesztette elő:
^Minekután az utóbbi i-dőben a U. S. nagytömegű fölösleg dömpingárut hoz be Kanadába,, használati cikkeket, textilárukat, villanymotorokat, hűtőszekrényeket és sok más egyebet, / -
Továbbá az amerikai piacok zárva vannak nagyon sok kanadai áru előtt az elérhetetlen vámok következtében, amit, mint a sajt esetében, a U. S. nem hajlandó leszállítani, a nem-
zetközi konferencián aláirt egyezmény ellenére sem,
S miután teljesen nyilvánvaló az az irányzat, hogy a U. S. kiviszi a nyersanyagjainkat s a készárukat ^sokszorosan magasaoD áron szállítja vissza —
Ezért mondja ki a ÜAW-CIO e 26. keröletí tanácsa, hogy felhívja Kanada kormányának figyelmét erre a nyugtalanító állapotra c« követeli, hogy azonnal lépésekkel állítsák le azaJöC-rikai dompingclést Kan^* dába. és korlátozzák az merikai áruk beözönlescl Kanadába, mindaddig, a-mig kellő intézkedés n&a történt arra, hogy kanadai készárukat visznek w tJ. S.-be.«
A-
A. GROP külügymíni Britannia, az ország moszl kormány iiev€ nyújtott át a téséről, csato] lapjaírói szól
. A szovjet je 7 év után méj országgal bél Német Oempkr. nak a négy ameljrben ké: met békesz^ő tat, mint szovjc rom kormányn lanul tárgyalj dés kérdését elkészítsék a vezetet se t€ megfeleiő nem szék, amelyen vesz«.
A békeszerzc részvételével, telével kell k négy hatalomn kat a feltételei met nép akarai mány mielőbbi
A szovjet jei szerződés-terve
A ssovf békess
^ NÉMETORÍ se óta csaP Németországna szerződése; az más államokhc egyenjogú helj lis állapotnak az összes béke A német béke nélkül nem let gos nemzeti é bevételét.^
A német nagy jelentősé) szilárdítása sz szerződés lehet megoldjuk a n tében előállt oldása létérde moknak, amely i-essziótól, kű szomszédainak segíti majd az jnegjavulását béke megteren
A német meggyorsítását gessé, hogy a bántó német m szélyét nem h dami értekez] még mindig ne szerződésnek l tarizmus és a i hetőségének ell
A német bél lemti a német feltételeit, elös értelmében Né független, den Iámnak fejlődi