a Hat Nt^nzetek tndyi^kikmk
A konódai történelem egyik legsötétebb nap jo"
HA TÖRVÉNYTELEN, reakciós imperialista-soviniszta politikával egy esite.tt, brutális rendőrtámadásról yan szó, nekünk kanadaiaknak sem kell á messzi Nyaszáföld brit teiTorjáhfoz fordulnunk, sőt mégcsak a szomszédos USA déli rábtártóinak négerek fölötti rémurálmáho.É sem. Smallwood newfoundlandi diktátor brutális támadása az erdőmunkások és törvényes uniójuk ellen (BennettB.C.-i és Frost ontáriói kormányfők hasonló készülődései a munkásság ellen), valamint az Ottawa által elrendelt multhét-végi államreridőrségi rajtaiités a Hat Nemzetek indiánjain a Brantford közelében lévő rezervátumban -— világosan jelzik, hogy Kanada általános reakciós törvénytelenség színhelyévé válhat, ha az ország szervezett haladó erői és általában a közvélemény erélyesen útját nem állja ennek az irányzatnak.
Itt £^ továbbiakban az indiánok elleni támadással foglalkozunk; ^
Az előzmények
Világsz ei-te ismert legalább felületesen, milyen nagymérvű irtó hadjáratokat vezettek évszázadokig a hódító fehérek az amerikai kontinens indiánjai ellen, -hogyan semmizték ki kötött szerződések felrúgásával az indiánok máradékcsoportJE^-it, s hogyan ítélték őket las-^u halálra elkülönítő rezervátumok nyomorába és börtönébe.
Például Torontó város területéért a Brit Korona ottawai kormánya csekély használati adó fizetésére kötelezte magát az indiánoknak, de ezt a fizetést később .megtagadta, úgyhogy jelenleg jogtalanul bitoroljuk Torontó város indián földjét. Se szeri, se száma azoknak az eseteknek, ahol a különböző indián törzsek és csoportok számára szeíződésben biztosított területeket az ország különböző részein hosz-szu évek során nyirbálták és kisajátították^^ azok a hatóságok, amE^yék azok védelmére Tcötelezték magukat. - ■ . ■ -^Míx
nyos törzsfőnökei és közel 1000 követői elcsapták a választott tanácsot, amely a területet kormányozta, és visszavették az Indián^Töi^íi vénnyel 35 évvel ezelőtt elvett uralkodói hatalmat: kihirdették, hogy területük egy független nemzeté és a neve **Grand Folyó Ország", s arra kérték, Erzsébet * ki-ráljTiőt és a' kanadai kormányt, hogy ismerjék el az uj uralmat, vagypedig ők az Egyesült Nemzetekhez fordulnak az ügyben.
A törzsfőnökök kihirdették abbeli tervüket, hogy egy kanházó; gyárat építenek saját farmtermékeik feldolgozására, \alamínt ruhagyárat, dohánygyárat és egy vágóhidat. Azt is tervezik, hogy szövetkezeti gazdálkodást vezetnek be és kölcsönt nyújtanak tehetséges tanulók magasabb képzéséhez.
Ottawa és London
wistoii, N, Y.-ban tartózkodó Wallace (Dühödt Me*. ve) Anderson neves vezető kijelentette: "A lovasok számos indiánt összevertek, egyet súlyosan", és ebabol-tak három indián rendőrt -rr-., Greent,. Nanticoket és John Skyet.'
Az indián vezető azt is mondta, hogy az ügyhöz megszerezte Jay Silverheels, a *'Lőne Ranger" mellett Tantó néven szereplő színész támogatását is^ aki a Hat Nemzetek indián szövetségének tagja.
Anderson utalt arra^ hogy indiánok ezrei, akik az US A-ban dolgoznak, visszaindultak a brantfordi rezervátumba, és őneki márc^ 16-án lesz Eisenhower elniökkel megbeszélése; az ügyben.. A 32 éves indián vezető cáfolta azt, hogy a Szovjetunióhoz fordultak volna segítségért, de kijelentette: "Én ezt a kanadai történelem e-gyik legsötétebb napjának nevezem**, és a Hat Nemzetek szövetsége nemzetközi üggyé teszi azt.
minisz-
Ellen Fairclbugh ter elcsapását követelve hangsúlyozta: "Eiínek a kontinensnek minden indiánját aiTa kérem, hogy lá*^ zadjon — nemcsak a Hat Nemzetek tagjait."
Közben vagy 133 indiánt a rezervátumon azzal vádolnák a kanadai hatóságok; hogy rendőri feladatot vállaltak magukra; s közülük néhányat szombaton kihallgatásra idéztek meg.
Az indiánok követelésiéi között nyilván olyanok is
vannak» amelyek régen- elé* >^valtek;:.^e.mindeii Myetelé^ mk,Umeé elévült igényléseik is annak a valóságában gyö* kereznekr hogy ezt a bena« szülött kisebbséget csaknem kiirtották, maradéltaikat ki^ rabolva és elszigetelve kötött szerződések dacaiba .s kisemmizésre és lassú halálra ítélték a fehér felsőbo-rendüség képviselői.. Ennyi igazságtalanság és emberte^ lenség után igazságos és emberséges megoldás illeti meg a kanadai indiánokat és eszkimókat egyaránt. És ez minden hazafias és demokratikus kanadai erőnele érdeke a lelketlen monopól-kapitalizmussal szemben. — Sz. I,
A Hat Mezetek
A brantfordvidéki Hat Nemzetek esetében, 35 évvel ezelőtt, amikor a hírhedt Indián Törvényt bevezették, a törzsfönökök szövetsége a genfi Népligához folyamodott, hogy biztosítják részükre a független nemzeti létet, amit még a Viktória királynővel és kanadai kormányával k^Stött szerződés biztosított részükre — de semmi intézkedés nem történt
Az mdiáh Törvény mégr-szüntette a Hat Nemzetek hagyományos törzsi kor^ mányzatát és választási rendszert vetett ki rájuk. Három é^-e á Hat Nemzetek tiltakoztak az Indián Torvény olyan további megszorító intézkedése ellen; a-mely törölte az egyik ősi indián szokást és jogotí a házasságkötés szertartását, és kötelezővé tette; hogy a kormány által nyilvántartott és
feljogosított személyek előtt lehet csak házasságot kötni.
Két éve a Hat Nemzetek arra készültek, hogy á hágai Világbirósághoz fordulnak, hofiry orvoslást szerezzenek a Viktória királynővel és kar nadai koi-mányávál kötött , szerződésük álanvető és\so^' Kanadába, rozattó megsértőéért.
Március -első hetében »
Pénteken reggel bekövetkezett az állami karhatalom erőszakos beavatkozása. Faírclpugh állampolgár-jo^i és bevándórlásügyi mi" niszter abbeli kijelentése á-lapján, hogy a törzsfőnökökkel szemben helyre kell állítani á rendét, 60 államren-dőr (RCMP) rajtaütött a rezervátum közösségi épületén, ahol vagy 80 indián "rock-and-roíl" hanglemezeket hallgatott. Amikor W.G. Fraser inspektöi* felszólitot-ta az indiánokat, hogy hagyják el a heljríséget, Joe Lo-gan Jr. főnök kijelentette: "Ezek itt ki akarnak űzni bennünket. Most engednünk kell nekik." Amíg az első teremben a nők ellenállása közben folyt a kiürítés, a hátsó szobában/ melyet az irokéz indián rendőrök has25-náltak, nagyobb harc fejlődött ki: négy letartóztatott indián közül kettőt fej Varrásra kellett kórházba vinni. Az államrendőrök közül egy sérült széktől a fején.
A négy letartóztatott: Frank Doxtateí 27, Law-rencé Nanticoke 29, John Skye 18 és Elwood Green 22 éves. ':.'r'..i ■ '. . ".-
Közben londoni hir szerint, a királynőhöz intézett két üzenetét a Hat Nemze-;eknek azzal intézték el, hogy "a Jkirálynő tanácsadói ebben az esetben az ő kanadai tanácsadói" és mindkét üzenetet Massey főkomány-zóhoz továbbították vissza
MAGYAR HÍREK
Kétnapos országos értekezletet tartottak Budapesten a bíróságok, valamint, a magyar jogi élet vezetői. Dr^ Nezvár ^gazságügymi-niszter kijelentette, hogy a bíróságok teljesen befejezték az ellenfoiTadalmi ü-gyek tárgyalását. Az igazságügyi szervek rendkívül fontos feladata most a-társadalmi tulajdon védelme. Azt mondotta továbbá, hogy a bírák minden ügyben lelkiismeretük szerint hoznak döntést. A magyar bíróságok — hangoztatta csak a törvénynek vánnák alárendelve.
Felavatták Magyarország első szintetikus műanyaggyártó és müszálüzemét. Budapesten, illetve Nyergesuj-fálun. A budapesti üzem egyelőre é\i 300 tonna kap-rolaktámot gyárt, amelyet a nyergésujfalui üzem dolgoz el "danulön"-nak nevezett perlonszerü műszállá.
AZ INDUNOKAT amugyis kisemmiző hirhedt In. dián Törvény megszigbritásávaU vagyis az ősi^törzsi házasságkötés ottawai érvénsrtelenitésével ezt a fiatal indián anyát — Mrs. Smoke-t — eltiltoU^^k attól; hogy férje nevét használhassa, gyermekét is törvénytelennek nyilvánitották, és igy az ontáriói kormány sem volt hajlandó neki a munkaközben elpusztult férje utáni munkásbiztositási járulékot fizetni.
tigyahakkór á határ ■ déli oldalán, a szintén ^z irokéz: tíZK^rtpífeiá^
Magyar szakemberek is iekapcsölódnak áz űrtechnika egyes kérdéseinek megoldásába. Hivatalos szovjet szervek több méréstechnikai problémát közölték a magyar űrhajózási bizottsággal, amelyeknek megoldásához a magyar szákemberek nemcsak elvileg, hanem gyakorlatilag is hozzájárulnak majd-
Budapestről délre építik fel Magyarország legnagyobb, 400 megawatt teljesítményű hőerőművét. A tervezési munkálatok már megkezdődtek. Az erőmű közelében nagy olajfinomító épül, amely a Szovjetunióból távvezetéken kapja
Egy újlcanadás Icáiváriája,
mely elégtételt követel
Kíhosznólféki okmányoitól megfosztva -—
eliif ásították
Ezt a sajátkezű írást az a Takács István küldi önökhöz, aki 1915 december 28-án született Sárszentmíklós (Fejér m.), >Magyarországon, s aki 43 éves mult.
Katona ném voltam. Hat elemit végeztem. Tizenkét évig nehéz fizikai munkái al szolgáltam az újjáépítést Magyarországon. Törvényesen elvált vagyok, család nincs, A fórradalom kitöréséig Budapest nyugati p. u. rakodási főnökségénél, mint vagonrakó munkás dolgoztam. Büntetve nem voltam;
1957 január 15-én mint magyar, menekült -Kanada mü első gépegysége 1964- földjére élveztem./Sajnos .:.
meg* . —. , > . ^ 3fföidezijiei8f > eÉrfbÉirteltíii,
EGYRŐL szól a lelketlen tőkés kizsákmányolás és ugyanolyan lelketlen hatósági kitaszitás története, de ki a megmondhatója, hányan részesülnek' hasonló sorsban ?! . , . Montreálból kaptuk az alábbi levelet:
Tisztelt Szerkesztőség! ^lealacsonyító munkát végez-
az olajat. Az itt melléktermékként keletkező pakura (mazout) teljes egészében biztosítja az uj erőmű tüze-
Az^ erő-
tettek velem. Tanúbizonyság és a bizonyítékok nem hazudnak. De tagadni sem lehet soha!
Kanadában megérkezésem után dolgoztam 1957 február 2-től 1957 május i-. ig a CNR vasúttársaságnál északi British Columbiában, vasúti vonalon mint pálya-niunkás. Jeget csákányol-tam, talpfacsere, síncsere. Szibériai hidegben. Barak-^ szálláson éjjel ^ csontig fáztam, takaró^ fekvőhely hiá-
nyában. Lebetegedve Montreálba kerültem. Itt a kórházban egy hónapig feküdtem, súlyos jobboldali • lül-mötéttel. ' * " ' f oijrtatasat^a 10;. olaalon) '