2. OLDAL
KANADAI MAGYAE
1937 augusztus 3,
ii
LÉRE DOBTÁK A]
üMűMi G ^eirmer MUéi, merít nem iudtea hé^ráíéhá^ rizeM
J
^ LESTOCK. SASK. — Koy Géza, íarmerUraunk 20 6v vd ezelőtt foglalt homcsteadüt LcstocTc vidéltén. Husz éven át <lol gozott', 'művelte a földet, de miu tűn adóhátralékait nem birta rcn dezni. kilakoltatták.
JuHüh tizedikén shcriffet ren dcltek ki Koy farmertársunk bir tokára, hogy holmiját az útszélre rakja í3 a családot az épületből kizavarja,
E hírnek gyorsan szárnya kelt a farmerok között és rövid időn belül vagy 15-cn gyűltünk egybe hcly«2!hcn. A sheriff alkudozni kezdett velünk; egydolláros óra . bért Ígért, csakhogy scgitfsUk nc-lü farmertársunk holmiját az út szélére rakni, arait húszéves mun Uája után kcscrvcíon ösHzekupor gatott. Mi erre nem voltunk haj flandók, söt tlltikoztunk elknc ^lajd arra akart rászedni bennUn kct a ííheriff, akinek rcndcllcczésé-rc teherautó állt, hogy adjon vala melyik farmor helyet egy éj'ílre v diaiadnak. De mert, hogy cz vég Jpge.í kilakoltatá«ukat jelcntottf volna, senki .lem volt rá haJUindó Azt kezdtük követelni, hogy Koj farmcrtárHunk mnradhas.son laka Bábnn'.'mcrt ii a falu kovácsa, akire nekünk .'jzUkfiégUnk van,
Mikor látta n sheriff, hogy nem érhet célhoz éa az Idö is későre járt ós az egybegyűlt farmerok a 6ok munka ellenére sem távoznak, megvesztegetni bennünket nem tudott s mert szombat in volt visszament gengsztereivel együtt ZlclviUc-bc,
Vioszajöttek
De ncm-.'ízünt meg ezzel a HlUv '^loltatbíöi eljárűá. 14-én, a rákövct-' Itezö szonlfin ismét megjelent p ; tiherlff 5—6 segilötárssal, akik nyomban munkához láttak. A Koy család értesítette a szomszédokat ' akik autókba ülve ös.sze.szalndgál-í ták a környéket, másokat meg te-,' IcfónÓQ értesítettek a történtekről , A héjp kezdett egybegyűlni, mái ' rötétcdnl kezdett de meg mindig jöttek. A sheriff í^zine változott n nép haraga láttára. Ki tudja kire kerül a sor holnap — lehetett hali-Jani, ilár este volt de még senki sem ment haza. Koyné meg va-• csorát adott a farmeroknak. A sht rlff zaklatni kezdett bennünket — iícnjctck haza — mondta mert én. két hétig sem mozdulok innen'. Do türelmetlenkedett és rendörökért telefonált, mi meg ki-mcntüWk az útszélére farmertár-. Gunk fölszerelése mellé.
Royné" két kí.^lányával a szobába xnaratit..a'íihcriíf nem merte őket " Iiiliuróí'a házból, mert kijelentette, hog>- magától ki nem jön.
A sheriff várt valakire. Ugy éj-féltájban jött egy rendőr. Kijött a .sheriff hozzánk és azt mondta annyi rendőrt hozat, ahányan va-«7j'unk. Mi nem voltunk hajlandók mozdulni és a rendőr hamarosan elment. A siicriff l.*? lefeküdt az
Nincs frisskenyér Németországban
Minden tcrmésfölöslcget cl> raboi a kormány
autójába a fia mellé.
Mi meg elhatároztuk, hogy másnap delegációt küldünk az elöljárósághoz. Mindenki olt volt idejében és 14 tagú delegációt küldtünk, tiltakozván az igazíiágtalan eljárás ellen.
$350 adóhátralékban eladták a telket
Burc.«!ik János ia két földet müvei. Birtokára van adó.s.ság Írva, mert adóját egypár éve nem fizeti, öt eddig nem háborgatták, pedig tudják, hogy adó.iHágát kifizetni nem képes, ö ia Koy .sor.sára fog kerülni, mégí.'j megvette e telket 350 dollárért. *
A delegáció h'ivatalból-hivatalba ment, de az elöljárók azzal védekeztek, hogy a tőiket már eladták és érte 100 dollárt föl vettek. MlJtor megtudtuk, hogy ki a vásárló, nieglcpftdtUnk. mert nálánál több Kcgélyt itt ."Jcnki föl nem vett. Azt követeltük most az clöljá-róE.ágtól, hogy a Hhcríff .scgitö-tár.".ai költ.ségít is a vásárlóval fi-zcttesssék.
Kilökték Koynét az útra
A delegációval kilcnrvon mérföld utat tettünk meg. Mikor visszatértünk az emberek még min dig ott voltak. Elmondták, hogy a sheriff Koynét rendörök jelenlétében cibálta ki n pzobából. A sheriff fia egy rendőr .segit.ségévei be-cipclte egy autóba, kihajtották az autót az útra és ott kilökték ko-csijokból, mint egy gono.sztcvőt.
A sheriff pedig karhatalom védelme alatt bepakoltatta a szerencsétlen vásárló Jánost.
A szerencsétlenül járt család bútorja négy házhoz fs került. Ajánlottak föl nekik egy elhagyatott földön levő rossz hajlékot.
Ez csak a kezdet
A farmcrsűgnak, mind a mun; kásságnak készülni kell a tökc támadásai vls.szaverésíre, mert cz még csak a kezdete az eljövendő zaklatásoknak.
Most a szárazság követkcztébeni pénztelenség után, még inkább nem leszünk képesek adóink fizetésérc, törlesztésére. A'Sg több női külözés és nyomor lesz a fnrmer-ság sorsa, ha csak szervezetten nem kény.szcritjük a kormányt a-zonnali segélykiutalásokra, az adóhátralékok éa hitelek erőszakos beha.násának megszüntetésére.
Legyen cz az eset éleshangú fi-g>'elmcztotés és felhívás minden magyarajkú farmernak, amelynek tudomásvétclével csatlakor^unk ahlioz « haladó mozgalomhoz, a-melybe cgj'csülvc képesek leszünk hasonló események megisraétló-désének megakadályozására, életünk és jogaink biztosítására.
— Erdödl Siindor
ddvidéEfi posztógyár 350
Cseodőrferror a
demoícrata vezetők ellen
BUDAPE.ST. — Hónapok óta folytat már küzxlclmet a Buda-vidéki Posztógyár ujpfc.-ti és buda-ítaláfizí gyártelepének munkás-^á-ga a Icgaiább tűrhető bérekért, az elviselhető bánásmódért és olyan munkatempóért, amely nem őröli fel egy-két e:;ztendö alatt a dolgozik egészségét. A gyár munkás-.';ága már március elején bárom hetes sztrájkba kényszerült, mert az igazgatóság nem volt hajlandó a munká.sság bírkövctelúsét teljesíteni. Akkoriban tárgyalások is indultak meg, de a miniszteri tanácsos arra az álláspontra helyezkedett, hogy amíg a munkások ;,ztrájkolnak nem tehet semmit,ha azonban ismét felveszik a munkát, akkor mindent elkövet majd méltányos követeléseik teljesitéséreJV munkások az ígéretbe bizva fölvették a munkát, ennek n7. eredménye azonban csak annyi volt. hogy az igazgatóság a géia'k munkamenetét meggyorsította, hogy «>levc d-Icnf.ulyozza a közeledő bérmegállapítás hatását.
A gyár megtagadta a kormányrendeletben megállapított minimális munkabér fizetését, A rendeletet kijátszotta, a ezakmunká-sokat scgédniunkásolcká rainósitclte és ezeket alac;snnyabb bérekkel fizette, A rendelet !:ijátszásának másik módja az. hogy a munkáso-ka'í kél gépre osztották be ití egy tanulót adtak melléjük, a tanuló bérét a szövömunkásnnlí kell a saját fizetéséből fodoznie. ami azt jelentette, hogy a heti '2H pengős fizetésből 15-IG pengő maradt.Kz az állapot kényszeritette őket sztrájkba.
e^Y &Bémé&F@fmester
fCüíd/ün/í MUmÁSi-a spGnyol fronfra!
A ^>anyol szabadságharcban küzdő kanadai magjar fiúk Iránti elismerésünket és szolldarftásun-kat akarjulc kifejezni, midőn lehetőséget nyújtunk arra, hogy kanadai Ismerőseik és barátaik ked-
Bras.<3őből jelenük: Sulyoa incidens kelt kinos feltűnést romániai demokrata körökben. ílsikmenaság székely községben alakuló gyűlést tartott a Magyar Dolgozók Szövetsége. A szabályszerűen lezajlott gyűlés után a csikizentgyör-gyi csendőrség letartóztatta a gyűlés szónokait, akik csák két napi fogság után. miután Csíkszeredára kisérték át őket, kerültek megint szabadlábra.
Kurkó Gyárfás brassói iparosvállalkozó, a MADOSz országos elnöke is, bűnvádi feljelentést tett a csikszentgyörgyi csendőrőrmester ellen hivatalos visszaélés miatt, A feljelentén Bzcrlnt a letartóztatottakat a magát a íoer-vezet 4 Inökét is véresre verték a két napig éheztették. Kurkó Gyárfás veséjét szét tiporták.
'ÓnáliősiioHa mGqé^ egy végrehcsjfé
Csíkszereda,— Opra Illés- gyer-gyószárhcgyi állami végrehajtót hivatali sikkasztás miatt vonta fe-lelö-tiségre a törvényszék. A tár-gj'alás során bcigazolást nyert, hbgy a végrehajtó hámig nyugtákkal majdnem 30.000 lejt szedett be a székely n<lófizetöktől s azt a .s.iját céljaira fordította. A törvényszék egj-éví fogságra, 2 ezer lej. büntetésre itélto a zsaroló végrehajtót. Hogy ml lesz a 30 ezer lej kártérítéssel, nem szól a tudósítás.
Temesvár. — Egy bánáti német lap jelentése .izcrint a zsombolyai kalapgyár mimkásai hetek óta sztrájkban állnak .mert a gyár a munkások bérét 50 százalékkal csökkenteni akarta, előbb Temesvárról, majd Turnu Sevcrinböl hozatott sztrájktörőket. A sztrájkoló munkások megakadályozták az idegenből hozott munkásoknak, hogy a gyárban dolgozhassanak.
Prágyi G lézmérm
— NÉX'BTORSZAG — Mlnthogj- Németorszápban a bura és a rizstcrmé,s 15 százalékká csökkent, a német nácik uj.ibb rendeletet adtak ki. amclj-nek értelmében a tf^rtelök csak a saját cgj'ónj sclJk- &:letük kielégítésére tarthatnak m'aguknál termést, mig a többit a kormányügynököknek Iiénytelenek beszolgáltatni.
Ebből a rendeletből cs abból.hogj' egynaposnál frissebb kcnj-cret eladni Dcm szabad és, hogy a kenyér-Jirztet búzával és rizzsel kell keverni, láthatók részben azok a bel-cö nehézségek, melyek a nácik Németországában vannak.
Nagy felháborodást váltott kl o német farmerokból a náciknak e-me ujabb intézkedése, mely m^-tilíja. hogy búzát tarthassanak vissza állataik részére. Súlyos következményei lesznek ennek az eljárásnak a borjú és sertésnevelés-re és tojástermelésre, mely már majdnem teljesen megszűnt
H-ANOSZEKÉSZ' SpecJalista Hangszereket eladok - - készítek; ös javítok.
■ Cimbalom-bas?:-szust ts minden-, féle húrokat készítek jutányos Arvn.
Tóth Károly. .■>2ö Queen st. W..—Box i\2, ToVoiito. Ont.
Budapest. — Egy új állami rendelet értelmében igyarországon már csak hitelesített lázmérővel lehet mérni betegek lázzát. De nem azért, mintha a hitelesített femérő jobb volna, hanem ebből is hasznot akarnak behozni az államkasszába, így minden lázmé-röre 50 fillér állami hitelesítési di-! jat kell fizetni. Azért van drágu-.' lás. hogy minden dráguljon kivétel f nélkül.
c:
hrgy az Ontario Workmen's Com-jxnnsation Board jelentése szerint is pontosan 5.069 voU az ipari szerencsétlenségek száma májusban az áprilisi 4.S0ö-tel szemben?
Küldjük pénsünkci* g liEim írodávol!
LEGJOBB — LEGGYORSABB — LEGMEGBÍZHATÓBB!
KABELDU 25 CENT — GYORSKÁBEL 35 CENT!
Legmagasabb árfolyamok !
HOZASSUK KI CSALÁDUNKAT, GYERMEKEINKET, MENYASSZONYUNKAT.
A BEVÁNDORLÁSI ENGEDÉLYT, PERMITET KIESZKöZÖUUK.
, 145G C3ITir HAUL AXTeL^ MONTREAL, QÜB.
KED\TE2MeXYES HAJAJEO^, KÖ7,IEG1-ZÖI OKIRA-
A feltűnést keltő feljelentés e-lőzményei a következők: Csíkmc-na.ságon a MADOSz hivatalosan engedélyezett népgyülé'st tartott, melyen három székely falu lakossága jelent meg. A gyűlés Karácsony István községi bíró Jelenlétében folyt ic Kurkó Gyárfás a magyar és román nép demokratikus szövetkezéséről s egymásrautaltságáról tartott előadást,majd Czikö Lőrinc, a bukaresti MADO Sz kiküldötte, a román főváros magyar dolgozó tömegeinek üdvözletét tolmácsolta, a magyar revizlös propaganda káros hatásainál beszélt » a dunai népek demokratUois együttműködését sürgette a béke és egyenlőség szellemeién. A két központi előadó szavai után Lukács Márton és Mihály Ágoston csíki földészek a három falu panaszait, sérelmeit és kívánságait tárta fel. A helybeli MADOSz megalakulása után a gyűlés békésen szétoszlott 8 a vezetők megindulták a három óra jatáanyltó fekvő állomás felé. Közben a helyi román népiskola igazgatója, egy fasiszta—vasgárdista érzelmeiről ismert sovén ember, szekérbe fogatott és elvágtatott a csikszentgyörgyi csendörőrsre, fellármázta az őrséget s azzal a váddal, hogy Mi3naságon államellenes gyűlést tartottak a székelyek, sikerült ís a gyűlésről htizalgyekvő szónokok nyakába küldeni a csendőröket. A gyűlés négy szónokát letartóztatták s a mozgósított csendőrség házaikból és falvaikból kezdte elövezetni a lakosságot.
Két nap múlva Csíkszeredán tisztázódott a helyzet. Az ügy megvizsgálására kiküldött magasabb-rangti csendőrtisztek megállapították, hogy törvényes alakulat szabályszerű és igazolt tevékenységéről van szó, a gyűlés engedélyezett s a lefoglalt nyomtatványok a cenzúrán' átengedett nyomtatványok voltak.
A letartóztatottak véres ruhadarabjaikkal, véres zsebkend6kbel, fülön, szájon, arcon és orron ütött sebeikkel és ütésekből eredő foltokkal igazolták, hogy brutálisan bántalmazták őket. Ahivataloaközegek a bántaloiazott kÜfiildöttélc-nek és földészeknek azonnali elégtételt szolgáltattak ugyan, omeny-nyiben a jogaival \iisszáélő csend-
A csendőrség minden felvi* lágosítás néllsül letartóztatott két szociáldemokrata vezetőt
Budapest. — A soroksári szociáldemokraták egjik vezetőjének Schubert Andrásnak a lakásán hajnali öt órakor jelentekTneg a csendörök és minden vizsgálóbírói végzés nélkül letartóztatták, u-gyanakkor házkutatást is tartottak és különböző szociáldemokrata irodalmakat sóint „bűnjelt" magukkal vitték.
Ugyanakkor Ott Józsefnek, a soroksári szociáldemokrata pártszervezet elnökének lakásán is megjelentek a csendörök. házkutatást tartottak, a lakásban talált könyveket lefoglalták, mind kettőjüket a községházán bezárták. Ás ügy fejleményeiről bővebb tudósítás nincs. '
őrőrmestert Ietartóztatá.sba helyez tStt, a MADOSz azonban most akciót inditoft, hogy egy bűnvádi eel-járás során menesszék állásából az önmagáról megfelejtkezett hatósági személyt,
A MADOSz központja szerint a kölcsönös nemzeti gyűlölködésnek csak ugy lehet elejét venni, ha a román kormány erélyes lépéssel egyszersmlndenkorra példát szol.-gáltat a felelőtlen elemek magyarellenes kitöréseinek megfékezéséré.
A MADOSz országos elnöke el-i lent. erőszakos merénylet külföldi magyar demokrata körökben is megütközéstkelt. mert. Kurkó Győrfás volt az, aki ez óv májas liayában a neu-yoriil magyar dc-inolarata kcngresszuHhoz levelet intézett s a háborút szító rcvlzioniz-mu3 ellen álíást foglalva arra kérte az amerikai magj'areágot, hogy a kisebbségi jogok érvényesülése s a dunai népek demokratikus gyttttmUködése meUeít foglaljon állást.
vezményesen előfizethessék lapmi-kat a fiúk részére.
Lapunlc előfizetési ára külföldre ^.00 évente, de JUlit-SI JL.\iÍ-PANYUNK alatt a spanyol földim küzdő bajtársaink részére S dollárban állapítottuk meg az előfizetést, ' ■
A fiúk részére most is küldünk
lapokat, de mennyivel Jobban esne nekik, ha látnák, hogy Ismerőseik ezt az alkalmat is felhasználják, hogy elismerésüket, szeretetüket kifejezzék irántuk s ug5anakkor lapunk ezen rendkivüU kiadását is legalább részben fedeznénk.
Tekintettel arra. hogy az osztályok és városok csak zngrm* tizedikéig kötelesek elszámolni a kampányeredmfeyeikkéL a r^^^ tőbizottság úgy határozott l^tóbbi gyűlésén, hogy az tíSfe^^^ vezményt úgy a Spanyolországba kiUdendö lapokra, mint a^^*S" re fizintéá k&qyujtja angi^ztiú tizediíjélg. "*«ce2.
Wasználja ki tehát mindóiki á még rendelkezéssére állö időt ha^ nosan. A belföldi előfizetők kedvezménye ^észéves előfizetésén^^ úgy új, mint a régi előfizetők részére — két Rampány-jegy^^ részt vesz a jegy tulajdonosa a MUNKÁS nagy sorsolásában '
Kissé k&őn érkezett jelentés Nacmine, Albertából a p b. & ottani osztályától, melyben jélnR, hogy : a tagságból 8-an jelente tek önként? a kampájnyjegyek árusítására. A kiosztott jegyek a w. lentés megírásakor már javarészben el vannak adva és az ára. is'a kampánybízóttság keze" közt van."
Bíznak, hogy az összes jegyeket el tudják adni, bár náluk a kére. seti lehetőségek most lanyhák,
•A-
Wajme, Albertából szintén arról számolnak be. hogy bár a m kák csak most indulnak meg a bányavidéken, fognak tudni etóiSr^ redménsrt. Tekintettel, arra. hogy most kezdődik a bányákban a mnw!
ka szeretnék, ha a kampányt valamennyivel meg lehetne IwssaíihL tahi. Természetes, ezt már nem tehetjük meg azért sem niert«^
ncTtálvnV már- S7PHÍI<- és kŰldik ÍS befelé " Vawirií^.---^"-j—^
Kanadai fiúknak:
Magyar MÜMíASt a
Békésszeatandráson Házi András földműves ötéves kisfia felügyelet nélkül maradt, otthon. A fiúcska egy üveg bort.talált és abból olyan nagy mennsiségben í-vott, hogy mire szülei hazatértek a mezőről, a gyermek eszméletlenül feküdt. A szerencsétlen gyermeken már az orvos sem bírt segíteni, az alkoholméreg megölte.
rsyé
A Klubközpont szépségverse-en szorgoskodó leányok I Kozui azokat kozol-amelyek még nem voltak közölve
osztályok már szedik és küldik is befelé a kampányeredmény^ef Bízunk abban, hogy a Wayne-iek majd a téli kampányban pótolni ím ják £izt, amit most hibájukon kivűi mulasztottak, — ha mulasztott^
•ír
Varróiiá versenyréhivását Reginából elfogadta Konczné ki w», leg az ontariói Freeman nevű városkában lakik. Későn történt »^ senyrehívás is és á felelet még későbben, de bízunk hoev mt^l munkástársnőnk a tőié telhető legjobbat tette a kampány síkwefr dekében.
jük itt,
Dramheller, AIta..i kerületben: hátsó sorban, balról jobbra: SZEGEDI MARISKA, Easít Coulee: SARI BÖZSI KE, Ea.st Coulee; KOLE^ , SZAR BÖZSI, DrumheUer; SZEPESI MARISK-V, East Coulee; JAAIRICSKÖ MAUGIT, Drumhéller; FÜLÖP JCLISK..4, East Coulee; MARUS ILONK.\, >ndland\^le. Első sor, balról Jobbra: , PETIK ILONKA, East Coulee; GYÖRGY M.\RISKA,East Coulee; M.AXYÜK MARISKA, DrumheÜer; M.AKIN IRÉNKE, Eastr Coulee, GÖMÖIÍI iftÉNKE, ^Midlándváré.""
>Iontrcali versenjT:ölnk: :>IOLNMR M.4RGIT, JLARCZI BÖZSI és F-^RÜAY
CSUNYO M.\RGIT, ILONK.^.
Az előfizetés évre $1.50, 1 évre $3.00 — de, aki július 31-ig beküldi előfizetését egy félévre, legyen áz uj vagy régi előfizető, annak küldünk egy darab 25 centes karapányjegyet, mellyel résztye-het á kampány végével rendezendő nagy sorshúzásban, amikor 10 díj $400 értékben lesz kiosztva. Aki egy 1-éves előfizetést küld be a kampány alatt' annak két jegyet állitunk ki a nevére. '
Eb a kedvezmény csaMs ugy érvényes, ka az tdanti Ms szelvénnyel kiildik.be az előfizetést, és a jegyek minden esetijén a szerkesztőségtől lesznek kikUldve.
KANADAI MAGYAR MUNKÁS Box 154, Gen. P. O., Toronto, Ont
TISZTELT SZERKESZTÖSfiG!
Mellékelten küldöm--éves előfizetésem a Munkásra. Szíveskedjenek részemre a 25-centes kampányjegyekből küldeni, mivel résztvehetek a kampány zártával rendezendő sorshúzásban.
Név
Cím ...
<s>.
Montrealból egy csomag Erdei Gábor részé're.
« « « Egy csomag Wlayne, Albertából.
• * «
Egy csomag Rosetöwn. Saskat-chewanból.
* V »
Windsorból egy csomag Balogh Gábornak.
Pénzbeli adományok a Népfront részére: Regina, klub osztály ..
" betegs. oszt. .. B. A., Alvínstone, Ont. S. L., Alvínstone, Ont. ..
Spanyol
.. 52.40 ... 1.00
..... 1.00
..... .50
ISMÉT WOODSWORTH A C.C.F. ORSZ. ELNÖKE
BORSOS BÖZSI
3nn.\LICZ 3LVRISK.V
nindsor, Ont. BORVATH 3I.ARGITKA
WINNIPEG, Man. — Itt tartotta a C.C.P. ötödik országos konvencióját, amely a C.C.P. élete ismét Mr. J. S. Woodsworthot állította elnöki minőségben, mlg Mr. M. J. Coldwellt az ötödik konvenció végrehajtó eüiökévé tette meg.
MISS ÁGNES McPHAÍL A BfeKEFÉLVONÚLASON
Míss Ágnes McPhail, az ottawai parlament mtmkásképviselője részt vesz a torontói békéfeívoriuláson, aug. 4-^n. A felvonulás a Queen's I^rkból a parlamenü epületek tövéből indul ki, este fél 8 órakor. Részt vesznek a felvonuláson az egyliázak tekintélyes vezetÍ5í| szakszervezetek, ifjúsági alakulatok és kulturklubok.
A. Porkoláb, Welland, $L00 J. MUler, Rosetown. Sask, LM M. Vajda. Bowmanvillé, IjOO L. Kiss. Calgary. 1.00 L. Rabb. Wlndsor, —.50 Mr. S. Nagy. Wmdsor, —50 J. Tóth. Red Gap. B.C. —JO Mrs. M. Varró, Oba, Ont —.50 J. S. Tóth. Hudson. Ont. -.50 J. Karnis East Bay N.S. -.50 F. Weimer. WShnipeg. —.50 P. Szabó; Notikewin. Alta. —.40 Mrs. Vai^ga, Duhnville, Ont, —J5 S. vidéki, Leaniüigton. Ont -.23 J. Nyiri, Simcoe, Ont
J. Béres, Coalhurst Alta. —J5
B. Ho6, MIstatím, Sask.,
A. Tarjáni, Electric, Ont. —^ o e o
A MAGYARORSZÁGI VÖBÖ5-SEG£:LYRE t. Kfes, Calgáiy, Alta., ........
Mm^t kens; mimlcStnjner*.^ lét.eladft, társ kerestetik, ísM}'^ adő — €s hascmlő idrdetés^ e> bői arovattKib'bSzIQnk;
Árszabály: 2 oen€° szántaiként legkisebb irirdétés 15 bzó SOsd Ixáromszori közlés 75 ceai> . A pSms előre MldenáS.
KERESEIM a Szatmár Nyirvasvár-i illetőségű SI-MICS Józsefet. Kérem öt vagy a róla tudókat értesítsenek boHélé-röl. Andy Konti. (H. B. Hant) I-ron Sprihgs, Alta.
T.;^ERESEK egy 45 év körüli^-gános nöt farmra íJázv^ö" nek télre úgy mint nyárra. Rz^ö megegyezés szerint ^^jSi Andy M^eá Box 112 Tábá- Al*
HIVATALOS TöBVÉNTSZÉKI TOLMÁCS
ENGEDÉLYEZETT HAJÓJEGY- ÉS PÉNZKüLDö
IRODA
246 James st. Nóra. HAMILTON/Ont mesrbizhátó PONTOSSÁG és LELKIISMERETESSÉG
Saskatooa, i Sask;
FIetciier,.Ont."
. ,. ob$ laMcscsal.kÜltUátels.