á
ia^^Tnaw svxNnw hVaovw ivavnvs
•91 jtaquisaap 6661
•91 jtaqineoap SEBI
- U-i
kanapai magyar munkás MELLÉK4--1'
1939 december 16.
pOYIK tb. megyeinél voltunk együtt;
rendes, vidám társaság. Hangoaan Iwcagó vidéki rokonok, köztUk Buckó íjAcal ós olökolöon mosolygó helybeli ^x• rak. A bor mÁr oröson fűtötte a férfia-iitftt 63 közel volt a perc, mikor az nsz-Bzonyok lassan AtsalvArognak a szom-flíiöd szalonba 63 az urakat magukra hagyjuk a kártyával, a borral óa a borsos adomákkal, amelyeket fes7,UH csend hallgat éa kitörő hahota kiaér. Mármost Is csak tt férjes asszonyok voltak bent, akik még szemet tudnak hunyni egy-egy borsosabb történet és holmi kicsúszott paprlkft-pIroH szó fölött.
A szerelemről volt szó. Meg a házasságról, meg ami ezzel a kettővel együtt jár; nz Intrlkákról. Mindenkinek volt már egy Jó esete, amikor megszólalt Buckó bácsi;
— A végire a legkülönbet; még Ilyet nem hallottatok. Ha máV benne vagyunk. mo.ít elmondom, a Szogodynó históriáját! hogy «köc8önkcnyéí hogy Jár vissza!,*
M^^gás lett, mintha a szél csaiv le a íozsrai. A vidámság szele Járta körül cWrc áii'ábrázatokat.
Netwm szabad rosszat mondani róla --.íolytutta a bevezetést Buckó bácsi —,^mort mindenkor kcdyca komám-•asaeony volt, do el ne mondjátok neki, mert kiszedi a hajant.
Irta: MÓRICZ Zsigmond
nyal, a Valériával?
— ü nem tudja? .
Nem tS>dod! No megállj, mindjárt megtudod!
Elővette az egyik örökséget, a nadrágszíjat éa Anti vitéz bizony csendeskén bevallotta, hogy csakugyan az a baja a kis Valériának.
Na a komámasszony is összecsapja a két kezét:
— 0 te szerencsétlen te, ilyet kellett tenni! Most hogy mersz a keresztapád színe elébe kerülni ? ... Hisz ez borzasztó! .,. Ha már Igy voltatok, mért nem kérted meg a kezét a kis lánynak!..,
— Hát — azt mond,^ a ílu — úgyse adta volna nekem!
. — Hogy tudod?
— Megmondta kereken, hogy ne nagyon cicázzak Valival, mert az úgyse lesz az enyém!
elmondanom! Hogy éppen az én fiam és éppen a te lányodat...
Laci sógor persze az egészről semmit se tudott, ugy hallgatta a dolgot, mint a végitéletet.
— De ne félj komám — mondja Ilyen hangon Kata és ököllel veri az asztalt, tenyérrel a sógor előtt, hogy csak ugy csattog —, ne félj, én rögtön ráripakodtam a kölyökre, hogy: te akasztófa-vlrág, ha megtetted, most már elvedd a lányt!..,
Mi§g a sógornak kellett örülni az ö kedves komaasszonya nagylelkűségének.
így a fiát már csak elsütötte volna. Maradit még a lánya, Juliska; már négy esztendeje árulta hiába, nem lehetett férjhez adni; senki se mert beleharapni az Eros almájába.
Már azt hitték, otthon marad'az é-des, magnak; Laci sógor el-el Is mondta
ö istenem, ilyenekkel törődnek ezek a bizalmasan, hogy ez az Isten büntetése.
Kacagtak és szinte látták a tultcm-pei'amentumoa Szogedynét, aki véletlenül éa szerencsére nincs Itt, amint nckl< Ali a Euckó bácsi olajbarna képének. Az örog ur ezüsttel szőtt fekete feje, mintha cttöl a rácslUogó vldáin szemektől BZiúrüzott volna meg,
~ Hát azt akarom olmondant. hogy Szegédynó hogy vétette cl a fiát az alls-pAíi lányával és hogy házasította meg a lányát az alispán fiával... Ott kezdődött a dolog, hogy nekik maguknak kellett volna összemenni, persze, még a mult százaidban, amikor az alispán u-m\k még Rfttkorszky Laci volt, ö meg Ncmesblrta Kata.
—- Milyen iximantlkus! — szólalt meg egy fiatal asszonyka.
A' blza. Homantlkus, Mert mind a ketten nagyon sommltlcnok voUnk. Laci osztán elvette a Jákob lányt, mert szegény fiúnak gazdag lány kell, Kata meg hozzáment Szégcdy Józsihoz, mert régi törvény, hogy 8zegéi\y lányt csak szegényember mer elvenni.
Szippantott egyet-kettőt.
-~ Hanem azért megmaradt aa alto lilébe. Mikor Szegcdy Józsi kidűlt és az özvegy kél gyei-ekkel Itt maradt, Rat-kofszky sógor lett a gyám. Szomszédba i3 laktak, a gyerekek igazán együtt' nőttek fel.
—• No, hol n medve ? — szólt l)ele a üázlgazda, aki vendégel számára la vl-gyáBott, hogy cl ne lassúdjék n társalgás. — Ezt mind tudja Itt mindenki.
De Buckó bácsi nem az az etaber, a-klt kl lehetne,hozni a sodrából. Ami a históriához tartozik, azt el kell mondani!
— Hát a gyerekek egyiltt nőttek lel — Ismételte cs^k azért is —, \K\\t\t a-mlkor árván maradtak odaát Is, az al-ispánéknál. Akkor ugyan még csak főjegyző volt Ratkofszky sógor. Biztattuk Í3 őket, ihogy házasocljanak össze, de a sógor azt vetette, hogy anleljik barack neki nem kellett zölden, aat nem eszi meg lottyadtan se.
Hát teltek, múltak az esztendők, a komámasszony már csak azon sírt, hogy. . süti el a gyei-ekelt, mert az uráról szegény ícjlröl bizony nem maradt egyéb váltónál, legfeljebb még egy nadrágszíj.
— Az Is valami, biztatta Laci sógor. Meg azzal vigasztalta, hogy: majd belc-8ZÓI az Isten.
Hát egyszer csakugyan bele talált szólani, még pedig szhitc hamarább. ls,mtnt kellett volna.:
' Mert hogy a gyerekek, mondom, min-^Iff együtt voltak, a komámasszony egyszer csak megfogja a legnagyobb Ice-- resztlányát és ájulva mondja neki:
Jésus Mária, ml 'történt veled, te csöppség?
De a csöppség.., sehogy se akart szint vallani.
Elővette hát a ílát, — olyan jogász-gyerek volt akkor az Anti, -í- azt kezdto yirgálni: ^ , ^ ,
N, ~ Anti tol Ml van ezzel a kis lány-
talíriyosok... Ml gondod neked a továbbira! Tc már megtetteti a magadéil... A többit bízd rám... Jaj Istenem, Istenem, már mihez fogjak, mibe kezdjek, hogy Jóvá tegyem? . ..Eredj a szemem elől, mert rád se tudok nézni!
Ázzál felöltözött szépen, selyembe, kalapba, feltette a strucctollalt és ment a megyeházára. Nem Is a lakásra, hiába voltak szomszédok, hanem mindjárt a megye házára! Hogy Impozánsabb legyen! .
Bejelenteti magát a hajdúval a főjegyző urnái. Laci sógor maga siet kl elibe. Isten tudja miről van szó, gondolja magában, hogy Kata Itt tiszteli meg.
Komámasszony, tán fölfordult a világ?
—■ HnJjoj! Fel biz a!
No, betessékeli, mert a kommáasszony olyan fennhangon kezd beszéjni. hogy megyobűtránUozásra van kilátás.
— Jaj kedves komámuram, hogy ezt éppen nekem kell és hogy éppen neked
ingyen se kell az senkinek... Persze ö most nagyon bátor volt,/hiszen az ö legnagyobb fia, Gabi, vagy öt évvel volt fiatalabb Juliskánál.
De hát a jóisten megint beleszólt és a mult karácsony előtt egyszer csak az anyja nyakába boxVilt a Juliska.
— Jaj, édes anyám, öljön meg!...
— Ne beszélj már!...
— De bizony!... Gábor...
— Hát osztán?
— Hát osztán az a baj. hogy a fiu buvlk előlem, sőt azt mondták tegnap róla, hogy más megyébe pályázik el a mostani tisztújításon.
No, az én drága komámaaszonyonmak se kellett egyéb. Csípőre tette a kezét, mint egy falust biróné;
— Micsoda!? Búvik előled! No hát majd én megkeresem! Ne félj, fiam. van még neked egy édesanyád, szegény, ártatlanom! Majd az apjával leszámolok!.,. " Azzal felöltözik megint feketeselyembe, felrakja a strucctollalt és megy a megyeházára! Be se jelenteti magát, e-
' -i. ■ ■ ■ ■
gyenesen be' a sógorhoz.
— Hát koma! Mi diolog ez! Mi lesz?
— Mi legyen? '— kérdi Ratkofszky sógor, aki persze mindjárt tudta miről van szó. I
— MII? ... Emlékszel, hogy amikor az én fiam?... hogy akkor én asszonylétemre?... hogy ráparancsoltam, hogy jóvá tegye a hibáját!... j
— Az Istenért — azt mondja Laci sógor —, ne ilyen hangon, hiszen mire az utcára érsz, már ki is nybmtat.^ák az újságokban! Tudod, hogy kandlnálva vagyok. Nem elég, hogy csak ősz fejjel bírtam kiböjtölni az alispánságot, most még a kell, hogy valaki beleköpjön a levesembe!
—, Na hát én nem vagyok az, aki botrányt csinál. Kivált, ha velem szemben is ugy viselkednek, ahogy uri dolog!
— Hát mit akarsz?
— Azt, hogy szólj a fiadnak! Tegye Jóvá, amit a Juliskám ellen vétett!... Szólhatsz! Megteheted!,.. Kőcsönkenyér visszajár!..,
A társaság harsogva kacagott és Buckó bácsi még megszólalt.
— Hát bizony, igaza volt. A mai világban senki se ad prezentbe egy-egy ilyen karéj kenyeret! -
A társaság csendesen, rosszmájuan nevetgélt, és megértően bólogattak: hogy Ilyen az élet.
A háziasszony elbiggyesztette a száját;
— No, Buckó bácsi, maga csak rossz-száju ember lehet. Nem szeretnék a nyelvére kerülni.
Buckó bácsi csendésöi'pislantott kl lapos szempillái mögül: .
— Bizony húgom, magam se szerefc-ném.... De azért itt is megvan ám a morál! S mi a morál? Az, hogy a mult században Ratkofszky Laci elvette volna Nemesbirta Katát: akkor ma én volnék a legdiszkrétebb ember a világon, mert egész este nem lett volna miről beszélnem, ; ;
ENET
M
IKOR megszületett Juliska, éppen olyan nevetős. tsötétszemU volt, mint a többi külvárosi kislány. Talán csak egy kicsit vékony.ibb. Apja szinte olyan keménykezű munkás volt, mint a« társai. Juliska anyja is bizakodott fiatal életében, mint más asszonyok.
A kemény kéz nemcsak dolgozni, de puskát fogni is alkalmas és elvitték Ja-liska keménykezű apját katonának. Millió és mllUó halottal együtt öt is el-
ír ia: i ATM isfván
nyelte a világháború pokla. Két gyermekével maradt Szabóné özvegy, Juliskának pár évvel idősebb bátyja la kisgyermek volt még akkor. ;
-- Gyilkosok, — üvöltötte Szabóné. a-mikor megkapta a hivatalos jelentést — gyilkosok! Elvettétek az én szép, fiatal emberemet! Az én dolgos emberemet!..."
EGÉSZSÉG — Ezt n négy fiút és két lányt választották ki az ezévi chicagói vereenyen, mint az Egyesült Államok legegészségesebb ifjait.
Szomorú özvegység szakadt rá. Takarítani és mosni járt Nem sok helyen fogadták fel. Mert karonUlö kisleány-nyal nem haladhatott a munkában ugy, mint a szabadkezü ni^obbgyermékUek. S szomszédokra bízott fia is utánaszökött, oda ahol munkát vállalt. A két kicsi száj nem sokat fogyasztott, mert Szabóné inkább kevesebbet evett, csakhogy kicsinyeinek jusson.
— Fiókáim, vegyétek még ézt a falatot, kis apátlanok...
De még ezt is sokalták munkaadói.
Néhol szívesebb emberekre akadt, a-zok még egy-egy viselt ruhadarabot is dobtak a gyerekekre, vagy az asszonyra magára. Ahogy fogytak a férfiak egy-,, re jobban kellett az asszonyi munkaerő. Sok asszony a gyárakba ment s igy keresték a mosó-, takarító és tarhonyacsináló asszonyokat is.
Háború után, ahogy a flu-nagyobbacsi. ka lett, kifutónak állította anyja egyik' nagykereskedésbe. Mig az évek morzsolódtak .tovább mosott és' gyúrta a tarhonyát. A kislány is felcseperedett. Nyurga, véznácska volt'szegény s a háta is görbécske bizony. Bátyja öreg inas volt már akkor egy jobbnevü iparosmes-temél, mikor Juliska clpöfelsörészkéffii-tö-mühelybe keriUL Itt aztán még erö-sebben meggörbült a háta. ■ — Vigyázz kislányom. — intette az anyja — Ul.Va gépnél egyenesebben. —-De mindég elfelejtkezett JVüiska és meggörbült ültében.
Vékonyka, fáradt édesanyjuk mindnehezebben birta a testi cröt kivánó mim-kát Egyre könnyebben fáradt el. Akárhogy szorította, egyre kevesebb eredménnyel végezte munkáját Lassúdott Szomszédjának, régi beszélgető társainak egyre mondogatta, aki olykor megnyomkodta fájós hátát:
— A szivem, a szivem... az akadozik... Csak legalább addig bbmám. mig (Folytatás a & oldalon)
1939 december 16.
kanadai magyar munkás melléklet
ahogy itt vagyunk. Csak nagy és hii-es európai kultúránkat, művészetünket akartuk védeni, szabadságeszméinket tovább óvni és e-gyenjoguságunk, emberi jogaink eszméjét ő-rizni. Ismételem, mi, akik megkezdtük ezt a vállalkozást, valóban azok közé tartozunk, akik csak veszithetünk, tehát a legteljesebb-joggalés hittel elvártuk és elvárjuk kereszténytől és zsidótól, úrtól és paraszttól, hogy ebben a nagy és szent vállalkozásban érdeklődést mutassanak.
Sokszor azt gondolom, most is, ahogy itt ülök egyedül ebben a nagy körengetegben, ha nem megy másként, egyedül, szétszórt társaimmal — ha nem többel, hát tizzel, vagy ha annyi sincs, öttel, vagy ha naég annyi sincs, hát kettővel, vagy ha még annyi sincs, hát magam csinálom végig az egészet bolond módjára. A feladat megér minden fáradságot, nélkülözést, mellőzést, lenézést és lesaj-nálást, cinizmust és kegyetlen komiszkodást, hisz az isten szerelmére, a cél ma is az, ami volft annakidején, Kölesei és Kazinczy idején, Bölöni idején, Martinovics, vag-y Kossuth idején, Petőfi, Ady és Széchenyi idején, hogy nagy legyen népünk és hazánk. Hogy kultúránk éljen és fennmaradjon a népek hitvány marakodásában. Hogy nemzetünk átvészelje a nehéz időket és elfoglalhassa a többi nemzetek között egyenlő jogú helyét. Hogy a haza határai között népességünk, urak és parasztok, kei'esztények és zsidók egyenlő joggal éljenek, egyenlő elbírálásban és egyenlő sorsban, megkülönböztetés nélkül. Hogy határon kivül becsülete legyen magyar kultú-
rának és magyar értéknek, amig külön fajták és nemzetek élnek egymás mellett Euró-, pában.
Vájjon kinek joga részt kérni egy elkövetkezendő kor áldásaiból, ha annak érdekében,-nem segédkezett? Lesz-e joga kérni egyenlő jogot és egyenlő jusst, egyenlő elbírálást azoknak, akik azt ma nélkülözik,'ha ma homokba dugják a fejüket, ha ma ravasz kétkülacsossággal szanaszét tekingetnek, vagy érdektelenül a bozótokba bújnak ? Vagy tul ezeken az átkozódásokon, fogja-e őket nyugodtan hagyni a lelkiismeret, kigyóival és vijjogó denevérjeivel, husttépö keselyűivel, ha emlékeznek majd a romokon, hogy szemük élött, fülük hallatára, elérhető távolságra tőlük küzködött egy nagy célon munkálkodó nemzedék, annak is lebgátrabbjai, akiknek napot és éjét igénybevevő munkássága csak azért jutott kutyák harmincadjára, mert nem akadt egy csapat méh, aki segítette volna őket vállalt feladatuk eléréséhez. Nem fogja-e ezeket a szaggató lelkiismereten kivül szégyen is pirítani, ha ráeszmélnek gyá-vaságuki'a, hitványságukra és semmirevalóságukra? Lemegy-e torkukon falat és lesz-e víz, amely lemossa verítéküket?
A hideg borsódzik végig a hátamon, ha rágondolok, hogy mig' dicső elődeimnek és példaképeimnek, Köleseinek, Kossuthnak," Bölöninek, Petőfinek^ és Széchenyinek tatárokkal, törökökkel, németekkel, vasfejű és konok hatalmasokká! kellett megküzdeni a nép és a kultúra védelmében folytatott harcaikban, az én sorsom *az, hogy magával a népességgel kell folytatnom a harcot egy 0-
3. oldal
lyan ügyj;;érdekében, amelyét a nép, a kultúra ési' a nénizet;(erdékében folytatok. Tehát a-zokkal jkell 'özajaskodnom, azokra kell morognom ^és azokat kell" szidalmaznom, akiknek érdekében folytatom ezt a keserű harcot, hogy ebben a munkában segédkezzenek,' érdeklődésükkel támogassanak.
Tizen csináljuk, vagy öten, mint mondom, csináljuk hárman. Vagy csináljam itt egyedül magam, csinálom, « mert mást nem tehetek!» Ezt kell tennem, mert férfi vagyok, európai vagyok, mert magyar vagyok és mert ember vagyok. Biztos vagyok benne, hogy férfiak, európaiak, magyarok és emberi jogaikhoz ríi-gaszkodó emberek támogatni fogják érdeklődésükkel ezt a vállalkozást. Ha pedig nem, még nem veszett el ez a világ. Amig papír és nyomtatásra szánt ólom lesz ezen a világon, mindég akad egy megszállott bolond, aki majd csinálja ezt, minden piszkos szél ellenében is, minden érdektelenség, kishitűség és hitványság ellenében is, ism.ételem, minden cinizmus, vagy gyávaság ellenében is. Biztos vagyok benne, hogy mindég fog akadni tiz,^ vagy öt, vagy két, vagy egy bolond, mint a-hogy akadt ma is, aki hinni fog á műveltségben, az egyenrangúságban, a humanitásban, a szabadságban és fejlődésben, és éppen akkor fog hinni benne a legkonokabbu , ha ugy látszik, hogy éppen ezeknek az értékeknek szállt az ázsiója a legjobban alá, és amikor és ahol még az emberi nevet legjobbay megérdemlő ember is többre becsül egy csajka moslékot a művelődésnél, az emberi egyenjogúságnál, a kultúránál és a szabadságnál.
is
f
QENKI, akiben az emberi értelem és ér-zés legalább halvány mécsei világítanak, nem olvashatja megrendülés nélkül Remenyik Zsigmond vészkiáltásait s különösen nem «utols6s-nak mondott kétségbeesett kísérletét, mely már az <»nkivUlet határán mozog. Mert Reme-nyik nem az az ember, akinek szaval és érzései hitelességét, őszinteségét —- még ha nem is értünk vele mindenben U.n. lObf^^íiósan'egyet — kétségbe lehetne Vágy-szábadná vonni. Kétségbeesését, sokszor nemcsak az elnyomókat, hanem az elnyomottakat, nemcsak a csalókat és hamisítókat, megtévesztőket és félrevezetőket, hanem a becsapottakat és fél-revezetetteket Is ostorozó hangját nem az oícsó, vásári slker-hajhászása, hanem a legőszintébb sötéten-látás, a veszedelemre Való rádöbbentés igyekvő szorgalma, a holnaptmár-késö-lehet tomboló fájdalma adja.
De akik e lapot e végét-Járó évben szorgalmasan olvasták, azoknak nem
kell Reményűt Zsigmondot bemutatni. Olvasóink azt is tudhatják róla, hogy egyikelvolt ö a magyar haladó szellemiségek azon kevés kiválójainak, akik mindent kockára téve igyekeztek feltartóztatni a magyarországi fasiszta gát-szakitást. Nevét ott láttuk ugy a magyar irók üldözése ellen kiadott kiáltvány alatt mint a zsidótörvény ellen tiltakozó, 60-nál több keresztény magyar iró, művész, tudós nevei között annakidején.
Azt is tudnunk kell, hogy Remenyik magyar dzsentri család sarja s hogy milyen súlyos terhet hord magával, azt igazán csak az tudja megérteni, aki olvasta «Büntudat»clmü munkáját, melyben saját osztályának könyörtelen kritikáját adja, annak sok évszázados bűnét vállalja és jóvátételét fogadja, önkéntelenül is Ady, de méginkább Széchenyi István jut eszünkbe, aki Petőfi maró versszavaival — <Dicsöséges nagy u-rak! hát hogy vagytok, Viszket-e ugy egy kicsit a nyakatok ?s — köszöntgette saját rendjének konzervatív tagjait Széchenyi István... de ne kisértsük magunkat! reméljük, hogy erre a borzalmas hasonlat-fűzésre soha-soha nem lesz komoly ok. Azt azonban nem szabad felednünk, hogy ma is '48-as idők előestéjét éljük... "
TjEiftSNYIK, az iró és európai, ha ta-
Irta: SZŐKE Istvqn
Vis&zhangul Remen^ifi Zs. „Uiohó kísérlet" c'mü kmliására
kull'urára és összefogásra tanítani a te-hetségtTa és vállalkozó vezetőkben szűkölködő amerikai magyarságot. S ha küldetésének ezen aránytalanul rövid, bár megélhetés tekintetében hosszú és súlyos, idő alatt látható eredményeket még nem tud elkönyvelni, a jelen gyors-rohanásu történések könnyen megtévesztő forgatagában, a felelősség nyomasztó súlya alatt, a kétségbeesés köny-nyett társául szegődhet, Jtülönösen, ha a cenzúra és világszédelgö propaganda egy-két hurokjába beleakad.
Mi, a haladógondolkodásu kanadai magyarság nevében örömmel üdvözöltük Amerikába érkezése Idején, Írásainak mtat különös értékeknek adtunk helyet lapunkban 3 igy most felelősséget is*ér-züük elkeseredésével kapcsolatos kitöréseivel és ideológiai megnyilvánulásaival szemben.
Türelmetlenségét a gigászi arányú, világégést jelző készülődések, méltán váltják kl. Vádaskodása nem alaptsdan, a-mennyiben azoknak szól, akik közül 6 a vezető-támogatókat várja vagy legalább is várta, de éles és túlzott amennyiben az az egymillió amerikai magyart általánosságban illeti. <Van ellenség elég, gorombáskodjék azzal, ott szabad, de bánjék szépen a jó honfiakkal*, figyelmeztetett Petőfi, akit 6 is, mi is elődnek tekintünk,
Remenyik megnyugodhat, hogy hangja nem volt pusztába kiáltó szó (levelekkel, levéltörédékekkel, bár egyszerű, sőt bárdolatlan szövegű sorokkal, bizonyosodtunk meg erről); abban azonban velünk együtt jieki is meg keU nyugodnia, hogy a magyar sorskláltások itt elsősorban is azoknak az aránylag hallgatag, semmi vesztenivalóval nem biró
tízezreknek a fülébe jbt el, akik az é-szakamerlkal magyar munkásszervezetekbe már számos évvel ezelőtt felsorakoztak és azok mellett ma is kitartanak. Igaz, ezeknek a tízezreknek a kultur-szinvonala — kulturszomjukkal ellentétben — aránylag még alacsony, ha magasabb is mint a többié; talán nem is ismerték még fel mindazt a nagy szemétben, ami értékes, elsajátításra, megtisztításra, megőrzésre és továbbfejlesztésre vár. Iga?, de a mai körülmények és megnyilatkozások között érthető, hogy ezek a tízezrek ma az «cur6pal» jelzővel ellátott kultúra hirdetését bizalmatlanul fogadják; egyrészt azért, mert azzal ma szorosan összekapcsolva látják (bár nem egészen Igy van) azt, amit az «európal»-b6l utáhiak, gyűlölnek és minden erejükkel szeretnének tőle megszabadulni; másrészt ezek a tízezrek az egész ceurópab társadnjom teljes csödí4t látva ugy vélik, hogy most nem Is csak a kultúráról, hanem főleg annak anyagi alapjáról kell, hogy szó legyen.
De ugyanakkor ezek a tízezrek féltve Slebiek magukhoz egy Komáin Rollan-dot, egy Malreaux-t egy Bemard Stiaw-t, egy Gorkijt és Solochovot, ha nem magyar is az, hogy ha az «öuró-pai>-ből olyan kultúrát, de különösen könnyen és félre nem érthető állásfogla-14st látnak tőlük, ami éles ellentétben van a mai hivatalos <európai»-val; még akkor is, ha müveiket csak hiányosan, vagy alig. de tetteiket közelről ismerik, lia távol történt is az. Ezek a tízezrek reménykedő és aggódó szeretettel figye-Uk a Féják, Erdeiek, Horváth Bélák, Mó-ríczok, Bartókok, Remenyikek és Szent-Györgyi Albertok küzdelmeit, vergődé-
seit, önmagukkal vívott nagy harcait, általános vagy szUkjellegU, bátor, de kiforratlan kiállásalt és tapogatódzásalt.
S velünk együtt Remenylknek la bele kell abba nyugbdniai.hogy Itt Amerikában, nincs níagyar középosztály. Itt a-zok vannak^ akiket a Remenyik által vallott vállalt sok évszázados osztály-bUn a legsúlyosabban érintett. Néhány kifáradt vagy levitézlett s lezüllött in-tellektuel letűntével, itt nivicsenclt «kész» kulturembcrek, akik a tömegek emelésében segítséget tudnának és akarnának adni a munkásmozgalom talán még nem eléggé «cslszoIt>, de vállalkozó, legyőzhetetlen akadályokat nem ismerő, látszólagos' és érthető kudarcokon kétségbe nem cső, láncok szaggatására kész vezetőinek. "
A sajnálatos, dc acott tényeken Re-menylk Is csak ugy tud majd segíteni, ha azokkal számolva lehajol egészen addig, ameddig azok az alapvető tízezrek felérnek, és ugy, ahogy azok megértik. Ne keressük azt, ami nincs, hanem csináljunk abból, ami van.
«.* *
l^AGYON megértjük, hogy Remenylk-nek, a magyar polgári radikális Irodalom sz^mefényének, nincs Icönnyü helyzete és nehéz a lábát megvetnie ezen az uj, az otthoniaktól teljesen magárába-gyott, Idálg-juttatott amerikai magyar parlagon, melyen a törést az egyenlők közül jól-rosszul kitermelt elsők végezték sok-sok bukdácsolás között Es nehéz- lehet éppen őneki, akinek ilyen ismeretlen talajon és különösen a mostani ideológiai összeroppanások és mentési kísérletek között — a legjobb akarata és; minden igyekezete ellenére is — valószínűleg károsabban érvényesülnek még Cudat-alatt meglevő bármily csekély osztálygátlásai Is.
A legfontosabb, amellett, hogy mit a-kanmk, azt tjsztőznl, hogy az adott kö« (Folytatás a 4. oldalon)
nuhnányutra }5tt ís Amerik&ba, Re-
menyik, az ember és magyar — ha u-gyan egyáltalán szabad ilyen éles meg-kiUÖnböztetést tenni —- bbsonyára kül-detést is szánt magának: felébreszteni.