1
t
I
á
.2^
> « 3 -S 6 fl
N o .2
11
i* « .u g .
.^..„^,,s„ni
B 3 .„ •cd  íS tí| ^
tf. oldat
IXOKOMSÓTÉT, nyári éjjel, -zuhogó fV esőben^ Priaforát másztok:.hajnal' ra az íitesrneic fent kellett lennie a te-íön, eltakart állásban. Kiáltani, világi-cani nem volt szabad; a meredek; sziklás ösvényen^ ágjruval megrakott hé-gj'ilovacskák, mint a macskák, ösztönük-oen bízva kapaszkodtak: patáik belecsattogtak az eső zúgásába, - köhögtek, fújtak a roppant erőlködéstől^ majd meg-megálltak, feltúrtak, . nagyot horkantak tajtékos, onal és a nedves sötétben párologva,, egyik a másik után rázkódott meg terhének csípős^ forró marásától. Szerszámjaik meg-megcsörrentek; az ágyúcsövek, bölcsők, latetták vadíil himbáiództak a nyergek tetején..A katonák hátizsákjukkal, mint pupos, ot-.omba árnyak, nehézkesen hajladozták r. lovak körül és fogaik közt szétmorzsolták a szitkokat.
A hegy sehogy sem akart véget érni c'3 az ösvény eg>'re  meredekebb lett. -.^•re több alattomos szikladarab bujt -ió a feneketlen sárból, sötétből. Az eső ::urüsödött: egyhangú zúgása elkábitot-a a fáradt, álmos embereket, lovakat. - kis állatok kínjukban összerugtak az dördüléaeire, amelyek minduntalan :egrettentették őket. Csapdostak a vil-mok és az ösvénjrtől jobbra-balra a .(Íves, dudvaszagu-mélységböl óriási 'ozhangjuk támadt. "
jnondja: hajnalra fent kell lennünk a hegyen...
S mig a többiek rúgták, ütötték, ver- - -ték az állatokat; ő inkább letérdelt a lova elé s ugy.kérte. Majd szénát kerített neki. Isten tudja, honnét; a lovak hetek,óta csak pelyváts faleveletettek. A szénával Milica tajtékos orrát legyez-gette b széles ájtatossággal, éneklő me- - „ , lankóliával az édeni paradicsomot ígér-te lovának s hogy kikönyörgi számára " "
a lelket Allahtól.
tötte, amint katon&hoz illik, aztán, mint áhítatos mohamedán, széles mozdula-. tokkal meghajolt, majd a földet súrolta:'
Legkedvesebb parancsnok url
suk haláíos küzdelmétí felhorkantak, fejüket forgatták, rázkódtak, aztán csak
nion,dta te tudod, hogy Mujómin-dent megtett. ,
Azok csak a fejüket ingatták éneklő f kapitány, fázott..egykédvüen.n^^^^^ ritmussal:
tot megettem. A fttld la mogoBzi, Dq.os máSrf, íiaz én 'MUlcám ,.. Legliodvoaőbb parancsnok ur, MuSó mindig ktSnyötgött-Allahhoz, hogy adjon lelket az ÖIVII-licájának! Hogy ugy halhasson níeg, mint. egy iga?5mtü ember! - És. AVlah; ar dott.nekiielket! Qlyan volt ő, tiiinf^aaí
^^^^^
' Ezt a rajongást Milica í^ékezett meghálálni.. Inaszakadtan, horpasza mégpattanásáig cepelté áz ágyucsövet, amelyet Milosevics gyakorta épugy biztatott, mint az állatot: — ó, te fekete kemény cső, légy már könnyebb az én Milicámnak!
Valószínűleg a nagy hála igyekezete vitte a mélységbe Milicát. Amikor Milosevics csúszni, zuhanni látta, utánakapott. Egy pillanatig nyakánál átölelve, vasmarokkal fogta az állatot. — Allah, te kegyelmes! — üvöltötte s velezuhant volna, ha társai vissza nem rántják, a-mikor Milica ágyucsövestül eltűnt a zuhogó esőben. Nagyokat csörrenve, döngve görgött alá az állat a dudvaszagu mélységbe. A bosnyák térdreesett a sárban. Fezes fejét térde köze ejtette s ugy siránkozott.
ne
A kapitány nem szólt,; jde-a^; altiszt mingyárt ráfelelt:
A tisztek előbotorkáltak a zuhogó sötétből; esőköpenyükben kámzsásan áll-;ták körül-Mu^ó Miloseyicset, A bosnyák még mindig a sárban térdepelt; valami" imát mormogott. A tisztek ismerték Milosevics nagy szeretetét lova iránt, becsülték a türelmes, engedelmes,   erős     — Bizony, az jó volna! Gulyásnak! bosnyákot. Senki se körholta, csak ,bo-     A legénység közül a magyarok rusan nézték, amint imádkozott. A pa- gyelek rancsnok, Giuzevich, esőköpenye alatt hogy
eltakart villanylámpással óráját nézte, kok hallgattak, ök úgysem ehetnek be az altisztek némán előkerítették a kö- lőle. teleket, kiszemelték az embereket, akik - _akkor gyerünk'
első tisztnek;
— Reinei% kérlek^ az állatot lőjjétek: agyon s hagyjátok odalenn!
Az első tiszt bólintott, aztán eszébe jutott:
Kapitány,^: a légeny^é^^^^ • ,
^- dörrenés a melységből. _    . tek harcoljon a. szrbs
A lerakott ágyük^ szerszámok' hallatszott, a Jegónyséfií. muh-
a bosnyákot, félszemével á2'ágyuk .be- horidózhak) a Itaq Milfc&t
ig^zhiiíi^
néhányan níingyárt-ajánlkoztak, lent a lótetem sötét árnyéka a többi^r-: í&^k felf íí,.^^ felhozzák a ló tetemét, a boanyá- nyék közt. Az ágyúcső csalc későbbTn Muiőíí^itPttP
,«ii.rpff«t fíV n^vsAm ^hAimpír hí>- szállt fel utária. A kapitány siettette ő- ^^fJ^^}^^T^?T^ ott is abbahagytók s-e^^^ las-
ket és a katonák gyorsan átpakkolták a !t'i*l"iíí' ^iHí;,£!.í.^„'^f^^P sanpdalopóztakrfl^tisztek meg a bosnyák
majd lemennek a mélységbe az ágyucső-ért. Tartaléklovak botorkáltak elő a karaván végéről, fojtott szitkok hallatszottak, a katonák derekukra csavarták a kötelet s mindegyiknek a végét a tartaléklovak nyeregéhez kötötték. A bosnyák még mindig térdepelt. — No, Milosevics! — mondta a ka-
mondta a <^sövet egy tartalékló Tiátára.
kapitány —, csak aztán ne tartson sokáig,, mert már nagyon múlik az idő! — Lámpájával végigvonultak a lovak közt, a nyergeket vizsgálgatta.
A tisztek és altisztek utána. Az arcukról törölgették a vizet.
A legénység közül három uj kis csa-
Legnehezebben   haladt  a második Tu: a lovai még nagyon fiatalok vol-hamarost elfeküdtek, beletérdeltek köbe, sárba. A katonák hevederrel ultak a hasuk alá, vagy a faruknál ':va, kettesével tologatták őket. Gyak-.1 azonban ez sem használt; az álla-jk a fáradtságtól megmakacskodtak: 'gtört nyakkal, tétován emelgették Iáikat 3 hosszan, remegve szagolgatták •sarat, szikladarabokat, majd fejüket mbálták s nem mozdultak. Le kellett -kni róluk a terhet s aztán újra nyer-"Ini. Az egész ágyukaraván megállt. A lovak, hátukon az ágyúval, szétvetett abba! hamarost elaludtak. Az eső bolyom, nedves szőrükkel eltömte fülüket s niktfr újra elindulhattunk, vad rúgásokkal kellett felkölteni őket.
Azért hajnal előtt elértük volna a :;etőt,--hanem a második ágyúcső egyik ova villámtól elbódítva, belecsúszott az i5-vénymentí szakadékba. A fiatal kancát Milosevics Mujó vezette, egy szálfa-'-írmetü, ösztövér idős bosnyák. Egész iton hallottam, amint alázatoíian, haiár-alan nyugalommal biztatgatta lovát: édfjH, fűszeres, kacskaringós mohamedán fohászkodásokat súgott, sóhajtott kancájíi. fülébe.
— Allah szeret téged és Mujónak te vagy a legkedvesebbje! ó, Allah látja, Mujo nem akar beléd rúgni, de menj, galambom, menj, mert a parancsnok azt
A katonák továbbadták a jelt, a karaván megállt. A mélyből felhallatszott Milica hörgő nyerítése: a mélység, az ég dörgése meghalkították utolsó küzdelme fájdalmas hangjait. A bosnyák siránkozva hajolt a szakadék fölé s éneklőn hívta. Milica újra nyerített, így felelgettek egymásnak egy ideig. A lovak fülüket hegyezték, megértették tár-
pat sietve szállt le a mélybe a tetemért, te uj lovát a sorban. Már tudta, hogy
A lovak mellől valamennyien előszál- Milíeából gulyást akarnak apritani.Gyar
lingóztak, sürüh körülállták a helyet, a- nakvón, nyugtalanul nézegetett hátra-
hol Milica lezuhant. Gyomruk sajgott felé az ólmos, esős, hajnalodó erdőben,
állaiidóan, friss hust hetek óta nein et- Ott hátul húzták, vonták Milicát. A
az ő neve. De Milosevics Mujó szivének köré.
Milica tetemét azonban'nem lehetett Saf''''^tík^^^^^m^f^t ' lóra kötni. Ló nem viszi döglött tói.át ■ Sesk^^^^^
Egyre hangosabban beszélt. Hosszú karját minduntalan szétvetette. Csontos, óriási kezét újra meg újra összekulcsolta mellén s meghajolt. A katonák megneszelték ; dolgoztak, mert sietniökkel-
A katonáknak kellett cípelniök: két ma: ' gyar és két lengyel vitte a karaván legvégén kötelekkel.
Amikor elindultak, a sötétség már hígulni kezdett. Milosevics tűnődve vezet-
• A kapitányi borúsan miosolygott s ítü-* nödve nézte a hatalmas bosnyálcot.: ' — Te csak egy ember"Vagy, Mnjór-^. mondta —, de a többiek sokan^ vannak l . Mujó kiterjesztette a koi-ját a édesen, kacskaringósan, messzi kiáltva* .-most már az egész üteg legénységét kérlelte,
.1 l^J-i^-i-<*;;;;j*'3|^ágSiS'"
pitány.
En-e felkelt. Édes, kacskaringós szavakkal kért bocsánatot a parancsnoktól, majd így végezte:
— Mujó mindig mindent megtett; Al- tek, a konyha elmaradt és egész napra gyaurok..Mujó többször meg-megcsóvál-
lah akarta így. Áldott legyen!
Giuzevich kapitány nem szólt s a bosnyák elindult előre, le a mélységbe, a maga kezén-lábán. A többiek kötélen szálltak utána.
Akkor a kapitány halkan odaszólt az
nál.
A parancsnok csuromvizesen, kámzsája alól fáradtan s-furcsállón bámulta a bosnyákot. * _   - . -   . — De Mujó — mondta —-,Milicá-
kenyeret. Most kedvük kerekedett:        nem szólt. Uj lovához sem beszélt, az  nak így is, ügy is végei A legénység
ácfvucsöhöz sem. Amikor aztÁn a s^iir-   éheR? MípH-. Pfrva matt a fMA') Ti
ketten kaptak egy konzervet s egy fél ta nagynyugalmu fejét s morgott, de
Milicagulyást eszünk sugdolóz- ágyucsőhöz sem. Amikor aztán a szűr- éhes! Miért egye meg"a föld? Ti 'még tak—, a Milosevics Milicáját! kületben elértük a tetőt s lepakkoltuk  majd kaptok feketét!
,     ,    .     _      . ______________________ hogy hagyják, hadd temesse el az ö Mi-
lett, de amíg a lombot tördeltéki a sa-  licáját. Azok csak níormogtak.,Ej, 3de-rat hányták, fülük ott volt a bosnyák- hogyis engedik ők a.gulyásukat! Maholnap ,ök is megdögleuek-scaak .odajut* nak, ahová Milica! . •    .' f^i
Mujó «gyre siránkozott. A Kapitány;; esököpenyét fogdosta, meg akarttx esö* kölni a kézét s a tisztekétis; -
A katonák eközben összesúgtak, né* hányan  közülük  elszállingóztak, íöZ
- ■ TrfiittAr---- II -r-r-
Néhányan tréfálóztak a bosny.ákkal: az ágyukat, uj lovát rábízta társára és - Komák! Esztek-e velünk Milicagu- odament a kapitányhoz. Előbb köszön-
^H^Pt /"«KÍígyelö osztag egyik jelentő
^    tagja motorbiciklivel „ugratja" át megfigyelő tár-
■ * hnn^nTí^^^''};' V ■^'^í, ^emutatáson, amit Londonéi' y"" » Chamberlam-féle háborut-segitő tervek ér-fcli dekóben rendeztek.
Sighisoaránál «uj világ kezdődik.
Sok íalusi cipekedik az odorheiui vonat felé, amelyben csobogni V^2d a szé- ^ kely beszéd. Vidáman és színesen csobog, mintha nem a bajlátott föld kezdődnék, hanem a vadvirágos paradicsom. A szavak izét és zamatát csak nyalintom, hogy az étvágyam otthonra épen meg.-maradjon.
Másfél óra múlva hosszan fUtyUl a vonat. Lényegesen kezdi, aztán egyre öregszik a fütty, majd végelgyengülés- ■ ben meghal, így jelzi, hogy vége van itt, ebben a székely, anyavárosban, a vonatos világnak. A sinek megszakadnak s fel a Hargitáig vagy a Nyikó-völgytta Praldig már csak székeiéit, zörögnek vagy gyalogosok bándul>|)]nak, 50—60 kilométeres távolságra. Egy kicsit keserű dolog ez. Keserű, hogy ennyire elhanyagoltak minket már a boldog időkben. De bizonyára csak figyelméből tették: azért, hogy ártatlanok maradjunk.
Muló dolog azonban a keserűség, mert ahogy kiszállok a vonatból, már ceak a szivemben táncol valami és a szemem keresgél Meg is látom mingyárt a szekeret, amelyet elömbc küldtekl a faluból. Egy szürke és egy pej a szekér rúdja mellett hcrsegteti a szénát. De nemsoltára már ugy zörgetik a hamuszürke felhők alatt a szekeret, mintha lakodalomba mennénk. Vállamra kanyarítom a pokrócot, a kalapot a szemembe rántom s mintha csak ezt várták volna a mogorva felhők is, egyszerre ki-bomlanalj és hullani kezd belőlük a hő. Mire elérjük a falut, már ugy ülök a szekéren, mint egy hóember. Az emberek mégis tudják, hogy kinek a szeme csillog ki a havas kalap alól. S itt már lépísben döcög, a szekér, végig a falun; bent a völgyben, ahol a Nyikó mellett kanyarog az ut, hosszan a hosz-azu falun. Aztán felbukkan a ház, a-melyben születtom. Ahogy meglátom zaindolyes havas tetejét, különös izgalom fog cl. Fáj bennem az öröm és nem tudom, hogy Icszökjem-e a szekérről, vagy rajta maradjak.
A l.'ai-.'.i nyitva van és rossz állapotban csüng a kerítés mellett. Mégse bánom most a kaput, mert édesanyámat pillantom meg. Ott áll a háü bejárata előtt. Kisebb, mint valaha. Talán azért, hogy emiatt is jobban lehessen szeretni. Száp csizma van a lábán és fekete ruhát öltött, mintha vasárnap volna. Kicsi fehér zsebkendőt tart a kezében, amely mintha ölelésre indulna, amikor meglát. Aztán mégis visszaengedi ia ugy néz, mintha királyt hozott volna ;& szekér.
Amúgy havasán átölelem és hallom, hogy sir.
AB
Képek egy ssékely falu mai éledéből
Irta: TAMÁSI Áron
hever az asztalon. Egyszerre forró gondolat villan meg a fejemben, felemelem a pennát éa szinte felkiáltó^ az Üres szobában:
— íme itt a hőmérő, a lázaa éa vajadó faluban!
Q ,.r i^:.l-■i-r»--J. Este a puha lámpafény, alatt, mind; együtt vagyunk: édesanyájca és a kilencvenéves Sári mannyó, az öcsém és három leánytestvérem, s az ö gyermekeik valami kilencen. Két leányka a föszeriep-. lő: nonka és Magdó, Ilonka az öcsémé, Magdőa húgomé. Mind a kettő háropi esztendős. Ilonka barna és a szeme huncut. Az anyja Kedvesen biztatja ille-delemre:
■z Azzal leugrilí^ a, padról, odaszalad ja 'anyjához és azt mondja neki Jhalkán:
— Édesanyám, Arca bácsi mindent kitudakolt!
Ilonka után a Magdó mutatványa következik. Éppen olyan, mint kicsi korában a húgom: arany hája van és süt a két nagy szeme, mint a kifényesített dió. öt is kéicsókra buzdítja az anyja, de a gyerme'4 elfogódottan vonakodik, nonka csak nézi a dolgot, de aztán rá-
„ ,     „ ,, ,    i ,       szól a háromesztendős rokonra és barát-
— Eredj hamar és csókolj kezet Aron
bácsinak! — mondja.
— Lódulj, Magdó!
— Gyere hamar! — mondom én Is, mire csakugyan megindul a leányka, ügyesen parolát csap a tenyerembe, aztán megfordítja a kezemet és rácuppant
egy csókot. Hamar az ölembe kapom és   ^ ..  ^   .... . u  xt-i        .  , . tatja tovább az any:,a.
barátkozom én Is, hiszen sohasem láttuk \^ t„^„.„ i,„„„
Hainarjában nem tudom, hogy miért
kéne vigasztalni engem, de aztán kiok-
A parancs használ, mert Magdó is odajön hozzám és megtisztel egy parolával.
— Vigasztaljad Arpn bácsit! — blz-
még az életben «gymást...
— Tán nem Ismersz? — kérdem.
— Hogyne volna ugy, mikor maga Aron bácsi! — feleli a gyermek.
— S hát még mit tudsz rólam?
— Azt, hogy nekem pogácsát hozott.
— S kit szeretsz a legjobían?
— Magát! — mondja gondolkozás nélkül.
Felemelem a mutató ujjomat és enyhén megmozgatom:
— Vigyázz, mert me§:mondom anyád-nak\ és apádnak, hogy engem szeretsz a legjobban.
Ilonka hánylvetl mozdulatot tesz éa Így szól:
•— Én nem bánom, ha meg Is mondja, mert apám s anyám úgyis üudják, hogy őket is a legjobban szeretem.
Jobban megndztem ezt a háromesztendős leánykát, akiben minden benne van már, ami a világban szükséges; okosság, önzés és diplomácia. Gondolom, égy másik próbát is teszek vele: felemelem a kanapéra és az ablakon keresztül megmutatom neki a holdat. ,
— Hát az mi? — kérdem.
— Hát a nap! — mondja.
— S azt te honnét tudod?
— Azt mindenki tudja.
— S hát a holdat ismered-e? — puhatolom tőle.
— öh, mit kérdez! — néz rám oktató szemel<.cel Honka; — hiszen ez a nap a hold, mert éjjel ugy nevezik.
tatnak és azt mondják, hogy hajtsam a tenyerembe a fejemet és tegyek ugy, mintha nagyon búsulnék valamiért. Ugy teszek, ahogy mondják. S akkor Magdó Átöleli a nyakamat és édes mennyel hangon vagy mint egy lágyszavu galamb, Így szól:
— Édes klcsidőm...
Melegen nevetnek mindnyájan rajta, majd beáll a csend. Ugy ülünk a régi részel Jben, mint ismét összebujt madarak. Megtelik ki nem mondott szavainkkal a szoba, amely olyan most, mint egy óriási hangszer vagy niint egy ősforrás, amelynek vizén keresztül tündérek énekelnek.
Ezt érzem éppen, amikor öcsém arra biztatja Honkit és Xfagdót, hogy énekeljenek valamit. A leánykák kuncognak, majd egymásra néznél] s végül összefognak. De az ének nem akar menni sehogy.
— tíljetek a bölcsőbe s ugy! — mondja nekik az'öcsém.
A két leányka beléül a bölcsőbe, a-melyfcen én Is feküdtem valaha. Itt újból egymásra néznek, hogy egyszerre mozdíthassák a bölcsöt. E! Is Indítják sikeresen s ahogy ritmusban reng a bölcső, ők is megtalálják az tuek-ös-vényt s a sárgalábú gólyáról dalolnak.
Ahogy megilletődve. hallgatom ők|tt, egyszerre az jut eszembe,- hogy majd
tiücon én is beleülök a bölcsőbe, hátha magam is Jobban tudok ugy dalolni a nagy magyar családnak.
Másnap egy öfég gazda látogatott meg, kinek a felesége bábaasszony a faluban. Nagy, illendőséggé az egészségem, után kérdezősködik és hálát ad az Istennek, hogy hazajöttem.
~ Tán nincs valami baj, Anti bácsi? — kérdem.
— Baj nincs — mondja.
Később mégis előhúz a zsebéből egy könyvet. Ideadja nekem és Igy szól:
— Ezt á feleségemnek küldték, mivelhogy bábaasszony a feleségem. S van ott benne valami rejtély, ott valahol hától, a azt mondja a könyv, hogy a^i jól kitalálja azt a rejtélyt, annak egy hőmérőt adnak tiszta ingyen. Nekünk pedig jó volna a hőmérő, mivelhogy a feleségem bábaasszony.
Ahogy kinyitom.a könyvet, odáhajllk ö Is, majd rámutat egy keresztrejtvényre.
— Hát ez már meg van fejtve! — mondom.
— Akkor másik — helyesbíti Anti bácsi.
S csakugyan a következő oldalon ott van egy másik. keresztrejtvény, amely-ncVl a kockái üresek még. Átfutom hamar s hát látom, hogy valami népszerű orvosi füzet ez s ahhozmérve a keresztrejtvény is orvosi ismereteket kíván. Megvakarom a fejemet, mert a helyzet az, hosy csődbe kerültem, hiszep még civü keresztrejtvényt sem fejtettem so--iia, hát még ilyen szaktudományit!
— Ezt inkább orvos tudná — mondom Anti bácsinak.
— On'cs ugy-e — szól ö vissza s mind a ketten érezzük, hogy ,^,-3bb lett volna, ha az on'osi pályát választottam volna. De Anti bácsi belátja hamar a szcrultságot s nem erőlteti a dolgot. Pedig a hőmérőt már nagyon megszerette, mert búcsúzkodás után szomorúan jegyzi meg:
— Akkor a hőmérőnek jót adott az Isten!
Ahogy elmegy és.én magamra mara-< '.dók, egy pennát pillantok meg, ami ott
Az állatot meieszi az ember, tu- ágyuk^mögött sietve_m^^^^
dom-felelte Mujó--, én isS állL ^^Ir^^—^^^ - '
j     ,«*iaoun«iia      Mujo meg mmdig siránkozott, tímikoij
egyszerre megcsapta orrát á füst szaga. Elhallgatott, félrefordult, a kapitánya 136 szólt. 'Az altisztek a pecsenye mellöIB munkába hajszolták ft legénységet: korw mos, véres húsdarabokat falva »doIgoZ'» tak a tüzérek az ágyúk körül. ^ '
A bosnyákok, lovaiknál Mujówal tanácskoztak.   Vigasztalták, vitatkoztak i vele. Mu jól egy ideig felelgetett? aztán.' ;, türelmesen, lassan .Tendbehozfcauj lovát,
létakarta ivizáUóiíponyyávfll/ a ugyv mint í: a többiek, a ponyva alá telepedett: keresztbetett lábbal ott ült mozdulatlanülíl! ' Csak'déltájban, az etetéshez jött elöií? Társaival együtt megittar a feketéjét á utána megint visszabujt iova mellé. .',.
A katonák Ba^itisztekísátröikba hü* zódtak. Nem lehetett dolgozni az ágyukíS kai. mert az eső megint sürüsödm kezdett. Zúgása (jrősödött. Alig hallatszott r hang.   A katonák fáradtan hevertek.
Csak •az eső és a bosnyákok süéögtáklíl még lovaik loirtil, a ponyvák álátt, • Hamarost esteledett, S újra, ügy mihtí;í nemrég, zuhogó setét lett, ( Akkor Milosevics Mujó lassaiji elindult uj lova mellől. Hátizsákját > kezében vitte. Szétnézett a zuhogó*sötét* ben s hirtelen hekileridült a szakadéfc*':
Egy hét múlva ott állok az országúton, á falusi szövetkezet előtt. Korán van. még, caak most keltek fel a hegyek . és az emberek. A mezőkön paradicsomi Bzinek ragyognak s. olyan a levegő Is, mintha erdei forrásból özönlött volna elé.
Az autóbuszt várom, amely .Praid és . Odorheiu között jár. A szövetkezet ajtaja nyitva van és várja a pénzt. Néha jön egy-egy gyermek tó gyufát vásá- . rol vagy egy pakli dohányt az apjának a napi mimka mellé. Egy magos, öregedő férfiú is jön errefelé az uton. Lassan lépkíid, jobbra-balra Jól megnézi az udvarokat, a házakat s a munkára Jté-pzülödést. Nagy vigyázattal hozza magával a tekhitélyt, amely nem a pénzen alapszik immár, hanem a múlton és némUeg azon, hogy a politikában véleményt szerkesztett magának.
Egy deci pálinkát rendel és éhomra megissza. Megtörli a bajuszát, egy kissé kiveti a hasát is, aztán szemlélődve tekint körül. Látszik rajta, hogy szívesen ejtene szót a politikáról, ha votaa kivel. Ott volnék! én, az igaz, de én nem vagyok a politikát beszélő fajta, Igyhát csak annyit kérdez:
— A taxit várJa-e? i . — Azt.
Utána ismét nem szól. Tart Ja. a te-küitélyt, mert a nagyobb gazdák közül .való, a fetóö rétegből.
— Maguknak még megíárja, van miből élni — mondom neki.
Kínosan nevet, de mielőtt válaszolna valamit,- egy fiatalabb ember érkezik oda, amolyan harmlncötös, ki a háborúnak csak a legvégét kóstolta meg.
— Gyere, gycr! — kiáltja az öreg. — Ne sétálj, mint egy páva.
— Hát mért ne sétálja:^? — kérdi a másik. — Nem kerül pénzembe.
— Nem, likadjon meg a fületek. '
— Hát maga mért haragszik?
— Én azért, mert Igazatok lett — feleli az öreg.
A fiatalabb férfiú sejti már, hogy miről van szó. A szegénység szabadságával neveti miközben csillognak á szemei.
— Hát emlékBzel-e — kesereg az ö-reg. — Emlékszel-e, hogy amikor hazajöttetek a fogságból,   akkor örökösen
(Folytatása a 6. oldalon)
JJ.1_-J I  llUtW*!*"'"*"'" "I'" '