Hl
sá^ írói és nagy liarcainak harcof dehnapi élét mei^igyelőivé és króhs|iasgAi?á süllyednek, (^ola^ teljésen megérti, líogy Bal-zacnak C^sas^JEfMt^^^ái^ megalkotásához magának is vereséget kellett szenvednie s személyes tapasztalatból kellett ismernie Paris mélységeit, hogy Goriotig és Rastignacig juthasson. Zola és méginkább Flaubert, az uj realizmus igazi megteremtője, elszigeteit szemlélők voltak, biráló magyarázói társadalmunk életének. Ilyenformán Zola kísérleti naturalista regénye nem egyéb, mint egy módszer keresése, melynek segítségével az egyszerű megfigyelő színvonalára alászállott síró uralkodhatik a valóságon. Zola természetesen sohasem ismerte az író társadalmi süllyedését. Elvei és gyakorlata öntudatlanul a társadalmi erkölcs termékei.
Lafarguc, aki szigorúan bírálta Zola alkotó m(>dszei*ét s szembeállította vele Balza-cot, maga is mejrlátta Zola elszakadását a korabeli társadalmi élettől. Arról beszélve, a-hogy Zola a \alóságot elképzeli, Lafargue
riporteriiez hasonlítja. Ezt\rn^éám^ lolcéletesen igazolja Zolának a^aJkóíás pons tos módszerére vonatkozó egész sereg megállapítása és jegyzete. íme, hogyan kell Zola szerint egy regényt megalkotni:
»Egy natiualista regényirá a szinbáz %ilágáról akar i«g^ényt fnif. KiindtU^ 1^ általános öt-letbcá, anélkül, hogy egjéb ötletei lennének vagy tények állnának rendelkezésére. Munkája első része abúol áir, hogy összeg^üjtsön mindent, amit megtudhat a leirandó ^'ilágról. Megismerkedik egy színésszel, lát egy színházi előadást . . . Továbbá beszélget olyan emberekkel, akik jól ismerik eat a világot; összegyűjt szétszórt megállapításokat, a-nekdotákat, arcképeket. De ez még nem minden. Elolvas minden idevonatkozó irást. Végül kiszáU a helyszínre, néhány napot tölt valamelyik színházban s a legkisebb részletekig tanulmányozza a színházi erkölcsöket; estéit valamelyik színésznő páholyát>an tölti, igyekszik behatolni a színház légkörébe. S amikor mindezt az anyagot magáévá tette, a regény magától születik. Xem a mese az,
ami magaini .voa|» as éwéaotőéstt Hkvkrrmes, minél |(0iaiteíse8eiil^ ndoél álfaláBosalili^ aanál
JeÍti|ÍE5l3Íi;«
Előttünk áll Zola uj realizmusa, a natura-lízmus, legtisztább formájában: egy mechanikus, szatirikus, középszerű epikái helyzet veszi át az egyénit és szerves egység helyét s a mesét leírás és analízis pótoí ja. A régi történés feszültsége, az egyidejűleg társadalmi és osztáíytörekvéseket hordozó egyenek e-gyüttmüködésének vagy harcának leírása eltűnik, szétszórt események, középszerű jellemek helyettesitik őket s ezeknek egyéni vonásai művészi szempontból esetlegesek, mert semmi tényleges befolyásuk a bemutatott események kifejlődésére.
Ha Zola mégis oly kiváló iró lett, annak oka az, hogy nem valósította meg teljesen ezt a programot. Minden számottevő regénye tartalmaz olyan szenvedélyes jeleneteket, melyek minden egyéni elmélete ellenére a nagy realizmus hagyományaihoz kötik.
1^}
4í
ét
I
Nem méltányolt ínté
XTAt^' Ti:VKI)i-:S azt ké!)zeliii, íiogy eoy d-jcivendö liáhoruhan akár soinloKes országok i? vahinii hasznot l'og-nak liuzni niag-ábcU íi hál)orulH>l. A jö\-öben. senki sem íog sennni igazi hasznot n.\erni háborul)(')l.
Mindnyájan ismerjük, mibe került a legutóbbi háború, mennyi romot halmozott fel, iiz emberi.élet \eszteségét, a kitei-melt gaz-dasági anareliiát, az eredményezett erkölcsi leziillést, és lu)gy milyen nyomorúságos volt íi háború utáni időszak világszerte. Könnyű megérteni, hogy bármely jövendőbeli hábo-^ rn, a repiilészet használata révén, egész lakosságot és roppant teriileteket fog a tüzvo-. nalba vinni; és hogy súlyosbítani fogja a világdepressziót, ahelyett, hogy csökkentené.
Ha az ember meggondolja azt, hogy egy háború egy legújabb fegyverzettel felszerelt modern ország és egy elszegényedett afrikai állani között, melynek nincs tengen ereje, lepülöi vagy ágyúi, gépfegyvere vagy mu-niciója, hathónapi harc után félig tönkretette a győztes országot és olyan állapotban hagyta azt, hogy képtelen hóditása kihasználására, akkor az ember tudatára ébredhet iinnak, hogy egy európai háború győzelme, mégha döntő is lenne az, nem hozhatna nyereséget a győzőnek.
De az sem lehetséges többé, hogy egy európai háború két hatalomra koi-iátozódjon. Elhárithatatlanul elterjedne az és még amerikai vagy ázsiai oiszágokat is megfosztana minden profittól, amiért esetleg i'oményked-tek. Ne képzelődjünk, hogy az Egyesült Államok. Kanada vagy Japán büntetlenül láthatnák el a háborúzó országokat munició-val.
Hí
]\íi történne valójában? Élénk verseny Icériyszeritené a nagy municic')- és kellékvál-lalatokat, liogy rt^ppant mértékben megna-gyobbiisák teleiüiket és szállítási alkalmatosságaikat. rroTítjukat i-eszbeu felszívnák e-7.ek a bőviiések. Képtelenek lennének befek-. teleseik maradan.dó jövedelmeztetésére. mert vásárlóik —^ szárazföldi, vizi és légi háboi'ut folytatva — gyorsan kinieritenék pénzügyi forrásaikat.
A háború azonban nemcsak aranytartalékot nyelne el. Elsöpörne természeti gazdagságokat is, minji például felszerelést, épületeket s az abban élő férfiakat és nőket. A megmaradók erkölcsileg annyira megféle-mülnének, hogy nem állana módjukban pénzügyeiket és iparukat újraéleszteni. Nem lennének többé fizetésképes vásárlói Amerika vagy Ázsia semleges ellátó országainak. Képtelenek lennének gazdagság ternxelésére. •
Európai háború biztosabban tönkretenné íi szigorúan semleges országokat, mint azokat, amelyek a szankciók alkalmazására hajlandók. A nagy gazdasági szervezetek, mint íi trösztök és pénzügyi kartellek, alig re.mél-hetnék, hogy nyernek oly háború támogatásával,: amely tönkretemié, amely elsöpörné védenceik lényeges részét, mielőtt beszedhetnék azokat az előzetes költségéket, amelyeidet a tömegbeszerzés szükségessé tenne. V Asitán mi történne az ipar tulajdonosaival, n benzin és autók eladóival, az ellátó országok nagytermelőivel, akik — miután felszerelésüket roppant mértékben megnövelték -— elvesztenék vásárlóikat? Mindaz, amit á háború tartama alatt kerestek volna, minden arany, amit bankjaikban felhalmoztak volná,
GEORGES POUDEROUX
francia tábornok 1936 május 22-én tartotta az alanti beszédet a torontói Aréna Car-densben 10.000 fön^i közönség előtt. A kiváló francia, aki akkor a Nemzetközi Béke Kampány érdekében volt kanadai és amerikai körúton. Lord Róbert Cecillel állott a békemozgalom élén.
nem tenné ki még a megnövelt telepek és a nyersanyagok értékét sem.
A mult háború után az okozott anyagi károk helyrehozása egy olyanfajta prosperitást idézett elő, ami nem fog megismétlődni egy jövő háború után sem. A kár a következőben oly nagy lenne, hogy lehetetlen volna a helyrehozása, 'Egy összehasoiiííithatatlanuí'súlyosabb gazdasági válság következne közvetlenül a háború után, a semleges országokban éppúgy, mint a hadviselőkben.
■-i: «
Mindnyájan tudjuk, mik a háború társadalmi következményei. A mult háború végével pusztítók voltak azok. A hadviselő országok általános társadalmi erkölcse lesüllyedt. Akik harcoltak, elvesztették munkájukat. Az üzlet, amit folytattak, tönkrement. Elpusztította őket a háború. Másfelől, akik nem harcoltak, a tunyák, meggazdagodtak a korrupcióból, spekulációból és lopásból. A háborús haszonhai'ácsolők nemzedéke, mely kapzsi, erkölcsileg lelkiismeretlen, kulturális szempontból gerinctelen volt, leállította a hitel, termelés és a javak elosztása egész gépezetét. Megvesztegetéssel és becstelen, saját választóikat és hazájukat eláruló politikusok tényleges bünrészességével, magukhoz ragadták az országos piacokat, felhajtották a fegyverkezést, trösztöket építettek a közszolgálatok és a lényeges életkellékek sarokbaszo-ritására, s minimum vételi árakat és maximum eladási árakat vezettek be.
És mindezt a gazdasági gépezet megsérte-sé\-el tették, és nem a munkanap csökkentésével, mint kellett volna, hanem anélkül; igy munkanélküliséget teremtettek és oly mértékben csökkentették a fogyasztást, hogy képtelének voltak áruikat eladni, amiket olykor saját túlzott kapzsiságukkal el is pusztítottak.
Szerencsétlenségre, a sajtó bünrészességével, ugyanezek az emberek azok, akik hazugsággal és irányzatos történetekkel képesek voltak oi-szágot ország ellen uszítani, és gyanakvás, gyűlölet és bosszú szellemét szítani éppúgy, mint az egyetemes bizonytalanság érzetét, mely alapul szolgál a nemzeti fegyverkezés egész veszett szerkezetének.
Az erkölcstelenségnek, kapzsiságnak és csalásnak e sulyosbitott válsága, e válság, mely a nemzeti gazdagság inindenformáju bősége közvetleii szöhiszédságábah látja a szükség növekedését, ez a válság, mejy háborúból született és háborúhoz vezet vissza, nem találhat or\^oslást magában a háborúban.
Egy uj háború társadalmi következményéi feltétípiiil káts^trofálisak lennének^ A hadviselő ' örszá.goI^ yi&szayinnék iá yádságba, ahélkui^ hogy^; hs^zna lé^ áí sénile-
gés ország«^álc|i^
lene védeníök magukat egy világszéles korrupció fertőzése ellen, mely hasonló bármely más ragályos járványhoz.
Bármi legyen is a helyzet, egy kormány sem menekülne meg az összeomlástól, meiy egy európai háború hasznából akarná megrongált tekintélyét helyreállítani. De számithat-e az ember az előrelátásra és észszerii-ségre, mikor oly személyi kormánnyal állunk szemben, mely a falnak van állítva? Egy diktátor, aki fél, hogy elveszíti a fogását az országon, képes nemzetét és népét a legkétség-beesettebb kalandokba is beledobni. Mert a rászedőknek, akik az ilyen embereket felhasználják, mindig sikerül elhitetniük velük, mint ahogy XIV. Lajossal is s-íkerült, hogy ők az állam és nem népeik. Bármely diktátor, akármilyen intelligens legyen is, előbb-utóbl) arról győződik meg, hogy népének üdvözülése az ő diktatúrájában rejlik;
Minden idők története azonban arra tanít bennünket, hogy a nagy hóditóknak, a nagy királyoknak, a nagy császároknak mindig sikerült országaikat háború által tönkretenni. A királyságok és birodalmak, amiket alapítottak, oly gyorsan összeomlottak, mint a-hogy létrejöttek.
A dolog ugy áll, hogy az erőszakkal ösz-szetartott elemek azonnal szétfeshelt egymástól, mihelyst az az erőszak összeomlik. Csak összetartó elemek, csak a bőkezűség, kegyelet és szolidaritás nagy emberi érzéseiből született vonzóerők, csak az őszinte önzetlenségre és az önfeláldozás vállalására épített nagy népi mozgalmak képesek egyöntetű, összetartó és elpusztíthatatlan civilizációk létesítésére.
Ezért jöttem, hogy önökhöz forduljak és kérjem önöket, hogy vegyenek részt a világbéke megszervezésében és fenntartásában.
Van egy végső ok is arra, hogy ne menjünk háborúba, és ez az, hogy a háború ára becstelenség.
Mindannak ellenére, amit mondani vagy Ígérni vagy tenni lehet, minden nemzetközi megállapodás ellenére, mely törvényteleniti a légi bombázások alkalmazását, minden jövő háború felül fog mulní kegyetlenség dolgában mindent, amit a mult felmutathat.
Egy ilyen háború irgaimatlan lesz. Fegyvertelenek sokaságait fogja lekaszálni, kor-nénire vagy foglalkozásra való megkülönböztetés nélkül. Leh-hatatlanul: kegyetlen lesz és érzelemtől mentes éppúgy, mint volt 1914 —18-ban, és nem azért lesz igy, mintha a mai emberek kegyetlenebbek, lennének, mint a tegnapiak, hanem azért, mert naodem civilizációnk emberei ikivülesnek az emberiséggel válp kapcsolaton. ^
ModernxiAdlizáit társadalomban az. ugyanazon kollektív munkán dolgozó emberek száma oly nagy, hogy a itíunkaerő megoszlása inegfosztjá az egyes egyéneket, akar a munka irányitásábaii, akár^ á kivitelben vesznek : részt, attól, hogy tudomásuk legyen munkájuk eredményéröli A modern ember, kivéve magánéletét, ^ annyira meg van fogVa a társadalmi: mechanizmus, bonyolultsága révén, hogy nem ismeri tetteinek eredményeit és semmi felelősséget nem érez-:azokért. Eg3' roppant egésznek az egysége ő, aki képtelen meglátni, hogy m
sa a végére dméíiyberni Rö^dé %C
hí sé m A Iá
sa a végeredményben.;Rövidén szólva: #z e-
4lv bá