1961 február 16
KANADAI MAGYAR MUNKÁS
oldal
W. KASHTANí
MI LESZ az országos szakszervezeti mozgalom (Cana-dian Labor Congress) követ^ kező lépése most, miután javaslatait a szövetségi képviselőház elé terjesztette?
Mintegy 600 delegátus jött fel Ottawába az ország különböző részén működő szakszervezeti tagozatok képviseletében, hogy a kormányhoz intézett feliratban előadja a dolgozó nép követeléseit. Claude Jodóin országos szakszervezeti elnök lépett a kormány tagjai elé és felolvasta a CLC nevében, hogy a nép követeli a mun-l kanélküliség megszünteté-l sét. A kormány illedelmesen meghallgatta az előterjesztés felolvasását, de nem ; Ígért meg semmit, sőt • mint egyik hirlapiró jelentette — a munkanélküliségért a szakszer\ezeteket tette felelőssé.
Míchael Starr munkaügyi miniszter igy fejezte ki a kormány felfogását: *'A* kormány már megtette a magáét. Itt az ideje, hogy a munkások, és a gyárigazgatók cselekedjenek."
A kormány bizony megtette á magáét, de nem a munkások érdekében, nem a munkanélküliség megszüntetésére.
A gyárigazgatóságok is akcióba léptek, hiszen amig Starr munkaügyi miniszter beszélt, a General Motors kijelentette, hogy.ebben a hónapban elbocsátásokat fog végrehajtani és megrövidíti a munkaidőt. Egy nappal később Walker közmunkaügyi miniszter igy nyilatkozott: "Ne hagyjuk magunkat becsapni, a munkanélküliség súlyosbodni fog a téli hónapok folyamán." Kijelentette ugyanakkor, hogy a kormány csalódottan és tehetetlenül áll szemben a rosszabbodó helyzettel.
Annyira tehetetlen a kormány a súlyosbodó munkanélküliséggel szemben, hogy a dolgozó asszonyokat készül kirekeszteni :a .munkanélküli biztosításból. Annyira tehetetlen, hogy az idénymunkásoktól is metr akarja tagadni á munkanélküli biz-^ tositást. Erdőmunkások és halászok biztosítása veszélyben van. Annyira tehetetlen a kormány, hósy a biztosításon kívül akaria helyezni azokat, akiknek évi $400o!t .nieghaladja a
^Ugvanakkor Fleming pénzügyminiszter figyelmeztette a munkásokat, ne merészeljenek szti'áikba menni, foeradjariak el bérrögizi-test ugy, ahoíry azt a kor-manv a vasutasokra kényszeritette.
den terhét.
Világosán áll ez' a kormány javaslataiban. Világosan kitűnik ez a monopóliumok javaslataiból is, meg a kaiptalista lapok állásfoglalásából is.
Látnia kell ezt a szakszervezeti mozgalomnak és az eddiginél sokkal komolyabban kell fellépnie a kormány ellen az egyre rosszabbodó válság visszafordítása céljából.
Jó kezdet volt az ottawai felvonulás. Kár, hogy az országos szakszervezeti vezetés reakciós szárnya alkal-; mas manővert látott benne aiTaj hogy elejét \'egye vele a munkanélküliek ottawai tüntetésének és. nem arra használta fel, hogy az ország, figyelmét a * dolgozó nép kilátástalan helyzetére terelje. Hasonlóképen kár, hogy nem vonták be á munkanélküliek' szervezeteit, ném szólították fel azokat a demonstráció támogatására, inkább rettegve védekeztek a munkanélküliek eset-, leges egyidejű tüntetése ellen és örömmel* állapították meg, hogy íiem jöttek Ottawába "nem kivánatóis elemek" a parlamenti előterjesztés sima menetének zavarására..
Nem igy. kell mégmutatni á kormánynak, hogy dühös a szervezett munkásság és nem lesz hajlandó tétlenül nézni a munkanélküliség súlyosbodását.
A szakszervezeti előterjesztés javaslatai és követélései ügyében azonban csak akkor fog a kormány munkához látni, ha rá lesz kényszerítve. Igaza van a szákszervezeti előterjesztésnek abban, hógy korlátoznia kell a kormánynak á nagyiparok óriási profitját és a monopóliumok hatalmát. Helyesen követeli a szakszervezeti előterjesztés a kormánytól, hogy ne feg3ryerkezésre, hanem hasznos közmunkára fordítsa az adópénzeket és népjóléti, célokra, ezek között elsősorban a munkanélküli biztosítási kifizetések megnagyobbitására és a kifizetések folytatására minden egyes munkanélküli munkás javára mindaddig, amíg ismét keresethez nem jut.
Rövidebb munkaidőt!
Sürgősen szükség van arra, hogy a szakszervezetek
És most?
Számtalanszor kihangsúlyoztuk, hogy a jelen gazdasági válság mélyebb és hosz-szabb lesz minden eddiginél. Sok kapitalista közgazdász is ezt mondja. Nem lehet ebből más következtetésre jutnunk, mint arra, hogy e-rélyesen fel kell lépnünk a válság hatása ellen. A CLC előterjesztése egyes kitételei is erélyes tetteket emlegetnek a válság ellen.
már ebben az évben biztosit^ sák a rövidebb munkahetet 7-órás>munkanappal. Ha félmillió szakszervezeti mun4 cás ezt a követélést teszi harca központjába a bérja-vitás iránti küzdelme mellett, sok uj munkaalkalmat nyitna meg a munkanélküli munkások előtt.
Nem kevésbé sürgős segítséget kell adni a szakszervezetek részéről a munkanélküliek megszervezésére országszerte és be kell a munkanélküliek szervezeteit vonni a szakszervezeti küzdelmekbe.. Szükség van arra, hogy amikor a munkanélküliek szervezetei felvonulnak Ottawába, az egész ország szakszervezeti- mozgalma álljon melléjük.
Ilyen természetű fellépéssel politikái tartalmú harcot kell párosítani, mert csak ugy lehet a kormányt tettekre kényszeríteni. Annyi bizonyos, hogy ném fognak a munkások visszavonulni az ÉHES Harmincas é\ekhez.
a rendszert ok<^|ók
Montreal — A franciául beszélő nemzeti szakszervezeti szövetség (CNTü) előterjesztésben követelté a kormánytól, változtasson a kaiptalista rendszeren, mivel az képtelen megszűntetni a munkanélküliséget. "Az úgynevezett szabadvállalkozói tevékenység rendszere (Free En-* terpríse) oltásokra szorul, a koiTOány beavatkozására",-
szögezte le a francia-kanadai szakszervezeti szövetség,
• * •
Fenyegef q város
Fort William — Figyelmeztette a városi tanács a városi segélyen élő munkanélkülieket, elvesztik a segélyt, ha nem hajlandók a város által megszabott munkabér, mellett munkát \állalni. A nős munkanélkülieket pedig bírósági uton fogja a város a kijelölt munkahelyekre kényszeríteni vagy a családjuk el nem tartása címén bebörtö-
nözni.
€sokkené termelés
New York — Az American Iron and Steel Institute jelentése szerint 47%-kai caökkent ez évben a vas- és acéltermelés.
Montreal — A textilipari konferencia jelentette,hogy 4,000.000 rőffer csökkent 1960-ban a kanadai textiliparí termelés.
Toronto A Canadian Pacific-féle vasutak vezérigazgatója itt elmondott beszéde szerint alacsonyabb munkabérrel kell beérniük a kanadai munkásoknak, ha nem akarják elveszteni politikai szabadságjogaikat. "Lehetetlenség munkát és szabadságot biztosítani egyszerre," mondta N..R. Crump országos vasutigazgató és hozzátette, hogy "aki nem hajlandó munkabért áldozni a szabadságért, szocializmust akar ránk kényszeríteni."
Sault Ste. Marié —; Az itteni vasasok szakszei'vezete (Steel Workers) egyöntetű szavazattal szervezési és anyagi segítséget fog nyújtani a munkanélkülieknek. Ez észak-ontáriói város dolgozóínak 34 százaléka vesztette el munkáját.
o . « *
¥lsss«i iicircos yniéfukiios
Schenectady, N. Y. 400 víllamosípari munkás fordított hátat a szakadár jobboldali lAM-féle szakszervezetnek és csatlakozott a haladó vezetés alatt működő United Electrícal Workers szakszervezethez. A reakciós lAM-féle vezetés négy éven át nem tett semmiféle szolgálatot a tágságnak. '
Washington — Ki látja el tanáccsal kubai ügyekben az Egyesült Államok országos szakszervezeti (AFL-CIO) elnököt, George Meany urat? Az amerikai National Guar-. dian című lap jelentése szerint Meany kubai tanácsosa Eusebío Mujal Bamiol, aki Batista egykori szakszervezeti főmegbízottja volt, s mint ilyen 4 millió dollár értékű földbirtokot harácsolt össze, Batista kormányától pedig évi $24.000 fizetést húzott.
MÁR A mult év tavaszát is bizottságot a felsőház tag-
A kormány szándéka
A koiTnány szavakban és tettekben egyképpen tisztázta, hogy semmit sem fog tenni a munkanélküliség felszámolására, ha tömegnyomás arra nem kényszeríti. Amikor Stan- munkaügyi mi-mszter azt mond fa^ hogy a munkásoknak kell cseleked-n'ok azt érti, hogy szorítsanak a munkások a nadrágszíjukon, nyugodjanak bele a_ dolgok menetébe és viseljek a gazdasági váKság miu-
nagyméretű munkanélkülit ség jellemezte; már akkor is szorongatták Diefenbaker miniszterelniököt a képviselőházban, tegyen eleget abbeli > választási ígéretének, hogy amíg ő miniszterelnök lesz, senki sem fog nélkülözni níunkanélküliség miatt. Az ellenzéki pártok erélyesen követelték, legyen a kormánynak végre állásfoglalása a munkanélküliség kérdésében: vegye tudomásul a konzervatív politika, hogy igenis van munkanélküliség. Már a mult év tavaszán javasolták az ellen zékiek, alakuljon egy páii>-közi bizottság, a munkanélküliség felszámolása céljából, vagy ha aiTA' nem képes, legalább a tényleges helyzet felmérésére.
Diefenbaker erre, nehogy kormányát nyilvános vizsgálat tárgyává tegye a nemzet, a szenátusban keresett menedéket- összetákolt egy
j a í b ó 1, tanulmányozzák hány munkásembere van Kanadának és hány azokból valóban munkanélküli. Diefenbaker ezzel a jól kitanult, különböző politikai állásokban sok politikai trükk mesteri végi'ehajtására kiképzett kártyamesterekre bízta a kormány á tekintélye megmentését. '
Ki ne olvasta volna a napilapokban, hogy a szenátus egy megbízható közgazdásza, Dr. Warren James, tanulmányt irt a szenátus részére az ország emberi munkaerejét taglalva. Ez á James doktor azután jól kivizsgálta a helyzetet. Amikor a jelentése napvilágot látott, bebizonyosodott,hogy valóban a. kártyatrükkök legelőkelőbb mestereire bízták a munkanélkülieket illető tényállás . megállapitá-sát. line kapott a Diefenbaker kormány uj "bizpnyité-(Foljrtatása a 19. oldalon)^
6. a-i munkaiiéSküliek
Vancouver — Brítish Columbia tartomány szervezett munkanélküli munkásai (B.C. Federation of Unemployed) tömegfelvonulást fog vezetni a képviselőház élé, hogy tiltakozzon a munkanélküli családtagok kilakoltatásá ellen. Ugyanakkor a delegációjuk munkát fog követelni a kor-mánjrtól, valamint világpiacok megszerzését a felhalmozott kanadai áruk részére. A felvonulást március 6 reggelére tei'vezik.
r ■■ ....
Jefientes béremelés
Dryden, Ont. —- Két évre szóló uj szerződésükben 22 cent órabérjavitást nyertek a harcos ABPSPM szakszervezet, tágjai a Dryden Paper Co. Ltd.-től.
Félti a jopán munkásokof
Montreal — J. F. Símpson, az angliai Simpson és Godlee Ltd. főrészvényese és elnöke javasolta Kanadának az itteni textilkonferencián, tárja ki kapuit minden eddiginél szélesebbre a japán áruk előtt, mert "a japán munkásokat csak akkor menthetjük meg a kommunizmustól, ha tisztességes megélhetéshez segítjük őket."
Nem less leépítés?
Hamilton — A Studebaker-Packard Co, jelentése sze-rínt egyelőre minden munkása foglalkoztatása van kilátásban. A rendelések kedvezően hasonulnak a mult égihez. (Más autógyárak viszont 60.000 munkás elbocsátását he-
lyeztél? kilátásba.)
• • «
Kennedy bérjovasloffii
Washington — Kennedy elnök kérte a kongresszust, törvényesítse az $1.25 minimumbért. Hivatalos bevallás szerint 4,300.000 amerikai munkás dolgozik $1.50-en aluli órabérért. .