lis;
11:
ím?.
m
m
mi
mm
mm
m
6. OLDAL
JÉölSADM iÍAGYim MBÍ^áS
Irta OROSZ Lőrincz ^ -
a z írnok nem volt sem SQvány^ s^m^^^k _ ' vér;; sem kopasz, sem dusíiaju, egyszerűen Jrnok volt, norma . ember,: .ámü ezer és ezer volt a nagy Ha.bsbürgTbiródar ^ lómbán Milánp;fcól Mádéíalváig.
t Valami ünnepélyesség,vpJtmin^ dulatában. Mindig ilyen volt, valahányszpr u j fpglypt. lipzt^ iktatásra a ézinpádiasan mórdTíépü bör^^
! Az asztal eló'tt a szokásps háromlépésnyi távolságban középtermetű, gesztenye-barnahaju, iparosruhás ember állott. A két börtönőr mereven, mint égy szoborcsoppr-tozat mellékalakjai meredtek széles vállalnál. • ' « A biróság Ítélete, a személyi adatok lapja és" a sok-sok részben fölösleges, részben nélkülözhetetlen papiros barnásfekete, ei-mérés borítékba^ téve ott- feküdt az ámo-rökkal diszitett tintatartó mellett. Az Írnok halk, de lélekbemarkolónak szánt han- ■ gon kérdezte:
— A neved? ■~ ' ' "
" Az iparosruhás ember barna arcán nem látszott sem^ a nemesek szokásóV gő^ sem a polgárok méltatlankodó kláz'áta. Nagy dióbarna szeme nyugalommal húzódott a sűrű fekete szemöldök áláttv" Áz ajka mozdulatlan maradt a vastag, jól ápolt bajusz mögött.
Az Írnok néhány pillanatig várt, azután felütötte a barnásfekete borítékot/és félig, diadallal, félig bosszúsan vágta a. fogoly arcába:
— Mi . . . Micheal Táncsics!
A dióbarna szemekben megcsillant valami vidám szikra. Az alsóajak mintha megrándult volna.
béli ónás "szétüti a rácsoliaf^i nekifeszitiíroppai)^
yástag'vf^lS^nak^ títáni karjaivá
nehé^íJaitpíkfe él- '
' ráigádjá Őt'á feőkÖp ;;:i^ . Aziután ujrá elpúszptt'á^^^
izmok eleijfi?^dfó tántoií: I
gbtt. péné^2!es;ííe iele. ' A csend^ f'S?
gétté vergődő ágy^ríi; és' o föl-íölmorduíyálil rázta a láncot, hogy^éjgí^ a némaságot ? , Szürkén suhantak; á^^ és test naálÍadozott,jrriint szikla a vízcseppek ■ alatt. • ■ ' '^^^
pGY napon a jíinicsárkppü fogházőr ms^'ii ^ ga hozta az ebédet a tüdőbajos kony--^ haszolga helyett.
— Maga iparos,,,jigyro? * — kérdezte.í:| Hangjában volt valami szokatlan.
Táncsics csodálkozva né'zett rá. Fogház- -őr nem beszélhet a fogollyal.
—- Munkás vagyok:' -— Hangja rekedten s sípolt elo tüdejébőL
— Nagy urak Jettek , most maguk, r^j| folytatta a fógházör, szókása szerint néih^ figyelve a fogoly szavaira. •— Az imént is :| ^ egy iparosfi szavalt a Nemzeti Múzeum er
lőtt. Sokan hallgatták, pedig, ugyancsak e-í -sett. --, , '
Tánxísics zavaros szemmeljíbámult rá. . Az hátbólintott 55^a^ az őFíI
-, tudpm én azt, félegyházi va'gfyok én,
. Táncsics Míkályt letelt; úm^^rjdp
res titpk aludta százados álmát. Az ablakok vakon pislogtak a pókháló es a-sz^nhyréteg alól.
A janicsárképü .lelassította4 lépteit-,- azután mintha elfogyna benne/ valami ^ íMhaiaiJan lendítő érő, megállott az "étyik^íaj^íeíott.
' Az Írnok letette a tollat, körülnézett, azután két kézzel belekapaszkodott: á vastag, 1^
fenyegetően vassarkos, négí^doles RÖhyvlVé; Nagy, bütykösujjukeze^ameJlyí^ppen;:.olyan
magához húzta és olyan íriozdnláttah csap- rozsdásnak látszott, mint a bilincs;vasa, íél-
mészáros az apja, olyasféle neve van, mint | magának, de itt Pesten riiáskép hívják. Határozatlanul .megállott az .aJtó előtt és hiimmögves gondólkozptfe «J
Az evőédényt hieg ; ; . — riém fejezte be a mondatot, tanácstalanul legyintett egyet .| és kiment.
Táncsics fölugrott, reszkető szájjal, liheg- | ve tántorgott, az:;§jtóhpz,yALf^ lépés^^l ütemesen halkulták eí a táVpíban.' "'
Jönnek erteméi;jönneki*értem! -r- csodái
ta föl a födelét, mint arkangyal^,a:t menny ország kapuját. .S-^iáe a megfelelő íovatót kereste. Megfeledkezett magáról és, egészen közvetlen hangon kérdezte: — Lopás ?
' A barna arcon árnyék suhant, vastag szemöldöke összerándult, szemében újra megcsillant valami. Az összeláncplt kezek mintha megmozdultak volna. j^^^:
A hivatalnok feleletet nem várva, liol a bírósági aktákat nézte, hol a nagy könyv to-vataiti Arcán egyszerre meglepetés - ömlött végig, és lemosta róla a fölvett ygeisztusókat.
—Hát maga lázított.? i Hát ími -maga ? Nemes ember?
A fpgdly arcán szokatlan gőg suliant. Legénykedő, parasztos mozdiilattáÍ|pnkénteléV nül kiegyenesedett. Az ajka ^^5^ Gondolkozott, talán azóri, hogy ériemé:^ felelnie ^ A zuffe mégis : ■^M&MM^^i-
---- (bíMn vagyp^^^ ~ iszávai sujtypsán^h^ lottak a dohos levegőbe;
—-Hát ha nem nfemes, akkor minek- magának: az alkptmány? Vagy miti seirti má^^ ha mncs allíp ő császári és királyi leiiségé ellen?,;
—-Én azokért harcolok, akiknek sohasem
retplta a reteszt és kinyitotta az 'i Lépcső van — mormogta a ix
rogtak vonagló,szájábój^^^
_ őr a- ^^^^ ^S^' az íHő'fó^^^^^^^ az ' •
ki apuSSÍá^a^kmaSp^ éltek a várakozpi^éagym ^
A fogoly teste még jobban meggörnyedt, v ^/^-í,
mintha ásót nyomna a kemény, esőnemlátta- Egysz^re-^es,^sikplyos^j^ csa-laí
földbe, azután lassan lelépett a cellába; A pott ful^ valami> mmt a^^
láncok halkan csörögtek. ? hegedsburokb^s'Oymai^^ éahí^^a^racsbapo:.:!^
A baiuszos foo-házőr ho<5szán babrált vala- l^alt. ablak pisipgptt a cella mely;ebe,; a marr,/:;
mitkuS'SiSM^ ^^"^^ Mtilettel ^ sok-sokézér^^ W dás hangon ;mpndt;á%
moraja áradt;;:bOviValahphnaiilaiífog^ ron túlról. Jött valaki mess:zíről, beburko- g
HátMztán^ ha amazpkíiak se földjük, í^^r o ^^.á^^ínorT^
^ vagyonuk, se az á^^^ ^íS^^^ P —1%^^^^^ benned akkor
fn^h\HÍréTi«l fölöslp^«?npk^ 1^ ny ogott léptei alatt. Jofíb|Vialaki,;;a^^^
men3n;eien^i,í^^ tai^ptta a mondat A^i^enV föMAfiíá^*; x>o.afví«!v^Voffőt^ lAiirí^bé-
óriások földet^zp, egtóes^ mitő, szivet szöíítpfiéirtliVéif^^^fi^ vasrácsokat ...
Jött, hogy nekifeszítse milliók erejétől duz- n
: zadó^ö^paiit yállaitíárW l ezer, mühksrtól e^ sott titánt kaí^ávál^^eteg roz^ff-i damarta ajtókat... í ^ Sok-sbkezer .ember hömpölygött ticcátre?;!
késztető, mindent elsöprő fáklyás ttizftílyani|g| t mai, ott tul a fekete rácsok és a tíl^s dalok
kósza akkordjai: beíiullottak a cellába, mint;^ s ■közélgői\tüzorkán;isz^ ■= ■ ^:||:s|
i A fogoly idegem át "a szabadságmámór. Láncos kezével az áj- ^
^ - . _ ............. , _ . _ _ tó vaspántjainak támaszkodott és szívta msc
Lassan^~beszélt,'wtagolvav-P;ara^ gábá a közelgő viliart. ' ' - -
befejezését.
:: A másik fogházőr befej^^^ -•í/^-"--^:-::-: ^ -mM:: — ... Akkor meddig ül majd itt kend ?. Nem.kérdés volt^z, csak görön sóra. A fogoly kiegyenesedett és nagyot szívott á nedves, penész- és patkányszagu cella-levegőből, mintha most fordítaná ki a súlyos, zsíros fekete földet a talicskából. Arcán végigsuhant valami árnyék, azután gőgösen, bicskás-legényesen dobta oda a janicsárképü
— Majd,csak. jönnek értem.
volt alkotmányuk^ sem ;f sem vagyo- \fINT nagy szürke mádámk suhantak á:M^^ aj-/^^
nuk. Én a munkások harcosa vágyok. pok hideg árnyai. Először még^meg tud- —~--•'^ ---■>-- ^ --^-^ ^- -^"^^^ ..^'^^^^i
Lassan.: beszéltyv'tagolv^a^^^^ a halá-■sullyáii:;^:dea|# '^WM «o iv.v.vo^i««. A..«,..^^^ láthatatlan
-^-"-^ült^íí^pd^^^i^^
endülésseL \ fölcsattantak a lépések, harsogva, mint a*'.(
.,...................._...............,^^,...^^.~^^^^..,^:^o«.^,.,.,..^:^,^^^^^^ ..,......^:;iugy:-zii2hant::^^
móhdóttígdiidci^láfc^^i^""-^ .....^.v.-:-^......:...-..-,.,-.......,,..,.^.,..,...-~.-:^^-....^..-....r................... „...-_..,.....
iiáiöttéié^
IÍlí-S"::'töiioEl^^
hársáiit bér a i lánccá ; felé:
Gyüjjék kl. kend, Táncsics Mihály, le- . telt ámíaz iáöwí
Március volt, ciüs.
TÁNCSICS MIHÁLY
799-BE3Sr