1955 JANUÁR 18, CSÜTÖRTÖK
mm.
KANADAI MAGYAR MUNKÁS
11. OLDAXi
MÓR
1
bsza a magunk laz volt, hogy a li, azt a padlás-feynemüt, fehér-maradtam. A rniind elszaladt:
ott hagytak magamra. Azt gondoltam, hogy majd azután is ráérek még a négy tehenet, meg a-lbvat az istállóból kiszába-ditani. De mire Je akartam jönni a padlásról, már akkor áz ajtóragasztóig ért az árviz. Én ott rekedtein á padláson. De még oda, is utánam jött a viz; ugy hogy ki kel-
lett másznom a háztetőre.
~ Hájb nem tudott konstábler után kiál« tani? inondá János. - ^
— Hát a tűzoltók? A meijtőtáraaság? kérdé MaKár ur.
— Volt-is akkor konstábler, tűzoltó, mentő-társasági — A naigy jéghasábok egymás hegyén, hátán torlódva harsogtak végig az utczán; csak ugy rengett alattam a ház. ítélet napja volt az! Rettenetes volt hallgatnom az állatok rémitő bömbö-' lését", a mik az istállóba íekedtek. Átellenben az Ádám lovainyerítettek s a sertései yisitottak a halálos vívódásban, Minden állat oíyan hangon ordított, a minőt ember sohasem szokott hallani. Még rettenetesebb volt, mikor minden élcsendesültr Csak
iámoló—-
idrás
uj élet útjára
<lHozók szocialista
an. És ez olyan
az oi*szág anya-
ából, képességé-
evetett erejéből
en, ami van, az
azok anyagi és [meléséért törté-
lém még előre-íelfogásokkal, a I tájékozatlansá-lan, egyoldalúan és rágalmakkal j azzal mentünk lésére, hogy a fehézségeket, or-fcrő bajokat, pa-íproblémákat ke-b vannak — nem p előlegezett vá-1, mert még nem )zámolni. Rövid-pző és jelenlegi ítése, vagy telje-ísa lenne csak a jdni és siránkoz-
ni; a tényleges változást, á bámulatos fejlődést, a nagy lendületes ^előretörekvést borítanánk homályba csak a hibák keresésével A magyar népnek, pártjának és kormányának lebecsülése, a rajtuk való torz sajnálkozás lenne azt meg nem látni és a25t értékelni elsősorbán, amit az elmúlt tíz esztendő.alatt kitartással, áldozatos munkával, áz elmaradottság, belső és külső ellenség elleni szívós harccal már elértek.
•pZEK UTÁN nézzünk szét előszö'r Buda-pesten.
Budapest — mikor az ember ezt a nevet említi vagy hallja, egyszerre ugy érzi, hpgy egy pillanatra az agyából, szívéből minden eltávozott és maradt á helyén csak szülőhazánk gyönyörű, híres fővárosa. És amikor a nagyon messziről jött, évtizedek után hazatérő-magyar először uj-rá megpillantja Budapestet, ugy érzi, mintha mágnes vonzaná magához mind szorosabbra, hogy soha többé el né tudjon szakadni tőle. Nem is lehet, és a sok ezer mérföld, ami most e jelentés írásakor elválaszt Budapesttől, csak fizikai távolság, de az élmények, tapasztalatok elevenen állnak előttem ma is és lehetne írni egy beszámoló sorozatot csak magáról Budapestről. E beszámoló kerete azonban csak annyira engedj hogy néhány pillanatfelvételt mutassunk be Budapestről.
A legelső titunk, ahogy megérkeztünk Budapestre, a Gellért-hegyre vezetett. A hegy tetején, a CitaSella. mellett áll az uj Szabadság-szobor. Ez a magasbaemelkedő, hatalmas emlékmű emlékeztet a magyar népet felszabadító Szovjet Hadsereg diadalmas-győzelmére, hirdeti az ezeresztendős rabságból felszabadult magyar nép végérvényesen megszerzett szabadságát és jelképezi azt az uj korszakot, amelyben a magyar dolgozó nép az alkotó munka, a békés élet útjára tért. És ahogy feltekintünk rá, ahogy körül nézzük, ugy tűnik,' mintha mindaz, ami a régiből rossz, eltemetni való, ott fekszik ez óriás mű nehéz súlya alatt, hogy soha többé fel ne támadhasson és az uj szobor ragyogóan világit be a szabad, reményteljes, jobbmódu, boldogabb életet ígérő jövőbe.
Körijlöttűnk az őszi pompájába öltözött budai hegyek, alattunk csillog a lassan hömpölygő Duna, a túlsó parton pedig Pest az Országházzal és megannyi más szépségével; délre Csepel füstölgő kéményeit látjuk, jelezve, hogy itt a magyar ipar egyik fellegvára, északabbra ott díszeleg'a Margit-sziget, ölelkezve a Duna két karjával. Csodálatos látvány qj. igy,^a. természetnek és az emberi alkotásnak ez . a gyönyörű kombinációja.
rjUDAVÁRÁ alatt haladunk e). A vár ^ kormos, üszkös falai néznek le, ránk komorap. Belb nem mehetünk, mert csak az Ősi falak állnak, inögöttük kiégett romhalmaz^ minden ez maradt csak a hitlerista és Szálasi-félo csürhe után. Mondották, hógy cz évben megkozdik a megmentett régi történelmi emléktárgyakkal és utánzatokkal a várnak régi formájában való visszaállítását. Ezzel is már áz elején láttuk, hogy Magyaromág vezetői milyen gondossággal é^ áldozattal őrzik és állít-^ ják hclyro a magyar nép történelmi cmlé-
^«ncrt.hegy««, keit. Do 0 rosszemlékű hely körül nyüzs-
gő uj élet méggyőzött aiTÓl is, hógy: Buda várán nem lesz többé német zászló I És közvetlen a vár ^környékén, ahol Budapest felszabadításának utolsó véres ütközete lé-folyt, még nagyon jól láthatók az eltakarított jromtörmélékek helyén a pusztulás és rombolás nyomai.
Amikor ezek láttán az ember esze megáll egy pillanatra, hogy elképzelje, mi történhetett itt tíz évvel ezelőtt, a gondolattól ökölbe szoruf a keze és ázeretrié egyszerre á százmilliók szorított öklétvegy hatalmas sújtásra felemelni, hogy torkára szorítsa a szót azoknak, akik még má is ki merik nyitni a szájukat háborús üvöltésre.
Csak az a jó, hogy ilyet már nem sokat látni és az előbb látott komor képet sokkal szebbek, megrijrugtatóbbak váltják fel. Kanyargós, szép uton kapaszkodnak felfelé autóink a Szécsényi-hegyre. Egy-szeiTe feltűnik előttünk az Úttörő Táborba vezető hires Gyermekvasút és a szépen parkosított Ságvári liget, itt van a magyar ifjúmunkások Vértanújáról, a Ságvári Endréről elnevezett állomás.
Keskenyvágán3ru vasútvonal és az állomás épülete. Az első látásra az ember mosolyogni szeretne. U^ néz ez ki együtt, mint egy óriási játékszer, a gyermekek szórakoztatására. Valóban az is, a gyermekek (és félnőttek) kedvelt szórakozó, kiránduló helye — de egyáltalán nem játékszer. Áz őszi borús, esős idő ellenére az álloBiás tele néppel, a sok gyerekutás-sal. Benézünk a csinos kis állomásépületbe. A távíró mellett 14—15 év körüli, csí-nos^vasutasruhába öltözött lányka űl, a telefonnál egy valamivel fiatalabb fiu, u-gyancsak szolgálatban.
'T>ÁR PERC múlva érkezik egy kisvonat lefelé a tábbr irányából. A perronon a szolgálatos — 13—14 év körüli — tiszt rendezkedik. A pálya njrított, a kisvonat beérkezik az állomásra, utasok cserélődnek, egyikük le, másikuk felszáll, azután indul tovább lefelé. A vonaton is a gyermekek teljesitik a szolgálatot,, az egyetlen motorkezelő kivételével. Még sokan várják a táborfelé irányuló vonatot. A gyerekek összevissza szaladgálnak. A kis per-ronrendező tovább rendezkedik. Egyszer arra leszek figyelmes, hogy a perront a sínektől elválasztó lánckerités mellett álló néhány gyerek irányába tart. Közelebb megyek és hallom, amint az egyik kisfiút udvariasari leckézteti, hogy a láncra nem szabad felkapaszkodni. A fiúcska leszáll kissé szégyenkezve, de azért nem hagyja magát, visszabeszél, s ugy mondja: »Én is tudom, mí a rend, én is úttörő vagyok I« De azért az úttörők vagyonát tovább nem rongálja. ,
Egy másik kis vasutas igyekszik* abba az irányba, amerről a vonalot várjuk. A váltóőr szabályos, komoly pontosságával-állítja át a váltót és hamarosan beérkezik a táborba induló kisvonat.A perorirendező, mint az előbbi vonatnál is, a kézében jelzőtáblával, feszes vigyázzba állva, tiszteleg a vonat személyzetének. Rendelkezik, a le- és felszállásnál, ^zután jelt ad az indulásra és a kis motoros viszi tovább boldog, vidám utasait az Úttörő Táborba, a-mit a népi demokrácia ajándékozott szeretett kincseinek — a gyermekeknek. ,
TkfINDEZT a rendet, pontosságot, a gyer-mekvasutnak ezeket a nagyon nagy-' nak látszó kis művészeit csodálattal és meghatódva szemléljük, szó alig jBsik köztűnk, s nem egynek az elérzékenyülés szo^ rongatja a torkát. Még iiézcm, amint elindul a vonat, a a rendező újra feszesen A VILÁGHÍRŰ Uttor{( Vmut Bti(iii|i«tt«ii.
a varjak károgtak^ £^gyszer-egyszer valan** mi^nagy robaj hangzott, a mint egy hái összedűlt ázutczasorunkban. Akkor a pes«* ti házak csak vályogból yoltak ^itve.
S a.viz még egyre nőtt. Az utcza sarkán égő lámpás^ meg az a másik ott a vizbenj, nodndig közelebb értek egj^áshoz; utoljára egygyé lettek, nagyot lobbantak: a viz kioltotta a lámpást ; ^
s Én felmenekültem a kéményre. Azt tudtam, hogy= legtavább kitart, mert téglából van építve; Annyi lelkem volt, hogy egy fél kenyeret, meg a nagy kendőmet magammal vittem. Onnan néztem, hogy dön«< tögeti le a jeges vízözön a házakat körülöttem^ Csak azért imádkoztam akkor is„ hogy áz átelleni ház, az én' kedves - Ádámom háza o^
^^^^^^^^^ nem jöttek a segít-
ségükre ? Még a cáónakegyletek ? szólt közbe pdikisass "
mind nem
volt az akkor ÍÍIát egyszer, mikor már a magunk h -alat-V tam, mit látók ? Az Ádám padlásának az ajtaján, a hol a szénát szokták felvinni, valami sötét alkotmány nyomul előre. _0-dáig ért már a víz. Az Ádám nagy hirtelen a padlásajtót két üres hordóra rászegezte, s azt tolta ki a vízre, ö maga ott állt a tetején. Tutajt csinált magának.-
- —- Az a valami: a tutaj 1 kiáltott közbe a Frányó.
^ A mint az
Ádám meglátott engem a kéménybe kapaszkodva, oda kiáltott hozzám, hogy csak maradjak nyugodtan, a míg értem jön a ' tutajjal. De. hát arra gondolni sem lehetett, hogy azza^a gyarló alkotmánjmyal át lehessen vádolni á jégzajon. Hasztalan volt minden erőködésé. Végre egy nagy ó-^riási jégtábla egészlen elzárta az utciát, keresztbe állt a kettőnk Jiáza előtt,-Ay u-tána jövő jéghasábok ugy torlódtak föl a háta mögött, mint egy sáncz. »No most frissen!* Én hírtelen leugrottam a háztetőről, rá a jégtáblára, hogy majd átfutok az Ádámhoz. De ő^ már a fele utján elém jött, s aztán a kezét nyújtva vezetett a jégen keresztül a tutajáigr Ott azután magához szorított, megcsókolt, először éle« tünkben.
— Jajh. Még a sarkamban is meghűlt a vér, sohajtá a Ritka Panna.
tiszteleg, s amikor elhalad.a vonat, ugyanúgy tisztelegve utána fordulva engedi ut-i jára. Még látom, amint a fiu a tisztelgésből lelép, de a vonatot, bár még nem mesz-"Sze halad, már nem látom, mert az én szemem is a meghatódottság könnyeivel szalad Hele. És ezen keresztül ugy tűnik, mintha meseországban járnék.
Pedig nem mese — hanem egy valóságos országban vagyunk, a dolgozók országában, ott, ahol már ilyen is van, ahol már így is gondoskodnak a dolgozók gyermekeiről. És innen, ahol az élet, az alkotás, a szebb, és boldogabb jelennek egy darabkája vesz körül bennünket, egy pillanatra ujra.átszáll a gondolatom a várhegyre, a-hol a szenvedés, rombolás, vér és halál emléke kísért még. Ez az egyik a letűnt, bitang yrak^ rabló háborújának az eredménye, a másik az alkotó emberek mun-. kajának a ragyogó vívmánya. Ezért gyűlöli a magyar dolgozó nép a háborús uszítókat.
(Folytatása következik)
mm