71 uj t&u ^ kampány, alatt
Azt hiszem, mindannyian emlékszünk kampányunk kezdetére, amikor azt mondottuk, hogy a vándorserle-^et elhozzuk á hamiltotíi magyar fiókhoz, mely szövetségünk elsőszámú, s legnagyobb fiókja. Illő is tehát, hogy a serleg hozzánk-jött, vagyis haza. Ezt á jelszót arra alapoztuk, hogy 27 tag jelentkezett tagszerzésre.De ahogy mondani szokás, nem mind arany, ami fénylik, s igy nálunk is a 27-ből 17-en végezték a munkát. És nem is oly rossz az eredmény, mert 71 uj tagot szereztünk a kampány alatt, s a tagr-s^erzés még mindig tovább folyik.
Egyes tagtársak avval o-kolták meg tétlenségüket, hogy nehéz tagot szerezni, de az eredmény bizonyltja, hogy éppen az ellenkezöje áll. Ha a legjobban lekötött tag 20 uj tagot tudott szerezni, akkor mindenki lega-: lájbb egyet szerezhetett vol-• iia;-^--.
Persze jómagam is találkoztam egyénekkel, akik radikális jelzővel illették szervezetünket, de nekik meg-nísigyaráztam, hogy először is gazdasági szervezet vagyunk, de a haladó magyar kultúrát is ápolja és a békeszerető emberiség nagy^ többségével együtt küzd a békééi-t. Az éléi-t eredményt nagyrészt éppen annak tudhatjuk be, hogy a magyarság, vallásra és világnézetre Váló tekintet nélkül felismerte s tudja, hogy szervezetünk nemcsak gazdaságilag érős, de hűen ápolja a magyar népi kultúrát és szilárdan áll a béke oldalán, meljntiek megvédése áz egész kanadai magyarság érdeke.
Az a "széleskörű tevékenység, amit e télen a kultur-aktivitás és a béke érdekében kifejtettünk,, nagyban hozzájárult kampányunk nagy sikeréhez. Ennek a munkának a következménye volt az is, hogy a fiókunk által a Béke-Nemzetgyülésre küldött 25 delegátuson kivül
a windsori fíők tagjaihoz
Ezúton értesitjük tagjainkat, hogy tagdijat a fiók rendes havi taggyűlésén rendezhetik, . akik pedig nem tudnak a gyűlésen megjelenni, azok minden csütörtök este 8 órától 10-ig a fiók he* lyiségében rendezhetik a pénztámoknál.
Minden munkaképtelenséget a fiók segélyűgyi igazgatójánál, Simon Dániel tág-tái'snál lehet bejelenteni az 1251 Windsor Ave. alatt. Félreértések és szükségtelen panaszok elkerülése érdekében említjük meg, hogy az ilyen munkaképtelenséget 3 napon belül kell jelenteni. A segélyügyi igazgató kiadja a szükséges heti betegiveket és felvilágosítja a tagtái-sa-kat a tennivalókról.
Rudich Péter fíóktitkár
ÜTTÖRÖ: It OÍJ}AL
másik 8.tag vett részt azon. A néhány régi szélhámos magyar vezérkék és az újonnan ideérkezett szökevények napJBl elmultak. Rajtuk kivül az egész kanadai magyarság érdeke a béke megvédése és tudja ris pontosan, hogy kik' állanak a béke oldalán.
Dé ezt a tényt világosan kell látnunk mindannyiunknak, különben az események után IcUllogunk.
Kampányunkkal, kapcsOr latban meg kell még emlir tenünk, hogyan oszlik meg az elért eredményünk. "^Nőí és ifjúsági csoportunk 10— 10 uj tag megszerzését vállalták. Mig azonban a nők 15 tagot szereztek (kvótájukat 50 százalékkal tulhar ladták), addig az ifjak csak hármat szerezte]^, ami a mi hanyagságunk is, mert nem vitattuk velük a kérdést ko-inolyabban.
Fiókunk április 21-én kampányzáró bankettet tartott, ahol a vándorserleget bankett-ünnepély keretében átvettük.
Veres Ferenc
- fióktitkár
az
A hang érzékeléseié embereknek és áz állatok^ nak is különleges szervük van — a fül. A fül rendkívül ^om szerkezet. Nem is-: merünk .még egy másik gólyán szerkezetet, amely a légnyomásnak egeszén, kis változásait is oly meglepő pontossággal jelezné. A fül a hanghulláni rezgőmoJíga-sát meghatározott érzetté a-lákitja át, amelyet tüda-tunkkat hangként fogunk fel.
Áz embereket már regota érdekelte ennek a <;sódála-tos szervnek a müködjáse.^ zen a térek azonban még ma is sok minden magyarázat néíkülválL
Az emberi-fül felépítése a fenti ábrán látható.
A hallás szervét három részre osztjuk: a'külső-, -kp-, zép- és belsof ülre.
A külső fül a fülkagylóval kezdődik, amely a különböző állatoknál különböző alakú és nagyságú. Az állatok legnagyobb része mozgatható fülkagylóval rendelkezik. -Az ember ezt a ke-^ pésségét maj4nem teljesen elvesztetté. Találkozunk persze olyan emberekkél is.
Irta: dr. Soős Pál
Népélelmezési szempontból a tej rendkívül nagy fontossággal bii-, mert felnőttek számára a legfontosabb tápanyagokat,, csecsemők és gyermekek számára a nélkülözhetetlen és más a-nyagokkal nem pótolható é-lelmiszert jelenti. Fontossága abban rejlik, hogy benne szervezetünk felépítésére és fenntartására szükséges alaptápanyagokat ^kivétel nélkül könnyen em^zthető állapotban megtaláljuk.
Szervezetünknek munkánk közben fehérjékre, szénhidrátokra, zsírokra, ásványi sókra, vitaminokra és vízre van szüksége. A tejen kívül egyetlen olyan élelniiszért sem ismerünk, mely mindegyiket kivétel nélkül és számunkra "megfelelő arányban tartalmazná. A hus és tojás szénhidrátokat csak nyomokban cartalmaznak, a kenyér zsh-tartalma jelentéktelen és fehérjéiből életfontosságú anyagok hiányzanak, a gyümölcsök zsír- és fehérje mentesek.
A tej egyetlen hibájáTma-gas víztartalma. 87.5 százalék vizet és csak 12.5 százalék száraz anyagot tartalmaz. Magas víztartalma miatt tisztán tejjel csak újszülötteket táplálnak: ha felnőtt ember csak tejjel táplálkozna, napi 4—5 litert is meg kellene innia.
A tehéntej fehérjetartalma 4 százalék és főalkotó része a kazein. Gyomrunkban pelyhes csapadék alakjában válik ki és igy köny-nyen emészthető. A" tej kazeinjében megtalálhatók mindazok az anyagok, melyekre az emberi szervezet fehérjeinek szüksége van.. Éppen ezért kenyerünk fehérjéinek hiányosságát pótoljuk a. tejjel, mert igy a
kenyér és tej hiányosé kiküszöbölhetjük. ■
A tej zsírtartalma 3---4 százalék. Nemcsak mint tápanyag: fontos, hanem a-zért is, mért zisírban oldódó vitairiínokat bőségesén tartalmaz. Ilyen a növekedést serkentő A-vitamin, mely a tej és a tejfel sárga szipét okozza és az életfQntpsságü D-vitamíh, mélynek hiányában gyermekeink angolkórt kaphaki " - -
A tej - szénhidrátja a tejcukor, amely szervezetünk számára értékes tápanyag. 4—5 százalékos mennyisé^ gével tej gyengén-édes isiét okozza. A megsavanyodott tejben tejcukor már;nincs jelen, mert a. baktériumok hatására, tejsavvá alakult. Ásványi sói közül igen fon-
tosak a ^kalcium- és fószforsók, melyek csontunk szilárdságát okozzák.
Az elmondottak alapján mindenki felismerheti a tej óriási közegészségügyi és — olcsóságánál jfogva —-közélelmezési szerepét. Ma már népköztársasági kormányunk támogatásával mindenik iskola mellett' téjívó-központ alakult és minden szegény gyermeknek jut egy pohár tej, meg egy szelet bariia kenyér. Szolgálja e rövid újságcikk a tej fontosságára való rámutatás mellett azt az igen fontos közegészségügyi feladatot is, mely a tejfogyasztók táborának számát növeli. Ma még nagyon sok családban a tejet csak a gyermekeknek adják, pedig a fiataloknak és öregeknek egyaránt szükség van rája.
Mi az oka annak, hogy sokan undorodnak a tejtől? A válasz egyszerű: rossz a tej ize. Oda kell hatnunk, hogy a marosvásárhelyi Transsylvania vajgyár által szétosztott napi többezer liter tej
4r fmmri^
mm
Áz emberi szervezőt egyik Tégfontosáibb szerve a füC: A fenti kép/a fül b^eísp részét mutatja.-
akik tudják mozgatni, a fü-lüketi.de az ígéri ritka kivétel és arra emlékeztét, hogy a földön minden élőlény közös ^edetü. ' .
A fülkagylótól á hallójárat vezet befelé,'amelynek végén a dobhártya fes?ül: A dobhártya határ a külső és a középső fül között. A dobhártyának oyalistájakjaván és > kísse^ homorúi I Felülete' kb, 0.65: négy2^tcentim
A V dobhártya száfead rezgésének élőfeltétéle, hogy a léghjrómás ■mindkét oldalán egyforma légyen^ így A külső légnyomás legcsekélyebb ingadozásai esetén is^ mivel á másik oldalról riém éri ellenhatás; á dobhártya köhy-nyeii rezgésbe jön.
Biztosan mindenki észrevette már, hogy há orrunkat erősén kifújjuki;iitána égy ideig itiem tudjuk érzékélni a gyéngé hangokat. Ez azért van, mert az úgynevezett Eustach-féle kürtön keresztül áz örrjántból levegő nyomódik a középső fülbe (Bartolomeo Eüstachio ~ o--lasz. orvos, a 7.IV. században élt és ő adott először leírást, erről: a kürilálaku csőről).^ A kiirt vége' ilyenkor gyamn eldugul nyállal és a középső fülben Tevégő nyomást} fejt ki a dobhártyára. A dobhártya így nem rezeghet szabadon. Elégséges a-zoiiban nyelni é^et ^ á kürt Vége felszabadul és a benszorult felesleges levegő kijön (ilyenkor gyenge recs-csenést hallunk), á dobhártya két oldalán pedig kiegyenlítődik^ a légnyomás./Ismét tökéleteéen halliink. Ha valamilyen oknál fogva liir-
necsak a tör/ényés követelményeknek feleljen még, hanem kellemes ^tü is légyen. Hogyan érhetjük ezt el ? Kormányunk támogatását kérjük, hogy városunk részére' hídrogén-hipérpxi-dot utaljon ki és ézt a konzerváló íinyagot a falusi tej-gyűjtő központoknál megfelelő mennyiségben a tejbe tétetjük. E vegyianyag megakadályozza a baktériumok elszaporodását és ha a téj-szállitó kannák teljesen tisztán kezeltek, a legnagyobb melegben sem kell félni attól, hogy savanyu tejet szállítanak a Transsylvania vajr gyárba..
Mi okozza a tej rossz i-zét? A szóda. A vajgyár kénytelen a faluról behozott tejet megszódázni, hogy felfőzni és forgalombahozni (Folytatása a 13. oldalon)
telén a'környező levegő nyomása mégváttozik> fülünkben zúgást h£^llunk, amelyet ismét azz^l szüntethetünk meg,.hogy'üyelünk egyét ^ A\ középső, íülben különleges kis csontocskák foglalnak helyet; a , kalapács, aás üllő és a kengyel. Ezek a csontocskák á szerszámok-liöz váló. hasonlatosságuk á-lápjárL? iQTérték elnevezésükéit.: Méreteik^ ríágy^ kicsinyek és súlyuk együttyéve is csak kb> 0,05 gramró. A csontocskák' tígy helyezkednek el, mííit egy emelő, a-mély a dobhártya, rezgéséit Jcözyétiti a bekofül száöíára és egyidejűleg: ezeket a. rezgéséket kisebb kilehgésű, de nagyobb erejű rezgésekké a-lakitja át. A kalapács, üllő és a kengyel á dobhártya minden . rezgésénéi'gráját a belső, fül kicisihy ovális alakú nyílásához^ áz ovális ablakhoz vezeti: így a beslő fül 50—BÓ-szor nagyobb nyomást kap, mint amelyet á dobhártya érzékel;
A belső fül nagyon bonyolult szerkezetű. A fül 'érne részének áss." á Rendeltetése, hogy csak a dobhártya által küldött rezgéseket. vegye ■fel. Semmi más rezgés nem érheti. Ezért nagyon erős ésontök Veszik körtl!:^ A. bel-ső fülben háíom félkörös ív-járatot találunk. Ezeknek a félkörös ívjáratoknak nincs semmi közükv a halláshoz, hánéni az egyensúly szervét alkotják. A gyors íörgás közben érézhe^tö szédülés ohnán ered, hogy áz ezekben á félkörös ívjáfatokban levő folyadék mozgásba jön. A belső fűlnék azt a részét, ámély a hall^ szervét foglalja magábaj -sajátságos burok zárja körül. Pillantsunk a .rajz jobboldali részére. Mire emlékeztet ez a rajz ? Mindenki azt mondaná,hogy csigára hasonlít. Éppen e-zért hallócsigfánák nevezzük. A csigán megközelítőleg 2 és 3/4 csavarodást látunk. A hállócsigát teljes hosszában hártya választja ketté és folyadék tölti ki. A csiga falát is háriya -béleli ki, az u. n. alaphártyaV Ezen helyezkednek el a kallóideg szét-ágazásai a hangérzeteket vezető 23.5 éíTer kis vezeték, amely a hallóídeg törzsén keresztül az agykéreggel állanak összeköttetésben. .
A.Jbelső fülben végbemenő egyes folyamatok nagyon bonyolultak és közülük néhányat n^ég a mai napig sem -ismerünk,
B. N. Szusslov