ISTVÁN NlÉGI HARCA
ENl \ KÁLMÁN .
Ifelejteni agyurgye- tesen igy fejezett ki: »Kezde gondolkodni —. maga és nemzete felől.'«
Az egykorú följegyzések szeiiht barátai mind azt ajánlották, forduljoná császárhoz, kérjen kegyelmetrtőle. Rudolf ma látszólag óly erősen'áílQtt, s a iiaai^ nemességet már annyira ahy^ nyira^fáradt "és csiiggedtyplt,^hógy eszébe sem jutott az önvédelem^ erdélyi nemesek csalc egyét tanácsoltak:
zehüet alán még katonai ser ' " neki. Dé törökkel len, »pogány« segít-íjta és nemzetén e-nemzet rabságábul zágot? ' -Itak ezek, s megért-, apotát, amelyet Sza-erüen, mégis tökéle-
könyörögjön kegyelemért^ ugy sínes, ald « éri ímjánk hátulról fátámadták » müsea
zászlót felragadja és a német elleni har- sejtd tsászáriákm és szétszóiták Sk^ A
cot diadalra vihesse* Kereld alól menekfílS csapatokkal talál«
* " ' hínfák Dampíerxe hajdui az adoijáni iév«
nél, a Beret^ó pax^áiL .
K^f ^^^^d^^í''«}^^}9^F^t^' ^ Ami ezután történt, azt Bocskai egy ké^ .á^.!?^ törtenetével, de sőbbi szűkszavú leveléből tudjuk. A^hai-enélkul nem érthetnénk meg a szabadság- duk rádöbbentek, hogy Belgíojofio megint harc későbbi eseményeit rászedte őket: nem a torökre, saját nem-Mig Bocskai tanácstalanul kereste a ki- zetuk ellen akarja felhasználni kardjukat, vezető utat; a váradi alkapitány csapatai mérték betelt, erre már nem voltak haj* megrohanták szentjóbi várát. A- megler landók. 9Azok az dolgot eszekben vévén pett; kicsiny őrség kapitulált, s a sereg rög- — irta Bocskai —, magok nemzetinek hő-tön továbbvonult, hogy Bocskai másik vá- héri nem akarván lenni, ugy megháborod-rát, Kerekit vegye ostrom alá,' finmár nem tanak volt rajta, hogy ha szinte oly-ember lehetett kétség benne, mi a szándéka a kas- akkor közikben nem találkozott volna^ sai főkapitánynak, Kereki várát azonban magoktól is reá támadtanák volna az néném sikerült rajtaütéssel elfoglalni, ör- metre. Azonban, hogy értették, hogy min-\'endi Pál, a vár kapitánya, sebtében véde- ket is kergettenek:-magok jövének éretr lemre rendezkedett be. Kereki vára körül, tünk, olykor, amikor immár Szent-Jóbot tő-Kölesér község romjai köjsött, éppen ott lünk elvötték és Kereki várát vitták.c tanyázott vagy 300 hajdú. Ezeket sikerült így jött létre a szövetség a nagybirtokos megnyernie a maga s;zámára. A^vár ostro- főúr és a földönfutó magyar jobbágysáir ma javában folyt, anukor éjszaka a köles- között. Az otthonukból elüldözött, bitaií
- ■ ««1 kódorgó emberek, akikről a neááési őrzőnket Onoprij kenyere megiíkatta. Egé- . szággytílések megvető hangon csak mint szén fiatal gyerek voltam akkor, vagy ti- >baromnál is alábbvaló hajdurólc, »kor-zennégy éves, és mikor megláttam a köny- csos magyarokróU beszéltek, s akiket az nyeit, azét az emberét, aki számunkra tüz- orazágos törvények értelmében bárki bár-vész volt, szívtelen vadállat — mintha kést hol ért, meggyilkolhatott, ez a 'hazájából
FRANKO
>.J*:.--
így hajtották a parasztokat szántóföldről a másikra.
az egyik
ér-
SZEGÉNY EMBERíJK szaladtak a me-:^ei dülőutákön, lihegve, kivörösödve, párosan; szemüket elfutotta a vér, a hőség rettenetes volt. Én "^azprsz^ tam, az jiraság lovait legeltettem az ugaron. Előttem rohantak el, először a legények, aztán a leáiiyok, utánuk a felnőttek, leghátul az öregek bicegtek. Onoprij is köztük volt, de ő mindnyája mögött elmaradt. Látszott, hogy remegnek^ térdéi, nyi-tottszáj'a csak ugy kapkodott levegő után. De honnan vett volna, erőt, szegény, hogy utóiérje a többieket? A főintéző már nyomában volt. Egy pillanat, és'már~felhangzik az ordítás: •
Szaporán, te fajankó, szaporán
és nemzetébőr kitagadott hajdúság egyedül mert és egyedül volt hajlandó fegyvert ragadni áz idegen önkény ellen akkor, a-mikór a nemesek már csak kegyelemért könyörögték. Feltámadtak á német ellen s kezökbe ragadták á nemzeti ügy^ zászlaját, hogy kivívják az ország szabadságát, amelyikből eddig éppen nekik nem akartakjuttatni.
1856 augusztus Pranko ukrán for-
tudós. Ez az el-lulő alkalmával
úent »Emberek«c
t el, kezd kicsit ran dolgozna va-fürgébben, se job-
3zem rá, éa halálo-- dél időtájban
Iák, Az embereket [sur szántóföldjére, ^k. Át kellett men-sze volt, majdnem a kocsiutoö tuI. olyan könnyű do-másikra átmenni, volt: lovon ültek,
marattak, mindjárt
következő sávra!
likat, maguk előtt iját-nagyját a leg-^jan, a nagy por-is. Az emberek, a 1, pihenéshez nem erejükből; tenné-1 erősek, azok elől ^toznak, nevétgél-le az embeJ-, hogy ' száguld -íégig a Ng az öreg asszo-Nk el amazokat; [keserves ezeknek van.a sarkukig nem nézi, a há-fkre. A szegények lókba, a barázdákig Ja j, uram, hányas asszonyoknak, [ingük a vállukon A korbács a vá-testűket. -
Már suhogott is ^ korbács; mint fekete kigyá suhant el a levegőben és körültekergőzött Onoprij térdig meztelen lábán, & gyet csattánt^ujrá átsuhant a levegőben az ostor és megint körülfogta az öregember lábát. Fél jajdult, végigvágódott a föl-Vdöjn, lábán két széles vörös gyürü tünt fel, lassan szivát-gott belőle > a vér.
Kelj fel, te csavargó! •—rivalt az in^ téző Oúoprijra.
Ez nagy erőlködéssel igyekezett lassan felkelni. Ebben a pillanatban & korbács megint lesiijtott a vállára. A szegény megingott, mint a meghajlított vessző, és eb-^ ben a percben valami súlyos, fekete tárgy ' esett ki ingéből, be az árokba. Onoprij kinyújtotta kezét utána, de már nem tudta röptében elkapni. .
— Mi az ? — kérdezte az intéző, mikor méglátta Onoprij mozdulatát.
— Hát . . .ez . . . ugy ... —-hebegte Onoprij.
— Vedd fel és add ide! — kiáltotta az
intéző. /
Onoprij még mindig görnyedten, egész testében reszketve lemászott áz árokba, felvette és odaadta az intézőnek,-ami kiesett az inge alól. Az intéző sokáig nézegette. Onoprij meg csak állt előtte, sapka nélkül, kezét melléhez szorítva, mintha i-mádkoznék. Térde szüntelenül remegett, mint azé, aki didereg; sovány és sártól fekete lábán a vörös sebhelyekből vékony sugárban folyt a vér az országút porába.
— Mi ez^ — kérdezte \égre a főintéző.
— Hát... hát.. . ez ... ez kenyér. Micsoda? Kenyér?
— Igen, ez az éri kenyerem. Én ilyet e-szem. Más embernek ez olajpogácsa, nekem kenyér. ■ , „
Az intéző még egy percig kezében tartotta Onoprij kenyerét, nézegette, szagolgatta, aztán keze valahogy furcsán meg-remegetti a kenyeret messzire elhajította a mezőre, sietve elővette zsebéből a zsebkendőjét és megtörülte a szemét.
Még neki is simia kellett. •
íTETSZIK TUDNI, az emberek azt mesé-lik, hogy valamikor, valahol az Úristen tett olyan csodát, hogy egy követ megríkatott'Kétségtelen. Isten ereje volt ez a ^da. De én, bttnös ember, azt hiszem, még nagyolsb «soda volt az,hogy a m int0-
döftek volna a szivembe. Addig a percig nem értettem semmit, nem gondolkoztana; ha níegparaniesolták, dolgozzam, hát dolgoztam, ha megvertek, eltűrtem, mert láttam, hogy mások is ugy csinálták. Nem is gondoltam^ hogy ez lehetne máskép is, még azt se tudtam, jó-e vagy rossz mindez. Ellenkezőleg: gyakran mondták ne-' kem, hogy ennek igy kell lennie. Isten parancsolta, hogy a muzsikot, mert lusta, ki kell kergetni a földekre. De az intéző, könnyei egyszerre mindent felborítottak-lelkemben. Megértettem, milyen szörnyű igazságtalanság van a \ilágon, ha még az ilyen fenevad, mint ez is, sir miatta.
A főintéző egy darabig hallgatott, aztán |ZARÁNSEBES — A mozdonyvezetők ju-kihuzott zsebéből egy garast, odadobta' lius 1 és 20 között annyi fűtőanyagot Onopríjnak és azt mondta neki: takarítottak meg, amennyivel egy személy-
- Nesze! Menj a kocsmába, végy ma- vonat 23.500 kilométeres utat tehet meg. gadnak kenyeret. És azonnal gyere vissza" • »' • ;
""líem időzött ott tovább; rávágott lovára ^^üI^brBFÁl&l'^Ü^^tZKtlít^^^ é« a. aratók után váltott Oníprij pedig tenr^n" feS
lehajtotta.fejet, es veres lábaira ügyet sem felszerelését'a NímiTfnpmnW ¥iw
vetve, az országúton a falu felé vánszor- -Ifr^á^ IVAmtn^^
gott.. Mikor már jó darabot haladt, felvet- jSéSye 12a^^^^
tem azt a kenyeret, és ingembe rejtettem, -^^^^^^^^y^ i^u KoDm^eter oxigén.
Eleinte ugy gondoltam, majd jó mulatság
nUKAREST — A város strandjait napon, ^ ta körülbelül 15—20.000 ember keresi fel. Vasárnaponként a látogatók meghaladja az 50.000-et.
szama
lesz, ha me^utatom a pásztorfiuknak: lássák, mit rágcsál napról napra áz öreg Önopríj; de amikor a kezembe vettem, o-lyan szívfájdalom fogott el, hogy ott a nyilt mezőn, áz urasági lovak mellett elsír-. * • • •
tam magamat, mint egy kisgyerek. Mikor XJAGYBÁNYA — A* tartományban a este hazamenfftm. Alrpitpttam aitv f4lrAAs/í i.^ szakszervezetek műkedvelő csoportjainak IV. országos versenyén 99 tónccsö-port, 34 színjátszó csoport, 50 kulturagitá-ciős brigád, 19 énekkar, 9 zenekar és számos szólista vett részt.
este hazamentem, elrejtettem egy félreeső zugba, az eszterhéj alatt; most is ott őrzöm és unokáimra hagyom, mint emléket.
Ez már az utolsó robot-aratás volt. Húsvétkor megszüntették a földesúri robotot, az emberek a tavaszt már a maguk földjén fogadták. Az öreg'Onoprij nem örült, ő maradt, aki volt.
— Mit ér nekem a szabadság? — sóhajtotta. —_ Ti csak' legyetek szabadok, nekem már mindenem oda!
A RAD,— Magyarországi munkások láto-^ gattak el vendégségbe az aradi.villanytelephez és a 4-es számú Energo-kombinát vállalat más egységeihez. A vendégek az említett vállalatoknál tett látogatásaikon
Csak «gyet akart: a tulajdon földjén kívül megtekintették a város nevezetessé-
termett rozskenyeret szerette .\t)lna még megízlelni.
— Csak a magam földjén termett rozskenyeret megkóstolhatnám! — hajtogatta. — Lehet, hogy akkor megtudnám,, hogy ízlik ... a szabadság.
geit. A szegedi munkások műkedvelő csoportja a kultúrpalotában élvezetes műsort mutatott be az aradiaknak. _
. • • - "
pLOESTI — Hat hónap alatt 50 millió köbméter szondagázt fogtak be a Plo-esti tartományi kőolaj munkások terven felül. Ebből a mennyiségből 2500 tonna gazolint nyertek, a visszamaradó szegény-
T^öZELEDETT az aratás ideje. Rozs o-lyan termett, hogy valóságos csoda volt, szára embernél magasabbra nyúlt,.
kalásza öklömnyi. Az öreg Onoprij min- gázt pedig a kőolajrétegek nyomásának
den reggel kifutott a földecskéjere, meg- fokozására használták fel.
nézni a rozsát; minden felhő láttán elfog- ♦ • ♦.
ta a rémület; minduntalan letépett egy- vj^éZDIVASÁRHELY — Az ILEFOR első
jgyJcalászt kirántotta a magot, megnéz- K a tartomány erdőkitermelő és fü--
te, itt-e az ideje, hogy learassa? Végre el- J«™ei kö^^^^
érkezett a vári; idő, a kalász megtelt, a f^gíJlf a terhelés v^sz^zS^
szem megérett, a szár megsárgult, a föld ^^^^^i^Jj^U^u^^ üzem
felé konyult. Az emberek még hozzá sem S:S^^x;^5t^^ kozottadtáK át az tizem
készültek az aratáshoz, Onoprij már fog. ^^''^^^^'^^^ , ^ ta a sarlót és kiment földecskéjere.
— Learatok két-három kévét, kicsépelem a szemet, megőrlöm a kézimalmon, hogy már megkóstolhassam a szent kenyérkét. . . . Esteledett, Én a többi gyerekkel vissza-(Folytatása a 10. oldalon)
ISJAGYVARAD — A Tartományi Népi Al-kótások Háza képzőművészeti és népművészeti kiállítást rendezett. A kiállításon több mint 500 különböző festményt, szobrot és iparművészeti munkát mtttat** nak be.