1959 MÁJUS 14, CSÜTÖRTöK^
KANADAI IIAAITM MWHEiS ^^'^^
1 OLDAi;;
19-től 1945 áprilisiig
• PINTÉR ISTVÁN • SZABÓ LÁSZLÓ
végén:
uram, azonnal oi-tgok történtek. Pár k.
zik. A belügymiv
kilenc órakor át-jelentések szerint patok közelednek özönlenek a kato-ent leszorítanak a
enegy óra! Miért lentést? — tajték-i Bajnóczy tábor-llétében ő vezeti a atay sincs itt,tény-egfőbb elöljárója!
semmi értesülésem ét a belügyminisz-ók sem működnek, ől kaptam, egy a
németek által nem ismert adóról.
— Hallatlan — fakad ki Kállay. — Hát ebben az országban minden és mindenki á németek markában van? Hát ezért áldoztunk annyit az apparátusra és a honvédségre? És a koi-mányzó úrtól még semmi hir . . . ^
Hát igen, ebben az országban szinte mindenki a németek markában volt — legalább is azok, akiket Kállay "valaki-nek" számított. De hát miért csodálkozik ezen a miniszterelnök ur? Hogy is lehetne másképpen, mikor é\tizedeken át ilyenné nevelték az embereiket és Kállay is állandóan a németek nótáját fújta, a németek dicsőségét hii-dette. Nagybacom* Nagy Vilmos vezérezredes, aki különben szintén tagja volt Kállay kabinetjének, mig gerinces, a németekkel szemben a magyar érdekeket is hangoztató álláspontja miatt Kállay miniszterelnök ur nem ejtette, emlékirataiban igyir a legfelső körökről:
"A magyar kormány egyes tagjai azon-
lian oly elvakultán német páxiiak voltat^ hogy akkor, amikor már a német hadve* zetőség körében is a hitetlenség és a bizalmatlanság ütötte fel a fejét, ők még feltétlenül hittek a német győzelemben és az volt a meggyőződésük, hogy végsőkig ki kell tartanunk a németek oldalán, mert csak igy nyerhetjük meg a háborút. Ezek ellenségei voltak minden olyan gondolatnak, amely hazánknak a háborúból való kilépését meg merte pendíteni.
A hivatalos propaganda még mindig a régi nótát fújta, még mindig a német nagyságot dicsőitette és a közvéleményt állandóan rettegésben tartotta az angolszász bombázók rémtettéirői szóló jelentésekkel és egyéb rémhírekkel^ melyek az oroszok lengyelországi és romániai magatartásáról szóltak."
így látta ezt egy becsületes gondolkozású Horthy-tábomok, S most, mikor baj van, Kállay Miklós — mintha semmiről sem tudna — kesereg. ^
Kállay és Keresztes-Fischer még egy kicsit tanakodnak, majd néhány tétova szóváltás után döntenek: összehívják a kor-mánjrt. De Kállay titkára kisvártatva jelenti : a miniszterek telefonjait kikapcsolták. Ekkor futárokat küldenek szét a miniszterekhez. Kállay felhívja a koimány-zói Icabinetirodát, ez a \x)nal még működik. Dalnoki Miklós Béla vezérezredes, főhadsegéd ott virraszt. Megígéri, hogy a-zonnaT összehozza a miniszterelnöknél a Budapesten tartózkodó katonai parancsnokokat és még akit elér.
Közbéii: teljés gőzzel folyik ^*H«Ygá«^ rete V*-terv végrehajtása, a megszállása **Por'-jelzésű kis, hömokszintt g€pkocidkoi|> száguldoznak a Gestapo emberei, ^ze<j fogdossak a ^kijelölt személji'eketr feldúl* ják a baloldali lapok szerkesztőségeit, Őrö« ket állítanak a Vár bejárataihoz. Sehöí sem találnak ellenállást. Azaz egy helyütt mégis. i
Bajcsy-Zsilinszky Endre Attila körúti lai kásán pisztolylövés fogadja a Gestapo-ügy<i nököket. Az SS-legéhyek erősítésért rohant nak, s újra rátörnek a képviselőre. Bajcsy«> 2iSilinszky addig lő, amíg el nem fogy a tölténye. Néhány SS-legény megsebesÜK maga is sebesülten kerül a pribékek fogsá* gába. Bekötözetlenül, vérezve dobják fel az autóra és elviszik,
Bajcsy-Zsilinszky Endre személyes bá^ torsága, hősies ellenállása természetesen' nem változtathatta meg a szomorú tényt s a német megszállást. Tette csak demonst'' ráció volt, jelzése annak, hogy a mairyaü hazafiak nem hajtják fejüket idegen igá-^ ba. De azért érdemes emlékezteiéi arra^ hogy sem Horthy Miklós, sem Kállay Miklós emlékirataiban, amelyekben—^ aminÜ láttuk — jelentéktelen, gyakran neyetsé«i ges részletekre is kitérnek, egy szót semi szólnak Bajcsy-Zsilinszky Endre kiállása-ról. Még emlékezni sem akarnak erre aa eseményre, mert ennek fényében az ő gyávaságuk még sötétebb, még megveten-dőbb:
(Folytatása következik) i
ONOLOG
sütött" címíí regényéből —
fejekbe, de a gim-fiukat. Nálunk su-gyeimet, odaát az lóle\él volt az a-bizonyitvány, ná-rült a zsebbe. Mi *os- és kereskedőéget. Huszone^y-a bakák, ők a ki-gerinccel előrekö-ált. Ilyén aprÓAd-itottak egymástól sodik világháborü 'nelem magyar ut-
hősi halottakról g egy kicsit az ö-a lélekharang a ömjén nehéz füst-ák ágaiba. Ismét ja, hány évtizedé jpest családi krip-Ájtatos nénikék, járnak ide, és^a
KÖZBEN
EMIL riasztó.
'ellegek. ^
diadalszekéren ek.
ttre szitó, elen.
inte a szózat:: akkor velem!"
bősi toborzó tova, hajnal.
Nyárja ^iát,
hetyke arcok
hagyottan osr s dobog, ff is, ot.
halottak. Az előbbiek összecsukható székkel, rózsafüzén-el, locsolókannával felszerelve. Halk nyögéssel leereszkednek, s automatikusan morzsolva az imát, szokt-it^ ják magukat az örök nyugalomhoz, ők még riem tudják, de én már igen, hogy .nekik a megyeri ujtemető lesz a végállomásuk. A régit felszámolják, hogy a ma divatos szót használjuk. Dé akik felszántják majd e területet, talán nem is tudjákjhogy a század elején valamelyik családi kriptában gyártották nagy buzgalommal a hamid hatosokát. Az öregek állítása szerint jobb volt, miiít az eredeti,jde ez ellenőrizhetetlen ennyi év után. Emelőre még dübörög a kiásött'föld és kántál a pap a régi szabályok'szerint, de a tömjénfüst sápasztja a gyászolókat. Ki szívből, ki udvariasságból, ki csak szokásból szipog néhányát a zsebkendőbe, amíg a Papp-f éle vendéglőhöz érnek. Jó' bort mérnek itt> s a gyászt ülik^^ lainívél "felhigitáni, nehogy mégülje a lelket. Mi azonban csöndesen elköszönünk, s levágunk az Ősz utca irányába.
Szagoljatok á levegőbe. No, mit éreztek?... Tényleg pálinkaszagot? . .. Majdnem eltaláltátok. Egész Újpest kisebb-nagyobb asztalosmühelyekkel van tele, de itt, az ősz utca környékén szinte minden ház-baá líiarsóg a gyalu, árad a politúr szaga, keveredve az^goná, á jázminbokrok, az ecetfák illatával és az akáccal, ami megbolondítja a fiatal fejeket tavasz idején.■ :
I^ÜLÖNÖS, FELEMÁS világ. Ne tűnjön di-csekvésnek, ha azt mondom: az újpestiek Európa asztalosai. Mert az angol gent-lemánnak a részvényekhez ráadásul kapott, megunt felesége éppúgy újpesti ^ á-gyon piheni napi tétlenségét, akár a páci-zsí kitartott nő. A skandináv kereskedő pupliningei a nálunk fényezett szekrényben várják megadással^ hogy gazdájuk ízlésé kiemelje börtönükből. Az olasz művészettörténész a mi könyvszekrényünk előtt vizsgálja homlokára tolt szemüveggel a legújabb műhöz szükséges fojrásanyagot. És a mi karosszékünkben szipog a megcsalt feleség, paszianszozik az ájtatos madám, a mi karcsulábu asztalaink emelik a föld fölé a földi jóságokat, hogy látványuk vad működésbe hozza az emésztőszerve-ket.
A mi városunkban laknak'a fél '\ilág asztalosai, s a központ itt ván a szük Oss
utcában, ahol a villamos a földszintes házak között nehezen préseli magát a végállomás felé. így a mi mestereink ügyes, ravasz kereskedők segítségével sodródnák a világpiac tengerében kereslet és kínálat apálya, dagálya szerínt. Néha-néha —ki^ tudná előre, hogy mikor—r- borzalmas'táj-fun> szökőár-söpör végig az amúgy is látszólag nyugodt vizeken s a gazdasági válság kemény szikláin családok szenvednek hajótörést. Görcsös erőlködéssel mentik a gyalupadokat, enyvezőbakokat, a valutát érő fumírlemezeket, de ez nem mindenkinek sikerül. Nem egyszer a lemeztelenig tett' élet is megszakad és az erősebbek rövid töprengés után átlépik az öngyilkosságról szóló híreket. Nincs idő sóhajtozás-ra, mert az érdeklődés ismét kopogtat a mühelykapun és élni kell.
Sűrű gondok idején, az álmatlan éjszakákon a mesterek emlékezetében átvillan a segédkör utáni vágy és önáltátásként vallják a bajbajutpttak, hogy milyen jó segédnek' lenni. De a segédeknek még tai-tá-lékük sincs és magtikát meztélenitik a zsib-piacon, görcsösen kapaszkodva tyukszarós életűk fonalába, lesve a fellendülést. Este vacsora helyett kiverik a gyerekeket, mart a sírás altat és szótlanul töprengenek éjfélig az üres asztal mellett. Az asszonyi ölelésnek is keserű az ize, ha a puha szavakat elsöpri a házbérgond sóhaja. És hetekre elkerülik az asszonyt, mintha az segítene. Biármílyen nevetséges is, a^egédek az inasokat figyelik irigy vágyakozással. Ki tudja, miért? . ,. Talán családtalanságuk az irigyelnivaló ? De hiszen éppen ez rágja e sápadt fiuk lelkét annyira^ hogy a műhely sarkában kotort forgácsos ágjrra kibugy-^an a könny.
A mesterek ámugy is gyorsmozgású kezeit a gazdasági válság gondjai szinte megolajozzák és messze tiöbb pofon csattan, — mint egyébként. Még a liferálás utáni borgőzben lágyult szavak is megritkulnak, érthető okokból, kevés a liferálás. De töob a munka. Jól értettétek: bizony több a munka, mert a kevés alkalmi javítást, rendelést a mester velük csínáltatja, a "kenyérpusztítókkar', ahogy erre mondani szokás, •
«TpEHAT AMINT látjátok, a gazdasági •■- válság senkinek se jó, nem is kívánják; és mégis nyakukba szakad időnkint, hogy belefeketednek. Egy napon azután kisüt a nap valahol a kapitalizmus egén, hogy halvány boldogságot lopjon a szivekbe. Harsog a forgács a gyaluk alatt, nóta formá-r lódik az összeszoritott szájon, részegítő a politúr szaga, nyikorognak a kiskocsik a fényes bútorok alatt, s az izzadt inas majdnem egyenlő embernek érzi magát, amikor a főnök fizette pohár sört szopogatja hazafelé a'söntés mellett. ^ ' ^ <S amikor a ceruza'lázas sebességgel ké':
sziti az árajánlatot, számítja a tisztes poU gári hasznot, újból felmagasodik a tragédia. Hej, én édes istenem, de tövises a mesterek utja! ... Most meg a segédek bo« londulnák meg. A szakszervezet által ösz^ szekeveri; fejekben két-négyfilléres órabére emelések kavarognak. Hiába sírnak a imes--terek, hogy eddig is ráfizettek a bóltrá/r legyen legalább bennük egy kis embersége De nincs és nincs. De \an állam, amely fö* lőtte áll minden önös érdeknek, tárgyila-' gos, akár az iisten és olyan hatalmas is* Ujabb gumibotokat rendelnek és nagy buzgalommal verik kifelé á téves eszméket a félrevezetett népből. Bezárják a munkásotthont, sarkig tárják a templomokat, s ha még/mindig nagy a ricsaj, egyezkedésre noszogatják a mestereket. Ujabb számítá-*^ sok, siránkozással fűszerezve, az eget híva' tanúnak, s néhány fillérrel nehezebb szombaton a boriték. A felszín elsimul, de a mély közeli viharokra készül.
Ugye észre sem venni a csendes utcákon, szerény házakon,^ mi nyugtalanítja az álmokat. A léckeritésen kormos macska e-gyénsulyöz, lopva figyelve á kanális körtit traccsoló verebeket. A gömbakácok udvariasan bólogatnak az ablakok felé— talán egy lány vetkőzését kémlelik — de nem árulkodnak. A kapu nyikorogva tárul, a macska elsuhan és papucsban kijön a mester, zöld: köténye alól cigarettát kotorva^ Az első slukk megadja a lökést, s az enge** delmes lábak a kocsma irányába tartanak^ ütemesen és vidáman tapsol a papucs, mert olyan finom a sör ebben a melegben. No meg a most kötött rendelést is ünnepelni kell, persze szerényen, hiszen sokra nem telik.
A MACSKA IS lustán nyújtózik, s gond-talanul, mert nem ismeri jövőjét és igy; nem tudja, milyen soi-sra szülték valamelyik padlás sötét zugában. Mi azonban sejtjük, mi történik majd vele. Bizony, legtöbbjét nyalánkságra örökké éhes, élelmes gyerekek összefogják, s fiatal szivük minden keménységével felkínálják a Chinoin Gyárnak. A gyár a macskáktól terjeszti azt a bűzt, amiről számos esetben a felháborodástól remegő tollal cikkeztek a lelkiismerethez, meg a tisztior\oshoz apellálva;^ Ilyesmin azonban csak mosolyogni leheti 'Miért nem kívánják a görénytől, hogy változtasson illatot? Na ugye? . • . De.akkor mit akarnak ettől a szegény gyártól? Szűnjön meg létezni? . . . Rendben van. És mi lesz azzal a sok orvosságszagu lánnyal, a-kik ugyan nem ennek az illatnak a bolondjai, de élni kell és sorsuk itt termi a kenyeret. Egyébként is mindent meg lehet szokni, csak akarni kell. A gyártól a negyven-t nyolcas dombokig tálajyiz uralta ezt a vidéket. Nyáron igénytelen nád termett itt* és rengeteg Béka énekelt tövükben. Télen (Folytatása a 10. oldalon)