oldal;
KAN4DAI MAGYAR MUJNJSiASi
Nagy visszhangra talált
V. a tiszaföldvári felhívás
A Földművelésügyi Minisztérium még jutalmazza a Ver^
senyvállálások teljesitőit
BUDAPEST — A tiszaföld-Vári Lenin Tsz felhívást intézett az ország valamennyi k^zös gazdaságához. Ebben a vetés legkésőbb október 31-ig történő befejezésére, illetve ^ tervezett kenyérgabona-vetésterület 5 százalékos túlteljesítésére szólította fel a mezőgazdásági üzemeket. A felhívás széles körű visszhangra talált.,
A Földművelésügyi Mi-, niaztérium nagyobb összegű pénzjutalmat biztosított • e-zeknek a kezdeményezéseknek anyagi ösztönzésére. Pénzjutalomban részesülhet minden olyan mezőgazdasági termelőüzem, amely a ke-.nyérgabona-féléket határidő előtt, jól előkészített. talajba, elégendő vétőmaggal, szakszérű mütrágyafelhasz-riálássaí.a tervezettnél 5 százalékkal nagyobb területen elveti. Jutalomban részesülnek azok ís, akik a munkák irányításában részt vesznék.
Szolnok megyében, ahon-
RlVID MAGYAR
TÉLAPÓRA és karácsonyra mintegy 34 vAgon csokoládé^ figurát éi különböző tölte-, lékárut gyárt a Szerencsi Gsokoládégyár. . ^
ÓRIÁS szállítószalag készül á Salgótarjáni. Bányagépgyárban az écsedi külszíni fejtéses szénbányának. Az 1200 milliméter széles^ és 860 méter hosszú szállítóberendezés óránként 2000 tonna szenet továbbit.
• * > * .
UJfABB báüxit-lelőhelyeket kapcisolnak be a termelésbe a halimbai bauxitbányák területén, Darvastó térségében, ahol három egymástól különálló, úgynevezett alumínium érclencse helyezkedik el a föld mélyén. Már megkezdődött a feltárás.
nan a kezdeményezés elindult, már sok szövetkezet jelentette be, hogy' a tiszaf öld-várí tsz-hez hásonlóaií október 25-ig befejezi az őszi kalászosok vetését.
A Csongrád megyei tö-náörkényi Alkotmány .Tsz u-gyancsák ott van a csatlakozók között. Vida Gyula fő-mezőgazdász elmondotta: áz idén 2088. holdon vetnek gabonaféléket. Jelenleg öt traktor dolgozik, s naponta mintegy 100 holdon kerül földbe a mag. A traktorosok eddig kitűnően helytálltak, s a vetés 55 százalékát máris ehégezték. Még ha több napos kényszerpihenő lesz is az esetleges esőzések miatt, október 20-ra akkor is végeznek a kalászosok vetésével. A gyorsaság, mint a fő-mezőgazdász hangsúlyozta, nem áz egyetlen, sőt nem is az elsődleges szempont. A^ minőségre legalább ilyen nagy gondot fordítanak; a traktorosok, a gépkezelők prémiumot kapnak, ha nem lesz csíkos a vetés.
Komárom megye egyik legjobb közös gazdasága-^ ban, a kocsi Aranykalász Tsz-ben a mult évek tapasztalata szerint azok a táblák, amelyekbe októberben földbe került a mag, két-három mázsával jobban fizettekí A tsz vállalta, hogy. október 25-ig elveti az 1806 holdnyi
kenyérgabonáját. Ugyanekkorra végeznek a 206 npld ♦^biztonsági tartalék" veté-
-Október 25-ig.végezni a-kamak a kenyérgabona vetésével Heves .megyében is. ^ Bács megye nagyüzemi gazdaságaiban a vetésterület több mint 50 százalékán már földbe került.a mag. Az állami gazdaságok teljes e-gészébén' befejezték a rozs vetését, ' Kiskunfélegyháza környékén. 20. közös gazdar Ság határában/Október elején márcsak á buza várt ve-tésre
A felhíváshoz csatlakozott szövetkezetekben megfelelő intézkedéseket tettek a munka meggyorsítására. Október 1-i jelentések szinte valamennyi megyéből árról adtak hírt, hogy a nagy munka még vasárnap sem szünetel.
inkább Páríssnab
BONN A nyugatnémet határőrség átadta a xrancia hatóságoknak Győrfi' Géza 25 éves magyar disszidenst, aki a francia idegenlégióból szökött meg.
Győrfi azt kérte ugyan, hogy Magyarországra küldjék haza, az NSZK hatóságok^ mégis kiszolgáltatták Franciaországénak,; ahol,mint katonaszökevényre, súlyos büntetés vár rá.
Háromeser hdiókosár
BUDAPEST — A Szatmár-vidéki Házüpari Szövetkezet fehérgyarmati . kosárfonó részlegében a füzvesszőből értékes használati eszközöket állítanak elő. Ilyen például a hájókosár, amelyet a hajón történő áruszállítások-
AZ ŐSZI buzavetésben vegyszeres gyomirtást végeznek a Törökbálinti Állami Gazdaságban.
nál alkalmaznak. Ezekből a kosarakból háromezer darabot készítenek exportra Angliának és Németországnak. Nyolc-tizezer darab —^ összesen 40 ezer liter űrtartalmú — az az üveg, amelyet negyedévenként füz-vesszővel befonnak, demi-zsonná alakítanak. Ebben á negyedévben 1200 darab ruháskosarat ís előállítanák. / A szövetkezetnek 36 ál-
landó dolgozója van, és e-zenkivül számosan vannak bedolgozók a; háziasszonyok és csökkent munkaképességűek köréből. A fehérgyarmati szövetkezeti részleg ez-általtud némileg segíteni a helyi foglalkoztatás bővítésében. A-^ bedolgozók munkalehetősége azáltal ís bővül, hogy megtanítják őket a szövetkezetben a szalmapapucs készítésére.
Folifikoi gozdaságfcin (218)
« o
A SZOVJETUNIÓ ipara rentábilis. Több, egészében véve rentábilis iparágban azonban még nem kevés veszteséges vállalat van. Ezek vezetői megsértik, csak formálisan^ alkalmazzák az önálló elszámolás rendszerét. Az önálló elszámolás ^ rendsze-
es ar
mázza. Minél fejlettebb az. önálló elszámolás, annál nagyobb mértékbén lehet jutalmazni a dolgozókat az érőforrások gazdaságos felhasználásáért, a munkatermelékenység emeléséért és a termelés rentabi-litásának növeléséért.^ • Az önálló elszámolásban á szocialista
rének megszilárdítása érdekében á gazda- társadalom és az eges vállalatok közötti
sági szerveknek küzdeni kell azéri;7 hogy kapcsolatok, valamiht az egyes szociali^
valamennyi vállalat teljesítse a felhalmo- vállalatok egymás kozotti kapcsolatai jut-
zási.tervet. ^ nak kifejezésre.
sir>AUA «T«o-íT«&xij;„ u^i*____- Az állami vállalatoknál az önálló elszá-
Az onallo elszámolás eleven es holt mun- «rr«« ArnrKairtmncninHilr
ka mefftakaritá«?rk iránvul «s ilvp^fm^án naolas azon alapul, hogy egybekapcsoioüiK
Ka megtaKamasra wanyui, s iiyeniormán ^ szocialista váUalatoknák az állam és az
Magyarországi mo2;aik
Partvédelem
' Nagyarányú partvé<ielml munkálatokat folytatnak a Tisza déli szakaszán. ^ Az algyői híd közelében egy éles kanyarban több kilométeres szakaszon sziklapartot építenek, hogy megakadályozzák a sebes sodrású viz által kimosottt magas meré^
dek part leszakadását.
4t * «
Segit^ég Jugoszláviának
A földrengés által kárt o-kozott Szkopje jugoszláv város újjáépítéséhez nyújtott magyar segítség részeként a többi kőzött nyolctantefmes iskola berendezését, felszerelését küldik. A küldemény első részét már útnak indították Budapestről. . * - ♦ •
^ Több halottja van a mérges gombának
" A szeptemberi esőzések b'Őséges gombatermést hozták. Igen sokan szedték a gombátMivel az ehető gombák között az idén igen nagy mennyiségben fordult elő a gyilkos galóca és számos más mérsres ffomba. a mérsre-
zések-száma erősen megnőtt Szeptember végén száznál több mérgezési esetet jelentettek, közülük nyolc halállal végződött.
Megnyitották az elsö s<»ttogyi olajkutakat
A Dunántúli Kőolajfürási Üzem körülbelül nyolc évvel ezelőtt kezdte meg a szén hidrogén kutatást a Somogy megyei Babócsa környékén. A kutatás eredményes \t)lt» nagy mennyiségű, jól égő földgázt, s több kisebb oláj-tárolólencsét tárt fel, A további sikeres olajkutatás e-lőrehaladtával, most sor ker rülhetett az. első olajkutak megnyitására. Kéthónapi munkával nyolc olajkutat helyeztek üzembe a babócsai térségben levő Heresznye-Vizvár területén.
A jövő évben ujabb kutakat nyitnak még és a terv szerint 1965-ben megkessdik a gáztermelést, addigra kiépítik az egységes gázvezetékrendszert, s innét látják majd el földgázzal az egész Dunántult«
liyek megvalósuljanak. Az önálló elsfeámo- 1 ?Hh«^*??, 11?^^^^^^ állami
lás betartása a munka technikai ellátottsá- SL^^Í11S;,^SÍ J^^^
gának növelésére, a termelőeszközök és a f^^T^^^^^^i fTt^^íaL vfna^B
munkaerő jobb hasznosítására, a termelési í!.^,®l^SEf' J^^^ folyamat megszervezésének tökéletesítésé.
re Ösztönöz.
Az önálló elszámolás a vállalatoknak, a dolgozók és a vezető^ beosztásúak egész kollektívájának a tervek teljesítésében, a termelés szakadatlan és gyors növekedésé-
érdekében.
A szocialista állam minden egyes vállalata számára anyag- és pénzforrásokat biztosit. A vállalat mint jogilag önálló gaz-
ben, a takarékos és egyszerű gazdálkodás- do^áffí PíA/q^o' ffaydasáci kancsolatokat lé-
ban a vállalatok ren^biUtásának biztosi- , tesi? máTváf^^^^^^^^
tasaban való jmyagi érdekeltségén alapú >'MegészM dolgozóinak létszámát, szervezi
A vállalatok es a dolgozok anyagi érde- termelési, beszerzési és értékesítési teve^
kéltséget a^terv teUesit^^^ >enységét. A vállalatoknak az Állami
fellendítésében mmdenejk;előtt .az biztosit- Banknál folyószámlája van pénzeszkozei-
hogy a vállalatok gazdasági tevékeny- nek megőrzésére, joga van bankhitel
Seguk eredményeitől íüggoen kapnak igénybevételéhez és önálló könyvelési
pénzeszközöket. Továbbá, a jövedelem (a mérieget készít.
iQrereseg) egy része a vállalatoknál má»rad, A gazdasági kérdések megoldása terén
s ezt a forgóeszközök kiegészítésibe, be- mutatkozó túlzott centralizáció megszün-
rtihazásokra,:a, munkások és alkalmazót- tetése és a vállalatok kezdeményezésének
tók kulturális es szociális körülményeinek fokozása céljából mind jobban növelik a
javit^ara, a; legjobb dolgozók premizálá- vállalatok gázdasági-operativ önállóságát,
sara fordítják. . . / kiterjesztik a vállalati igazgatók jogait a
tervezés, á beriihájsásyáz anyám erteKc^
beszerzésé és ^értékésitésér á pénzugyjK' ^ az alkíűmázottak létszánaá és á munkabér
tekihtetébéh^
Az önálló elszámolás a munka - gkerintt elosztás gazdasági törvényének felhasználásával függ össze. A m.unka szerinti: elosztás biztosítja á dolgozók egyéni anyagi ér- wcívmu^tcucu.
dekeltségét a munkatermelékenység eme- Az állami vállalatok gazdasági-operatív
leseben, az erőforrások-gazdaságos fel- önállósága a termelőeszközök köztulajdo-
használásában, s az önálló elszámolás meg- nának keretei között valósul meg: az egyes
szilardulásához vezet Az önálló elszámol, vállalatok rendelkezésére bocsátott terme-
lás viszont előmozdítja.á munka szerinti lőeszközök tulajdonosa a szocialista aiiam
elosztás törvényének következetes ér\^- marad. Az állam az egyes vállalatok ko-
nyeateset es a dolgozók jólétének möveke- zöttí kapcsolatokat tervszerűen, a iiepgaz-
deset Mmel nagyobb valamely vállalat jö- daság átalános'rendszerébén betóltptt sze-
védelme, annál több lehetősége nyilik at- repüket figyelembe Véve szervezi meg. ^
J^í^ ^ dolgozókat anyagi helyzetük, szocialista vállalatok közötí^i viszony nem
kulturális es szociális körülményeik javitá- a konkurrencia viszonya, mint a kapitaiiz
sával ösztönözze, s a legjobbakat jutal- jnüsban.