1964 március 12
KANADAI MAGYAR MUNKÁS
11. oldal
5
Él
1
Nigériai régészek és me- rikában.már 1492, tehát Ko-zőgazdasági szakemberek lumbusz amerikai útja előtt csoportja az utóbbi időben is ismerték a kukoricát, nagy figyelemmel tanulmányozza azokat a Nyugat-Afr
rikában talált ősi cserépmaradványokat, amelyeknek felületét oly módon diszitet-; ték, hogy a még nedves a-gyagon kukoricacsövet gör-' ditettek végig. Hyen kukoricával "hengerelt" edényt Afrika sok pontján találtak, bár a diszités nem mindig ismerhető fel világosan. Any-nyi bizonyos, hogy ennek az eljárásnak a diszitésén tul gyakorlati haszna is volt, a felérdesitett edényfelület u-gyanis kevésbé csúszott, s u-gyanakkor jobban párolgott.
Régészeti szempontból nagy j elentősegü á különböző helyeken talált **kuköri-canyomatps" edények elemző összehasonlítása, mert é-zen a módon követhető a kulturális áramlatok útja az afrikai kontinensen. Éppen ennek alapján feltételezik, hogy a kukorica talán már Kolumbusz első amerikai útja előtt meghonosodott Afrikában, s ez azt bizonyitaná, hogy az arab kereskedők már Kolumbuszt megelőzően is jártak Amerikában.
Ugy vélik, hogy ezekben
Vannak kutatók, akik ugy véhk, hogy a tengerinek nem is az-Ujvilág az őshazája, hanem Nyugat-Kinában ringatták a bölcsőjét, s onnan az alaszkai földhidon került volna át Amerikába, majd vissza Európába. Hanem emellett csak ősi kinai rajzok bizonyítanak, amelyek állitólag kukoricát ábrázolnak, növénytani alapja nincs a feltevésnek. Más kutatók ugy gondolják, hogy a kulcorica nyugati irányban jutott át a Csendes-óceánon Mikronéziáig és a nyugat-indiai szigetekié-, A feltevésekben és elméletekbén még sok az ellentmondás. Talán az afrikai "kukoricaüjjle-nyomatok** elemzése segit majd megoldani a talányt.
nyékeit a munkásosztály elé.
Véglegesen fel kell most már számolni a szakszervezetközi egyenetlenkedést. Nem napolhatjuk el tovább a szakszervezeti egység megvalósítását. Az egység hatalmára sürgősen szüksége van a munkásosztálynak. Az egység hatalma nélkül nem nyerhet a dolgozó nép gazdasági," politikai, államigazgatási előnyöket a monopóliumoktól.
Vajon meg fogja ezt érte^ ni a GLC-konVenció ?
egység
az ősi időkben két kukoricafajta került Nyugat-Afrikába : egy Bahia-tipusu Braziliából, és egy Masara-tipusu a Karib-tenger térségéből. Ez utóbbit feltehetően Kolumbusz hozta magával A-merikából Portugáliába, s onnan került Afrika nyuga^ ti partjaira. A leletek alapján ugy gondolják, hogy a kukoricatermesztés lassan terjedt Egyiptom felé, s a Nílus völgyén át jutott el Közép-Afrikába. Hanem a második, a brazíliai honos fajta nem ilyen kerülő uton, Porr tugálián át jutott volna Afrikába, hanem fcÖz\etlenül arab hajósok hozták volna magukkal, átszelve az Atlanti-óceán i irdatlan távolságát. Ha e feltevés: ágaz, Af-
ELADö j6 hángru, jő JcárbM íevö Shunda-féle c'mbalom. Érdeklődni, a tulajdonosnál, ^ek Bajzát, 1910 Prospect Streétí íliagara Palls,
Ont. . ..... r,,. f-ii:-:fr, ■
63 EVES, jó erőben vagyok, ismeretség hiányában ezúton keresek magamnak élettársat 45—m é-vesig. Csak olyan Jelentkezzen;
^Folytatás a 3. oldalról) (Steelworkers) a jövőben nem kivánná folytatni más szakszervezetek tagságának és vagyonának elrablására irányuló kampányát?
Ha valóban egységre kivan törekedni Mr. Sefton, helyes lenne, ha azzal a követeléssel kezdené, hogy vegyen fel a CLC minden e-gyes szakszervezetet, hogy együttes erővel léphetne fel a szakszervezeti mozgalom a Lövőben, a munkásosztály é-letszinvonala ellen egyre e-rősebb támadásokat intéző monopóliumok eílén.
A kommunisták, és a baloldali munkásmozgalom. általában, évtizedek óta küzdenek, a munkásosztály egységének megvalósitásáért. A baloldali, ;szakszervezetek fennállásuk ' óta szakadatlanul hangoztatták, hogy csak a dolgoztatóknak lehet haszna a sza1íszer\ezetek közötti marakodásokból. Csák a monopóliumok, csak azok kormányának jó, ha egymás ellen dulakodnak á szakszervezetek,' Kristálytisztán állítottuk e kellemetlen té-
Addig • is, amig várjuk < e kérdésre a választ, meg kell kezdenünk az egység megszervezését a most folyamatban: levő szerződésujitó jbéiy tárgyalásofciia.?
■A
vagyontalan és hazavágyUc, Ujkanadás vagyok, fényképet kérek és én is küldök. Egy gyermek nem akadály. Bővebben levélben. Csak komoly. nö irjon. Klement József, Canyon, B. C.
Bevándorlás, Polgárositós : Hiteles fordítások nCKA—TUZEX befizető hely
GioneEszAió
Közjegyző 401 Athlome Avenue OTTAWA 3, ONTARIO
OLVASÓINK köhiiyebbségé-re közöljük az alábbiakban a kanadai magyarok részéről leggyakrabban igenyelt külképviseletek cimeit: f
Legation of the Peöples* Republic of Hungary, 2437—-ISth St. N. W., Washington, D. C.
Legation of the Rumanian People's Republic, 1601—23rd St., Washington, D. C.
Embassy of the Polish People's Republic, 10 Rangé Rd.. Ottawa.
A magyarok érdekvédelmét a lengyel, nagykövetség főkonzulátusa (Polish Con-sulaté-Generál, 1570 Pine Ave.W., Montreal) látja el
Legation of Gzechoslovakia 71 Clemow St., Ottawa.
Czechoslovák / Cohsulate-General. 1305 Pine Ave. W., Montreal. \ ■
ü. S. S. R. Embassy, . 285 Charlotte St., Ottawa.
Ytigosláv Gohsuláte, 377 Spadihá Rd., Torontó, Ont.
-Tt
PÉNZ TUZEX GYÓGYSZER ÉLELMISZER
Vámmentes'szeretetcsomagok küldése az őha-tóba ~ Mindenfajta gyógyszer küldhető hazai receptre is — Bankjegyek a legolcsóbb napi oron kaphatók — Hivatalos megrenáeíö iroda;
OCEAN DELIEF AGENCY
808 Palmerston Aye., Tbr<mto 4, Canada TeL: LB. 4-IS47 '. Szabad parkolás
msam- Biztosítások Fordítások Hitélesítések Adóívek kitöltése
Forint utalványok
"ííl^él beszmése. "ajó- és repölőjegyeb. «orgIcsok vét^e éa dadása.
tótogatások és haza-*tíepüiésl ügyek Inlézéaew |
* lEKA csomagok és orvosságok Magyarország-:
ra, , ■ ■■
it Vámmentes Romániába.
csomagok
if Hajó- és repülőjegyek hivatalos áron az összes vonalakra,, részletfizetésre is.
"A" Közjegyzői iroda.
•A Áz IBUSZ magyar, a CEDOK csehszlovák, a Carpati román és a Balkán Tourist bolgár hivatalos utazási irodák kanadai képviselete, és így abban a kedvező h ,e y 2 étben vag3amk, hogy a szükségelt látogatni vízumokat a legrövidebb időn bélül be-, szerezhetjük.
LUCAS AND KING
LIMITED UTAZÁSI mODA
47 KING STREETT W. HAMILTON, ONT.
Tel.i JAckson 2-9257
(Folytatás az 1* oldalról) .lommal, sőt ellenszenvvel f ^yeli a háborús gaztevők b rósági tárgyalását ,
Vannak jeiek,i' áíiielyá azt mutatják, hogy gyűlölet tel szítanak a bíráfc^; a joga szok. a kivizsgálok és r rendőr,ök 'ellen, akik vád lottakát a biróság élé álli-tottákJ^^ ^'t ' *
Dr. Hans Hoffmeyer, az elnöklő bíró jelentette, hogy a bíróság a fenyegető leve-•lekitucíitjáitvisapjay .többek 'kÖz<jtt f <ilyén;.köjvételéssel; ^*^M|ér|5henv |;árgyaÍ3^ :6nöt^ ázojk bűnügyet, akilc nénaetér •kétigjilfcöl^ T/ ;
I; A nyugat-német rendőrség fíKriminalStik" cimü fo; lyoirata jelentette, hogy , [sok nyü^át-néínet, nemcsak a javithatatlani ex-nácik, el^ lenzik a háborús bűnösök e^ lőállitását, s ezzel Németor^ szag becsületének sárbataposását, 18—-19 évvel a második világháború után."
Megjegyezte a rendőrségi folyóirat, hogy az ellenszenv következtében meglazul a rendői^ég szolgálatkészsége, egyre kevesebb rendőr hajlandó "Z kómmission" szolgálatót vállalni, vagyis háborús bűnadatókat gyűjteni a náci gonosztevők ellen.
Éled a nácizmus?
Egyes rendőrök attól tartanak, hogy nem számithatnak a jövőben előléptetésre, mert most a náci bűnözők ellen teljesitenek szolgálatot. A "Kiiminalötik" szerint egyre kevesebb rendőr je-leiitkezik önkéntes náciellenes munkára, s akik eddig telj esitették ályeh szolgalatot, kérik e szolgálat alól való felmentésüket. , '
i Felnierűí a kérdés: éled a nácizmus ? Bonyolult kérdés ez.- ^[V;
Felmerül az a kérdés is, hogy meddig élhet a német ^ nemzet büntüdátávaí? A németek,-még azok is,, akik nem vettek részt a rémtettekben, két évtizedé élnék bünérzelmektpl gyötörtetve.
Ezek között vannak ázok, akik ugy érzik, hogy ha már
^ení lehet a német nemzetet •követett bűnétől feloldoz-i, nem kellene tovább em* ékeztetni a német népet aultbeli bűneire, Auschwitz füstölgő kéményeire és Da-ú\&u kíncelláira.
o Columbiáért
(Folytatás az li oldalról) Douglas: "Pénzéhesség nem-zé és lelki tunyaság szülte." .; .VS^b^sen b^s^iélő jenki ko-fó'k."*: folytatta Öouglas. "és bárgyú kaiiadiij ; fattyú faj-zatQ^ písljete ez egy tartományi miniszterelnök hiusá-g^n^E^'k növelésére."
;"A B. C.-i nxunkások ezrei fogják elvesziténi munkájukat," figyelmeztetett Douglas képviselőházi beszédében, "mert egy vén boszorkány, egy satrafa festeni a-karja arcát, de nem azért, hogy szépitse, hanem hogy eltakarja orcája undokságát." (A B. C.-i miniszterelnökre célzott.)
"Kanadaiak veszítik el munkájukat," mondotta áz NDP-vezető, "hogy virágoz-hassék a2s amerikai sivatag."
HUMOR-
Minden gombnyomfisra Susanne New Yorkba érkezik á francia ÍÖvárosből. Joe. társáságának egyik fiatal tagja azonnal meghívja egy autókirándülásrá. Kocsija a "modem technika csodája", minden gombnyomásra működik benne. Elindulnak. Joe niég-nyom egy gombot, mire működni kezd a tdeviziö.
^ OUalá -r mondja bájos közvetlenséggél a kis Susanne.
Joe megnyom egy másik gombot, mire finom illatfelhő kezdi permetezni a lányt. ' V
— Ollalá — mondja bájos közvetlenséggel a kis Susanne.
Ujabb gonibnyomásra beépített radarkészUIék jelzi már messziről a szembejövő aütölcat. <
— ÖUalá ~ ismétli bájos közvetlenséggel ^usaime. , ,
A negyedik gombnyomásra kis ventüátor ,k$zd működni, . amelynek szele váratlanul fellebbenti a lány szoknyáját ' '
~ OUalá ~ sikolt fel éne ijedten Susanne hát ina^k; amerikaiak már semmit sem - Csinálnak kézzel? '
filinden Icanadal állampolgárnak -gyorsan megszerezzük mi^ar látogatási vízumát (1956-osnak fs>. — Csoport Utazás hajóval; MONTBEAl^LB 0AVBB április 80 LE HA VBE—MONTREAL Június 24 Minimum ár oda-vissza csak $332.10.
TOBONTO-^BDDAFEJST oda-vissza $577^ 21 napra Jet géppel. Romániai és csehszlovákiai vízumok megszerzése.
Bővebb felvilágosításért hívja; OEOB6E MORGAN-t (Margittal Oyörgy) t^.: 58S-«496
Bflagyar Utazási Iroda 1574 BLOOR ST. W. (A Dundas-nál)
TORONTO. ONT
alapítva 1»29 CVBEN
ALEX. A. KELEN LIMITED
Montreal, Que. * Tel.: VI. 2.-54Í'
IKKA KANADAI FöKÉPVlSELtriTfi TUZEX CSOMAGOK SZLOVÁKIÁBA
• Pénzküldések, gyógvs/erküldések.
• Hivatalos fordítások, hitelesitések.
• Utazások intézése repülőn, hajón. ,
KELEN TRAVEL SERVICE
1467 Manéfíeld St* Tel. t VI. 2*9548
MONTREAL. QUE.