^---r:
i3Trai¥n3W sy»Nnw íivAovw ivavNvs
O. oldal
KANADAI MAGYAR MVNKA3 MELLÉKt^i'
1939 december 2.
tc:
, ^?Wt*'f*«-
A E!LMOND0'M» hogy fiatal koromban én is a mcgyónél szolgáltam, gyanús, fUrltéazö síemmcl forüulnak fe-'Km az om\)C(ifokv Bgy.;gunyoTO Uérdéö látszik tolakoánraz £^^^^ molyot e-irösz^koswnjtartanak yl8^^    ,,
Hoi, Walm, ha öpppn tudni akarják, hát Igen, örtlBalkkásztöttain. ' .
I Egy nap',, awlnt a hlvatnlazobám'bön plpdagatnök, í ^ Márton, á
mcgyo egyik IcígkUlÖnöaebb embevö, n-ItU Bzlgüínrak, oröszaUosnuk 63 Uogyot-leSnok tavtnnnk. Do aKontoUU móg lös-yönynolt la. Majdnem roass! ember, dc iiagy vftgyona Ö8 azőles nexusa Vfvn, to-Mt nagy"'* jó ombov, 1 Mit parancsol? — kórdcm, «lözö-íwnyon felugorva.
; ~ Az egyik ílamat szorotnóm Itltn-gatlnl —- szólt közömbösön. ,A fiát? Molylkot?
, ~- Az tirogobblUct, a Károlyt, í —^ Do hisz na sem nem kártyátík, sem pom'lBtlk, sem adösaágot nem csinál, \     Mogházaaodott a gazcmbcv, - I ,^ MegházttBOdott?   Lfthetotlcn. X<lt volt Ol?
i'Aa tiwg lolHt, klfuitn magát olöbb. aatán megrángatta kátfoltil méi^cson a iDaJuseát í8 mogoailtorgatta a fogalt.
— Hát RBt a Bzemölyt, akivel viszonya volt... Ncmwttcnotcs c»?
— fin nom találom olyan rettenctca-jftck, Söt egyrósat azöp vonáá Károlytől, tocrt ffyormök Is'ínn... egy flii éa már wgy hallom, négy" esztendős.
\ — Egy uj Parócay, hahaha! — kaca-"eott fel keserűen.    Megfojtom azt a Spoíontyot, ha valóba meglátom, annyi Wsonyos.
•-' Legjobb volná pedig belenyugodnli . ~. BolonjMtgodnl? Sn? Hát as dsök? ISgy potgárlc&ny legyen d családomban, Oki fckJbb ávoklg a szerctöjo volt férjő-nek. Slgrokláttó dolog es... S még ldc> ÜoSsta a városba, ^ígyenemre.
ttitlMew ik forog.
^rlijtiu nem. sohaV ^om törtint.-, iílsscn ha m'iSg voína valamije, do etafftifuhgot se hozott... Tudom.-cgy JÓ o&oknya sincs rajta. Ki hallott már o-lyat valaha, hogy egy _ poigárteánynak »o legyen semmije b migis nemes eni-borhea menjen férjhez. Irtóatató ez. ^Sscginy őseim, mit fogtok ehhez inon-danl?
' — Semmit. Hlgyje meg a tekintetes «r. NeUem Is vannak öselm. Sok bolondságot csináltam, de még eddig soha közije nem szóltak. Egyébiránt nem Is tanácsolom nekik.
Aa öreg ur olyan x-Öi-ös lelt, mint a kakas, toporzékolt, \'érbo borult szemeit vadul forgatta. Hol a családi kevélység kevckeclett bonne felül, hol a fösvé\iység. E két hullámon WUegett Ide-oda.
— .Ha na ösÖU nem szólnák, hát beszólok én (és kevílj'on ütött a mcllów),
" majd juogmntatom én ívnnak a kölyöknek, kl vagyok. Itt van, elhoztam a kon-. • czpplust.
! Kihúzott, a zsóbéijöli egy Iv p.npirt és olvasta ,hogy alulírott elkeseredett atyj\ Jtitagniljii lígy at^'al szóivtetéböl, mint jnindennemU jussából I^xrócay Ki\i-olyt,A-
,l{lt senki többé az,ö fiának no tartson, akinek senki kölcsönt ne adjon, mert ö'
~nat kl neitt fizeti,
— Mennyibe kerül e^mek a beiktatása a „Hivatalos Hlrlel6"-be?
Kiszámítottam ncW a taksát. —Tizenegy forint 80 krajczár,
— Sok, sok — jegyző inegsopánkod-!Va, — Nem lehetne olcsóbban?
— Ea a hivatalosan kiszabott ár...
" — Ugy ? De tessék meggondolni, hogy fca'nékem nem kedvezmény, mert ha ,W fölvesszük, én a gyennekemet vesztem el. És míg rá is fizessek tízcnkettcdfél forintot r
^.Hja, ez a szabályzati . ' Egy hörgésszerű sóhajjtvl benyúlt tár-czájába, megnyálazva clöhb a mutatóuj-iát, klszedegctto a forintosokat egyon-mnt\ na etsd forintosnál Így szólt, mialatt morzsolgatta az ujjal között:
<— fis mikor jelenik ez meg?
»> A legközelebbi számban. ^ Erro a biztosításra letette a forintost tx"^ asztalra.
I A mAsodik forlnáiál a lelkemre kötőt*
Irta: MIKSZÁTH Kálmán
— Nagy belükkel legyen, jó nagy kövér belükkel, hogy a pápaszemes emberek Is elolvashassák. Mají-l idegesen csapott kl egy ötöst. Nyomdahiba no l^yen benne — kiáltá egy diktátor dölyföaségével. — Meimyl la már?..Hét. Ugy-e hőt? Itt van mőg a többi. Istenem, istenem, hát érdemes apának lenni?
Nyögve olvasta le a hiányzó részt, vette a kalapját, megszorongatta a kezemet, az ajtónál mégcgyszer visszafordult és Így szólt;
Aztán, ha valami nkar lenni, uramöcsém, itt vagy a minisztériumban, csak nekem szóljon,.
Az egész vármegyét ezzel a mondattal dolgoztatta.   Mert rengetteg ügyebaja volt mindig: a pertárban, a telekkönyvnél, oá árvaszéknél; dljnoknak, Írnoknak, apró tisztviselőnek mindig tu-dott adni valami privát munkát. lílnden héten bejött Paróczról kis vedlett csézá-ján és beazaladgáltö. a kanczellárlákat, hogy ott megsürgesse a dolgait. Nagy Virtuóz volt a zaklatásban. Mindenki félt tőle s éppen ezért teljesítette, omVt kívánt, pedig tudták, hogy a fizetség mindig az: „Ha valami akar lenni Itt Vágy a minisztériumban, csak nekem szóljon."
ftn még nem_ ösm'ertem eléggé,. nem tudtam, mit vettem a nyakamba a tl-zenkcttedfél forhitjával.
Minden héten feljött tudakozódni, ml-kor Jelenik már meg a kltagadás. Hét-köaben is beküldte a béresasszonyt vagy a kasanárját s csak annyit! irt egy czé-dulártt:„Ml lesz már?" (llSppen nz bosz-szantott a legjobban.)
Hát aa Icsa, — üzentem nokl ~ hogy még azóta nem jelent meg a Híva* Hirlclö. Eá ugyanis ijem^wlt Idttte^^^ tőtt folyóirat, hanem csak okkor je!én>
még ma beadom a nyomdába.
Dc bizony csak megint eltemetödött az eszemben, pedig Időközben kétszer lg találkoitara Károlylyal, kl közel a megyeházhoz bérelt egy szegényes lakást.
Csak'akkor ütöttem mérgesen a homlokomra, mikor ugy nyolc nap múlva egy délután ismét begurult az öreg s elém állt, apró szúrós szemelt rám meresztve:
— Nos?
— Leadtam már, kérem alássan — mondám ijedten (s egy kissé tán el Is pU*ullam e íüUentésre) azóta ki van nyomva.
— Helyes, — szólt megelégedetten — nagyon helyes.
Megveregette a vállamat és eltávozott, Szilárd, erös léptei kevélyen kopogtak a kövezeten.
(Hanem most mái — gondoltam magamban — csakugyan leviszem azt az átkozott pénzt, beadom az iktatóba s kiszedetem legott a közleményt.)
De még előbb vagy egy félórát piszmognom kellett valami aktával. Akkor aztán Igazán zsebre vágtam a tizenegy tortatot az írással és éppen megyek lefelé a lépcsőkön, mikor szembe jön az öreg lihegve, kipirosodva, mint a bazsarózsa és egy szőke ficzkót cdpel a karján, kl makranczosan kalimpál a lábaival.
— appen önökhöz jövök — szólt Izgatotton.
—• Hozzámi? — dadogtam — hisz már kl van nyomva, kérem. .
— Kön, hm... de menjünk be, kérem, a szobába. Ucczu, kla ember, most már leteszlek, itt már nem romlik a mellecs-kéd.
A fiu kezében egy ostor volt s amint . .ottr.t^gett aa öreg tntílett, végig- a~ Jhóssli lámbitiiscm, ^- meg>-inégsuhintotta
lenni.
— De hát ml történt?
— Az történt, kedves uramöcsém, hogy megtaláltam ezt a gyermeket. Bn találtam.meg. Azaz, hogy ö talált meg. Azaz, hogy egymásra akfidtunk.
— Hát ez la kis fiu talán...
— Igen, ez az. Apró flczkók játsztak egy kapu előtt, öten, hatan^ amint itt a megyeházánál bekanyarodom. — Egyszerre csak elembe áll az egyik, képzelje csak, azóról-szóra 5gy szólít meg: j,Em-berbácsi, azt mondják ezek á gyerekek, hogy te az én nagyapám vagy," Ránézek, megösmerem rajta a Károly gyermekkori vonásalt, de mindegy, ellököm. „Takarodj utadra". Erre szembe áll ve-lom, adta kölyke, s visszafelesel: „Ne lökdösődj, bácsi, mert visszalöklek"! Kiesett szememből a köny... Meglágyultam, ember vágyok. Hát mondom neki: „No, és mit akarsz?" Bátran a szembe néz: „Czukrot akarok tőled, ha nagypapám vagy."
A kis fiü éppen ebben a pillanatban döntötte fel a kalamárisomat^ felágaskodva az irőasztailg és élénken közbeszólt: „Nini, lekvár!" 1
— Mordizpm adta gyereke, kiáltott fel vidáman az öreg, (Megtetszett neki a csíny.) No, no, nem tesz semmit,., ne ijedj meg, nem bánt a bácsi. Hát, mondom. Így történt, kedves urájnöcsém. Nem állhattam tovább, kibuggyant a köny a szememből, fölkaptám a gyereket, össze-vissza csókoltam és azóta viszem, viszem ,többé vissza sem eresztem. Mert ilyen gyereket anya még ném szült. Nézze meg ezt a flut, ezt a növést, azokat a szemeket. Fordulj erre felé, fiacskám!
tettük meg, mlkw a vármegyében iay- -.vele: ;,Qyü te. Sármány, gyüiv nylra felgyűlt a köröitós alá      gas(-"^^       "..StenAny" édesdeden   morgott a emberek,' élveszett ökrök és taláít lov^   naSV-'^ alól: „Ejnye, má-
száma, hogy betöltötte a két <ödalt.''X. - ??í?^ ^V^^V*^     a nagyidat teiaed 16-vlczeispán, okt mindig attól félt, hogy " Y*-" 4 ""^P'^^y aranyos sávokban öm-, egyszer majd napilappá találjuk maguri*   Wtt be a folyosó ablakain. A hajdúk sar-
kat kinőni, kevély volt rá, ha a lap sokáig nem Jött. (Jó tisztviselő voltam: szerettem örömet okozni följebbvolólm-nak.)
Hanem aatán egyszer csak megjelent a „Hivatalos Hirlelö" ős nem \-olt benne a Paróczy i\yllatkozata. Elfeledkeztem róla. .
Nosza, ott termelt nyombí»n a tekintetes nr rettentő lármával, «z egísz megyeháza csattogott tőle. ^
— No szépen vagyunk! — klabílUa. — Ml történt az én pénzemmel? Ncin olyan Jó aa én pénzem, mint a másoké? Hát még a tulajdon fiát som tagadhatja kl az ember ebben az országban? Botrány, gyaláffixt! Mitigy.irt szél-sőball leszek, ebben a pillantban.
Valahogy ^keriílt lecsillapítani: racg-mulattimi neki a fiókban a pénzt az aktával együtt, bocsánatot kértem feledékenységemért, megígérve szentül, hogy
kantyi^ja vígan csengett, a kis csattogott.
ostor
. — Hová megyünk? — kérdezgette váltig"iltközben, kíváncsion foi^tva pzímaszét a kis buksi fejét. — latállóba megyünk?
— Nem fiam, ehhez a bácslkához megyünk.
Sehogy sem tudtam elgondotal, mit a-karhatí
— Nagy baj van. kedves uramöcsém, —- kezdé odabont s hangja cgyscorre a-Idzatos. szelíd lott -— hát csakugyan M van nyomtatva máv a?, t7.é?...
— Igen. már ki van nyoniv.a.
At. öreg fejét vakarta kodvtelonUl. Ejnj'e, ejnj-e. hogy lehetne azon segi-toni.
— Sehogy. Azon már nem lehet segíteni.
— Pedig anníxk nem ssabad megjo-
— Kedves Jószág, valóban...
—- Ugy-e, tigy-e, — vágott közbe elérzékenyülten —- annak a közleménynek most már nem szabad imegj^cimie. Van-e erre valami mód? — nyöszörögte ..télöhkén......:-^;^!^
~ öh lé^ SféÍí'igy,léáálix^^
tatiü.-;';" '
Njradtambá ugrott, ötémébeá.'/'^^^^^^^^ fis. nübe fog kerühü? kérderte izgatottan. ■ ' ;•
— Köitilbeim negyven forihtbaii. Majd elcslnálomén aatrmár, . " "
--Amibe íterül, abba-kerül, — kláltA -—csáft'tésiék azután megmondani és én köszönettel; kiegyenlítem. Hát bízhatom, hogy nem lát napvilágot?
.— Olyan biztos, mint hogy most a. nap süt.
— Isten önnel hát. Gyere no, kis paj-táskám. fogd meg a kezemet, igy ni... Ajánlom magamat, kedves uramöcsém, fis ha valami akar lenni itt vagy a minisztériumnál, csak nekem szóljon.
— Köszönöm.
Sejteltem, hogy ezzel ki vagyok most már fizetve.
S valóban .az öreg soha felém sem jön, az utczAn kikerül; a társaságban megs2-3kik előlem.
Azt hiszi a vén bolond, ö tarto;ük nekem negyven forinttal, pedig voltaképpen én tartozom neki tizenegy forint ötven krajczárral.
BRETAGNE a neve ennek a francia gözosnelc, melyet képünkön megdűlve és süllyedőben látunk. Torpedó áldozata lett és heten vesztették életüket. A megmenekültek szerint a németek a mentőcsol-nakokra is rátüsel-tek.
1939 december 2.
KANADAI MAGYAR MUNKÁS MELLÉKLET
S.oldQl
nyomát sem találjuk azon pózok A^alamelyi-kének, amelyek a régi képeket oty érthetetlenekké s alakjaikat annyira idegenekké teszi előttünk. Modern ember, egy önérzetes gondolkodó,' sőt nyugodtan mondhatom, egy lázadó, forradalmár iró képe ez.
Barátai: Baróti Szabó Dávid, az exjezsui-ta, Kazinczy Ferenc, az irodalom jövendő vezére, tiz megye iskolafelügyelője s 1784 óta a miskolci („Az erélyes kozmopolitához" címzett) szabadkőműves páholy tagja, A triász Baróti Szabó Dávid rendetlen, elhanyagolt lakásán vitatkozik Gessnerről, Miltonról, Ányosról vagy Ossziánról és itt, a kassai premontrei rend társházában határozzák el, hogy irodalmi folyóiratot alapítanak. A kassai „Magyar Muzeum'*tól számithatjuk irodalmi életünk virágzását és népszerűsítésének kezdetét. De az egység nem tartott soká s már az első szám elvetette Bacsányi és Kazinczy között a legáldatlanabb viszály magvát. Bacsányi tulönéi-zetes modora örök, engesztelhetetlen ellenségévé tette az egykori barátot. Bacsányi egyedül szerkesztette tovább folyóiratát Baróti Szabó segítségével s abban olyan tanulmányokat tett közzé, amelyek alapvetöek a magyar esszé-irodalomban.
Az irodalom és művelői előre érezték azo-, kat a változásokat, amelyek nemsokára átalakítják Európát. Magyaroi-szágon a császári ház közeledik a kiváltságait féltő nemességhez s a megyei gyűléseken egyre élesebb s a denunciálás határán járó vádakkal illetik a szabadabban gondolkozókat.
Abauj vármegye közgyűlésén például Szentimrey Pál egyenest Kazinczy felé fordulva kiáltja: „A kőművesek jakobinusok". Mire a költő igy felelt: „Az államot zavarni, a királyokat erőszakos halállal elpusztítani, nem a szabadkőművesek, hanem a jezsuiták szokták". Bacsányi is panaszkodik, hogy „itt a francia módon gondolkodó emberekre nagyon vigyáznak s a józanul okoskodó és beszélő embereket is hamar jakobinusoknak nevezik... Nekem azt merte ezelőtt két esztendővel egy valaki mondani: Mintsem a re-ligiónkban legkevesebb változás . legyen (tudjuk, mit értenek ők a religió.neve alatt), inkább vesszen el az egész magyar haza".
V. ,1790-ben a „Magyar Múzeum" II. köteté-beni jelenikTtneg az a verse, amely őt üldö-zött szerencsétlenné, de- egybeií az tildözöt-: :tek és.s^ .
J   A franciaoiszági változásokra   ■ .
Nem^eteki országok! kik fúl kelcpc^^ Nyögtök-a-Tabságnak ^ínos j^öteíé&en; S gyászos koporsóba dönlo vasigáiok Nyakatokról eddig le nem rázháiiáíok: Ti is, kiknek véréi a Természet kéri, Hi\fjoBbágyitokmkfdszéntclthóhérit Jertek! s hogy sorsotok előre nézzétek. Vigyázó szemetek Parisra vessétek!
„Ily fenyegető hangot nem hallott a költészetünk többet — Írja Arany László, politikai költészetünki-ől szólva —, míg Petőfi a pozsonyi rendekre még véresebb szavakkal nem riadt."
A vers elkerülte a cenzor figyelmét, dc egy Péchy József nevű sárosi nemes feladja. El nem Ítélhetik érte, a cenzor már meghalt, de állását nemsokára elveszti s üldöztetése kezdetét veszi. Igy kerül ártatlanul a Martinovics-ügy vádlottal közé. Bizonyíték nincs ellene, el nem ítélhetik, de Németh Jánossal, íi gyalázatos ügyésszel szemben tanúsított önérzetes magatartása, a bíróság előtt tett nyilt elvi állásfoglalása s egy börtöne falára irt vei-se miatt a hétszemélyes tábla megváltoztatva a kir. tábla kedvező döntését, egy-esztendei fogsági'a ítéli. (Ekkor már több mint 9 hónapja rab). Bacsányit, Szentjóbit,
— Tekintetös ur, möhetünk, — kocog be a h^yogos szemU tanyaablakon a kocsis s egy miatyánknyi idő múlva xnár benne Ülök a kis paraszt-szánkóban, (^ak éppen, hogy belegyüröm még a lelkem legfölső fiókjába ezt a tanyai délestet: a nádas házat, e régi kalen-dáriinni fametszetet; a havas udvart a Bundással, meg a Bogárral; a kis szobát a buboskeraehcével, amely nekem mindig a nagymamákat juttatía eszembe kedves, tartós, szelíd melegével; a szerecsen-Márlát a falon és az bsztbvér cicát a padkán, ahogy hunyorgó pillái mögül asszonyszemmel nézi és finom kis orrával kelIetlenOl szimatolja a városi szagú urakat: a rubintszinU bort a vas-tag^poharakbaa; a xtagy sétáju scbwani-
Verseghyt Kufstein várába viszik. Ama verse, amelyet a bölrtöiie falára jegyzett;; igy szól: ; ■.■ ■
„Szép a hazáért tűrni, viselni a rab-Láncot, s halált szenvedni dicső dolog. A mely halandó él s vesz érte, Nánzeteket nemesít nevével."
Bacsáiiyiban önérzetes   forradalmiság és _______...............„________________
önzetlen hazaszeretet élt, mint azokban a ja-   KÜ¥teinban Tgyütt"ra^
Gabriellával, akit hosszas barátság után feleségül vesz, Baumberg Flórián házánál találkozik költőnk az osztrák költökkel, zenészekkel, tudósokkal és jpolltikusokkal. Bacsányit minden érdekli, örökösen tanul s kétségtelenül a kor legműveltebb magyarjai közé tartozik.
lEzt a csendes és boldog életet duljá fel Napóleon bevonulása. Bacsányit felkeresi Marét államtitkár, a bassanói herceg, akivel
kobinus patriótákban, akik a haza és a szabadság ellenségeit mindig közösnek tartották.
Szentjóbi súlyos betegségben szenvedett s Bacsányit legjobb barátjának szenvedése és halála érzelmes, szép versek írására ihlette. (A kufsteini elégiák.) .
„Rabságom idejének eltelése s Budára való visszahozattatásom után — írja gróf Széchenyi Ferencnek —• hazánknak nagy részé-
ből proscribáltatván, elhagyám az egész or szagot, s ide jövék Bécsbe ,* s reményelvén,
í°E«ÍF^,^SL,Sf?lí^^'!!!!ÍÍl?Sa.^ * nol MÍiTí^ilSn^ a'^^tíéí^r^k hol
államtitkára bizonnyal felkérte a magyar nemzethez intézett francia proklamáció lefordítására s Kazinczy, de sokan mások is azt hitték, hogy azt Bacsányi valóban meg is tette. A gyanú alapja az volt, hogy mikor Napóleon seregei elhagyták Bécset, azokkal együtt Párizsba ment s hogy ott másfél év után Napóleon 2000 frank évjáradékot utalt ki részére. Az elsőt valóban nehéz megérteni, de a másodikat, az évjáradékot irodalmi érdemein kivül Maretnek, a bassanói hei'ceg-nek köszönhette. Schuy Gilbert az 1809-i proklamácíóról írva, leszögezi, hogy a kiáltvány'irója: Napóleon, fordítója Márton József s csupán korrektora volt Bacsányi Já-
zoknak üldözésektől, akik oly megátalkodva keresik veszedelmemet."
Előbb magyarok támogatásából él, később Saurau gróf pártfogására, 45 krajcár napidíjjal jelentéktelen állást nyer a „bankóhi-vatalnál".
Itt kell szólnunk Kazinczy Ferenc elvakult gyűlöletéről, aki nem átallotta versenytársáról azt terjeszteni, hogy Bacsányi „a titkos polizei tagjává tevé magát... s a levelek feltördelés departmentjánál űzi a maga szolgálatát". Mindezt egy embertől hallotta s rögvest tovább adja. Általában Bacsányi megpróbáltatásokkal teli életének minden fordulata alkalom Kazinczynak arra, hogy a legalantasabb dolgokkal vádolja meg költőtársát,
Bacsányi sorsát különös véletlenek fűzik a francia nép sorsához. Láttuk, miként lett üldözötté a jakobinusok miatt. Bécsben Napóleon seregeinek bevonulása borítja fel csendes és boldog házaséletét.
Bécsben ismerkedik meg a hűséges szerelmessel és a mUyelt költőnövel, Baumberg
vonultak Párizsba, Bacsányit azonnal elfogták a Quai Malaquai 19. szám alatti lakásán.
Bacsányi ártatlanságát hangoztatja s fogságából azt írja hűséges feleségének, hogy öt huszonnégy éve folyton üldözik, ellenségei hatalmasak és merészek, nekik pedig (magának és feleségének) egyedüli hibájuk, hogy van tehetségük, tiszta életűk és jellemük, d^ nincsenek hatalmas pártfogóik s nem gazdagok, de az igazság ki fog derülni, aki ugy élt, mint ők, az a „sírban is meg fogja találni védőjét". , Egyelőre azonban csak ellenségei vannak. Kazinczy hol francia, hol osztrák kémnek nevezi, ő maga" a spielbergi várban, immár egy esztendeje várja ügyében a döntést és ezalatt felesége harcol egyedül kiszabadításáért. „Mint egy magasabb isteni lény, drkö« döl felettem", írja Gabriellának a költő.
Felesége megható szavakkal kér igazságot a császártól: „Felséged atyai szivéhez könyörgök azért, hogy sorsának rögtöni kegyes eldöntésével vessen véget gyötrelmeidnek s adja vissza őt ismét nekem, őt: a nemest és ártatlanul Üldözöttet, őt, ki Isten és ember előtt az enyém!"
1816 augusztus 14-én Bacsányi kiszabadul, de internálják Linz városába; Az önérzetes ember, a feltörekvő nép fia, a szabadság költője, mintha végzetesen rabságra lenne Ítélve. • '.
Eleinte 500 forint kegydijat kap Baumbei; Gabriella s abból nyomorognak Linzben. Később a franciák (XVIII. Lajos) ismét folyósítják a 200Ó frank, kegydijat. Ha ő fordította volna a Proklamációt, akkor bizonnyá! nem fizette volna azt az uj császár is. Kap-csolatai a francia nemzettel elválaszthatatlanok, sorsa, költészete s eszméi miatt. S mert kapcsolatuk mélyen eszmei, ezért emlékezünk most vissza Bacsányira, ki hosszú szám-^ uzetés után, honfitársaitól elhagyatva, költö-társaitól rágalmazva, kritikusaitól el nem is« merve, halt meg 1845 május 12-én, nyolcvankétéves korában.
„A látó" című verseiből idejegyezzük a francia nemzetet ünneplő sorait:
„lm az igazságnak terjednek sugári. Dőlnek a babona fertelmes oltári, ;1 Melyek a setétség fene bálványának Annyi századoktól vérrel áradának-Ama dicső nemzet felkelt im egészen Mc/i) a két Világnak megváltója lészen S melynek már láncoktól szabad vitéz kórja' Mulatja, mit tehet egy nép, ha — akarja!
KÉPuNK az egyik francia csatahajó fedélzetén készült a francia tengeri flotta gya-korlatozása alkalmával.
Vidulj gyászos elme! Megújul a világ! S előbb, mini e század végső pontjára fiűg.'
ÜT
Irta: MÓRA Feíenc
waldí órát a kanapé fölött, ahogy ször-csögve nyeli" az időt — s a lovacslta már vigan poroszkál a dülöut bepüléd-zett pocsolyto.
— Megállj! — szól utánunk a gazda és oda cstiszkál a ködben a kocsihoz. Gyanaksjdk. hogy élhetetlen ember vagyok énj csöndes, gyámöltahm öreg ^c-rck. azért maga csavar bele a lábzsákéba, beletemet a bundába és a zsebembe
csempészvén egy marék rövidszivart, fölhatalmazza a lovacskát a megindulásra.
A rövid szivar, Igen hát az Jó, mert anélkül nagyon hosszú vobta az élet, de mi az ördögnek a bunda, meg a lábzsák? Másfélöral útra, olvadásos imp esteién, mikor langyos döU szél fekete párducfoltokat pettyezett már -a buza-'.mezők havába. Mindegy no.  Ha' már
benne Vagyunk, mégis nagy ur vagyoK én most, — mondom magamban. FUo-zopter-korom Jut eszembe, as akkori té« U vaaámap-esték, mikor gyöngytyukuc-cai odúmban a petróleumlámpán kellett melengetnem az összcgémbercdett kezemet, hogy iml tudjak szivem forróságáról a kis szőke lánynak. S lám, most itt ülök egy igazi bundában, mint egy igazi ur s alázatos szelídséggel érzem, hogy mégis csak szép az élet. A bor teszi, vagy a bunda? — kérdem magamtól, leUonyt szemmel szédelegvén az á-lom és öntudat határmcsgyéjén. Azt hiszem, inkább a bunda. A bor, a kedves rubtatsdnU bor Is megtette a magáét, áldom érte: elfeledtette velem egy dél-(Folytatása a 8. oldalon)