mz egész világ munkássága tü-* lakozik a spanyol fascisták gyilkosságai elen
MADRID, Spanyolország, feb. 26. . (ALP) A spanyol munkások egy-igfrontja, melymek háta mögöt az €-ész világ munkássága áll, 'nagy tün-ítést tartott a fascisták azon ítélete llen, melyszerint a forradalmi aktivi-miatt halál lesz a munkás osztály-észe. A rendőrség a demonstráló munkások közé lőtt. Nyolc embert (besitettdk meg a rendőrök golyói, 'élős, hogy nem egy a sehesűltek kö-."Jül bele fog halni sérOlésébe. }^ Az angol mumkáspárt tiltakozott spanyol fascista kormány vad ter-'^,orja elleíü. Táviratban követelték^a , '. örtönben tartott forradalmárok azon-„ali szabadlábra helyezését, j f, Dacára a kormány fegyveres fenye--^^letéseinek a munkások ismételten tün Hrni fognaSc a forradalmárokra ki-londott halálos ítéletek ellen. A mun ások el vaonak készülve mindent el-övetni, hogy a^koriin^yi|;;^az ítéletek legváltoztatására kényszerítsék. Á ormány erre ugy felelt most, hogy statáriumot mindea vidékre fldhir-ette és a hadsereget készenlétbe bérezte.
A munkások szeriot a kormány ha-lima kétségrtelenűl meg fog dőlni. A irclas szervezetek uj akciókra készi-k a munkásoikat. Általában azt hi-"Ü^ik, hogy a forradalom megismétlő-■■íjése nem fog sokáig elmaradni. Spanyol Kikötő/Trinidad, feb. 25.
— (ALP) Repülőgépeken érkező gazdag utasok jelentik, hogy Martinique sziget cukormxmkásai általános sztrájkba lépték. A kormány 3 hadi-ihajót rakott meg katomával, hogy a munkások lázadását leverje.
A munkások ezrei dühös támadásiba mentek a kapitalisták .vagyona ellen, mert ismét 20 százalékkal vágták le béreiket. A katonaság támadásba ment. Az ideérkező utasok szerint a harcot a fegyveres állami banditák ké ipesek lesznek leven.ii könnyűszerrel.
A cukorbáróík azt hangoztatják, hfjgy békés kiegyezésre hajlandók, de a munkások terrorjára terrorral felelnek, így van ez. Az urak támadnak és azután ők pózolnak, mint béflce-szerető emberek.
MOST KERÜLT KI A SAJTÖ ALÓL
Farm Emergency^ Bili
dmü könyvecske, mely megmagyarázza, hogy mit jelent ez a törvényjavaslat, mi célt akar szolgál-"^nir'líégmagya^a^^^^^ a Fáméra National Committee' of Actton miért akar rendkívüli segélyt követelni a farmerek számára. A fSzet ára egyenként 5 cent Ha csomagosan rendelőnk, akkor 4 cent.
Cim: Farméra' Unity League, Room 301, 160 Princess St., Win-nipeg, Man.
TORONTO, feb. 27. — A OLDL központi titkára A. E. Smith mimficás társ nagy delegéoiót vezetett Toronto város polgármestere elé, aki annak dacára, hogy magát szocialistának vallja, konzervatívoknak is dicséretére váló 'brutalitással lakoltatja ki a szegény családokat, ha azok fizeté&-'képíelenek.
A kílakoltatások gyakoriak, aminek következtében a letartóztatások is gyakoriak, minthogy a munkásoöc ellen állanak a rendőröknek. A delegáció kö vetélte, hogy a kílakMtatásoknál letartóztatott munkásokat minden feltétel mélkül azonnal engedjék szabadon A delegáció egy tagja ra^jegyezte a f olgármestennek, hogy jó lesz a "bull"-okat (bikák) tisztességre tani taini, ntert egy kilakoltatásnál a végrehajtó egy nőt arcul c?apott és a
NEW YORK, feb. 28. — (ALP) Az egész Amerika területén a diákok ez-sei készülnék egy háború- és fasciz-mus-ellenes tüntetésre. A demonstrációt áiprilis 21-re tervezték el. Hírek ázerínt legalább 100,000 diák fog tüntetni Rooseivelt fascizálása és a hajlómra való készülődése ellen.' j A sztrájik inagában fog foglalni magában New Yorkban, ahol a legjobban van szervezve a mozgalc^m, legalább 20,000 H:gh School (főiskola) diákot is. A tüntetés csak egy ó-ráig fog tartani, ez elég lesz arra, Siogy a vérszopóknak megmutassák a-diákok, hogry ellene vanna& a bankárok és hadiszállítók véres játékának. A mult évben volt Oiasociló sztrájk, a-imikor 26,000 diák tüntetett.
progra a
a harcos ion fog alapülni,
rendőr csak nevetett rajta.
Lázasan készül Anglia és Fran-
szigetország ,! csaknem vala-lennyi diákja harcol, Mendieta ellen
HAVANA, Chiba. feb. 27. — (ALP) sztrájkoló egyetemi diákok általá-los sztrájkot kezdtek megszervezői a ipokban. Felszólították a szigetor-iág összes közhívatakíokait és szak-lervezeteít, hogy készüljenek általá-sztrájkra, melynek,politikai célja !z. Az elemi iskolák sztrájkja, mely Igában foglal 4000 tanítót és 100,-taaulót, megszégyenítette a rab-kj. ók kormányát.
Az egryetemi ifjúság követeli a kor >^ Hánytól, hiogy g^kos csapatait tart-^ a vissza a támadásoktól; ne engedje^ ^ iet beavatkoami polgári és politikai lolgokba. Követelik a rendkivüH bi-óságok azonnali eJtörlését, melyeket 'i-j «ért állítottak fel, hogy a "terrorris-l'^^k" ellen védekezzenek.
A dolgok ugy látszanák, fcogy aze-ryetemi díáScok sztrájkját az elemi skolák taaiitói és tanulói támogatni
ogják, ami a konnányt nagy bajolAa ögja kevemL Száimos privát iskola 8 lezárta már kapuit és .még töWt>et :észülnek lezárni. jj-^Tegnapelött gyűlést tartottak a
BSdikáUs diáScofc, ahol a szakszerve-etek részéről megjelent delegáltak íte^J^egfogadták, bogy a diákok hareát. f5>g'száradni ámogatnl fogják. A telefon és távíró' Qunkások is készölnek szimpátia S *^ikra és juncs fldzárva,, bbgy az ^ 'sszes állami alkalmazottak harcba ^ ognak lépni az amerikai tők© ittem* f ügynöksége, a kormány eUen. M A diákok eltervezték, hogy háziagt m ídón keresztül felszőUtJáik az adő-Ifi «€tőket a nem fizetésre, hogy a kop-g «»ányt áUásttól Uvwjék.
1
Az elemi iskolai tanítók keserűen támadják a kormányt, meljmek bőven van pénze rendőrségre és katonaságra, de a tanítőűc fizetését mindig vág ja. A diákok írgalmatlamul támadják a kormányt,mely mindig többet költ a munJkások elleni védekezésre, de a sze-génydiákoknak tisztességes ételre nem tudnak pénzt juttatni. Az elemi i^o-lások reggeli tejébea is mindig több a víz.
Tiltakoztak a munkásni a segély yágások ellen
Romlásba kergetik a szegény munkásnőket a tőke alázatos szolgái
TORONTO, feb. 28. — A munkanélküli munkáslányok kűldötts^et menesztettek az egykor oly szépen ígérgető demagóg Croll, népjóléti miniszter elé, hogy tiltakozzanak alávaló támadása ellen, mely a lakbérsegélynek havi 8 dollárról, 4 dollárra való levágásában nyilvánult meg: A lányok delegációja erőteljesen követelte a régi lakbéi^^ly azoonalí visz-szaáUitását,
. Míss. Heien Roberts előadta az alakoskodó mJniszterneik, hogy a lelkén ha a szegény otthonta-láíná tett lányok az nccára kerOhiek,
ciaország is a következő háborúra
NÁPOLY, Olaszország. Feb. 27.— (ALP)—Olaszország folytatja csapat szállítását Kelet-Afrika felé. Tegnapelőtt ismét kiindult egy hajó 1,900 katonával és 73 tiszttel, az ethopiaí határra.
A hajó megáll Messínában, hogy felvegyen még 3.600 katonát és 100 tisztet. Felvesznek ezenkívül 3,000 tonna felszerelést. A katonákat azzal lelkesítették, hogy maga Mussolini fog gryorsan kiutazni Messinálba, hogy kedves katonáinaík személyesein kíván jon jó szerencsét.
A Nasaro Sauro teginap indult útnak 400 rendkívüli szolgálatra képesített katonával. Ez a hajó is renge-
teg olyan katdtoai
magával, mely nélkülözhetetlen a déli hadjáratiban.
London, Anglia. Feb. 26.—(ALP)—
A háborús Jhajsza uj gyorsaságot vett Angliában. Ismét uj összegeket költenek a haditengerészet Ikiépitésére. Az admiralitás uj összegeket kér a kormánytól. A kormány a kérelmet tárg^yalni fogja a jövő héten.
A kormány kijelentette, hiygy a légi erőt 33 uj repülő csoporttal fogja megerősíteni. Baldwin sietteti a légierők gyors megerősitését, mert szerinte az angol határoúc veszélyiben vannak.
Paris, Franciaország. Feb. 26.(ALP)
—^Franciarország is belépett a "békére törekvő" országok sorába. Mint-hogry a béke legjobb biztositéka az e-rős hadsereg, elrendelte, hogy tenge-
Az egész munkásosztály együttes politikai akciója csapást fog mérni a nélkülözés, fascizmus és háború ellen.
WINNIPEG, fdb.—Észak-Winnipeg szövetségi választási kerületében Tim Buck veterán munkásvezér van jelölve a flcövetkező választásokra, mint a mimkások ügyének zászló-vivője. 118 delegátus jelent meg a választási kon feremcián, mely a munkások kiváló és félelmet nem ismerő vezérét álUtotto a következő nyári federálís választási harcokba. John Navis kiváló winnipegi munikásvezetőt a selkirki kerületbe jelölte a konferencia.
Ez a nagy választási konferencia megmutatta, Ibogy a munkások kéipe-sek mindenkitől függetlenül egységfrontba lépni, politikai célokért, melyeknek viszont célja, a munJkások a-nyagi ^helyzetét megjavítani, harcolni a fascizmus és háború ellen. A
kommunistapárt harcol a munkások egységfrontjáért és sokat megtesz, hogy a CCP munkásokat megnyerje a harcos program mellé. Az a tény, hogy a választási konferencián képviselt 9dk féle szervezet Tim Buck-ot jelölte a választási faarcokra, azt bizonyítja, hogy közeledünk a dolgozók egységfrontjának végleges (megalapozása felé.
Csak ugy taarcoUiatunk a konzervatívok és liberálisok demagóg és lénye gében egyforma aljas politikája ellen, ha minden munkás egy tábori>a tömörülten aktív harcba lép az elnyomóknak már a tervei ellen is.
A CCF parlamenti tagok megmutat ták nekünk mi a CCF felfogás a ny<o-mor, fascizmus és háború ellen. FOst-he megy már a CCF (vezérek azon ter ve, hogy a parlamentben többséget szerezve, szocializmust teremtsenek. Ok onagulc sem hangoztatják m&r ezt, mert onindig több munkás neveti ki
Gyártják a törvényeket és rendeleteket az agyonkinzott robotosok ellen
hogy lakásra valót keressenek. Nem
lehet tisztességes lakást kapni hat doI lárért, különösen olyan szobát, ahol a ládyok főzhetnének is maguknak
Ez azt jelenti, hogy a saját élelem segélyükből keU 2 dollárt feladni, mert a restaurantold)a kell járni enni.
A miniszter Croll, mint az már szokás, megigőrtc, hogy az ügyet át íogr
(JORBIN, B. C, feb. 23. — (ALP) Negyedik hetébe lép az itteni bányász sztrájk, mely erősen és szilárdan áll. A társulat, a szövetségi és tartományi munkaügyi osztályok mindent elkövettek, hogy a sztrájkot, az "ipari viták és vizsgálatok törvénycikke" alapján —, melyből határozottan ki ^rják mutetni, hogy a sztrájk törvényellenes — megtörjék- John Stoc-kaluk, a Mine Workers' Union kerületi titkára, rámutatott, hogy milyen tektikát használnak a kormány és a bányatulajdoQosok. Az eredmény az, hogy a bányászok most még szilárdabban áUana& a sztrájk mellett, mint valaha. ,
A bányászok uniója érintkezéábe'lé-pett a tartományi munkaügyi osztály lyal, hogy Jtímutassá a bányászok sérelmeit.' A' válasz, mely Ádan\ Bell helyettes muníkaűgyi . aniniratertől jött a szövetségi munkaügyi osztálynak, az ipari viták és vizsgálatok tör-yénydkkéneSc másolatát tartalmazta vörössel mégj^ezve azt a szakaszt.
ja yizsgáiai'é§,£UsiéJb«m^ legnajgyobb megfcötöl^ tárgya^ teszi.
Az, urák ígérete semmit eem jelent CssEc erős szervezettel lehet "tőlük valamit Idesikuni.
mely a bűnösséget leirja. Ez a szakasz a következőképen hangzik:
Büntetés a sztrájkolásért: 60. szakasz. Minden alkalmazott, aki sztrájkba megy ezen törvénycikk ellenére, ki van téve annak, hogy mindenegyes napért vagy a nap egy részéért, amikor a sztrájkban résztvett, nem több mint 150.-, de nem kevesebb miat ?10. büntetésben részesül.
Büntetés a kimaradásra vagy sztrájkra való lázításért: Bármely személy, a&i bármimódon lázítja, bá-toritja vagy segiti bármely alkalma-zottatt Táhítdetni vagy folytatni a kimaradást, vagy bármely alkalmazott nak sztrájkba menni c/agy azt folytatni, ezea törvénycikk rendelkezése ellffnére, törvénysértésért bűnös és nem kevesebb mint $60.—, nem több mint $1.000. büntetésnek van kitéve.
Semmi sem mutatja világosabban mint ez, hogy a tőkések kormánya milyen szerepet játszik a munkások harcahiák letörésében. A kormány engesztelési bizottságokon és hirói határozatokon keresztül próbálja megfélemlíteni 3 munkásokat, de minden gomdolkodó munkás tudja, hogy ezek a bizottságok csak a i>ósz!3k érdekeit képviselik A munkások csakis akkor tudnak jogaiknak érvényt szerezni, ha magokévá teszik a gazdasági követeléseikért folytatandó forradalmi harc jtrogramját.
dihajók bitesében, akkor az a halálát fogja jelenteni. Helsingfors, Finnország. Feb.— A
"Uusi iSuomi" jelentéise szerint a faad-ügTininisztérimn nagry összegeket fordított hadi céldkra. A Ihadsereget rengeteg modem hadászati cikkekkel fogják felszerelni.
iíSSÍ; « !ST®^"~'"'^eétozdödött. Fnx^eií^i£Ím&PicC^^^ azt tartja, hogyhar^allll mar3dN:'ha-
hogy támogassák a két Sreg kapitalista párt reformokat igérő politikáját, melyek uj döfésdket rejtegetnék a szépefn hangzó szavakdiól szőtt lepel alatt. Ha a munkások egységfrontja hatalmassá nem növi ki magát most, rövid időn belfil akkor a követlcező parlamenti időtartam alatt a foscix-mus diadalmaskodni fog felettUnk.
Pusztul a munkásnép az egész világon az évekig tartó nyomor miatt
OTTAWA, feb. 27. — (ALP) Kanada kormánya a mult év decemiberében kímutetta, hogy 1,207,346 személy részesült segélyben. Tegnap jelentettek
Szeptemberben lesz a CLDL kővetkezS konvencilija
14,327 tagja van a védelmi szervezetnek, ami nagy veszteséget jelent
TORONTO, feb. 28.— A CLDL kibővített központi bizottsági gyűlése, mely a napokban tárgyalta a védelmi munka jelenét és jövőjét, jelenti, hogy a következő országos konveiició ez év szeptemberében lesz megtartva. A köz ponti bizottság gyűlésén a (következő városok képviselői vettek részt: Windr sor, Hamíltom, Montreal, Toronto, Sudbúry stb.
A ezervezeti jelentésből kitűnt, hogy a CLDL nagyon s^k tagot veszített az utolsó két év alatt. A nemzetközi szolidaritás tekinteteién mindazonáltal nagy javulás tapasztalható. A CLDL tagsága minden ország politikai foglyait egyforma lelkesedéssel és álBözatikészséggel támogatta, iliár-dúsban tagszerzési kampányt índit a védelmi szervezeti. hogy csoportjait megerősítse, melyoéíc'száma 328,, A szervezet hivatalos lapjának megjelenése jobban van most biztosítva, XDÍnt a múltban volt.
a parlamentben e számok alapján és megjegyezték, hogy Ontarióban 407,-465 személy részesül segélyben, vagyis, 82,000 család. A kényszer táborokban 20,167 embert tartanak, a-kik bizocxy alávaló életkörülmények között éhiek.
_ Washington, USA. feb. 26. — (ALP)—^Az állam a mult év végéig 10,839,000 munkanélkOUt ismer el. A reformista AFL szakszervezetek vezérei azt mondják, hogy a kormány egy és fél millió munksnélküUt sikkaszt el. Mi azt mondjuk, foogy több millió munkanélküliről nem ismeri el a kormány, hogy munkanélkűliekAz állam éltal közzé tett számokra a ka^ pítalista sajtó nem felelt. Az NRÁ szégyenletes szám ja ezek. A kapitalista sajtó agyon dicsérte az NRA -keselyűjét 8 most szégyen lenne hangokat változtatni.
Copenbága, Dánia. Feb. 27^(ALP> A gyér lakosságú Dániában is emelkedik a muníkanélkUliek száma ^pen ugy, mint a roppant területű és mégis gyér lakosságú Kanadáham^A mult hónapban 1.197-tel emelkedett a ke-resetnélkiilíek száma. Az ország 138.-OOÓ munkanélkülit ismer el. A munkanélküliek 30 százaiélka nincs biztosítva, munkanélküliség ellen, d>ben az országban, ahol a szocdemek azzal di csekszenek, hogy minden munkásról gondoskodva van.
London, Anglia. Feb. 26<—(ALP) 100.000 munkanélküli tiltaScozott a kormány azon határozata ellen, hogy a segélyekét lesieoritsák. Az ország mind^ részében megmozdultak a munkások annak hallatára, hogy a parlamentben készfii ellenOk a támadás. A munkások szerte az orazighan gyűléseket és tiltakoeeő táviratokat küldöttek a loonninyiuik.
f