6 elején í
ígyezményt
megtámadta
Kai-Sek a. ^ York He. ete észten.
a japánok K ellen vi. n erősebb, .lakosságú imtangte. iszlói alí zere.a ter-eltartani, a ílőszdr földeta; , akosságg- ^ között, az ékkel ter-
1948 ÁPRILIS 8, CSÜTÖRTÖK
KANADAI MAGITAR MimKAS
ig Csang, k segitsé. !-Tung-és ^em, mert ülése mu* :ializmust i^álság, a. fog egy. ialistáka lányó te-
gesebben ó demok--nyitó fe-számláló lenes de-tségese a
ul mérte nemcsak Truman, ' ztendeje
it a ma-t száza-)rszág a k iránti ragasz-; is.
i meg a makidé-ent Ist-X pápát nert hi-) részét I. Gé-ándéko-[na sza-örögor-
11
(Folytatás a múlt számból) A newyorki rádió szerint j>a kommunista irányítás természetesen kiterjed a filmekre is«. Ezzel szemben 1947 augusztus 14-tól 1948 március l-ig Budapest 13 elsóhetesmozgában 110 filmet mutattak be, ebből, nem kevesebb mint '47 volt amerikai, szinrekerült még 20.&ancia, 19 szovjet, 15 angol, 6 dán, 1—1 olasz, német és magyar film is. A filmek tehát 80%-ban. »nyugati« eredetűek voltak.
13
I E» Aotriltt hangja. E* b Amttacíhandt l>ee«l» Anwika'liaá^
totiünk kerekszámban 75.00Q földbirtokot, Ősz-szesen mintegy 5 és fél millió katasztrális hoí-datr Ebből kiélégitettank földdel 110.000 gazdasági cselédet; 2G1.000 mezőgazdasági munkást, 214.000 törpebirtokost, stb. összesen 642.-842 ember jutott a földreform következtében földhöz, vagy kapott földet törpebirtoka kiegészítésére, m más szóval azt jelenti, hogy ha a réiszesitettek családtagjait is tekintetbe vesz-sztik, ügy több inint 3 millió olyan ember, akinek emberi létfenntartása a' rógi Magyarországon nem volt biztosítva, most ezt a megélhetési lehetőséget megkapta. Vagy még más szóval: az az átalakulás, ami Magyarországon a' falun az utolsó kétév alatt végbement, az ország lakosságának több mint egyharmadát tetté koldusból emberré.
UARMADIK..legjelentősebb teljesítménye az uj, demoldratiküs Magyarországnak az infláció liquidálása, az uj szilárd pénz, a forint megteremtése; Hogy éz: mit jelentett, azt csak az" tudja igazán megérteni, aki az inflációt végig csinálta.
Az anyagi helyzet még ma\is bizony "fagyon nehéz. Az élelmezés válságát nagyjában és e-gészében megoldottuk. Ahhoz képest, ami két évvel ezelőtt volt, ma már Magyarországon tűrhetően élnek az^^ emberek. Az élelmezésnél sok-
Tk^ÉG NÉHÁNY szót arról á vádról^ mintha munkára, kulturális és szociális reformokra van
Magyarországon ma üldöznék a vallást és szükség,
az egyházakat. Ez annyira.nem igaz, hogy az A fiatal demokratikus Magyarország ezt
állitólag kommunista terroruralom alatt élő Ma- megértette és dacára az óriási nehézségeknek,
gyarországon az összes iskolákban ma is kö- a háború utáni nyomornak, éhségnek és nélkü- _________________________________________
telező a vallásoktatás, ném ugy mint Amerika- lözéséknek,teljes^
ban, ahol az iskolákban hivatalos vallásoktatás munkának s az elmúlt két év alatt olyan telje- Ruhában és cipőben még mindig nagy hiány
nincs. S amikor tavaly, nem is a kommunisták; sitményeket produkált, hogy minden objektív van s ami van, az a munkás és hivatalnok-em-
de a Kisgazdapárt égy része csak arrá tett ja- szemlélő, aki a dolgok menetét a helyszínén ber számára hozzáférhetetlenül cü^ga. Mint a
vaslatot, hogy szüntessék meg a vallásoktatás saját szemével egyelte meg, egyhangú elisme- hazai levelekből is tudják —^ fő baj a pénzhi-
kötelező voltát, csák az tanuljon vallé^nt, aki réssel, sőt bámulattal adózik az éhező és fázó ány. Kevés a pénz, kicsik a fizetések, nincsenek
akar, — még ezt a javaslatot sem fogadták el magyar nép szívós, kitartó és Önfeláldozó építő- arányban áis árakkal. Ez a fő baj, amelyén ha-
és a hittan az iskolában ma-is mindenütt köte- tevékenységének. Két évvel ezelőtt, amikor én marosan, egy napról á másikra, segíteni nem
lező. Magyarországon voltam, Budapest utcái tele lehet. Vannak, akik azzal vádolják ía magyar
Már Pz a7 íTélda azt hiszpm telipseh eléff ^^^H^ romokkal, alig Volt teljesen ép ház, a kormányt, ho^ helytelenül állapitotta^^^
5,rr^ hn^ * ^mtl^h^f^^kA^J^^^^^ ^^^^ » házakoh nem forint kurzusát, hogy nein 11 forintot, de lega-
St^SuW ^»iWakok._Megtóto^^ láMr^O^^ 1
hozzátenni, hogy a különböző egyházak házi köröknek egész sor napi és hetilai
lyóiratá van, melyek cenzúra nélkül jelennek kocsiban. Ma Pestén már alig látni romo-
meg, azt imak, amit aKamak es naproi-napra kat 4 hídon közlekednek Budára a jvonatok
?Jf^t^tl®«?w^^>Í^ÍÍ!f?^^^ ^PP ugy'mint béké- delkezékünkre álló árumennyiséget nem tudjuk
mSi^Lo^ «\^S^^S?Í;s^ítíiti?ISfo in ^ « hatalmas és önfeláldozó építőmunka, megkétszerezni, akkor ezzel csak azt érnénk el,
tl"S^'rJel*sz^^^^ 21^i*.i?5?rar».!!? ^.^^^^Jí^^ hogy;Oáz;,árakk^
zust, hiába adnánk mindenkinek kétszerannyi fizetésig senunitsehi érnénk el veié. Ha a ren-
fif,rS;?i1'of if^^^^^^^ Ság, most már két éve minden nélkülözés, szen- és kezdődnék elölről az infláció, ámít pedig ép-
likus vallást kivéve, amely azelőtt Magyarqr- ^^^^ ^s nyomorúság dacára fáradhatatlanul r^or, ^lá* ttaI* /»oíirQ^oi. vÁffít^^rAnv^^Hriiinir
téljésit, az uj Magyarországnak kétségtelehül legrnágyobb és legfontosabb teljesítményéi
szagon a többi rovására külön kiváltságokat él vezett, a többi vallás részére soha még Magyarországon olyan vallásszabadság mint ma van, nem létezett. A kath. vallás viszont (ma) u-gyanolyan jogokat és szabadságokat élvez,mínt a többi. • .
m
Ueg«-
hogy inégcsínáituk á földreformot. Ezzel lényegében megoldottuk Magyarország legnagyobb és legősibb problémáját. A magyar nép túlnyomó többségének, a magyar parasztságnak
^^T^Tv,™ . , évszázados problémáját: a földkérdést. Felosz-
^EDVES MAGYAR testvéreim! Ilyen és hasonló vádakkal illetnek bennünket az uj, demokratikus Magyarország ellenségei. De nem ^ állnak meg ezeknél a vádaknál,'ennél is tovább mennek. Megértük azt, hogy emberek, akik magukat magyaroknak nevezik, a szabad Amerika vendégszeretetét kihasználva, a centennáris ünnepség ürügye alatt kiálMk a dobogóra csak azért, hogy beszédeikben a fiatal magyar demokrácia gazdasági megfőjtását, sőt egyenesen annak atomháború utján való legyilkolá^át követeljék. Mit szóljunk áz ilyen einbérekről? Azt niszem, arra sincs szükség^ hogy megbélyegezzük okét. Majd elvégzi ezt helyettünk a történelem, amely 4röthádthüíladékdk gyanánt fogja betemetni őket a feledés szemétgödrébe.
Kedves testvéreim! Vádolhatnak 4s fenyegethetnek bennünket. A vádakat igazunk tudatában felemelt fejjel utasítjuk vissza, a fenyegetésektől pedig nem ijedünk meg. Beszélhetnek ellenségeink, amit akarnak. Mi tudjuk, hogy vagyunk azok, akik, mint 100 év előtt a magyar szabadságharcosok, á haladásért és á de^ mokraciáért, a magyar nemzU jobb, boldogabb Jovojeert dolgozunk és küzdünk, s ettöla mun-; ^atol ettől a harctól, amelyet 1848.szellemé-óén Kossuth, Petőfi és Táncsics szellemében folytatunk, senki és semmi bennünket vissza nem tarthat. ; '
RENGETEG ^s óriási a iéladat, imely élőttünk all. A régi rendszertől a feudális csökevé-n>ek es a szociális bajok és problémák tömeget kaptuk örökségbe. A háború és a rövidéle-^'Jl de annál rombolóbh nyilas-éra és a kettőnek atKos következményei rengeteg pusztulást, rom- - t—— - -
bolast gazdasági életünk teljes szétzüllését éf, J^fe^a ma™ ^ ?fgy, kulturális lezüllést hóztek magukkal: Ha JKEitor fis liü önSK'Mdsetóge iMs-iien dijidaimasaa emi es fejlődni akarunk, nagy gazdasági épitö^ «ej«rt© be.
pen elég volt egyszer végigszenvednünk*
Ebből a nehéz helyzetből csak egy kíut van: nekifeküdni á v munkának, áz építésnek, a termelésnek, há féligjólakottán is, ha köpött ruhában és'rongybs cipőbén is, hogy elérjük á termelés olymértékű megnövekedését, amely lehetővé fogja tenni az életszínvonalnak a normális nívóra való emelését.'
Ezt a célt szolgálja á gazdasági építőmunkának, a termelés helyreállításának áz á háromévés tervé, melyet á koalíció pártjai együttes munkával kidolgoztak s amelynek megvalósítását a magyar kormány legfontosabb aktuális feladatának^ tekinti.
•V: Az 'ún böltészote ISáS-baa gyönyörűen
li^-EDVES TESTVÉREK r Mint ^^^t^^
mokratiküs, Magyar Köztársaság népe és kormánya meghívást intézett a külföldön élő magyarokhoz, hogy a dicső 1848-as év 100 é-ves évfordulója alkalmából ha tehetik, mmél többen látogassanak haza, győződjenek meg sa^ ját szemükkel arról, hogyan épül 1848 szellemében a fiatal demokratikus Magyarország. Ez a meghívás mindenkinek szól, függetlenül attól; hogy milyen vallású, milyen osztályhoz s politikai párthoz tartozik. A demokratikust Ma-^gyarország mindenkit szívesen lát— aki az 6 létezését szívesen látja. Magától értetődik a-zonbán, hogy a meghívás nem szól azoknak, akik a fiatal magyar demokráciának halálos ellenségei és akik mindent megtesznek annak érdekében, hegy a fiatal magyar demokráciára a világreakció veszettkutyáit és atombombáit ráuszítsák. Aki barátja amágyar demokráciának, az jöjjön olyan szeretettel, amilyennel mi hívjuk és várjuk, aki ellensége -— az jöjjön majd, ha tud, azzal az atombombával. Állunk elébe!
Ezzel kapcsolatban, engedjétek meg, hogy kifejezzem a magyar nép és a magyar kormány őszinte köszönetét és háláját a kanadai magyarság progresszív szervezeteinek és azok *48-aB bizottságának, melyek olyan szívesek voltak és segítségére jöttek a magyar kormánynak és a magyar kormány külképviJseletí szerveinek abban, hogy a centenárium alkalmából Magyari-országra hazalátoíjatni kívánók hazautazása-. ; nak megszervezését megkönnyítsük és meggyorr. sitsuk. Ezek a szervezetek azzal a közvetítő . (Folytatása a 10. oldalon)