mim
pú
Mm
10. QLDAL
KANADAi-MAOYAR MUNKÁS
CSÜTÖRTÖK^ 19    JANUÁR 9.
TnOJ'POGATó, komor némaság és bánat az árván maradt házakra. Huszonnégy órán belül nékem is jelentkeznem kellett. A faluban gyorsan elterjedt a hire. ^
--lí^z erdébi iró ISTEN IGÁJÁBAN djMi -A papokat is viszik a hgDoi:ub|;;?T_^^ tegény^éhől veti szemelvénvek
- Ne féltsétek a papokat.|fr:fn4gy^^ n*>V fiai TviíSr dirsöí?^e-esen beAm
ha óbajtjai f^tlsaxpjom^ JEt?| tférdeit és, napokig, áldom a nevét, dé én kenyérInélktUíf
t:- "'.'A
gyei és ugrásra, készen vár, minden izében
kiknek fiai már dicsőségesen b^vi6ni<^^
rülnek azok a tűzbe. Az. ur.még:^ íjigoíl^ ^^^^ A hivek felém se iíéztek^5<^<mí«iv^^ ^s^"^^' zetemet ket féltő ráébredté^fc
nat váltotta fel a fékteíen átópmíástr in?l^^^^^ a pusztulással, szenvedéssel, halállal ittak. A kérlelhetetlen yalóság már.előre vetette árnyékát. — m. les? velünk? Mi lesz velünk?
Géppuska — mutat a sürün pattogó jégre.
Az élet nehéz gondja már másnap az asszonyokra/ gryermekekre sulyosodott. '
— Nem kell búsulni — mondottam a bucs'azásomrá összegyűlt néhány templomos vénasszon3^ak. — Most értesültem, hogy az asszonyok hadisegélyt kapnak, amiből uri életük lesz. A marha, gab|5na, takarmány ára kétszeresére szökött.. A hadseregfSjpontosan és jól
Az emberek félve húzódnak el mellőle , . .
kérdeztem BZO--
ITTHON van a.,kormánybiztos ur? .   rongva az ajtónálló hajdútól. -.■r — A kegy'élmes ur itthon varí, de el van foglalva.
— Arkkor várok, i: — Várhat.
fizet. Az államnak legelsők a katonáit, és-azok hozzá-.
Odaállottam az ajtó másik sarkál?a*:f elővettem a breváriumot és imádkoztam. Jót tias)|Í^p|;*:is erösités. Az ajtón ki s bejáró lírak csodálkbzvátn^ék." Egjrik :oldalon diszes hajdú
'Délkor az^
tartozói   . . Dicsőséges, szép idők íezék! Az Isten is a
mi igazságos ügyiínk mellett vah'w.-ífv/... Németország    pap őrzik á kormányb szintén beavatkozott a háborúba. Hágtranmllliós, nagy,    szakállas ur kétszer is megállott e xnüvelt nép. Egyedül yilághatalomí'^^í^^ tán megszólitott:,
országgal együtt könnyen legyütík^nha kell, egész      — Kit vár, kérem?
Európát .... A mi katonáinkn^kj^mg párja aiincs;   :   „ a kormánybiztos úrral szeretnék ieszéini. , Iielkesen ki kell tartanunk. Nem., tárt sokáig. A mai _ Tessék
modern fegyverek mellett, egy-két hónap az egész . . .       Bement az ajtón és maga után intett, majdnem
A bevonulókat kiséi-ők hazajöttek. Lázasan dicse-^ füttyentett kedtek.
' — Má bé is ötöztették a huszonriégyeseket. Tiszta nj gúnyát, bakkancsot kaptak. Ragyognak, ragyognak, olyan szépek! . . . Ha látnátok, mi van a városban. Fel van boídulva az egész világ. Éjjel nappal szól a katonabanda, foiy a sok bor ... Az állomásokon cifra wi küsasszonyok csókolják a legényeket, cigarettát o;sztogatnak, felvirágozzák, a katonákat . . . S osztán a tisztek milyen szépen bánnak a legénységgel. Egyebet nem hallasz, mint »fiaim igy . . . fiaim ugy . . . « Csak az szomorú, aki itthon marad ... Pénz dög ivei van, az aranyat, ékszereket vassal cserélik be, még a karikagyűrűt is lehúzzák az ujjúkról a kényejs dámák, hogy a katonáinknak legyen mindenük. Ne búsuljatok! Már a törvény sem az, ami volt . . . Minden ép--kézláb ember katonának jelentkezik . . . Szép üdüköt élünk . . .
— A bosznyiai okkqpációkor es ugy vót, hogy ... r— kezdi emlékeit a vén Pottyand Ferenc.
— A semmi sem vót ehhez képest, Ferenc bá! .torkolják le.
Az ut kösepán férfiak politizálnak: •   — Kellett már ez a háború, mert igen sok az enir
Szó nélkül távozni akar, de elébé^ \     Kegyelmes uram, fogadja u^^Jiöí^'t:^^^ '^ö^^ hálás köszíönfetét^Haló^^l)^^
dánj^ fog:Juk._,.
Nincs mit, főtisztelendő ^^^Vf^ '■'vvénídtem.
-rA-iliuszár.^^feszesen összeüti sark^tj^j^t,-á^^ ^a^ ur mögött b^ állQk^icábiüt?^* ■ '
. tuáöm hirtelen, hogy mi történt. - -^^ A kecskeszakállú ur leerészkédőén megszólíts — Na, Vgyerünk!.' Min töpreng, fÖur?        ,|    v,' Nem tudom magamba tartani "az igazságot, ,rr^^^
r— Mi tetszik? Én vagyok a kormánybiztos.
— .Kegy^mes uram,, engedje meg, hogy bemutatkozzam ... A kidéi lelkész vagyok.
■— örvendek. Mi tetszik?
; .— Kérem, a határunkat elverte a jég ... Teljesen elverte ....
— Tehetek én .rólai kérem?
— Nen? i^ azt akarom én kegj-elmés uram, hogy tehetne róla ... 7
— Csak. gyorsan kérem, mert ebédelni kell mennem. — Gabonát akarnak? . . . Gabona, az nincs . . .
— Lehetetlen, kegyelmes uram ... Kell, hogy le-l.gyen! . . j.'
— Nekem elhiheti, ha azt mondom, hogy nincs. •
— De nem halhatunk éhen, kegyelmes uram. Ha Istent ismer, könyörüljön rajtunk.
— Nem rajtam múlik, barátom. Értsen meg. Min-szem hős katonáinknak kell.     - .
Hős, ;katonáink szívesebben meghalnak a haza-
den
ber
tudá-
— Vilmos császár csinálta azt, barátom • koslíodik a mási3\. — Mert, hogy annyi a gyermeke, mint a ros'ta lika. s annak mind trón kéne, hát aszonta a mü kirájunknak, hogy: 5>Nó, Jóska, neked es nagy családod van. nekem es. Hasogassuk; fej[::; azt a kicsi fődet, ami az országunkon küjel. yaií.i|fErre a mü öreg kirájunk aszonta Tisza Pistának,- b<3gy: — >Mit szólsz hozzá, Isvány? — A trónörökösöméi-es e titák, s azt még sem hagyhassuk«í^ igaza
M
fess
m
van felségednek!vs — egyezett bele; Tisizals^^     s megfúvatta a trombitákat . . . Hát ezért van háború.
— Á lehet, te!
'  — Hej, hagy politikusok az urak!
A másik csoportban öregasszony mutogatja a katonafia képét. Gyönyörű lovon ül-a legény ipentésen, a levegőbe nyújtott kivont karddal, a feje szépen oda vaii ragasztva, alól ki van nyomtatva módosan:
»A világháború e!xilékére<c.
I — Egyetlen, szép flam!^— csókolgatja az asszony.
Senki sem törődik veiem. Minden háznak megvan a ■ jnJ^^, nagy eseménye.  ' - ■ " ; B^csuy^en csörömpöl ki velem a., szekér a faluból. A 'inezökö^ valaki. Az útszéli földeken
munkálkodók kiegyenesednek: .S.-' ■'. ■ ■'"■"
^,:■v•;7^--:^Hoyá megyén tisztélendur?    ;   r:"  . .y
Lelkesen, harsányaii kiáltom oda:-   -> . - •  — Megyek á háborúba! - ■ •      ;"''^-7:f.í'/v7'r.:/ -   . \:J
— Ás Isten segijje! -^.u'^íf'''í^ífe-- ..-•■'■^^
:' Vissza se nézek. -A. háboi-u méi^ge dolgozik tennem ellem feszül és biiszkén tartom oda arcomat a
ért, ha tudják, hogy a nekik járó részt éhező feleségüknek, gyermekeiknek adta a kormánybiztos ur. Az Úrjézus Krisztus, aki mindent lát és intéz, .
— Nincs időm sem az ön naiv prédikációját hallgatni, sem vitatkozni. Megmondtam: Jelenleg gabonát nem adhatok.
— És mikor, icmélhetjük, hogy .nekünk is juttat? '
— Belátható időn beiül alig. Sajnálom, hógy hiába fáradt. Volt szerencsém . . . . -
Kinzó fájdalom és harag öntött el. Kehiényen a szemébe néztem: '
— Én pedig, esküszöm önnek, urapií^a? ^lö Istenre, hogy addig tőlem meg nem szabadul,-^flglás én éhező népemnek a mindennapi kenyeret ki nfem utalja.^A lakására' megyek, az ágyára telepszem, s ha kell, a koporsója fedelét is felszakítom! .:. .
.— Ez szemtelenség! — háborodott, fel a kormánybiztos. ,.
— Nem, ez nem szemtelenség, ez az éhség . . . de
jük a háborút', mert % kprmánybiztos upigen nagy'ur.
—: Nem ért maga áhhbz, páppm — ciöt íieki kétóág- 'Jíf va az Írásnak, hogy mégadja a kenyerünket, mélyét mindennap kérünk az Istentől ...
1 ÉGGEL, mikor meglátogattam a menekültékét^ áz^ asztal lábához kötözve találtam Incze. Jáinost. Áz eg3ák asszony nyugodtan tojást rántott_ a tűzhelyen. Mihelyt meglátott, alázatosan sietett kezetcsókolrii:
— Dicsértessék az Ur Jézus Krisztus! . . . Szegény János bácsi bizony megbolondult . . '.' ' .-i--.;^-
Az első rohamok után lecsendesedett ^ szerencsétlen Incze János. Napokig hang nélkül ült az ágyon. Énní sé akart, csak töprengett és pusztult. Már azt hitték, hogy ^magában' helyrejön<á;, de áz első szaVa az volt, hogy megkérdezze a körülötte lábatlankodó saját gyermekétől:
— Te ki fia vagy?
Megütközve, remegve felelt a gyermek:
— Én-e? Én;az Inczé János édesapámé . . . A kiedé...
— Nem üsmerem — nézett rá az öriilt, — de akárkié vagy, erigy, hrvd ide,a -papot, mert mondani aka- || rok neki valamit.
A fiu csak állott sápadtan és nem tudta, hogy en-gedélmeskedik-e.
— Ugorj, te! — sürgették a menekültek, r— Fogadj szót apádnak.
Hozzásiettem. j
— Miért Jiivatott, János bácsi? . ■ •' á-|l Az "önüf"rájíi'sé nézett, csak kihegyesedett^.téi^ein|||'
nyugtatta széles, hatalmas kezeit. A kérvdés^ki^^ nem válaszolt, de mikor már el akartam menniy^-bslémfurta;!^^ zavart, lángoló tekintetét:
— íHn tudom, mi a háború. Kímélettel kell lenni az őrültekkel,- nierta legkisebb :;|í ellentmondásra dühöngeni kezdenek.
— MA az, János bácsi? Mondja meg nekünk isJ Haja a homlokába, bajsza a szájába nőtt és a .i| ,'
te résékén át különös tóinpán csúszott ki a szó:
— tJsmerhetté a csiki bolondot, MóJssit.
— Hogyne ismertem volna.
r— Hát az udvarhelyi bolondot, Csicsai. Jánost? —'Azt is, János bácsi. .
Mindakettö robosztus, igazi ősember volt,^-szá:faka-(Folytatása a 12. oldalon)
»CSAK A NYUGATI FÉLTEKÉN VALÓ HASZNÁLATRA«
is. A
naplénynek.
k a
m
FA J
háborúba . .       - '-^..s-
szorongunk. Á ■ konaor
égen
yillám
|U' ^v* nyilai \át. A vihar nejáyes szárnya lefekteti a gá-
f; bonát A fák nyögnek súlya alatt. Müídenki a köselgő "
véssedelmet nézi . . ., ,,,.,.._,,..„,,;,...., '        ÍSs ekkor az idegsokkos a fülemhiez hajlik, izgaíot-
I — vjgyázs;
t'" '     i A-sarkamig
szs!. . Add további . . . Támadás készül!... megráz a borzalom.
4 \
CSüTö
JSZA / fc., Angi lyeri óly ibázás^ corban \árós la]
iBADp a snen
zététié
iának