(Polytatda o 18. oldolröl)
, A tömoffbon egy nBSBóny. fölsikoltott, dttörto me&t oaoHtfiltc^noa, cIo vtasza-; , íbatdit a tusakoJtdk valahovd. Vatósel. 0iQ8 V41Ja*onyJa volt. Mikor ra&v nom mo&QBl voUnk m akaaztöfátöl. VAlJa éno> 'Jíolnl kozdott. Soha olyan hangot xnőg nbm hallottam, ugy csalc a holálbame-'Höli, ínokolnok. A „VarsavJankAt" kezdte ól a a mdaik kottö velo öncsőit. A lovasc&ondöi'ük korb&caa suhogott: ba-vtoml raaköCBaággal vortCk őket, Do a-t:ol{ mintha notn érezték volna a kor-jWicsot. A csondürölt lovovtök ökot a lA-liulu'ól 8 \Jgy vonsíoU&k aa nkasztó£&-jiöa, Jnlnt a zsftMot. Hadarva olvasta az Il0yés2 aa Itólotot s már a nyakukban ífOlt a kötél. Akkor rAkozdték: . ,^m, fol.tl rabjai a földnek..." v A cacndttrök mindonfolöl rAnkvolottűk tnagukat; ön caak nat lAttam, hogy a. Cs&molyokat puskatuasal ellökik* az a-Iweatottak Idba alél, mlro mind a hArora tniogvonnglott 0 hurokban. NokUnk tl« cUnknok mftr ott a falnAl olvasták fol az Stélotot, hogy halAl holyott buseévcs
MérhcatUnlc, Bógor, a tltodlk ha-l^rliöhöB, a MunltOs ttsdvcs jubileuma-
a
to Sm 58"
Í5.
h^nytrsonnimkAm kogyelmcztek. A többi tlíenhotet agyonlőtték.
Srdmuil föltépte az Inge nyaWát, mintha .oz fojtogatto Voüia:
•--MAromnaplg^; nem vették le az a-kasztottakát., SJJel-nappal drség Alit mdlettük, Az^An 14 foglyokat hoztak a ÉörtÖnbe.* Azok mesélték: „Aifygyqdlk napon ToboIdlnclvtAra, íí, le raehezébb, leszakadt a kötélről, ak;tor-i|<rették a többit l9 és clAstAk. Do' Masztöfa tovább Is Alit. Láttuk, amlkor'^bennlln-ket Idehoztak. Ott áll még mosi'te a hurokkal és várja az uj áldozatokat^'
'-Se^UnulI elnémult, merev tekintetét Valobova messzire vetve.
Pávcl sem vette észre, hogy az elbeszélésnek vége. Szeme előtt hámn emberi test nőtt kJ, némán 'lengve, oldalt billent fejjel, a bitón. "r . í
De az uccán gyülekezőt iüjták. Pá--vei fölriadt. - - • • -v- : • V
Halkan, alig hallhatóan'mondta:
— Menjünk Innen, SzámuU,
Az uccán lovasoktól körülfogva, mentek a fogoly lengyel katonáig. A börtön kapujánál az ezred-komiszár állt, notcszkönyvébe egy> parancs szövegét ír-
Ssép jublloum cs, cógor, ItccsUIot-1»>n dWIttitt tlB osBtondö, omlro. minden Uanttdtü mtkgy&r dolgosA bUsúco lo-ti!)t. • •
' — BUaaUo la a honodiü masvarsOg lialaáö tömcgo orra a hatalmas crod-faSnyrc, amit ab elmúlt tte év alatt lap* ^ cesltGÖgövol elért.
Bleony, eógor, hol voltunlt ml tta
^WQl OBClűttt
■ — Mcssso, nagyon mosazo a munkfls* snossalomitól, aat sem tuütuh, hogy o-eslk-o v&gy leasdk. Visssacmlékseom or-
^su tdöro, amikor 08 cM MunUfta a bescmlK) kcrUlt. Elolvastam, do nem ér-' tettem raoff, Nom tusért, mintha a sea-
0 volt értclmővol nom lettem vo\na tlost tdban, honom oisétt, mert ob csemét, a* jatt képviselt, nem bírtam íclíognl. fi-.vtíknok kcUott eltolni, amíg rájöttem ob tSOssAgra.
~ Nom' la könnyű, sógor, az embo-xcket fölrázni o& évezredes mákony ha-
, taaa alól. S óppcn ezért «nngy és elU-merésro méltó munka, amit a Munkás végtott, oa elmúlt tts esztendő alatt. Képicljo cl, sóg-or, hogy ml volna a kanadai magyarság körében, ha a MunkAs nem volna?
— Még rágondolni Is rossz, sógor. Hisz már a kezdőt kozdotén, már ahogy azt as öreg kanadások beszélik, a szélliA-mosok sorba adták a kulesot egymásnak* & hUlönbözÖ városokban. Az egyik pap-' nolt, a másik hojójegyllgynöknok, a hai*-snadlk telepítési Ügynöknek adta kl ma> ' gdt. A valósAgot azonban senki scn\ tudtix róluk; csak akkor kaptak az cm* (»rbk a fejükhöz, amikor az Illető számára büdös lett a levegő és elillant, az áldozatok pénzét mogával vitte, Nom volt ujsAg, amely megírta volna ezen utalí szélhámosságát, egy másik város-toan'tovább folytathatták szennyes Uzel-anclket — természetesen más név alatt.
~ Ea Igaz, sógor. Amikon kijöttem a tiOBából, azzal a gondolattal jöttcm,hogy less, ami lesz, megpróbálok átmenni Qs Egyesült Államokba. Azt gondoltam. Iiogy ott minden fenékig toífel. Hírét
.„/^.Wittem, hogy Wlndsorból Detroitba át lehet járni munkába, ha megkapja aa timher aa ötjárásl engedélyt. Windsorba JtÖltÖztom, ott ft Szabadság novU lap . ügynökével együtt egy Váradl Árpád nevű amerikai ügyvéd fölkeresett és Igé'-vetet tett, hogy mogszcrsi oz engedélyt
Rovatvezetőt DezsS Tamós
a ssámXmhra,. — mert többen la voltunk. Bistunk benne, odaadtuk a pén-Bünket, és mi történt? Azóta sem láttam 08 ügyvédi urat, csupán a hirdetését olvastam a Szabadságban, hogy Plttsburghbon van irodája. A Szabadság tigynöieévol — akinek a nevére nem emlékszem — amikor találkoztam, bizony volt annyi esze, hogy'né ismerjen meg. Nem Is okart emlékezni, hogy valaha látott volna.
— Szóval, a Szabadságban továbbra is helyet adtok hirdetésének, nem törődtek a szélhámosságával. Ezen nincs Is csod&Vkoznl való. De az a fontos, hogy kend itt maradt; kivel hcszélgctnék most, ha Henry Forddal került volna Bögorságba.
— Nem megy 02 olyan könnyen, sógor, amint azután megtudtam; nem nagyon vnn mit sajnálni azon, hogy ncan mohcttom kcNsztül, csak a pénzt saj-nAUam. Ott is megvan a klzsAltmányo-lAs éppen \»gy mint Kanadában, fis Itt Ismét njvgy érdeme van a Munkásnak. Visszaemlékszem, hogy legelőször a Munkásból olvastam, és tudtam meg, hogy nekem miért is kellett Kanadába jönni. Mindig azt gondoltam, hogy nem vagyok elég Ügyes, nem tudom az alkalmakat kihasználni, hogy magam Is gazdog legyek. Bántott a dolog, hogy mennyien vannak gazdagok, akik jól élnek és nem dolgoznak. Nem kívántam a mlUlomosságot, de arra mindig vágytam, hogy munkám után tisztességcsen élhes-selc. Kora reggeltől kvJsö estig dolgoztam és mégsem mentem tovább, mint amennyire apAm és ní\^apám vitte e-géss életén át. Nem akartam elhinni nagyíipámnak azt a mondását: „Ne félj szegénj'. nem lész gazdag". Ugy gondoltam, hogy a szegénj^égtinknek oz az oka, hogy a románok megszállták Erdélyt. Aa öregek Is azt niöndtált, hogy a háború előtt jobb volt. Ugy gondoltana, hogy ha már a románok az okai minden bajnak, otthagyom ökct, eljövök Kanadába, majd megmutatom én, hogy mit tud a magyar. A ked\*em azonban elsőnek a határszéli magyar rendőrség vet-
te el. Ahogy átléptük a magymr határt, mint jó hazafias énekelni kezdtük a magyar himnuszt, erre ránk kiabál egy rendőr, hogy fogjuk be-a szánkat, mert mi'egyenlők vagyunk a hazaárulókkal. Ez már felháborította bennünk as önérzetet, hogy meri :€gy „aadrls" a ha-zafiasságáról hires székelynek azt mondani, hogy hazaáruló. Hamarosan mégkaptuk a magyonSzatot is. — Azt mondja aa andrls, hogy „áldjon'vagy verjen sora keze, ott érnéd halnod kell".
— Persze, hisz ez magától értetődik. Ugy. gondolták, hogy ezeket a hazafiakat fel lehet használni éppen ugy, mint a nácik tették a Szudéta-vidéken lakó német hazafiakkal.
— Ez a lecke eléig volt arra, hogy a hazaíiassAgunk lecsillapodjon. Akkor szintén meglepődtem, amikor Antwerpenben a kikötőben egy csomó magyarral találkozva megtudtam, hogy ők Magyarországból vándorolnak ki. Ekkbr már szöget ütött a fejembe, hogy talán mégsem-éppen egészen a románok az okai annak, hogy nem lehet otthon megélni, hisz Magyarországról is elég sokan jönnek az uj hazába. A Munkásból tanultam meg hosszú évek után, hogy a dolgozó népnek a kapitalista rendszerben mindenütt rossz. A magyar gróf éppen ugy kizsákmányol, mint a román bojár, az Erdélyben maradt magyar földesurak egy cséppel sem különbek román tálaknál. :- ■
Ez oljran igaz,mint a nap, hogy az égen ragyog, de ha az entber ezt ki meri mondani, akkor hazaárulónak bélyegezik, ;
— Mondjanak az urak újságjai, amit akarnak, az igazság igazság marad még akkor is, ha az bántja valakinek a fülét. . : -■ . • ~ ;
— De nem is csoda ha bántja, amikor a magimkfajta nép is politizál, söt újságot ir. Ki hallott ilyesmit ezelőtt? Fáj nekik, hogy a Munkás a dolgozó népjt megtanította arra, hogy ur nem volt mindig és nem is lesz mindig; nincs SzUkíiég rá;
— Az is nagy vakmerőségnek van minősítve, hogy táviratot merünk kül-
va. ■ • . „ .
— Itt vari, Antlpov elvtárs — adta At a papirt a zőmők svadrony-parancs-nokn^., — A foglyokat irényitsa Nov-gOrodba] A sebesülteket be kell kötözni, kocklra tenni éa, ugyanabba az irányba {i)ínni. Husz versztoyíre, a városW^^ aztán ménjének, ahová akániaki Már a nyéregbőlPável leszólt Számhiiihoz:
— .Hallottad, ök a. mieink);t felkötik és mi vigyázzunk, hogy rosszul ne bánjanak velük. Erő kell ehhez!
Az ezredparancsnok féléje fordította fejét, megnézte. Pável hallotta a kemény, száraz szavakat, amelyeket az ezredparancsnok ugy ejtett ki, mintha magának mondaná őlcet: .
— Aki fegyvertelen foglyokkal ké-gyetlenlííedik, azt agyonlöjjük. Mi nem vagyunk fehérek!
fis odébblovagolva Pávelnek észébe jutott a Legfőbb Hadi Tanács parancsa, amit az egész ezred előtt felolvastak: ' „A munkások és parasztok országa szereti a vörös hadseregét. Büszke reá. Megköveteli tőle, hogy zászlaján egyetlen folt se essék."
— Egyetlen folt se!-- susogja Pável.
d^i a különböző gyűléseinkről a magyar kormánynak, amelyben álláafogla-láámkat éa nézetünket tudtára adjuk az urak kormányának. Megmondjuk, hogy mi nem vagyunk hlvel a náclkhíd paktáló magyar kormánynak és elitéljük , denaokrácia-ellenea magatartását." ; ■ — A bosszúságuk annál nagyobb, sót gor, mennél több kudarc éri .őket. A magyar kormány sorozatosan küldi pap^ jalt a kanadai magyarság közé, hogy itt számára munkát végezzenek, „ne^ yeljők" a népet.
, — Nincs abba hiba, sógor, ha papok jönnek. Nem az a baj, hpgy. egyházakat alakltsnaki hanem az;, hogy munkásellenesek. A kanadai magyarság pedig S& százalékban munkásemT)er éa ha. most az érdekei ellen bes^htek, akkor sokat nein is várhatnak; tőle. Itt a magyarán zata, hogy a reakciós lapok sorra buktak el, minden uri szervezkedés hiábavalónak bizonyult, a reakciós papok sorr ba hagyják el helyeiket s kik közülök huzamosabb ideig vannak egy helyen, a^ zok csak ugy tehetik meg, hogy a felettes halóságaUthak olyan emberek névsorát adják be, akik soha nem Jártak hozzájuk. Ez a magyarázta annak,högy a Munkás él és létezni tud. Ma a,tízéves évforduló alkalmával büszkén hirdeti á világ minden táján, ahol magyar dol-. gozók élnek, hogy a demokráciának győzni kell. Demokratikus állásfoglalása segítette a háromszori megjelenés^ ; héz. Ez tette lehetővé, hogy a legnagyobb magyar lapja lett az egész yilág^ haladó mozgalmának.
— Most pedig sógor, ha llnnep van, legyen ünnep; jöjjenek él hozzánk ebédre. Teca finom ebédet készitett erre afc olUalomra, ha a királyok és más erre érdemtelen emberek születésnapjának ünneplését ránk kényszeritik, akkor miért ne linnepeljUnk akkor, amikor a mi munkánk eredményének ünnepléséről van szó. '
— Köszönöm a meghivást, elfogadom, azt hiszem az örzsének sem lesz ellene kifogása, legföljebb a vacsorát nálunk esszük meg. Így legalább az asszonyok* nak is alkalmat adunk akkor, hogy kifejtsék á véleményüket a tízéves Mun? kasról. Mert biztos vagyok hsnne, hogy nekik is lesz mondanivalójuk.
— Ajaj, de még" mennyi!
— Most pedig üdvözletünket küldjük a Munkás olvasótáborának, kívánjuk, hogy a cél, amit a Munkás maga elé tűzött, mennél hamarább valóra váljon.
— Ugy legyen, sógor!
iy Tim
T.......ni '......-".li ■~.....iArMn,li...«avwa»mmflTTir,r-rr¥a^^^ , .-S--'-, T.--------,,.,..»=r- ,. ' ■-. '=^:^ ------fMj'gj^y^^^^ ^
(p^onRDHs mRGvpíR munK^BS
■■<x.
TORONTO. ONTARIO
1939 JÚLIUS 15.
Irta: KOVÁCS ^árory
őr s tőke által ssentesített Hagugságok tengerében Gyúlt ki egy parányi szövétnek Asigasságnak nevében.
Szikráit Magyarhonból hozták Bufdosó proletár-szívek, Magyarhonból, honnan jó s igaz Mindenkoron száműzetett,
k szikrákból láng keletkezett S annyi bú és kétség között Fénye mellett tovább evezett Sok, sok magyar hajótörött.
leheletükkel és vérükkel Táplálták (bár tudván bizton. Hogy életük fogy; ám fogyjon el) De a fáklya világítson.
Csak tís éve s mi történt addig? E^ogy tengerektol tengerekig Világitj* a „hadak ütjét". Ssámkivetöink is tudják.
Egy tfzéwel a történelee^ Korszakot ésessfüét se mér, Pe e tűzoszlop fénykévéje Már Magyor^onba is elér.
Söt a világ mind a négy táján, Hová a szél egy szikrát fájt, A byjdosék csüggedt tanyáján új reményt ad, új tüzet gyájt.
Ez a proletárvér-szövétnek Honnan szívja az életet, / Hogy egy úrkény-fojtotta népnek' Vezérlő lángoszlopa lett?
Froletárezrek szellemébííl Fejlődik az az okszigén. És verőkből az az olaj, mely Lángol e szent Iáklya tüzén.
Mint börtönbe-tévedt napsugárt Lakói, úgy vesszük körül; De van köztünk oly is ki árt És aki nem Őszintén örül.
Vannak a magyar bujdosásnak Zsoldos labanc lovagiai, Kik júdás-pénzért szorgoskodnak E szent tüzet kioltani.
De hiábo! Elbukik minden Mákony és maszlag-keverŐ Ott, hol sok elnyomott akarat Egyesül; mert oz őserő...
És míg egymásután születik S pusztul el e sisera-had, Mind messzebb lövelve sugárlt ég e fáklyo: él és morad!
eb