liliiliiBiiS
I
\ ■
^yeríé ur a C. M. PófözMk ih^^^ U Sz. vezetőjét
keresi
lagara Falk-i munkáslevél
itt járt Payerie
Ámult heten ^ [:, Kanadai :^lagyar Ujsag Kg,,tói.. Vártuk is őkel-V'mert azt hittük, "hogy né-"ilén fo? egybehivni és igy jmunk lé^z véleményünket Ini. Azonban itt ép ^Int a többi kelet kanadai iriokban Lem volt ehhez mer-Csak ugy házról házra és éösz'jr a C. M. B. Sz. ára után kéidezöködött. Amij meg-találta előadta szándé-',
a rágalmazókat
_ Munkáslevél
Tisztélt munkástársak: Itt küldök egy kivágást Sufeosits lapjából, melyben irja, hogy esik a buza ára, mert Oroszország látja el egész Angliát meg Hollandiát búzával, Ugyanez a szenny lap .nemrég még azt irta, hogy Oroszországban éheznek. Most meg már rengeteg búzát visznek ki onnan. Világos tehát, hogy hazudik ez a lap és kérem a munkástársakat, hogy pofozzák meg ezeket a rágalmazókat.
V •—- i 1 - I (Szei'k. megjegyzése.) Amikor
mire Danko tagtárs azt ker-: g^^kségesnek látjuk rá rá kop-;te tőle, n-üért nem meg>- az pj^^^^j. ^ hazudozó mucsaira. szövetséR osztály titkárához, i j^^^^^^ azonban már annyira miután feleletet nem kapott a „..ü^^nvalóvá válnak Subosits és ^^ésére. I'anko tagtárs adta ^
t meg. Kijelentette, ho?y j ^^.^kások egész világosan latin nem. mert az un szövetség .^^ ^^^.^.^ törekszünk, hog>-
lapunkban minél több' érdekes és nevelő jellegű cikk jelenjen meg és ezekkel a du-vadakkal csak végső eseruen foglalkozunk.
-o-
kitt Nia-ara Fallsoh ép ugy incs csoportja, mint ahogy a bbi városokban sincs. Kereken idomására hozta azt is, hogj' a M. Sz. nek és annak taginak semmi közük a Kanadai ag:*-ar Újsághoz és 'igy joob ha hamarosan elviszi az ir-íját.
A félre nem érthető beszédre, int egA- megvert kutya som-ilygott ki Payerle ur. Ilyen ikeres" ni unkát végzett egész let Canadában, Horthyék leg-abb kiküldöttje.
Megverte az isten"
i
:1
.■c«
n
Munkáslevél
Tisztelt munkástársak! Tu-tom énekkel, hogy én is részt éretnék venni itt Sudburyn a ikampán\ban. Én is szeret-k uj előfizetőket szeirezni mün i javára. Beszéltem is már b munkástársammal, de saj-lattal kell jelenteném, hogy ndolkodás terén nagyon hátra nak még.
Az egyik pl. elmesélte, ho^' -•en jó jós ő. Leány test-ugjanis katolikus lettére gélikus vallásuhoz ment ■jhez. "Én megjósoltam, mon-ta az illető, hogy ezért meg-az isten. Egy évre rá meg öglött három disznaja. Lett sírás, rivás, de én mondot-,hog\- már hiába, mert az ig>' veri mind azokat, akik g>'ják a katolikus hitet." yen gondolkodású munkások-kell még ma is a huszadik ban megbirkózni. Én azon-hiszem azt, hogy kitartó iWal át lehet tömi azt a tag kérget, amely nem engedi munkás agyakba az igazság ■elvilágositás szellemSt. La-segítségével és a mi munkai egvre több munkástár-toborzunk be a munkások • OS tál)orába a kizsákmányo-, jjjg^jj^^
Ki irja meg
az igazságot
Munkáslevél
Itt Wayne, Alta,-ban csak egy nap dolgozunk a bányában, mert nincs elég munka. Igy egyik napról a másikra van elég időnk olvasni.' "Ki a Kanadai Magyar Munkást, de vannak még — sajnos — olyanok is, akik a Kanadai Magyar Újságot olvassák. A két tábor közt á/íandó vita
van, hogy melyik újság irja meg az igazságot a Szovjet Unióról, a munkások hazájáról.
Pedig, ez igazán vitán felül világos. A Kanadai Magyar Újság uri szerkesztői azért hazudnak össze tücsköt bogarat a Szovjet Unióról, mert félnek attól, hogy az itteni munkások megtudják az igazságot, fiogj' az ottani dolgozóknak milyen jó sora van. Hogy ott minden a munkásoké és ha a munkások többet termelnek, akkor több is jut nekik. Nem ugj^ mint itt, ahol minél többet termel a munkás annál kevesebb jut neki. És ha már nagyon sokat termelt, akkor meg egyszerűen az uc-cára dobják és akár éhen halhat. Ezt teszik a Kanadai Magyar Újság szerkesztő urai, hogy uri életüket, a mai rendszert, mely henye életet biztosit részükre, a munkások rovására, továbbra is fentarthassák.
Eltitkolják, hogy a Szovjet Unióban a munkásnak minden ötödik nap szabad nap, amikor pihen, olvas, tanul és szórakozik. Eltitkolják, hogy ott minden
művészies magas nivóju elöadá^ sáért. A bevétel amelyhez Óhirii Gvnila munkástárs 5 dollái* adománnyal jáinilt hozzá, a Munkás Otthon alapra lett fordítva. ■-—-o-—'-,
Sikeres gyűlés volt Niagara Fallson
Zsúfolásig megtöltötték Niagara Falls magyar munkásai az Olasz Hallt; február 21.^n. A. Munkás Védelmi Liga hivásá-ra gyűltek egybe a munkások. Először Himmelfarb munkástárs nő angolul, majd Vigh munkástárs magyarul ismertette azt a rettenetes helyzetet, melyet a mai kapitalista rendszer teremtett a munkások részére. Kiemelték az egyre növekvő munkanélküliséget és kihangsúlyozták, hogy a munkásság egyetlen kiútja az, hogy megszervezkedjen és fölvegye az ellene irányuló harcot az uralkodó osztállyal.
Hogy a megjelent munkások mennyire megértették az egyre élesedő osztályharc jelenlétét és ezzel kapcsolatban a Munkás Védelmi Liga fontos szerepét, az bizonyítja legjobban, hogy a szónokok beszédei után nem kevesebb, mint ötven munkás csatlakozott a szervezethez.
Jellemző az, hogy mig a Munkás Védelmi Liga gyűlésén . ily szép számmal jelenfek meg a magyar munkások, addig Payerle ur, a Kanadai Magyar Újság szerkesztője, aki ugj-ancsak a mult héten járt Niagara Fallson, nem mert gyűlést egybehívni. A kanadai magyar miinká-sok nagy tömege fölismerte osztály helyzetét és nem hajlandó többé ellenségeit támogatni. -o-
Jól megy a bankoknak még Magyarországon is ^
BUDAPEST, — A Városi Takarékpénztár mérlege szerint az elmúlt év haszna 344 ezer 175 dollár volt, vagyis jóval több-mint az 1928. évben. Akármennyire is éheznek a munkások és a parasztok az országban, ^a bankoknak mint mindenütt, ott is csak jól megy.
OLVASSUNK KdN¥VEKEt
I Szépirodalom:
Halottak orcái: Gábor
Andor
Az Éri Hazám: Gábor Andor
.35
mmmmm
Szerelem Zarándolutja: Sinclair
g Urak és Emberek: Hatvány
Lajos_______1
Coignard Abbé: Anatole Francé
Máglyák énekelnek: Kassák_______
A Játék: Jack London---
Mária Xostra: Magj'ar Lajos
ÖR. N. LANDIS I I
■BELGYOGyiSZí:::^:SEBÉ^
.TORONTOBÁN/v ' \-ítlSl §
A Kanadai Magyar Bétegségélyza Szövetség XII-osz- Í ,
tályának hivatalos oiTosa, aki megbízhatóságával, a To- | ' ^
rontoi magjarságpáitfogasát a mai napig-kiéi^emelte, |
kéri továbbra is a Torontói ma^ir munkásság támogat* ^
ását. Rendel d.u. 1 oi-ától 3 óráig és d.u. 6 órátl 8,30-ig. í
Lakás és iroda cím 3S7 Dundas Street W. _:.JeIeifonÍ Ti-inity 7248.
m
■5
Egy Lélek Fejlődése:
Strindberg___....
Hatom Kötet
Cári Család Vége: Bykov_
Béla: Bálint Imre_________......
Természet tudomány
A Jövő Embere: Bölshe___
Világok keletkezése: Bölshe .......___________________'.__
•oO. ^ ^ •■ ■
100 3.00 .50 1.00
.30
.25
TÁRSADALOM TUDOMÁNY KÖZGAZDASÁG
A Töke: Marx Károly
Marx és Engels filozófiai fejlődése _____
3.00 .75 .30 .30 .50 .25 .25
A Kommunists Forradalom
Irányelvei .......:______.............
Terrorizmus és Kommuniz-
- ,5iius: Tocky ................_..............
A Kommunista Kiáltvány:
Marx és Engels------..—.....
Az -Amerikai Munkásmozgalom Csődje: Foster......
Európa Történelmi Válságai: Bang ......_...................
Vörösek és Fehérnek: Rácz
Béla.....................-.....-........
Polgárháború Franciaországban: Marx....... .......-.
A Magyarországi Proletár
Diktatúra: Szántó B----------
A Kommunisták Pro-
grammja: Bucharin .....
W.I.U.: Lenin..............................
Lenin és a magyar dJkt«-
tura............._______.......-...................
A finn forradalom: Ku-
sinen.............................................
Tömegsztrájk: Rosa Luxemburg .....--------..........................
Lenin élete és munkássága A Tudás Hatalom: Lieb-
knecht Vilmos .....________.......-.......30
M
.25 I
.50 .50
.50 SS .50 g
.25 ^
.25
.30 .25
FÉNYKÉPÉSZ
óhazái kivitelben készít mindenféle fényképeket a legjutányosabb áron. Es-küvői, eljegyzési egyesületi és más alkalmi fényképekben specialista.—Forduljon bizalommal hozzánk. E hirdetés felmutatója 25^ engedményben részesül
The European Studio
TORONTO, ONT. 338 QUEEN ST. W.
iüiBiI!:i
llHlliil
i:!üP£a:::«;:üai;aiH^üajüKi!i
A TORONTÓI MAGYAR MUNKÁSOK FIGYELMÉBE I HA ORVOSRA VAN SZÜKSÉGE, KERESSE FEL
:<
Dr. JOSEPH H. GREEN
Magyai-ság Közkedvelt Orvosát aki a torontói orvosok
egyik legjobb SEBÉSZ ÉS RENDELŐ BELGYÓGYÁSZA
Cim: 304 Bathurst St. - Telefon: Triiüty 5887 Lakás: Lombart 9634 Rendel: d. u. 1-től 3 óráig és félhéttől esti 8 őráig. IliSl
____________I
A fenti köj'jyvek megreh-dellíetök a
Kanadai Magyar Munkás
kiadóhivatalában.
48 BÁRTON St. EAST HAMILTON, ONT.
'3 kapitalisták, a gyáros urak
BUDAPEST, márc. — Horthy Miki őfőméltósága a Habsburgcsalád összes Magyarországon tartózkodó tagjainak korra és nemre való tekintet nélkül az újonnan alapított hadiérmet a-jándékozta érdemeik elismeréséül. Az érdemek mibenlétéről a a szikratávirati jelentés elfeled-munkásoké és minden a munka- kezett beszámolni. ■ sok érdekében történik. \ ^^ígsss>sg^^
Csak egy újság van, amelyik | ^í^'^Í^JÍ^^LS^'^ I az igazságot
Horthy kitüntette a Habsburgokat
Munkában lapunk epitoi
ók 5L is.
"5-;; it,
w0;
at
á ban.
- -
nyelven itt Kanadában és ez a ^
Kanadai Magj^ar Munkás. Arra kérem tehát a munkástársaimat, S hócrv ne olvassanak más ujsá- ^
*f elniöit hét foíyaraán ;Paül p munkástárs küldte ,g>-üj-jjét azok nevével/ :^kil?: ivére ak lapunk javára.
mindazokat a bányász társakat, akik eddig még küldték bégyüjtoj ivüket, haladéktalanul jutassák lapunk kiadó hivatalához, H Stéfan, Cartón y Áltá.
ios B; J. 50e, Lakatos S. Sallai M. .50c, Fülöp J. 50c, If^ F- őOc, Gáli L. 5ÖC, Csa-Fr 2öc, Ficzere J. 25c, Kovács
hogy
got, mint ezf.
Alex Ladányi, Wayne, Alta.
Sikéres előadás^^^S^^
^^^^^^^^
ban. Minaenieie javítások -a & magj'ar.^ legszak-szerübb és leejutányo- g ' 'é ?abh kiviíelben. Rendelésre aja- g § kat is készít. Szíves pártfogást Sí I kér. p á BARN.4 ANTAL |
295 James St., North ^
l-X
Lakatos L.' 25c, Bato L. Gyetvai J. 2.5c, Doktorcsik L farkáé P. 25c Varga B. 25c G. 25c, Ferke J. 25c, 25c, Stefaii TV f sénS7.00.^
A C. M. B. Sz. stvcathárin^^ osztályának üjónnán náégalakult Műkedvelő Gárdája feb. 22.-én sikah^jifi&SSiyiio^ dÖadásííjt^Büde-zett. Felléptek Galambos István, Gál Mariska, Csernyicki Já-nosné. Kalmár IMancika,; Cser-nyiCki János, Galambos Kárdy, Kocsis János, Tóth Károly, Csuka Géza, Podoljáti András, Míli-. áh László, Horváth Antal, Frank Bráünlin, Stéve GcsrzáSi,; Galana-bos Károlyné. Sugó Volt Kéri Márton és rendező Galambos István, aki egyúttal Konferált is-A megjelent közönség l^es tapssal fejezte ki dismerését az
tehetséges ésí
HamUton,
Ont.|?
A könyvek árát bélyegben is be lehet küldeni. Munkástárs még ma küld be megrendelésed, amíg a -Jíönyvek tartanak. p
MEAT MARKÉT
Ezennel felhívom a Calgary és környéke magyarságának szíves figyelmét az óhazái mintára berendezett MÉSZÁROS és HENTES üzletemre. A következő ízletes, magyarosan készült árukat a'legolcsóbb napi á-ron szállítom házhoz és küldöm vidékre:
Kolbász, finom disznósajt, véreshurka, füstölt, paprikás, fehér és sózott szalonna, kicsontozott sonka, friss disznó és marhahús. Nagyobb hus rendelésnél árkedvezmény.
Vidéki rendelésnél egy centtel több fontonkint és a péiiz előre beküldése szükséges. •
Magyarok, akik vidéken dolgoznak, vasúton, vag\' kempen, rendelésre bárhova szállítok.
A magyarság szíves pártfogását kérem.
TENBAUN SÁNDOR 422—8th Ave. East, Telefon: M. 975.3 Calgary, Alta.
Legegészségesebb édes Anyánk Rozs és Buza Kenyere
Amit jol tanult magyar pékek sütnek és magyar munkás által: Winnipegen és Saskatoonban házhoz szálltok.
VIDÉKRE
Erdőkre és vasutakra jutányos árban szállítok
CIM
< >
í31
< ►
< *
SeagaLs Bakery 514 Selkirk Ave. Winnipeg, Man.
Great West Bread Co. 319 Ave. F., South Saskatoon, Sask.
< *
< y
< !■
< >
< >
1
i
ALEX A. KELEN, Bankháza
14r,6 CITY HALL AVENUE MONTREAL QUÉBEC
Beutazási engedélyek, barátoknak vagy családoknak leggyorsabb, legjobb pénzküldés. Hajójegyek bármely vonalra. óhazába és vissza, mérsékelt áron.
ti m
HA ORVOSRA VAN SZÜKSÉGE
Keresse fel Dr. Bíró Károly sebész éis belgyógyászt a budapesti Poíiklínikáy,^nárseg^
123~20th Street West • •: SASKATOON, SASK.
Telef<«u_2724
I
I
MRS. TABAKA
'1
Canadái okleveles magyar szülész nő. Szülonőkét lakásán is fogad.
Gira: 2584 Levél St- NIAGARA FALLS, Ont.
■iit!itiiiriiiiliriiiiiifiilii(i<tMifiiiiiiitiifiiiiiiiiiiii.iiiiiiiiliiliMi
I: Há orvosra van szüksége hívja |
i DR. JAStÉS BOYD-OT |
I A Kanadai Magyar Beteg- |
I eegéljző I
I Szövetség: l-«o ps^Iyának híva- 1
i talos. orroBát cim 607 Main St. E f
i Telefon: Baker 4718 §
iTiuiiilii>uiiifiíiitini::tiir!iitB:;gitiHiMi!ii;iiMl!iB^^
W.M. HOLO^ICH
mmm
Dr.
msmmmmsímmmM
Magyar Orvos ■ SOLÉ MIKLÓS , i
~--^^--^-:-o-—.-Éí§iM^^ összes^r&ztvevokí tehet
I A K at Bs. Szövetség 8-ik osztály hivatalos orvosa 'iakodálin^
Megrendkésre virágoí;; kffl<^^ táviratüag btó
' 3017 HamOton, Ont.
Lakás Tel: Reg. 7948W.
i
I
McGregor-Mbwbráy .'.Klinika .-■■^-V-
250 MAIN STREET ^ Ont.
TéK Baker 2463
E.
§ i MAGYAR SZABÓ |
Férnruhák készítése mindenfele Í ; szövetből nagy választékban .
szállító, szén koksz és fa kereskedő
Szenet, kokszot és fát szállitank . a város bármely részébe y
156 Beach Road, BamŰton, Ont. Telephoné Gar. 7297J
' '-.fi
8 A Magyarok | 1*;
í
JFV)gorytóá
SASKATOONBAN 12.3—20th Street West
W : Telefon: Rendelő: 3011 Jatófe: 4389
HÁ MEGBIiZHÁtyy ORVOSBA; VAN SZÜKSÉGE
:liivjaí-Dr;^AtiyEE. STEWABT,:,.; ^IíIÍÍÍ *' Bég n. :Ó8zt.':;ÍüyatáIó« ■■oiToiífc'■♦•^^
:: - Telefon: 8020—Í164 ! ; < W
ELÖ3ZÉKENY KISZOLGÁLÁS
Á nUgyar: mnnldUság: 8zivc» ■ V'■V;;pártfogásátkérem'■ . ■
FRANK 3IOLNXR :' ■■ Telefon: Garfteld 1288Í.
ES
Világos Ferenc niunkágtárs tudomására' hbzzaiá harhiltoiií mOr jgyar munkásságnak, hogy átveti: te Mélykúti munkástárs, V
B O A R Dl N C H A Z A T 423 Hu^hsoH St., N. /
Tiszta szobák; állnak a munkás-.; társiak réndelkézéísére, riiérsékclt áron.
................_ ^ _.......^..........................._........... ............_ _...... ..........................^ ..........._ m^^^^^^^^^