toronto, ONTARI toronto, ontario: szombat, 1935 NOVEMBÉr^so,^ Mm 'ff MIÓTA a Munkás kampánya megindult, ellenségeink sajtoltában újabb és újabb támadások látnak napvilágot, amelyek I mind azt.így ekéznek a kanadai magyarsággal elhitetni, hogy a Mur^kásnak soha semmi más célja nem volt és nem is lesz, mint iA munkásokat félrevezetni, bolonditani. Egyik-másik reakciós lapban két tiszteletes ur is erőlködik, hogy ezt elhitesse az olvasókkal^ <íe mivel nem tudnak semmi újat, amit már többször eínem mondtak yolna,Jcénytelenek-önönmagukat dicsémi, mint akik száís^s száz magyar munkást munkához, vagy segélyhez juttattak:^'^ öndicséret. Azt kérdezik, hogy a Munkás Klub^ íhány munkásnak szerzett n^ár muirkál!. rí , • í, Mert ők igen. Számokat, neveket is fölsorolnak. Hálát várnak ezért, elismerést, tehát nem tették önzetlenül! Arrólmeni szólnak egy szót sem; hány munkást sefeitették kifenni a munkájából a besugásaikkal,'mértiiöm akartak tagjaivá válni a gyülekezetnek, vaÉfy niert a Munkáét olvassák, mert tagjai vala mely munkásszervezethék. Sem a Munkás, sem egy munkásszervezetünk nem állitottasohaöem, hogy azért alakult; hogy a lapon, vagy a klubon keresztül munkába tud helyezni akáv égy'embert is. De ott voltunk a Munkással és a szei-vezeteink-kel a munkások közötti mikor a segélyért kellett harcolni, ott vagyunk szervezetten most is a más nyelvű munkásokkal és munkáslapókkal a segélylevágások elleni küzdelemben! Ott voltunk azokban a harcokban, amelyeket a politikai vagy sztfájkharcökból kifolyólag börtönbe dobottakért vívott a kanadai munkásság!. Ott voltunk erkölcsi támogatással és ott vol-íHirik megkoplalt Cöntjeihkkél, hogy segítséget adjunk! Ott voltunk mindéti küzáélitiébéíi a 'murikásolcnak, amikor a kenyérért hárCólniok kellett. Ott' vágyunk ma is és a'jövőben is ott leszünk társadalomból gélyekkel _ náké^zközölnT'gázdáiktólí- egyik-másik munkáénak.' \ pAJeíékrték AZ uraknak, hogya magyarmunkások a centje-' ikkél á Műilkást-erősítikV am^ély centeket szerintük egyrkét ívezető eldőzsöl.- A«t tgóndolják, hogy a magyar munkások möst is csak azt tudják, ámít megtanítottak velük, az iskolában és a kaszárnyábarj. Csodálkoznak, hogy,a,magyar munkások nem hiszik el ezeköt ax lálHtásokát. ^ Nem tudják ezek a tiszteletes és nem tiszteletes urak,, amit .minden Munkásolvasó tud, hogy a Munkásnak Vancouvertől Halifaxig háromezer ellenőre vaiii, akik nemcsak árra ügyelnek, hogyha Munkás Munkás le gyen, dé árrá is/ hogy a munkások keseíves centjeihez konupt kezek ne férkőzzének.'Bármelyik'jitiunkásszervezet tagja tudja, hogy a mUiikások centjeit nem lehet csak ugy légből kapott kiadásokra elnyugtázní. TUDJUK, mi fáj. Nem is annyira azok a munkásmozgalmi ak-' ciókra adott centek fájnak, hanem az, hogy azok a munkások, akik sokszor a megkoplalt centjeiket adják előfizetésként a Munkásra, vágy a politikai bebörtönzöttek segítésére, azokon nem fog a századokon keresztül a nép nyakán élősködők nyakatekert propagandája, legyen az nemzetiszínű képviselő, kortes Ígérete^ vagy kenetteljes papi prédikáció. A kanadai magyar reakció Munkás-ellenes sajtó-kampányára a kanadai magyar munkások- fogják a választ megadni érdemlegesenazáal, hogy a Munkás előfizetési kampányát sikerre viszik! A könyörtelen kapitalista gazdasági rendszeraek én is egyik áldozata vagyok. iHat-tagu családommal Egy ujabb bizonyíték Alig kéthete, hogy karapánjoink folyamatban van és a beérkező jelentések és előfizetések bizonyítják, hogy a kanadai magyar munkásság megérti a nagyidök rendkívüli követeléseit. A kanadai magyar uracakák szent hajszára eskiidtek ellenünk és hol a Kis Ujságot.höl a Hiradőt.holmindket-töt töltik meg az ellenünk inditott rágalom-hadjárattal azennyesitve. Ter mészetes, hogy a tőkéseknek mindig akadnak támogatói. Mégis nagyon megütköztem — és mondhatom .csalódtam, amikor Nagy Ferenc tiszteletes cikkét elol^ jszeren kere.qztUl magát a mennyorszá- nt lakunk egy őserdőben a legnagyobb nélkülözések közepette. Ügy gyerjnekPink mint magunk teljesen lerongyolódtunk azalatt az idő álatt, mig Kanada Ju'vatalos élösdiei meggazdagodtak, milliókat tettek millióik mellé. Gyermekeink nem bírnak az iskolába járni, mert itt már nagyon hidegek vannak és riuhanemliink mind elszakadoztak s ebben a lehetetlen rendszerben nmcs kilátás arra, hogy másikat vegjrunk helyükbe. Vallásos és vakonhivo voltam, hittem, hogy majd jobbra fordul a sorsunk, imádkoztam a családommal e-gyütt mint jó kathollku.«jhoz Illik, a-zonban nem bírtam tovább a hiába várást, a hiába hívest. Nem csábított senki arra, hogy lemondjak a színesre festett túlvilági élet örömeiről, amit a plébános urak szoktak ma-gasztteljes szavakkal ecsetelni, de megtanított gondolkozni az élet és egy évvel ezelőtt bucsut mondtam addigi vakhítemnek, mert láttam, hogy az élet elrohan előttem és én családommal egytitt napról-napra szegényebb leszek. Tagjává és harcosává váltam annak a mozgalomnak, amely nem minket akar a mennyországba küldeni, hanem tervszerű rend LEtHBRÍDGEI JELENTÉS A Kanadai M, MÍéiS tParmer'Klubok lethbridgei osztálya- a kamp&ny-gyUléscti elfogadta a rúesS "kvőtát!..;. Hogy ezt sikeresebben végézheaátík/ tagtársaink s2oclali.qta versenyre Wv-. lik ki egymást a kampány idejére; börtönzöttek ditva. ■« , • támogatására lett for- S. Kovács oszt titkár. montreali jelentés Oant.llyunk versenyre hivttt a calga-ryi osztályt, a kvóta 100 százalékos teljesítésére. Erre vvonatkoz6 válaszukat a Munkáson keresztlUkérjUk. Re-méljllk. hogy ézönklhiváaiuikát Calgary fiifogadja, azt azonban meg-th'pnjilk már mnst., hofl^ vigyázzailak, iTiort mi lethbildgeieki. versenyző h.Hlvünkbe vagyunk! . • ". - - A lethbridgei M. Aí. és Farmer Klub által rendezett szüreti bál nagy-szcrlí sikerre viteléért ez utbn ttioá-dunkv köszönetet' mindazölaiak; akik crUülcsi és anyjigi támogatásukkal a íjikcrt elősegítették,. '; A saUreti*- bál tiszta Jövedelme, $56.28. melyből 15 százalékot ?8.45.fc a Munkásnak küldtünk, ^hozzáadva a Munkás támogatására Sefer munkás-' iáranöük 50 centes adomfinyíá is, ainl Így $8.95. Ez a kampány kvfitánkra megj'. ' ■ - A ; jövedelem 10 százaléka, v ami $5.62, a magyarországi ':poUtikal be-^ Bármely gyárttnányuőMt jutái javítok ' Kérem^l£>imig^i«k;jH^s pájrt- í'ogás^t.,,:, ÍFttAN|&4C^TONAt íi^i. (DepUn és Rs^. . A november 13-án megtartott klub-gyülésen lett megválasztva a kam-; pány-blzottság. Agyülésen ismertetve ''lett a kampány fontossága és a Munkás szerepe a tőkések és a dolgozók közötti harcban. Különösen Itföntrealnak erős és kollektív munkát kell; végeioile. hogy eredményt tudjon elérni. Azonbaoi ha nehéz küzdelmek nek is nézUnk elébe,-— mert-a kanadai-magyar reakciónak itt van a fő-fészke,— elég erőseknek érezzük magiunkat, bogy kötelezettségünknek a kampány alatt i^ megfeleljimk. I-gáz, bogy.. négyezerre tehető a Montrealban- élő magyarság száma, de az la igaz, hogy egész Kanadaszerte egy városban sem burjánzik olyan nagy nértékben a munkásellenes megnyilvánulás, mint itt: A kampány sét megnyerte és Medgyesí elvtárs ismertető beszéde segített nekünk még jobban megérteni kampánjmnk fontosságát. Közadakozásból $8.20 jött be ,a MUNKÁS Javára, amiért csoportunk a Munkás nevében köszönetét nyllvá-nitja. A mi munkánkért nem jár köszönet: kötelességünket teljesítettük magunkkal, gyermekeinkkel, osztályunkkal és lapunkkal szemben. A csoport nevében, Szőkéné. U. I.: Még csak azt üzenem Nagy tiszteletesnek, hogy ha még máskor fog irni ellenünk, ugy irjon, hogy mint volt hívének, ne kelljen magamat szégyenleni szavainak válogatatlansága és érveinek alaptalansága miatt. Sz.-^ got fogja ide teremteni a földre, azáltal, hogy ezt a rengeteg foldi jót, mely az emberiségnek rendelkezésére állhatna, ne dobálhassák őrült kapitalisták a tengerbe és tüzelhessék fel; hanem azok élvezhessek a földi javakat, akik azt megtermelték. Nem gyalázom a régi vallásomat, de én nem birok már meggyőződés nélkül hinni benne. Láttam, hogy csak a papoknak és az uraknak van abból itt ezen a földön haszna, ha én és mindannyian vallásosok, türelmesek vagyunk. Én átengedem azt a túlvilági életet nekik,' de akarom itt ezt az életet élni és családomnak olyanná alakítani, amüyen a testi életnek a legjobban megfelelő Váljunk tagjává' a forradalmi munkás'és- farmer szervezeteknek és ha sokan leszünk, megnyerjiik ennek a világnak'minden örömét. K. 1. TANUK FOGNAK FELSORAKOZNI I MAGY A bírói biztosság f izeH a kiadásokat REGINA,' 'Sask. Nov. 2G.-^-?»íinden olyan tanút, akit nllcnlmaanak látnak a trekkélök a .-jegelytábori sztráj kólók írekjének és Pominion Day-Í rendörláziát.s ügyének kiviz.sgálásáru bevonni, a viz.'sgáli'. bírói biztosság fog fináncirozni, jelentette kl Brown föbiró Reginában a mai napon. T C Davis, állami ügyéisz elismerte kijelentésében a bizottság előlit, hogy a segélymunka-táborok trekke-löi nem csavargók, hanem igenis becsületes és jó megjelcné.sii kanadai fiúk. . Ma azt is kijelentették, hogy a tárgyalásokra még fogják hívni a volt miniszterelnököt, R.B. Bénriétt-et és a volt igazságügyminisztert, llugh Guth riet ís tanúskodni, 'hogy miféle ös.'sze-köttetésUk volt nekik a trekkel és az RCMP támadással. A Worker levelezőjétől A városházán jókora tömeghez beszélve a mult hétfőn JoTin C. Gosgro-ve az ON-TO-OTTAV/A trek tábornagya kijelentette: Szándékomban van megidézni ugy a volt miniszterelnököt, Bennett-et, mint az RCMP (Royal Ganadian Mounted Police) segédbiztosát, Vy^oods-ot arrc. fz időre, amikor a tárgyalásom kezdetét veszi a jovó januárban. Cosgrove jelenleg $6000 óvadék ellenében van szabadon a tárgyalásig, ahol a hírhedt 98-as törvénycikk érteiméhen ellene etóelt vád alapján akarják elítélni. Tudvalevő, hogy ezt a törvénycikkel a munkásosztály szervezeteinek .szf*t:z.'uzá.q!í-sára teremtették. A rendőrök utasítva voltak a támadásra Hogy a brutális támaidán a rendőrök által a trekkélök és azokkal szimpatizálók elleh egy előre mégfontolt szándék volt n felentcsektöf, az már beigazolódott, állitjá a szónok,aznkból jelekből, amiket maguk a i-endörök ejtettek el. Mikor a trekkélök utbah voltak Swift Current-tól Mdose Jaw felé, az RCMP-nék egyil: tágja, a következőket mondotta: '"Remélem/ hogy nem lesz semmUzemélyeskedía atoikor az ÖsSzecsaiíáB ideje elírl«!! zlk." - A ÉIZOTTSAG MEGERŐSÖDÖTT ■A gyűlés végével a védekal-blzott Ság ujabb erőkét-kapott, amikor sjs< mosan előre jöttek és csatlakoztak i bizottsághoz. Prank Thorp, a helvi CGYM mozgalomnak a titkára és a Citizens Legal Defense Committce Jielyi csoportjának elnöke, yolt a evü lésnek az elnöke. STTRÁJK TÖR F Ij„lil0iuiiká8nfik küzdelme a l kentés ellen Közgazdalság Winnipegi készpénz gabonaárak Beérkezett új előfizetések Port Robinson, Ont. . St. Thomas, Ont. . .. Ljmedock, Ont........ Vanessa, Ont. . Lethbridge, Alta ...... La Salette, Ont. Mistatim. Sask. ..... Hamilton, Ont..... Bellevue, Alta . Montreal Que..... Tillsonbturg, Ont. T|iber, Alta." . . ; Sydney, N. S. ..... összesen: Legutóbbi kimutatás: összesen: . 1 1 . 1 . 1 . I . 1 . 1 . 1 . 1 ^2 . 1 . 2 . 1 15 43 (Az alábbi árak csakis nagybani (vagonszám) vásárlásokra vonatkoznak,) No. északi buza .............. 92-^c. No. 2 északi buza ____......____QOi/jC. No. 3. északi buza .......... 89 %c. No. 4. északi buza......____ 793^c. No. 5. északi buza ............ 743^c. No. 2. G. W. zab............. 411/2C. No. 3. C. W. zab............Z51/^c. No. 1. abrak-zab ............ ZQ%c. No. 3. C. W. árpa' ..;....... 341/2c. Tengeri (délafrikai) ........ 65 c. No. 1 rostaalja.............. $15.00 (ontarioí helyekre szállítva) Ont. buza jóőrlő Abrák-buza Ontr zab ;..... Ont., árpa (sor) . Ont. tatárka ...... Ont. árpa ...... Ont, tengeri régi Ont. tengeri új . 68—70 f.o.b. . 55—58 f.o.b. . 24—26 f.o.b. 40—45c f.o.b. . 32—35 f.o.b. , 31—33 f.o.b. .....51c .....45c ' DR. D. &CHÜLMAN, M. D. L^M.vC.,C SÁSKATOON. SASK. A kormáhyfanáes tárgyolni fogjo a trekkélök Ugyé| (Folytatás az 1. oldálrfií) térelnök-helyettessel, valamiütí a védelmi és nmnkaugyi miiíisz': térrel. A küldöttség tagjai voltak: Jack Kingi a GCYMi titkára; Rev'^ Sam B. East, Matt Shaw, A. A. Leód, a Kanadai Háború-és Pasl2mu,í íilleni Liga elnökei és Ch. Márrjöti; > a CLDL,helyettes központi tltkáii' A tárgyalt három főpont: bövitséíti ki a segélytábori Íreket felülvízagáKÍ Airályi biztosságpt ugy, hogy a vizj. • gálatot az egész domlnion térUletéfe-:terjesszék ki; Adjanak két szakértít; Biég a biztossághoz, egyik legyen a-kár egyházi ember, akár egy közalkal^ mázott; aki közel áll az ifjűság ^pttía^\ lémájához, és a máslkat nevezzék ki a Kanadai Ifjútanácsból; a trekkelSk; védelmének köítségélt a kormány fé.\ dezze. ■ . 'A ti korraánsrtokat nagyobb ífezt'r a büntető törvéöyköhyv 98. szakasza- i nak; eltörlése ' áíápján választották meg," mondta A; A. MacLeöff a'inl-niszteréknéíc, s hozzátette, hogy Kanada népe erről'c.^ak akkor lészbii-tösitva, ha' á' tréklíéiök' elleni vadát -elejtik. V., - y Lapóinte igazságügyminiszter Jdjc-lentetteirhogy niEsrti látja.pemmi akadályát. !anriait,,;lv)&y 4 Jí^ztOjSságot ki-bővitgék.M^íÉfíééít^Hv'bogy nagyon ro-kóiuizényégpíisfftgjáji',m^morahdu-mot tárÉá^ainJ^i.c'iúikpplnle ,|ielVesnek: nyilváhitotta Jazt jft ihögy- íamikat B. , G.sból ;,is,. Idí íil^esspnQk, a. ,,^r?)tlteWlf. • Hazai Fésüsfpnó gyár Sc lion lévő telepén a kivarró osz Ijjmunkásnő szombatondéle Ijántette a munkát. A munka kt&ére az adott okot, hogy a L osztályban a munkásnők fciiapok óta mérnökök állnal Ibpperórával a kezükben mi tnnkisnök mozdulatait és csöl ^dóan a munkabéreket. Az eheti munkabérek kifizu sek 6—8 pengőt" kaptak, s heti kereseti lehetöségUl és 50 százalékkal csökkent. Ez 8 níunkásnöket végleg e lle és szombaton reggel pa irdultak Tóbiás. igazgatóhoz hogy ne csökkentsék munl t Az igaizgátó azt váüj csak dolgozzwiak nyugod majd meglátja a követk :ben. hogy lehét-e segíteni í ásnök panaszain. Ez a vál lunkáanöket nem elégítette 1 :or közölték az igazgató v többi munkásnőkkel, azok (Ikeseredésttkben munkát. beszüntet textilmunkások nyugtalansá seredését folyton növelik a rak vezetőségei, mert állar KOLOZSVÁRI MA.GANA1 MAZOTTAK ÍA SZTRAJKC BORGYARI MUNKASOKÉ A ;íchi'á(iábityi iinilépékré válö^4(b^kiínéQ a- lueen Street, W., TorontÍÉ Ónt. MÉGTÖI Leí-bén, MlNt^ FIZET dölláiJáért^PÖígőDmi^ Használja kl ön is^...^zen^kéaveaÖ^lkalmát- és küldje^ PÉNZÉT ALTAlJJ3«crahol FÖNTIÖS, OlJ3SiMl5'égis, GYORS; KISZOLfiAferST ItAP. Hajójegyek részi etfizets»reJ8. Bevám engedélyt tudnnte szereraii. KARÁCSONYI TÁRSAS UTAZÁS. Kolozsvárrór jelentik: A 1 bőrgyár kétezer munkása . ittel ezelőtt sztrájkba lepel innkások sztrájkkasszája kiü.f a magánalkalmazottak' 1 szakszervezete elhatálbzta ien szerveiéit magánalkáli ^-napi keresetét bo csájtja 1 ita-bs'rgyár ' sztfájköló mii réndéiitéiiiéséré.. I tUGLMISZERARiAK ■ ' M.\GYABÍOKSZi ÍBUDAPEST. — A következe itirinak jelenleg érvényben a irisárcsamokokban: Marhahús |iá) Í.20 pengő, szalonna 1.60 ; |tbjás 12 fillér, tej 28 fíUér, (1 doUár) kilója. Fehérl |«) fillér, rózsakihimpli 22 fül físák búza 18 ipengő (77 kiló). A Nemzeti Bankban a doll£ |S pengő és 37 fillér.. Sok évi gyakoiláílJrtsialgj[_^urópái kórháiakt^^,^-^^^^^^^ Specialista beísö," véP^^^Ssíiőic^^ 3597 ST URBAIJÍ_ST:rSTPT^^ --^^"líDNÍR^AL, Corriér: Prínce Artliür Öt; ;; '! Iléndelö orákr^dí u.\34-^8. iTeft^onr:^^ IKUNBÉLA: DR. HERSHFIELD orvo^s sebész; specialista nögyő-gyásMtbM, aranyét és nemlbéteg- ségÖit,jgy6gy itásábán. Magyarul l3^_jtega^íendeT3jeben: -8(jü Boydt^ia. ."fEiíiX^coo; — LAK. 202707. WINNIPeT TORONTÓI ÍIA^YÍRSÁCÍ I^GYELEM! Mérsékelt árak és a legjobb minSaégü mészáros és fiiszer áruk. Friss sertésszelet, fontja 13 és 15c. Friss hazai rizsás-hurká, fontja 10c. Borjúsíei«t,jXcombj^ fontja Marhahús, rosteiyos>ifohtb^ Füstölt: sonka, f( Sítcher ani S26 Qaeen„St. W., Toronto, Ont, — PiioneWA9900 J. fiARJAK. TULAJDONOS. Pengőt, leit, csehkoroná^ dináirt a legjobb árfolyamokon PONTOS; GYORS ÁTUTALÁSOK SLÖlJ 2S CENT — GYORSKÁBEL $y AL 1456 GITY _ „ . . ^ EAL, QUE. jegyek; afhdaVttok.^ k^jegyzöi oiciratok, óhazái bélyegek . [QSEPHI^MÁNi A PügfeQ«en Betegsegélyző Szövetség hiv^^los ügyvédje^Jjljiriká-sok bizalommStK[opíuíhatnak hozzá pereaJÍgyeiKBaK<^ ; T365' Bay St.,: fioíhiniön Bldg. TORONTO, ÖNI Tel.: EL. 1305. lUNKÁSTÁRSI EláöSORBi A IGYEL . Munköstárs, mielőtt; boíótva-készT't ; letet báiihol venne,; foÉduljon teljés .bizalomttial az dlant/hévezett boir-bélyüzletheX ahol ofosz;, riéniet 6s magyar borotv!ik,>borotvakövek és fenöszijjak kaphatók! Borötváazíj- ijak 50-centtÖl./^3;-ig'és fcnökö-?l-tól $3-ig. J< Az hxvXíáít teijes^j^árariciát vállalóid BKlfman Péter bériig 430^Av.e. Ei» Calgary,. Álta.! utaldA^t:] PENGŐ], kORONAfei LEGMl ÁRFOiY énzedet inarban : ailBEN sábI ,........ : éhgeyfezétt iiajójeg ' és pén^üldö iroda utí^ lton, Ont tGYORS ; címzettnek otthon ( Közbien azonban mei |i változás a szociáldemoli Jüyitotta be az akcióegyséj Ezek a változások fő i^et eme változásának a oltak: 1. Angliában fordulat zonyában.a német fasizn deig Hitler-Németország »cia szövetségi rendsze Ez Lengyelországnak I |«ójában nyilvánult meg < npérializmus felfegyverk itgyüttmüködés és ennek a P lett a munkástömegek € jöáldemokrata munkás elő P hadjárata ellenére r— liaely valóban nem hátrál ^bizonyította a munkás ak Németország külpolit: Igémet és a hazai fasizmus l^íítben pedig ábránd. 2. Egy másik tényez jPilata megváltozott az ef Pmetországi Pártjának I Pen, valamint Dinaitrov l iNom ellen a^Kommunist pémetországi Pártja, vala 3. A további tSreky^s tálasára egész sor ors: . Ije ezzel a fasizálással j pldemokrata munkás szei ínségért folyó harcot. Cí l^daorezágban a fasiszt ■ím