3. oldal
ÍRÁSAI
•toko-zülött ílyett ildbir. a né-záltal ák ő-alálra
It. A ilése-szét-•csáj-k er-iltek, mn. nká.
egy
Eb-ég a atá-ésre
né-^nül iőr-láz-, a kö-aki állt őtt lek
vi ki-ült ázol-\ső ú-lő-
g-a d-
ál t-a í-. i-
3I0NTREAU miNKASLEVlg^
Tisztelt szerkesztőség!
Az alábbi soraimnak szorító, nak helyet, amennyiben egy kis történetet akarok á kanadai ma gyar munkások elé tárni a montreali segélyakcióról. A muIt tél folyamán a városi hatóság a kerületi rendőrséghez rendeletet bocsájtott ki, hogy minden kerület tudja meg, mennyi a niunr kanélküliek száma akik segélyre vannak szprulya. E5zt megtudta Rácz kath. plébános is és aki készséggel igyekezett a kerületi rendőrség munkájában segédkezni. Természetesen azzal az eltökélt szándékkal, hogy igy sikerül neki a magyarság, vagyis a kath. magyar munkanélküli munkások segélyzését megfogni, melyből hatalmas összeget az egyéni céljaira Iiasz4 nálhat fel. A - cél sikeriilt is a csyhás umak. Megkapta ugy a városi hivataltól, valamint az ér sekségtől is a segélyzési pénzt. A munkanélküliek jelentkeztek többes számban. így szükségessé vált az ingyen konyhát gyorsan működésbe hozni * a Szent Imre otthonban. Amint ottan
megjelentek az - éhes munkanélküliek, köztük én is, azzal fogadott bennünket a Rácz csuhás ur, hogy: "Hogy hivják?" "Mióta van munka nélkül?" "Tagja-e az egyháznak?" "Miért nem?" Mikor fog fizetni?" Ez zel tagja az egyháznak..." De most rátért a Rácz csuhás egy jó katholikus fogásra. Azt mondta, hogy misztérek, honfitársak felemlítem, hogy miér; van ez az összeírás. A montrea kath. (francia) egyház megki vánja szigorúan^ hoggr. iftinden ember 'fontosán •'jelenjen meg; mert aki nem lesz itt és megtudj uk,kommunistának lesz nyi vánitva és deportáljuk. így beszélt a rendőrspicli Rácz. ösze-rint elégr ha valaki nem jelentkezik, kommunistának njrilvá-nitják és deportálják. Nó, de nem kellett deportálni senkit Megindult a -segélykonyha, főztek, tiketeket adtak égy hétre ingyen.Azonban nem felejtették el azt sem kijelenteni, hogy. á héten ingyen, de a jövő héten akinek van egy néhány centje annak fizetni kell, hogy ezáltá' elősegítsék az ingyenes konyhát, meg a Rácz csuhás fendcet-len zsebét. Ha valaid a második héten nem tudott fizetni, akkor megszűnt az ingyen tikét. .Még nem is került mindenkire á sor,' amikor Rácz ur már panaszkodott, hogy nem kapott elég pénzt ki a várostól a munkanélküliek részére és megállapította hogy már deficit van. így aztán a Rácz csuhás a templomban kezdte a maszlagolást a hívőknek, hogy ezáltal nagyobb profitot tudjon zsebre vágni a segélyzési akcióból. Hogy mennyire megrabolta a munkanélkülieket és még dolgozókat is, a saját egyházáról és városi hatóságokról, ahonnan a pénzt kapta, bizonyítja a nagy lukszus autó amelyet azóta vett magának.
Munkástársak! Ismét, közeleg a tél. A munkanélküliség nagyobb arányokat ölt Napról napra többen kerülünk ki iaz ut-
cára: tehát így ismét el leh^ tünk készülve, hogy ha Rácz csuhás veszi a kezébe a segély alapot, ugy mi csak 10 centért fogunk ottaín enni k^ni. Nekünk az ilyen csalásokból amelyet a csuhásók a kereszttel a kezükbén vélünk széniben elkövetnék, éppen elég kijutott a szeretett hazánkban. Néküiűc egy iiarci fegyverünk van csak e csalókkal és butitokkal szemben, a szeihrezkedés. Minden magyar munkás vallás különbség nélkül, ha azt akarja, hogy a jövő télen ne legyén kitéve a lassú éhenhalásnak, ugy csatlakózzon a munkanélküli tanácshoz már niost. A numkanélküli tanácson keresztül kell a segélyt a városi és állam hatóságoktól követelni. És ^uitikás?niberek osszák - szét á isegélyt, nem pedig a Rácz csuhás. Ebben a szervezetben van a helye minden műn-, kasnak, nem pedig a Rácznál, aki a nyomorgó munkanélküliek segélyéből éli here életét.
' Egy munkanélküli proli
itt nagy a gyümölcs termelés, megérett a barack, már le is szedték anélkül, hogy mi egy óráig is~szedhettünk volna. 1^ vább váisűcoztuhk azzal a reménnyel, hogy sok a cseresznye, majd kapunk azt szedni. Min
dén nap ott ülünk az Empíoy-ment Office előtt, de mind hiá-ba^ nem kapunk munkát, mért az officos uraknak 10.20 dollár kell fizetni, ha valaki' munka akar kapni. De ki az ördögnek van máma busz dollárja? Van a gazembereknek, akik más bőrén élősködnek, millió számivEi De a munkisoknakj akik a javakat állítják elő, még ; kenyérből sem íjutr elég! Egy pár nappal ezelőtt történt, egy munkásr társam elment munkát keresni már napok óta nem evett és az éhségtől szédelegve ment az u ton. Észrevette, hogy az egyik kertből dúsan tömött cseresznye fa ága hajlik ki. Leszakított egy pár szemet éhségének csillapítására és ezt a tulajdonos észrí^ vette, aki jelentést tett a rend-
REDHILL-I
őrségen. Másnt^ le is fogták .i& MUNKÁSLEVÉL | munácástársat és egy hónapi bör
tönt ki^pott azért a pár szem Tisztelt elvtársak! 1 cseresznyéért. Mi ittlévő magya-
Itt küldök egy rövid hírt az\^^^^ munkástársat ismerjük, itteni helyzetről. A rettenetes! aj^^ tisztességes munkásember.
gazdasági válságot bizony mi is nagyon érezzük, mert alig dolgozunk egy-két napot kéthetenként. És ez még árra sem elég, hogy az éhhaláltól megmeneküljünk.
Hárman vagjoink itt magyar munkások többnsrire szlovák és
No látjátok nyomorgó munkás-társaim ! Ilyen a kapitalista rendszer, igazságszolgáltatása. Ha nem kapunk munkát és ném akarunk megdöglení éhen és hozzá merünk njrulni az ennivalóhoz, börtön jár érte. De azok a gazemberek, akik a dolgozók-
ukránok közt akikben ^j^q^ ^^1^^^^^'^^^
t^i í^^^^^ szabadon járnak. Mun-
ontudat legcsekélyebb szikraja |
kástársaim, véssétek az agya-
a
mi törvényünket mi magunk
fogjuk megszabni mágűnkhaic,
de csak akkor, ha ezt a rablásra
„ . ., J4. ,1 épített társadalmi rendszert
Hogy mUy^rothtót ez aTend-L^^^ ^ ^ testvéreink
szer, pra,ai^p^,^o^\^^^^ ennek roncsai felett tak a bérünket 10 százalékkal. 1^^^^^ r^ütanélküliség, éh-
s«n lobog De ^magyarázom ^^„^ a mi igazankít' az egész világ gazdasági espo-| » »^ » »
lítikaí helyzetét-és-a^^zovj rendszert, igy sfeeretném őketl öntudatos munkásokká nevelni.
II íll
ikás-
KENYELMET
A Kanadai Magyar Bétegse-gélyző Szövetség folyó évi juli-US hó 19-éh tartja meg ors^^ gos * piknikjét Torontóban a| Humber Riyer partján levő gjiinyörü térségen.
JÓ zenéről, hűsítő italokról, kitűnő magyar konsrháról valamint gazdag programú szórakozásról gondoskodunk;
Hámilton felől jövő osztályok tagsága az 5-ös szániu országúton jönnek a Bloor Streeten. Az Old Míle parknál lévő nagy hídnál várakozik megbízottunk, ki á további útirányt még fogja adni. Oshawa felől jövő osztályok pedig a Bloor St. W. végállómásig jjönnek, ahol megbízottunk szintén várakozik és a további irányt még fogja adni.
Ne mülassJzuk el tagtársak^ munkástársak, hogy minél nagyobb számban jelenjünk meg ezen történelmi jelentőségű ösz; szejövetelünkön, hogy ezzel is demostrál jük szövetségünkbe vetett bizalmunkat, valamint határtalan munkás testvéri szeretetünket. Liégyünk ott mindannyian! ' o ' ■•
Hatalmas győzelmet aratott a komm. ai
Jelent az egyenletes meleg egész lakásában a téli hónapokon át. - Elsőrangú szién ilyen meleget ad. Mi csakis első osztályú szenet árusítunk!, A mi kiszolgálásunk nem ér véget az ön rendelésének átvételével. -Utasítása szerint szállitjuki házhoz a szenet. - A mi sze-'r nünk mindig .kiváló ugy-minőségben, mint mennyi-^ ségben. - Próbáljon ki egy^ ■ vagy két tonnát mostan. -
Sül
mm
EATON COAL CO.
Phone: ADELAIDE
2696
352 QUEEN ST. WEST Toronto, Ont.
-4
m
f| PÉNZKÜLDÉSEK, HAJÓJEGYEK, BEVÁNDORLÁSOK
KÖZJEGYZŐI IRODA Pénzküldésnél sorsolásban vesz részt egész éven át. Hajójegyek kedvező részletfizetési feltételek mellett.
Kérjen pénzküldö iveket.
Alex Kelen
1456 CITY HALL AVE., — MONTREAL, QUE.
1-'..'"".'. ■ ■• • ifedéiaáfe^^
1
ÉS most egy másik bérlevágás e-
ség és kizsákmírnyolás, hanem
lott álunk. A bosz kijelentette,. .^^^ megélhetés min-
^^^F.lf^^^^^'l^F.^^^^^den dolgozó számára. Ehhez az szazalekosv^berlevagast /ogn^ „tat a kommunista párt mutat-bevezetnu Ami jelenti ^t,hofi^ és ennek lapja a Kana-
20 százalékkal i™ir^^ Munkás?ezt olvasd
bet, mint egy nehany hónappal] támogasd!
Egy proli
ezelőtt. Eddig is ez a bánya fizetett a legkevesebbet egész
Alberta áUamban. Ezenkívül itt ^^*v^o« alkabnazzák a legnagyobb ton- ALEX LADÁNYI GYŰJTÉSE, nát, ami 2250 font, UyenníncsI Sydney Mines, N.S. egész Kanadában. Bányaműn- « , xr
kasok, be a bányászt* egyedüli Szarka István 25c,-Paul Varszervezetébe a W.U.L. vezetésehra 25c, John Kicsmk 15c, Andy meUett. Csak egységesen szer- Wenes 25c, Frank Girhmy 25c, vezve fogunk tudni eredménye- Joe Torják 25c, John Nyerges sea harcolni a bószok kizsákmá- 15c, Egy proli 25c, Munkás 10c, nyolása eUen. Péter Nyerges 10c, Joe Sinka
Egy elkeseredett munkás. 10c, Louis S^^^^^
'Louis Rácz 25c, John Koczian
25c.
PENTINKTON-I MUNKASLEVÉL
ALEX GRECÜLA GYŰJTÉSE, B.C. Pentínkton városában ép-1 Montrealban, ugy, mint C^ada összes városaiban szomorú a munkások sor-| . Grecula ^1.00, Louis Kele-sa. Négy hónapig jumpoltunkl ,„en $1.00, John Sztrémi 50c, N. nyugatról keletre, keletről nyu-ljj-. 5c, Steve Zelenák 25c, Gru-gatra munkaután, de mind hasz.||,er 15c, Küzmös 15c, A. Faralán, nem sikerült munkát kap-1 soc, Kun 70c, Merc 25c, An-
ni sehol. Négy hónappal eZelőtt érkeztünk ide Pentinktonba azzal a reménnyel, hogy itt tnajd csak akad valamilyen munka ne-
künk is, tekintettel arra, -hogy
Telef^ TRínity 6719
Lakás: 398 Palmerston Blvd. TRínity 9521
ORVOS és SEBÉSZ Rendel: d.u. 1-3; 6-8. Toyonto 393 Dondas St W.
Supéáior Food Simöly
Legnjabb magyar hentes és mész^ üzlet
397 QÜEEN ST. W.
Toronto, Ont.
dy Kiss 25c, L Ziner 25c, Mick-na 25c, Lipóci 25c, Mauer 50c, Francuz Mihály 25c, N.N. 10c, S. Ebervén 50c, A. Gergely lOc, S. Zorkov 20c, K. Wagner 10c, Iván János 10c, Pataky Zsigmond 5c, O.H.H. 10c, S. Eber-ván 20c, Bukovics Barna 20c^ Stopál János 25c, Gábos Gy. 25c Mezey Bálint 20c, U. Taubel 25 <^ John Molnár 10c, Frank Aliiért $1.00, Frank Skiba 25c, S. Molnár 25c, A. Sziklai 50c, L. Jablonkay 25c, Mohiár Sándor 25c
SZÓFIA, Bulgária, június. — tfost zajlottak le a választások Bulgáriában. A Kommunisták Bulgáriai pártja hatalmas győ-^ zdmet aratott, bár ellene a fas-cista Liapcsev kormány a legnagyobb terrort gyakorolta. A kommunista Párt a munkásosztály forradalmi programmjávál mert a választásokba, belpolítí-caí téren a legélesebb osztály-harcot hirdetve a fascista elleh-brárdalóm s "valamennyi polgári párt ellen, míg külpolitikai téren a Szovjet Unió védelmét és az uj háború elleni harcot tette főpontjaivá. A Kommunista Párt 35 mandátumot nyert; holott a legutóbbi parlamentben nem volt neki képviselete, miután a pártot illegalitásban tartották. A válságban még több szavazatot kapott pártünk s több mandátum is illette volna meg, de a kormány elsikkasztotta és elrabolta a szavazatokat s ennek alapján a mandátumok egyrészét is. Ezzel szemben a szocdemek, akik fascisták lakájai voltak az ellenforradalom egész uralma alatt, csúfos vereséget szenvedtek. Mindössze öt mandátumot kaptak.
Maga a kormánypárt is súlyos vereséget szenvedett, any-nyira, hogy a polgári ellenzék pártjának 150 mandátumával szemben mindössze 79 mandátumot kapott. Ugy a bolgár, mint a nemzetközi burzsoáziát nagy nyugtalanság fogja el a kommunisták győzelme miatt, mert minden országban a kommunizmus hatalmas élőretörését látják, míg a másik oldalon a kapitalista rend mindenütt egyre fokozottabban bomlik.
Magyar Gyógyszertár Torontóban
Ha betege vagy bármire szüksége van amit patikában megkaphat, keresse fel magyar gyógyszertárunkat. -Magyar okleveles gyógyszerész készíti a recepteket.
Minden időben a magyarság rendelkezésére áll. Díjtalanul adunk tanácsot ha felkeies, vagy ha levelet ír. Postai megrendeléseket pontosan kiküldünk.
gyógyszerész és vegyész. 315 DUNDAS ST. W. TORONTO, ONT.
M
\ml
Mm
BELGYÓGYÁSZ ÉS SEBÉSZ
A Kanadai Magyar BétegsegélyZő Szövetség XII. osztályának hivatalos bi-vosa, aki megbizhatóságával a Torontói magyarság pártfogását a mai napig kiérdemelte>í; kéri továbbra is a Toronto-i magyar munkásság támoga--■ tását. — Rendel d.u. Ir3-ig és <l.u. 6 órától 8.30-íg.?'
Lakás és iroda cim: 387 DUNDAS ST. W.i TORONTO.
Telefon: TRinity 7248. -^^^^^
m
mmmttmmmmmBBBmmmmmmmmmmmu^ ®. Clialkoff b.a., m.o. a
ORVOS, BŐRBAJ SPECIALISTA, SZÜLÉSZ ^^^^^^^S^ Rendelő: 349 Bathurst St. Lakásán: 269 Royce Ave^^^^íS^ TR inity 7132 LL oydbrook 3353' 1 íll
Rendel: d.u. 2-4, este 6-7. Ren<lel: d.u. 12-2, este 7-9.
TORONTO.
Kérem a Hamilton-i magyarság pártfogását. Az egyedüli magyar tejkihor^ - dó támogatására, kinek címe:
MIKE SOÓS
78 Emeráld St. - Hamilton
Telefon: Baker 1930
I
* I Férfínihákat mérték után ké-o szitve $24.00-tól $36.00-i^ a legrjobb szövetekből. ,
^ $15.00-t takarít meg, ha > iKénjbeveazi szolflsálatainkat . <»
New Century Táflors
d JASfES St. N. - HAMILTON 11
MAGYAR BILLIARD TEREM TORONTÓBAN
Dundas és 226 Mavety uccák sarkán. Kérem a magyarság
támogatását. STEVE MARCSAK
1
HARCOLJ A MUNKASOK ÉS PARASZTOK URALBIAIOrrt SIATt
SZEREZZ UJ ELŐFIZETŐT LAPODNAK, ÉPÍTSD ÉRTED HARCOLÓ MUNKASMOZGAL-
Ha orvosra van szükséKe, hivja
DR. JÁafES BOYD-ot
A C.B.BJ3z. Hanrilton-i osztályának hivatalos orvosa
607 Máin St. E. - Hamilton
Tel. Baker 4718.
ízletes HENTESÁRUT
és csemegét kaphat az
"ARADY"
élelmiszer üzletében.
408 James St. North Hamilton.
Tel. Regrent 6183J
iIS. A. FROSlf
Phone: KI ng. 9231. i í j ■ | 284 College St. - Toronto |
VIRACOK ' minden _______.
lomia; kedvezményes áron a magyaroknak.
FOGORVOS
Dr. C. H. MOSES List«r Bldg. Hamilton
Room 510, 5th Floór
Magyarul és szlovákul beszélő okleveles asszisztens áll rendelkezésére.
Phone: BAKER 3841
i
OLVASD, TERJESZD, TAMÖÍ GASD LAPODAT A MüN-KASTr
CANADIAN
SODA WATER MFG. CO.
Míndenfa^ ásvánirvízek és ízes hűsítő italok a legnagyobb választékban kaph^^k.
233-235 Catharine St. N. ÚAMILTON - Begent 5706
MAGYAR ORVOS
Dr. SoIe MíUós
McGregor-Mowbray " Klinika.
250 Main Street, East HAMILTON
Tel. Baker 24C5