inius 14
1962 junius
oaeg Naszud b piacon. Ide humi szonyokat, leány, naradtak. A i ^ttek, az Atme iicsárkaszárnyál (zályonhaltmep ek volna. A fiS
gy Gáspár kisfiát >eg tudománya :is Gábort vis aegadott volna
Csáktornyáról 'atasics Milica < ;eg a két kovái latyival.
— Ki patkol nii ezték tőlük.
— Van az apkor patkoljál
A szomszédos ;cse, két huga,
^ o » O 0
rádi rabszolga-*s a szigeti asz-I még életben et messzibbre sió roppant já-lél még az u-aonyba érkez-i^ályra rakták, iméga Naszud Bgendő, hogy a pedig Alapy anyát is. rhért özvegye, Ival, leányával, jl, Bandival és
rn;
lyán? — kér-
elég Mihály-
itjött Mara két Izigeten elesett
árendásgazda fiav lányai is jócskán.
Délidőre már olyan hangos volt az egész tanya, mintha lakzilett volna benne. A legények verték a guzlicát, a lányok daloltak, a gyermekek szembekötősdit, fogócskát, bújósdit játszottak házban, udvaron, kertben, szérűskertben. Csakúgy visszhangzott kacajuktól a tanya.
A három özvegy, Mara, Milica és Da a diófa alatt üldögélt ünneplőben, a malomkőasztal körül. A konyhán és a szabad tüzeken fortyogó bográcsok körüí húgaik foglalatoskodtak. Az asztalnál csak Mihály ült velük illendőségből, hogy fogadja a mihál3niapi köszöntőket, a legények és lányok magaköltötte rigmusait.
A vendégseregnek bizony nem jutott asztal. Amikor elkészült a kondorokban az ebéd, ott evett-ivott mindenki a köleskásás birkahúsból, ahol éppen ült vagy állott. Még cseréptányér sem lett volna elég, ha nem hoznak a többi tanyáról, mei-t ugyan
ki tart konyhájában ötven-hatvan vendégre való tányért De még kanalat, mázas-korsot, cinpoharat is a szomszédok hoztak, het tanya adta össze a Mihálynapra valót, a Csokicsok még két kishordó törkölyt, egy nagyobb hordó savan3ru vinkót is átguri-tottak.
Csokics Stépán köszöntötte elsőnek az ifju gazdát ebéd előtt.
Rávirradtunk Mihálynapra, A hordókat verjük csapra!
— Ujujujujujuj! — likoltott belé a vendégsereg.
Adjon isten Mihály néked Bort, búzát, szép feleséget A töröknek temetést . A németnek hasmenést!
— üjujujujujujuj í —hangzott a tetszés egyre viharosabb n3rilvánitása.
így köszöntötték sorba a többiek is, de még az ebéd végére sem értek, a legényeknek, leányoknak viszketett már a talpuk, mert roppant körben felállottak a kólóra. És amikor a guzlicások mellé még egy csimpolyás és dobos is került valahonnan az útszélről, az udvar már porzott talpuk alatt. Akik nem fértek a körbe, csak tap-
o />
irta bíbor
elekedjék. Jól cT.ak: a délutáni ákban megtartotta letőségi ülés el-
a keresztényszocialista Giesswein Sándor prelátus.
tározta, hogy bel; rást adott ki, 5' ;rájk és a tüntet ta a munkásság ztójog ügyét -elme.
S A FELHIViS vidéki városo :ban bontakoz 1, Debrecen, Gyé osok utcáit nagy ;ák el. A n ipontjaiban böző nemzetis, éki városban-ata ellenére — .,
fc a szti'ájk. Bn^ i is ujabb "fegy-is összecsap» )arikádharcokat bántott ki ezen w a tőkések erő-
küzdelmet. Fel-iijelentette: a célját, megmu-lelőrevitte a vá-li harcnak nincs
ivart keltett. A 'n a délutáni ó-üntetések; Sze-^ Miskolc és más stömegek árasz-területek ipari ;üzdöttek a kü-íások. A legtöbb, ezetőség hatá-•én is folytató-
íossága. Sok sátáni azokat aí ek a 23-i tűnte kja ezúttal az )k a nap folya ikban tartották ! eredményekél
engedniük ke 1 alkalmazzák! t-evőit. Á mí lkát a várom ►k fénye világi •tt a munka &{ viszonylagos* 1 újra felcsap sének lángja, tők jelszava
"Le a hábor
t ért el vajoni slme ? Nem r ok ? Nem, a tta, hogy a P fc munkásság ző. A tüntet^ ész politikai I former, Jasy iizdelmeitol p is csak átmei! t a fomdair dik Század, irt arról, m oi-szág le^J legáldozatJ&-
ai ereje". AJ i hozzájámj' r Justh Gpj zdje küzdefi ítalakitásá^, yt elutasitvg Dgi küzde ádi Szabó jza önkénye*
S^anis el akarta lókat, akik részt l küzdelem köz-pld volt: a mun-Qte teljesen bir-járnegyedet. A yartulajdonosok-fegigérték, hogy m és a tüntetés pl 25-re viiTadó Ngyiijtott bari-j. 26-án megkez-|an. Néhány hó-f n azonban 1912 jnkásság elkésess utcáin ismét '.'Éljen a bé-EÍJen a köztár-
l^ág május 23-i fiabavalók az ál-I Csutöi-tö'i meg-ps, élén a szer-|zagos politikai ^asi hatása volt , polgári radiká-|f'.19l2. május P, ismét — bár r i'okonszenwel Férek felé, és a yn nagy lelkesedj Proletárlélek iegfegyelmezet-L^egimpozánsabb Ps tsutöi-tök ese-P?' hogy Károlyi F álljon és urszag demokra-pfiTadalmi mód-J^iunkásság vá-FOKonszenvezve,
te^-^'^ja csaki Pglalt állást,mint
A MAGYAR KULTÚRA kimagasló kép-viselői megértették és mélyen átérezték 1912. május 23. történelmi jelentőségét. Babits Mihály verse szerint "Magyarország nagy betegágyán vér és kinok közt megszületett a jövő". Kaffka Margit a munkások barikádjairól, a tisztitó viharról, "álomkoronák" gurulásáról irt. Néhány héttel május 23-a után jelent meg Ady Endre verse: "Rohanunk a forradalomba." A nagy tüntetés azokra az irókra is hatott, akik a magyar fejlődés sorskérdéseivel különben alig foglalkoztak. Molnár Ferenc fanyar humorral irt egyik riportjában a polgári magatartás sivái-sá-gáról, és nem titkolta, hogy a tüntetés okát elsősorban a tömegek nyomomban kell keresni. A liberális Kozma Andor "a roppant erők" felvonulása láttán a nemzetet megosztó testvérháborutól félt, de észrevette "a munkában edzett komor hadat" és "az uj tanok hitében égő rajongó, lázas szemeket".
De a haladás tömörülő erői nem voltak elég erősek arra, hogy megháti-álásra bir-ják Tisza Istvánt. A gyakorlatban^ semmi sem lett az amúgy is vérszegény választójogi reform-tervekből. A parlamenti ellenzékkel \iszont még 1912-ben leszámolt a kormány, s tető alá hozta a munkásságot gúzsba kötő háborús töi-vényeket. A politikai erjedésnek azonban nem lehetett útját állni. A Vérvörös Csütörtök megerősítette és kiszélesítette azoknak a táborát, akik az uj, demokratikus Magyarországért küzdöttek. A hatalom háborúra készült, de politikájára már árnyékot vetett 1918—19 forradalmainak érlelődése.
AMAGYARORSZÁGI munkásmozgalom fejlődését illetően is nagy volt a Vérvörös Csütörtök jelentősége. Az évtizedek óta meddő választójogi küzdelem és május 23 barikádharcai ismét — talán mm-den eddiginél nagyobb nyomatékkal — vetették fel a kérdést: "Hogyan jussunk tovább?" Az események hatására Kunfi Zsigmond, a pártvezetőség tagja maga is a kivezető utat kutatta a Szocializmus hasábjain: sejtette, hogy a refoi-mista módszerek zsákutcába visznek, elvben jogosnak Ítélte a forradalmi erőszak alkalmazását, de ő sem tudott megszabadulni a választójogi küzdelem bűvöletétől. Mint 1912—1913 eseményei bizonyítják, a pártvezetőségnek és magának Kunfinak gyakorlati tevékenysége során nem érvényesültek a szórványosan jelentkező helyes felismerések. Az MSZDP vezetősége to-\ábbra is reformista módon manőverezett. Az 1913-as pártkongresszuson Garami ílr-nö arról beszélt, hogy a pártvezetőség taktikája "valamennyi lehetséges taktika kor ztíl a legjobb". A kongiesszus elé terjesz-
tett jelentésében a vezetőség már ismét azt hangoztatta erőteljesen, hogy nem akarta forradalmi harcba vinni a munkásságot, hiszen az még nem elég erős arra, hogy szembeszálljon az uralkodó osztályokkal. Fel sem vetette azt a kérdést, miért nem mozdultak meg a paraszti tömegek, miért korlátozódtak a parasztság akciói 1912 nyarának aratósztrájkjaira? Ez a kérdésfelvetés már a párt politikájának ehi alapjait: az egész polgári demokratikus átalakulással, az agi'árkérdéssel és a nemzeti kérdéssel kapcsolatos állásfoglalását érintette volna. Vezetőinek megalkuvó politikája volt az alapvető oka annak, hogy a párt nem építette ki a munkás-paraszt szövetséget, nem nyerte meg magának a nemzetiségi tömegeket.
IJIÁBA MAGYARÁZKODOTT a pártve-^ zetőség, a Véi-vörös Csütörtök erősen megtépázta tekintélj'ét. A baloldali ellenzék, a párton belüli osztályharcos elemek megerősödtek; május 23 tanulságai alapján az 1913-as kongresszuson számos küldött — közöttük Kun Béla is — élesen bírálta a párt politikáját. 1913 tavaszán, a-mikor a pártvezetőség a meghirdetett általános sztrájk leszerelésével mintegy meg akai-ta ismételni 1912. május 23-í tevékenységét, már a felháborodás vihara zúgott végig a szei-vezett munkásság sorain, s a munkások sürün hivatkoztak május 23-ára.
, A VéivörÖs Csütíörtök az osztályharc további küzdelemre buzdító iskolája, 1918— 19 foiTadalmi mozgalmaínak előjátéka volt. Emléke a Horthy-uralom sötét éveiben is lelkesítette a magyar munkásosztályt. Tizedik évfordulóján, 1922 májusában, az illegális kommunista párt lapja, a Kommün joggal állapította meg, hogy "az ut, amelyet a magyarorezági proletariátus 1912 májusában járt, a fon-adalmi fegyveres osztályharc utja volt, ámbár célkitűzései nem voltak világosak, s nem látta tisztán men*e kell mennie". A huszadik évfordulón az illegális Kommunista azt irta, hogy "1912. május 23. a proletár harci bá-toi-ság, foiTadalmi tömegerő és áldozatkészség ünnepe volt". Mindkét megemlékezés hangoztatja a vezető erő jelentőségét. "A proletariátus — írja a Kommün
— nagj'szeinien viselkedett a harcban, de alkalmas vezetők nélkül maradt és el kellett veszíteni a csatát." "1912. május 23. egy hatalmas tömegmozgalom tetőfokát jelzi, mely nem tudott magasabbra csapni, mert vezetői nem vezették további harcra
— állapította meg a Kommunista.
A KOMMUNISTÁK 1912. május 23-ról szólva mindig is hangoztatták, hogy a Véi-vörös Csütöi*tök bebizonyította a hazai munkásosztály foiTadalmi lendületét, elősegítette a haladás magyarországi erőinek tömörülését, elmélyítette a reformista politika \álságát. De a legfontosabb tanulságról sem feledkeztek meg soha: arról, hogy a munkásosztály harcát csak fon-a-dalmí munkáspárt viheti győzelemre.
soltak, rikoltoztak, astán felváltották azokat, akik kidőltek az egyre szilajabbá gyorsuló, délvidéki körtáncban.
Mara, Ha, Milica is szerettek volna beállani a kólóba. Hiszen fiatalok még. De özvegyasszonyhoz nem illik az ilyen.
Csak ültek némán a malomkőasztal körül, a nagy diófa alatt, és nézték á tánco-lókat, amig i^eá nem ereszkedett a tanyára az esthomály.
Krucliinának eszébejutott néha a tren-cseni udvarház, meg az Ocsovszky, Koka-nóczy, Jávorszky kisasszon^'ok. Kapott is volna annyi pénzt Zrinyi Győrből, Alapy Gáspártól, hogy meg tudja rajta venni az udvarházhoz tartozó harminc jobbágytelkes falut Sokszor neki is készülődött. De aztán csak ottragadt a csáktornyai várban.
Még Eemlénybe sem ment el, pedig Gáspár ugyancsak hiyta.
— Valamitől megdagadt a lábam, talán azt mondja: Kruchina, eleget csavarogtál, most ülj njrugton. Már nyeregbe sem tudok én ülni; Gáspár urficska.
A pinceboltban szeretett ülni, ahol Ra-dován helyén már fiatal diák, Körtvélyesi Pál forgatta a hollótoUat.
Annak mondta tollba a kincs meg a szigeti ostrom történetét. Feljegyzései nyomán íródott ez a regénykrónika is.
(Vége)
LAPUNK e számában befejeződik részletek* ben közölt Szántó György: Az Alapiak kincse cimü regénye. Ezután ug>'ancsak részletekben közölni fogjuk
Erősa Ferenc:
DO
.aa
című leírást.
Eross Ferenc mint a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom eg>ik vezetője számol be írásában életének 12 esztendejéről. EUbeszélé-. sét 1948 januárjában kezdi, azon a napon, a-mikor illegálisan elhagyta hazáját, s 1959 végén fejezi be, amikor Magyarországra visszatért. Tapasztalatait a személyes élmény közvetlenségével mondja el, de azok nem csupán egy ember életútjának kritikus szakaszát világítják meg: bepUlantást engednek a nyugati magyar szociáldemokrata emigráció kulisszái mögé is.
Erőss Ferenc, jobboldali szociáldemokrata felfogásához hiven, Kéthly Annr Peyer Károly, Bán Antal, Szélig Imre és társaik körében folytatta politikai tevékenységét odahaza éppúgy, mint Nyugaton. Eg>'ike volt ő Is azoknak, akik hitték és hirdették, hogy Brüsszelben, Bécsben vagy Páriában egyaránt a magyar munkásosztály ügyét képviselik. Ennek a "képviseletnek" gyakorlati módozatait illetően azonban elgondolkodtató be nyomásokra tett szert. Váratlan találkozás szociáldemokrata "elvtársakkal" a CIC salzburgi irodájában . . . Beszélgetés Szélig lm révei, akinek fő politikai programja: visz-szaigényelni a Palace Szálló szőnyegeit és képeit ... Csendben rajzolgató ifjúmunkás, aki a tartózkodási engedélyért csepeli üzemének pontos leírásával fizet ... A következtetések elég természetszerűen adódtak. S Eross Ferencnek volt bátorsága — jóllehet, lassan, fokozatosan — levonni azokat. Szembenézett az olyan, könyörtelenül felvetődő kérdésekkel, mint például: Szolgálhatja-e a munkásság ügyét az, aki a tőkés rend visszaállítására spekulál? . . . Összeegyeztethető-e a dollár-alamizsna ellenében folytatott kémkedés a magyar munkások érdekeivel? . . . Beszélhet-e a budapesti, diósgyőri munkás nevében az, aki terveit uj világháború kírobbantásának lehetőségére építi? . . . Amilyen mértékben megérett Erőssben a tagadó válasz, ugy távolodott el, lépésről lépésre, a haza- és mün-kásárulók boszorkánykonyhájától, mígnem a végső döntés, a hazatérés elhatározása megszilárdult benne.
Beszámolója nemcsak a mult tanulságával szolgál. A jelenével is. Hiszen a magyar munkásosztálynak vannak még fogadatlan prókátorai a "szabad vUágban". Kit, milyen Jl-gyet képviselnek voltaképpen: nem marad kétség aziránt e kön3rv olvasóiban.
