6. OLOAt
KANADAI MAGYAK MUNKÁS
1958 OKTŐBER 16, CSÜTÖRTÖK
^zcEd Mirzadzsanwide — fiatal szovjet tudós
ADOKTORI disszertáció megvédése után hazaérkezve Moszkvából, Azad Mir-zadzsanzade ujra belemerült a gyakorlati ügyek tengerébe. Nem volt könnyű találkozni vele Bakuban. Elhatároztam, hogy otthonában keresem fel este Mirzadzsan-zadet. - ^
—. Azad még nem jött haza. — A tudós édesanyja, még nem öreg és nagyon moz;
gékony asszony, betessékelt, hogy kisse megpihenjek a hőségtől, amig hazajön Azad. Elbeszélgettünk.
— Maga természetesen tudja, hogy a forradalom előtti Azerbajdzsánban egyszerű embernek nem állt módjában nemcsak főiskolai, hanem még középiskolai képzettség megssserzése sem. A szovjethatalom azonban mindent megtett, hogy A-zad tanulhasson, s Azad valóban nagyon jól tanult: a hetedik osztályban egy tél folyamán magántanulóként vizsgázott le a nyolcadik, kilencedik és tizedik osztályból. Érettségi bizonyítványt kapott. 1944-ben, amikor Azad tizenötéves lett, felvették az Azerbajdzsán Ipari Főiskolára.
Rövid életrajzának to\ábbi szakaszairól már maga Azad Mirzadzsanzade mesélt, aki közben hazajött.
Első állása a tudományos intézményben nem volt nagy — laboráns a Tudományos Akadémia Kőolajipari Intézetében. Az o-Jajbányászat azonnal magára vonta Azad érdeklődését.
1948-BAN az ^Azerbajdzsán olajgazda-8ág« c. folyóiratban megjelent az ifjú elíő nagy munkája: »Az agyaghabarcs rétegvízzel való készitésének célszerűsége*.
Az olaj kútfúrók rendszerint tengervízzel készítették az agyaghabarcsot. S ezt évtizedeken át szabálynak tekintették. Mir-zadzsanadze diák azonban aprólékos kutatások eredményeként bebizonyította az agyaghabarcs rétegvízzel való készitésének célszerűségét: a rétegvíz lúgot tartalmaz, ez pedig lágyságot kölcsönöz a ha-bai-csnak, csökkenti a napi fiitrációt, következésképpen csökkenti a kémiai reagensek fogyasztását.
1949-ben a tehetséges ifjú megkapta a bányamérnöki oklevelet, két évvel később
A lengyel Gomulka
DORGAUAA FŐPAPSÁGOT
"I7LAD1SZLAV Gomulka lengyel minisz-^ terelnök a minap a katolikus főpapságot azzal vádolta meg, hogy >nyiltan és titkon* a kormány ellen dolgozik. Ez a megrovás a legélesebb volt azóta, hogy 1956-ban meghatározták az eg>'ház jogait,
Gomulka felszólalását az előzte meg, hogy^ Longycloi-szág sok részében az egyházvezetők megszervezésében vagy sugallatára nyíltan megsértették a kormánynak ama rendeleteit, amelyek kizárják a vallásos befolyást az iskolarendszerből.
— Minden erőnkkel el kell Ítélnünk minden arra irányuló kísérletet, hogy áz iskola normális munkáját akadályozzák — mondotta Gomulka.
Az olyan mostani kampányszerű meg-nyihánulásokat, hogy például kereszteket függesztenek ki az iskolai tantermekben, Gomulka >a főpapság bizonyos részének* tulajdonitotta, »mcly továbbra is a Lengyelország iránt ellenséges vatikáni körök befolyása alatt marad és amelyek céljainak semmi közössége nincs az egyház val-Jási hivatásával*.
« * •
Az idei jó termés ünneplésére Varsóban nemrég 65,000 paraszt gyüíc össze az or-Bzág minden részéből.
Az 1934—38-as időszakiján az átlagos terméshozam 11,4 mázsa volt hektái*on-ként, mig 1957-bon ez 14.3 mázsa volt.. Az idei átlagtermé.H hekUironként 14.9 mázsa köHil mozog. Az 1961—65-ös időszakra a 17 máz.Hát számítják elérni.
Lengyelország paraszt'^ágának csak egy kis százaléka fogott eddig össze szövetkezetekbe, de ezek átlngtmnése maga,sabb.
pedig megvédte kandidátusi disszertációját.
A műszaki tudományok doktora tudo-mányos fokozatnak elnyerésére A. Mirzadzsanzade disszertációt nyújtott be a nyúlós és nyulós-plasztikus folyadékok hidrodinamikájának problémáiról az olajbányászatban. A disszertáció megvédésekor Iljusin professzor kijelentette: »Ez a munka többet adott nekem, mint amennyit ^Mir-zadzsanadze kapott tőlem — tudományos vezetőjétől.^ A professzor hivatalosan e-zekkel a szavakkal szövegezte meg véleményét röviden: »A szerző az olajbányászat irodalmában először alkotott müvet a nyulós-plasztikus folyadékok hidrodinamikájáról*.
Azad Mirzadzsanzade — a legfiatalabb tudománydoktor a köztársaságban: 28 é-ves. Körülbelül 60 tudományos munkája jelent meg, amelyek közül sok külföldön is ismert; Az olajbányászati szakemberek körében széles népszerűségnek örvendenek í:utatásai és megállapításai az agyaghabarcsról. Az általa levezetett elméleti séma és ajánlásai segítenek az olajkutfu-róknak 7:utakat hajtani nyelőzónákban a lehető legcsekélyebb agyaghabarcs-fogyasztással és segit kikerülni üzemzavarokat.
Mik a tudós tervei a jövőre? En-e a kérdésre Azad így válaszolt:
— Most monográfiát irok a hidrodinamika alkalmazásáról az olajbányászatban. Ügy gondolom, hogy ez a népgazdaság
számára nagyon fontos munka.
Tanulnak a munkások
SZOVJETUNIÓ majdnem valamennyi nagyüzemében léteznek üzemi technikumok és főiskolák osztályai, nem is szólva a munkásifjusági iskolákról, amelyekben a foglalkozásokat ugy osztják be,hogy a különböző váltásokban dolgozó fiatalok reggel vagy este tanulhassanak.. A szov-jetoi-szágban ifjak és leányok tízezrei a termelőmunka félbehagyása nélkül nyernek felső- és középiskolai képzettséget, kiváló képesítésű szakemberekké válnak. Az állam fizetéses szabadságot biztosit nekik a vizsgák idejére, megteremt számukra minden szükséges feltételt az eredményes tanuláshoz. Z'
Tudósítónk egy átlagos szovjet üzemben járt —' a moszkvai Kalihyin-gyárban, a-mely fonalat gyárt a gyapjuszö\*etek részére. Beszélgetett Ligyíja Szamilkina fiatal méraökkel, aki nemrég még egyszerű munkásnő volt. —
— Gyárunkban — mondotta Szamilkina — körülbelül ezer ifjú és leány dolgozik, ötszázan közülük munkásifjusági iskolákban, főiskolákon és technikumokban tanulnak.
Itt van példátt osztályos iskola ba, nem voltseá »^eg teljes középi volt. Eltelt néhüt munkásifjusá^ nikumot és most lez tagozatánaki nul. A tanulás sxá nak. Jól ismeri 1 termelési technolí seg, hogy Marni nak nevezték ki j mai oktatásában, pssze 21 éves.
Sok ilyen péJdi la, technikum, fóá zetes a fiatal szói Az állhatatos, ere szovjet ifjakat és lőmunkájukban, ♦
"Uj csodás
A SZOVJET Nők ^ sára a Szovjá a Nemzetközi De IV. kongresszusa
MAGYARORSZA
AZ ORSZÁGGYŰLÉS TANÁCSKOZÁSA
Országgyűlési és tanácsválasztásokcit tartanak november 16-cs
A magyar országgyűlés szeptember 26-án tanácskozásra ült össze, amelyen a kőzik a konnáiiy, Népköztársaság Elnöki Tanácsa, s a Minisztertanács adott munkájáról beszámolót; radalmi terror majd az országgyűlési képviselők, valamint a tanácsok tagjainak választásáról szóló ki, mikor már tőrvényjavaslatot vitatta meg; végül az Elnöki Tanács javaslatára feloszlatták az or- léténél szövets szággyülést és november 16-ára kiirták az országgyűlési és tanácsválasztásokat. ták a nemzető
Az alábbiakban részleteket közlünk az Elnöki Tanács és a Minisztertanács be- féle nyelven b számolóiból, valamint az uj választási törvényből. Az Elnöki Tanács nevében Dobi Ist- Hogy mi meg
ván, a Minisztertanács részéroldr. Münnich Ferenc tartotta meg a beszámolót* _ a népi ha
az elleiSorrad kodva másfajta maga hatalma" \e a terro^' gyilkosokkal, a gátról érkezett vei és Lőwenst'
Hazánkban a dolgozó milliók bizalommal és hűséggel állnak a párt és a kormány nriogötf
Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének beszámolójából;
A mai ülés — mondotta beszéde elején Dobi István — a magyarországi szocialista épités igen komoly és talán legnehezebb harci szakaszát zárja le. Az Elnöki Tanács, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Hazafias Népfront és a forradalmi munkás-paraszt kormány együttes kezdeményezésére ugy határozott, hogy ja\aslatot tesz az országgyűlés feloszlatására.
Nehéz világpolitikai helyzetben, sorozatos imperialista provoke^ciók idején szólítjuk uj országgyűlési képviselőválasztásokra és uj tanácstagi választásokra az oi-szág népét. De másfelől örömmel állapithatjuk meg a szocialista tábor világtekintélyének, hatalmi túlsúlyának növekedését, a béke erőinek^ szilárd elhatározottságát, hogy bárminő háborús fenyegetéssel szemben megőrzik az emberiség békéjét ....
Belső nyugalom, épitkezés, békés munka légkörében élünk, nem egészen két évvel az ellenforradalom után. Az 1953-ban megválasztott országgyűlés ma záróülését tartja. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának működéséről 1957 december 19-én hangzott el itt a legutóbbi beszámoló. Az ország teljes konszolidációja mutatkozott abban is, hogy azóta nagymértékben csökkent törvényerejű rendelet alkotásának szükségessége.
Részletesen foglalkozott ezután Dobi István az Elnöki Tanácsnak a külügyi feladatok .során végzett munkájával. Elmondta, hogy mintegy 20 nemzetközi szerződést Írtak alá, illotve meglevő nemzetközi egyezményekhez csatlakoztak a legutolsó beszámoló óta elmúlt időszakban.
Ezután az ellenforradalom előtti időszakra tért ki Dobi. Hangsúlyozta: 195G
Egy-
Mind.
Mindszentyről
októbere előtt ebben az országban már é-vekig építettük a szocializmust. Rendkívüli eredményeket értünk el a társadalmi átalakulás, a kulturális fejlődés, a gazdasági élet területén, iparban, kereskedelemben, mezőgazdaságban egyaránt. A mun- ,. kásosztály pártja a dolgozó parasztsággal ]>K szövetkezett munkásság kezébe vette az l^]"^^^ ? oi-szág kormányzását . f. leseivel es m
„A szocializmus építése közben hibákat ís h?Í!,í navilonj'
követ ünk el, de a hibák eltörpültek az e- ^HnUfS
redmenyek mellett, és főleg a legnagyobb ^'^'l^^if^^nálhi
eredmény mellett, hogy az államhatalom . ^V^/^f
a dolgozó nép kezébe került. ^''?!''y^^j
zett leveleit.
Nem érhet még egyszer rajtaütés ^^'^
Az ellenforradalom tanulságaival fog- alkothat. Miutíi lalkozya hangsúlyozta, hogy a magyar sajtó tele volU munkásságot, a dolgozó parasztságot, a vad töiténetevö, munkashatalmat, a proletárdiktatúrát még velct id nekea egyszer hasonló rajtaütés nem érheti. Megii-ta, b
Ismertette ezután Nagy Imrének és tár- megbocsátá^ sainak már 1956 októbero előtt érlelődő latait a rcn aruhisat. Október 23-a után azonban már tés, chiársak,! keso volt idézgetni a baljós jeleket, idő -sem volt rá. Akkor már nem lehetett egyebet tenni, mint a jobbratolódás fékezésére törekedni, néhányunknak, akik itt voltunk az Országházban. A
Ax magyö
kiró
n hidegha'X" mok áltnl vcí
kerestünk választ. De nem men t<;nek fel egyikünket sem a kötelesség a-loi, hogy o^zután minden helyzetben és ^
mmden időben tartsuk nyitva a szemünket, ciali.^ta or5 <"« kezünk ügyében legyen a fegyver , . . NonicaaK
Kádíirék és jómagam, október végén sok sobb tcrsc|C
erc^.a7.,te.st tettünk, hogy a Nagy Imre ve is fo J^J»
Kormány vezetői előtt bebizonyítsuk: mi^ ta
közben idebent az Országházban tanács- használhat