2. OLDAL
KANADAI MAGYAR MUNKÁS
1954 APRaá? 22, <3Stm>f^
A PtPA. JfflROS...
(Folytatás az 1. oldalról) hogy akármelyik bombát is a béke feg3rverének mondjuk*, mert »a félelemre alapított béke csak bizonytalan lehet, nem pedig tartós*, -
A VATIKlJN LAPIA IS
NEW YORK T- A Vatikán hivatalos lapja, a »L*Osser-vatore Romano«, április 12-én élsöoldali vezércikkben >tiItako7Ík és elitéli* a H-bombát, mint »röppant eret-nekségetf. Erről számolt be ápr. 13-án a newyorki ^Herald Tribüné «-nek egy római keltezésű hire, mely ezt mondta:
A »L*Osservatore Roma-iioc vatikáni újság ma u^ támadta a hidrogénbombát, mint ellénőrizhetetleh fegy-• vert, és azt mondta, hogy á Római Katolikus Egyház . >tiltakozik ellene és élitéli* azt erélyesen.
Az aláirás nélkiili, »A félelem civilizációja* cimü el-sóoldali vezércikkben. az uj-ság ezt mondta: >Azok, akik a tudomány technika birtokában azt állitják, hogy képesek paradicsomot előállitani a földön, hogy az Istentől való félelem megalázó civilizációjától megváltsák az embert, egy tudományosan és technikailag előállitott pokolt kínálnak fel nekik a félelem legfelsőbb civilizációjában.
Mivel hiábavalónak tartják a békére való bátorítást, az egyedüli megmaradt ész-szerüség a háborútól való félreállás.
Tehát, a béke elkerülhetetlenül annál inkább biztosítva lesz, minél borzasztóbb lesz a háború. A háború borzasztóbb lesz, ha a feltalált madárijejztgetőket nemcsak búzamezőn fogják lengetni, mint bábukat, hanem elhatározott szándékkal használják is azokat, ha az i-jesztgető eljárás nem elégséges.*
A *H-bomba »tullő a célján*, mondta a Vatikán lapja, hozzátéve: »mindenbi-zonnyal eltalálja azt, dé nem lehet tudni, mennyi mást ís pon-á tesz ugyanakkor.*
>Ijesztö problémája ez a fegyvereknek, amely elkerüli azoknak a figyelmét, akik használják azokat, mert egy célpontnak • a; célbavétele többé nem az egyedüli hatása a csapásnak.
Aránytalan, roppant nagy eretnekség ez a háborúnak ugy a t'echnikai, mint az erkölcsi mezején.* ^
A Yándor-cKjak végleges gozdoeséréjé
A HAMUJI^BAN^^^á^^ 3-<áii rehdezeft^^^ Banketten á -»B« csoport Vándordijat ád<íha» Osz-lánczkytól a catharínesi KxÁossecy Jaiaeft^ »A<r cs«H>ort Vándordiját a n.-fállsiBárányi AnfAitolaiprontói Erdei JánoSt a »C«c csoportnak pedig á nuiPaoidlvalei^^ eli^rert VandcirdUját a p>a>]l>orne^ SzabajGusztáv^ vette aj a^ jubileumi sajtooJapkanopánybán legjobb tejjésitményti bm>ttságok nievében. (Balról-jobbra: Oszlanczk^ /Kolos-sayné. Erdei, Baransri» Szabó.)
MAGYAR
ÁNHIABOL
Cspdálaffal fölfoff el bennuBkúfa múgyar nefflzef ipari ere/e *
BUDAPESTRŐL jéléntette^ egy angliai tudősitó á mult lié-ten, hogy az előző 10 napon át 22 angliai üzletembér és a magyar állami kereskedelmi szervezetek képviselői között l^olyt tárgyaiások után valószínűnek latszik, .hogy Magyarországiak az Angliából való megrendelései ez é-
veh el fogják érni a 800.000 fontsterling értéket, vagyis több mint 2,000.t)00 dollárt.
nak kijelentette, hogy 350.-000 font értékű textilára.
EÜÍRE A K. M
(Folytatás az 1. oldalról) dött üdvözlet-árszabályt egyben megbizólevélként is használjuk.
• S. Fodor
DOHÁNYVÍdéK: Ne moradjon le o Dohány vidék sem
A Munkás ápr. 15. számából olvasom, hogy Pléz barátom Hamiltonból ver-sen3rre hívott három előfizetés megszerzésére. Megtiszteltetésnek tekintem a kihi-vást és elfogadom, meg is szerzem a három előfizetést
Nálunk nem tarthatunk ugy rendszeresen gyűlést, a-hogy Hamiltonban vagy a többi városokban megtehetik, mert messze lakunk egymástól. Be ugy csináljuk a dolgot, hogy jó legyen. A siker biztosítása érdekében én is versenytársakat keresek és egy uj előfizetésre és egy megujitás bekollektálá-sára versenyrehivom az itt nevezetteket: Dallos Mihályt, Fülöp Ferencet, Hó-zer -Mihályt, Szoboszlai Józsefet, Szopek Józsefet,Kör-möndi Józsefet, Csinos Györgyöt, ' Gyemi Sándort,
Báíes Kálmánt, Kocsmarifc Bálintot és Molnár Józsefet. Azonkívül Kondy And3rt is, aki nem regen operáláson e-sett keresztül, de örömmel értesültem, hogy már a javulás utján van.
A kihívás egyformán egy uj előfizetésre és egy megújítás bekollektálására szól. A kihivottak "mind a Dohányvidéken laknak és remélem, hogy mind vállalni fogják a versenyt és ezzel biztosítjuk ^a jubileumi kampánysikert a Dohányvidéken is.
A. Osziáttcki
WJNOSOR:* * Torontó kihívását elfogadtuk
Kampánybizottsági gyűlésünkön'az előfiz^tésszerzési lehetőségeket tárgyalva elfogadtuk 30-nak a megszerzését. Azonkívül elfogadtuk Toronto versenyrebivisát is, ugy, ahogy a torontói bizottság javasolta, hogy a kvóta elérésével "tainden három
megujitás bekollektálására. Azért teszem ezt, hogy Montreál részérő? is lehető-^: leg biztosítsuk a sikert az e-lőfizetési kampányban is.
Areakciós propagandától felkopik a2i állunlr, akálr jé*-gi, ákát uj kanadások va-„ gyutik. Viszont a saját helyzetünkön segítünk, ha minél^ több; olvasót szerzünk a Murikásnák, annak a láp-, nak, amely harcol á mindéri prszággál való kereskedelemért,, amely kenyereit hizto-sítaria minden kanadai dol-] gozónak.
S. Márkus
TORONTO: Hatnilfoii kthiVo elfoigadjiik--T egyéni versenyrehivósok
Kampánybízottságtink hétfőn este tartotta meg rendes gyűlését, ahol a következő kérdéseket tárgyalta meg. A karnpánybizottság a jubileumi sajtóalapkampányban véglegesen megnyert vándordíj helyi átvétele, alkalmára müsorosestet rendez, amelyen jó rövid filmek kerülnek müaoíTa és egyéb száiriok. A müsorosest május 2-án este, a 350 Xhmdas St. W. alatti Magyar Otthonban lesz megtartva. A bizottság kiosztotta a meg-r bizóletvéleket üdvözletek és hirdetések felvételére a Ju-
ÚJRA ITT
VAN! . MOST RENDES ARAK MmJETTI
nmmuM
megújítás bekollektálása is egy előfizetésként számítson az eredménjmél.
Megtoldottuk Torontó javaslatát azzal, hogy legyen $5 értékű versenydij. £tt az a fél fizeti az ellenfélnek, amelyiknek alacsonyabb lesz az eredménye.
A jubileumi üdvözletek szerzéséhez is hozzálátunk. Bízunk hozzá, hogy ezen a téren is eredményes lesz a munkánk, A mutatványszámokat elvittük olyan egyéneknek, akiket előfizetőknek számítunk megázereznL
J. Okráth
MONTMAL: Kihívás o siker érdekében.
Versenyre hívom Szarka János biuütomat, — ha elfogadná a kihívást ^ öt -uj olvasó megszerzésére és hat
biléümi lapszámba.
Bizottságunk értesíti a há-miltoni kampánybizottságot, hogy a versenyrehivását el-(FoiytatájBa a 3. oWalon)
mek.szállítására már meg is egyeztek- Crépészetí :^ikkek-re vonatkozólag a technikai, megbeszélések; szinten: > előrehaladtak jBs, . Londonban fogják véglegesíteni.
A villanyfelszerelésre. Diesel-motorokra, kábelokra, müszerekre,-nehéz vegyszerekre, különleges acélokra és más fémnemüiare megbeszélés ^att lévő szerződések 450.Ö00 fontra szQlriak.
A^ két orezágMzött lOtó-ben''megszakított kereskedelem kifejlesztésével kapcsolatban Mr. -Quas Tkijeléntet-te, hogy a kefeákedelem tömege nyilvánvalpah egész jelentős lehet. '; -
Egy amerikai tudósító azt a választ kapta,- hogy a Magyarország által vásárolandó áru egyike sincs a letiltott áruk amierikai listáján. . >Teljes csodálattal töltött el bennünket^, mondta Mr. Quas, »a ína^ar neiriisetnek növekvő ipari ereje, a kultúrája, iskolái és persze a sportteljesítménye.- Megjegyeztük a magyar nép emelkedő életszínvonalátr^ általános megelégedettségét és jókedvét.* '
Mr. R. Kris (East Anglia Plastics Ltd.) azt mondta, hogy volt látogatóban Magyarországon a hábprn előtt és most riiegláttá azt á jelentős haladást, ami azóta történt.
A brit látogatók a következő városokbór képviseltek cégeket: Bradford, Leeds, Manchester, Sheffield, Glasgow, ^IShropshiré," Birmingham, East Anglia és London. A csoport két tagja résztvett előzőleg a moszkvai ke-. reskedelmi tárgyalásokon.
A Kossuth kampánya:
SiUOGIINESSY: GRAMM
SZÜKSÉGESNEK látjuk, hogy legalább röviden beszámol junk a tagszerzési kampányuii alatt nálunk végzett munkáról, mely "itt elég jól sikerült, összesen 66 tagot szereztünk a kampányban. A meghosszabbítást az utolsó napig kihasználtuk, de nem túlozunk, mikor azt mondjuk, hogy erősen dolgoztunk az eredményekért. Nagy előnyünk volt, hogy nagyobb családokat sikerült felvennünk.
Kun tagtársunk nagyon jó«^ munkát végzett, de a többi tagtársaink is, ki hogy tudott, segítségünkre volt O-lyan munkástársuiik ís van, aki, bár ő* maga nem tagja szerveeztünknek, négy tagot szerzett
Mi a kampánymunkát megszerveztük, amennyire
az itteni helyzet miatt lehetett és 30 mérföld körzetből szereztük az uj tagokat Veraenyre azért neto hívtunk másik fiókot, mezi magunk sem bíztunk benne, hogy nagyobb fiókokkal fel tudnánk venn}- a vewkMoyt (Folytatása a 12. oldalon)