8. OLDAL C
KANADAI MAGYAR MUNKÁS
SZtíKDÁ, 1942 FEBRUÁR li.
Für • •
feliéi'-*-/.
1? I f
ATENGERPART mentén vezető országút szélén végre előtűnt a homálytól a kis fehér jelzőtábla. -AHendayec, — olvastam a ván'a-várt nevet, de már örülni se tudtam. Az országút itt kétfelé ágaStt— Égyík ága elkanyarodott az iruni híd felé, a másik, tovább a tengerpart mentén, bevezetett a városba.
Dül:öngö szél verte-a tengert, verte a hegj'e-ket, verte ajnezöt. Az öböl vizéből semmit sem lehetett látni. Nem annyira az aláhulló este, mint inkább a szünet nélkül zúduló eső függönye rejtette el előlem. A láthatatlan viz csörgött és robajlott, néha észvesztő zajjal zuhant alá egy-egy hullámhegy, amint tehetetlenül utánakapott a fölötte elvágtató, félelmetesen sivító szélnek.
»Még egy kilométer* — biztattam magamat, de e biztató reménykedés mellett is meg kellett állnom, lábom nem Vitt_ tovább. Ott áÜtam az útelágazásnál; sötétben, esőben, szélben és néztem a közeledő éjszakát, amely csak néhány halványan csillogó fénypontot küldött felém. Ez volt minden, ami a városból látszott. Néha egy-egy autó zúgott el mellettem, magasra vérvé áz országutat boritó tócsák vizét. Már nem is tettem kísérletet, hogy, valamelyiket megállítsam.
Kimerült voltam és elkeseredett. Délután három óra óta megállás nélkül jöttem^ szaladtam, törtettem előre, hogy a huszonöt kilométernyire lévö.Biarrítzböl visszajussak Hendaye-ba. Június vége volt, de hideg tengeri Vihar tombolt egész délután; A német csapatok már Bprdeauxban voltak. ,,
Vonat nem volt, a gyér taxikat -csak a milliomosok tudták megfizetni. Biarritzfcan- még itt-ott egyfogatú bérkocsikat lehetett látni, de a kocsisok ugy néztek rám, mintha megboiondul-tám volna, mikor arra kértem őket, hogy legalább a legközelebbi helységig- vigyenek el. Égy-máí'atán értek utói és hagytak el vélem egy- . irányba haladó autók, de hiába emeltem fel a kezemet, .nem vettek rólam tudomást. Talán ha nem lett volna vihar. Mindössze St.Jean de Luz körül sikerült megállítanom egy kis teherautót. Sajnos, három kilométer után másfelé fordult.
VALAHOL tovább, egy országúti kocsmában, pohár sört ittam. Egy darab kenyeret kértem; nem volt. Sajtot kértem; nem volt. A pult körül vagy tiz-tizenöt munkás vitatkozott.
— Szégyen! Halálos és örökös szégyen! — kiáltotta valamelyik.
Egy másik az öklével verte a pultot.
— Nem érdemlik meg a golyót sem, de mindet, egyt öl-egyig fal mellé kell állitani ... Franciaország vezetői ,. . — kiáltotta egy harmadik. További szavai elvesztek az általános hangzavarban.
A kocsmáros közönyös, fáradt arccal állt a pult mögött.
Még egy pohár sört ittam és szédülő, kóválygó fejjel folytattam küzdelmemet a viharral, versenyfutásomat a közelgő sötétséggel.
Idönlcint különös csoportokat hagytani el. Az ut szólén négy-öt férfi, néha köztük egy-egy asszony haladt; kimért, lassú lépésekkel, mintha nem is ömlő eső alatt folytatnák útjukat. Mindig egymás után néhány lépésnyi távolságban mentek. A férfiak koffereket, csomagokat vittek x'állukqn. Sovány, baríiaarcu, ko^ pottruháju emberek voltak, élesén elütöttek ez időben a környéket benépesítő, különbözöségíik-beh is egyforma népektől. Szótlanul és közönyösen ment egyik ilyen kis csoport a másik után a spanyol határ felé. Portugál munkások voltak, akiket a közeledő háború réme űzött el. Talán nem is tudták, hogy három nappal ezelőtt már megkötötték a fegyverszünetet. SJs mig mi -már a béke, a fasizmus békéje, elöl ménekül-- tünk, ők talán még mindig a háború veszedelmeit érezték a hátuk mögött. r)e lehet, hogy a rettentő katasztrófa csak felszínre dobott egy belsejükbén önfudatlánul már rég^óta érlelődő el-határozást és azt mondták: »elég volt!« Es vették szegényes kis holmijukat és elindultak a határ felé. Elég volt a rosszul fizetett, nehéz földmunkától, a lenézésből, a durva bánásmód-bóL Elég volt távol élni a Szülőföldtől, nép kö-. zöít, melynek nyelvét alig értették. De. ig5% á-liogy egymásután elvonultak az országút szelén, sovány, megviselt arcukról mindebből semmit sem lehetett leolvasni, csak á sors kitagá-dottainak nehéz élete"^ hagyta ott bélyegét.
Néhány percig ott álltam az uttélágazásnál,-:^ aztán clkanj^irodtam a nemzetközi híd. az állomás felé. Az állomás köriU az autók betótha tatlan. hosszú sorban vesztegelték; a szakadó esőben. Várták,^ mikor mehietnek tóválib Spanyolország felé. N^ néha délbsaa, ^iéha délután öt órakor nyiít niegr előttük á sorompó ^ és engedett át néhány jármüvet.
■"ILJEarc 6?a^^^^\^ elé érkez-
temv F^eségemhek nem is kellett elmonda-
taih^ Itt álitxmk^^^^a nem lehé- v
tetí^^to^ii^^       Az ostit>m alaU álló^^'s^^ és píí^^    könziűátusófe már néni adtak vizű- v motfis zsél^^
tábor végzése, hogy négy -köteles va-
gyok elhagyni JP^ nénmt csa-
patok egyre közelebb értek hozzánk.
Tetőtől talpig átöltöztem és kissé lepihentem, mikor kopogtak ajtónkon. Egynapos háziasszonyunk volt, hiVott vacsorázzunk együtt. Féirje délután érkezett haza. 22tVágyam ugyan elvitte a vihar és a kudarc, de mégis kimentünk^ a konyhába. Minden ut, minden találkozás, minden beszélgetés, u;alDb lehetőségekét tárhat fel előttünk a szabadulás felé, -- gondoltuk.-
Háziasszonyimk; karcsú, szőke, igen csinos-francia nő volt. Munkás felesége, maga is mtm-kás, de meglepően elegáns. Hirtelen fellobbanó, de kedves és könnyen nevető. Á ITranciaországra szakadt nemzeti szerencsétlenséget ö is elsősorbari saját sorsának változásaiban nézte és értékelte.
—- Mi nem fogjuk tümí, hogy ne jusson' az ebéd mellé egy liter bor, — mondta. Dehogy gondolt volna áni-a' a lehetőségre, hogy talán, még az ebéd megszerzése is_ alig-alig lesz majd lehetséges. — Sók torkot el fogjunk vágni . . tette hozzá.
— Nem fél így beszélni? — kérdeztem.
— b, én jóba vágyok a hátóságokkal, — válaszolta ^könnyedén. ^1
Féltette a bort és féltette a bőséges életet. De férje hazakerült a háborúból és még maga sem tudta, hogy hazájának elárulásáért forrongó felháborodása, avagy épségben hazaérkezett férje miatt érzett öröme lobog magasabban szivében.
Á vihar még verte az ablakot, de a konyhaasztalon felhalmozott ételek derűt és bizakodást árasztottak.
A háziasszony férje szőke, borotválatlan fiatalember volt. Megviselten, de valami be nem vallott örömmel ült az asztal mellett. Katonaruhája gyűrött és foltos volt. ,
Árulás volt! Árulás volt! — válaszolta sietve az alig félig kimondott kérdésre és látszott rajta, hogy ugy .menekül e határozatlan és tisztázatlan fogalmak mögé, mint aki enyhülést és feloldozást vár tőlük. '
— És mi. lesz most? — kérdeztem.
— Rettenetes dolgok fognak történni Francia-
országban, — mondta sötéten és elkeseredten.
Ettünk. Miindannyiünk mögött izgalom és fá-r radtság volt. Áz étel és ital hatása alatt azonban a súlyos ; események mintha távolabb iisz-tak volna tőlünk. De jobb kedvre nem hangolódtunk.
; — Most valamennyi öreg, tehetetlen- tábornok, akik a háborúban egy -fityinget sem értek, azt hiszi, hogy ők vannak hivatva Franciaország kormányzására, — tört ki hirtelen belőle.
— És Init szólnak ehhez a katonák? — kérdeztem óvatosan általánosítva, nehogy azt hihesse, hogy öt akarom nyilatkozatra bimi.
~ Mit szólnak?! — kiáltotta. — Látszik, hogy fogalmuk sincs róla, mi történik velünk. Én haza kerültem, mert vasutas vágyok és szükség volt itt rám. De azt hiszik, hogy csak egyetlen .egy bajtársanmak is sikerült rajtam kíviil? Ki sebesült, ki bujdosik, legtöbbjüket a németek hurcolták el.
EIíHALLGATOTT. Senki sem szólt egy szót sem; nem volt mit. A kérdések, pedig már megszületőben elháltak. Az eső csendesen dobolt az ablaküvegen.
— A tisztek egy-kettÖre át^^ködtek, — fol3rtatta. — Polgári ruhába, parasztnak, még olyan is volt, aki asszonynak. Aztán elrejtőzködtek a tanyákon, falvakban, ki^hol tudott. De a szegény katonák, elárulva, "tehetetlenül, csapatostul estek a németek kezébe. És most szállítják őket; a messzi német fogolytáborokba.
Hogy mit szólunk ehhez? Nem szólunk-semmit! De még sok vér fog folyni Franciaországban . . . Ezért a gyalázatért meg fognak fizetni . . . _ »r— Kicsoda? Kik?——kérdeztem.
-—- Mindenki,: aki ennek a szakadékba zuhanó szekérnek gyeplője mellett iilt valaha.
— De addig, mi lesz velünk addig?— sóhajtott fel nyugtalanul csinos háziasszonjomk. — A németek — mondják — már a határban járnak. A vesztett háború pénzbe, életbe kerül. Kin fogják behajtani?
— Kín ? Hát rajtunk.
Irta Ti
mondata férje tikkadt,
keserű hangon. — ^ tűk. Alig harcoltun^i a legyek. És a tSiSií juk . . .
— Hát arról .tn^i hogy a francia-belgí rókból vittek külíEl lókat ,osztrákokat, i tak, fedezékeket járt,-nemzetkö3i "munkát. Egy regg tolt állásban dol;^ nen is-onnan is, jöe katonák pedig nem^ verek hevertek j3an."Az internáld vették.- a fegyverei meg is simogtta, át ezzel szolgálták Ságot és — vissza^ tekét. Utána aztán ^ hullottak a gránátok J met támadást is zan voltak és neg tak az árkokban. De j nem tudtak elörenj
Igen, hallott róla. — Hát arról halló hogy ugj'anezeket a 1 nyolokat, magyarok fegyverekkel egyi németeket, Párizst és visszavitték az kerítése mögé?
1 938 ŐSZÉN, három asszony-repülő, á párt és a szovjetkormány meg-bizásából, á   kétmotoros »Rógyinavx (Haza), nevü repülőgépen Moszkvától a Távplkeletig repiilt. A »Rógyina« 26 óra 29 perc alatt 6450 kilométert légvonalban 5947^ kironiéternyi utat tett meg leszállás nélkül. Röviddel a leszállás előtt megszakadt a repülőgép  y rádióösszeköttetése, kifogyott benzinje és a három^asszony kényte--len volt á tajga mocsarais őserdejében leszállni. Moszkvából azonnal megindult a mento-akció, melynek működését egy héten belül teljes siker koronázta. A három repülőt megtalálták és kimentették á tajgából. A három női repülő köfeül az egyik, Rászkova Marina, aki a gép orrában az elkülö-nitett kabinban ÜÍU ejtőernyőn ugrott le a repülőgépről és tiz napig egyedül bolyongott á tajgában. Raszkova Marina; föl jegyzései követkéznek itt, az ugrásról, a tajgában töltött tiz napról és a moszkvai fogadtatásról.
Egyre küldöm a rádiÖgrammokat.
Válja egyszerre erősen megrántja a
gépet.   A repülőknél íiz a szabály,
hogy ilyenkor azonnal a.földet nézi az ember. Lenézek és látom, hogy a köd szétszakadt és alatta nem. szárazföld van, hanem az^Ochotcki tenger. De, nagy örömömi-e, jobbra partot látók. Szinte automatikusan kikapcsolom a leadót, xisak egy szót engedve szélnek: , ^       Várjátok! ; ';:,.;-.:^:v^
Hétezer méter magasságban r^pü^ lünk. Lefelé jól látokj ^lől semmit se látok. : Megszakítom á kapcsolatot, \gyorsan előveszem a térképet és az : Ochotcki tenger partjának rajzát itt alattam összehasonlítom a térképpel. Szerencsémre éz a hely nagyon jielleg-zetes és világosan felismerem az O-chotckí-tenger Tugmi-öblének rajzát.
örömünk' határtalan. Válj át értesir tem, hogy a Tuguri-öböl fölött vagyunk, hogy teljesitettülc feladatún^ kat: elértünk a Távolkeletre!
Most aztán gondolkodhattunk a leszálláson. Akaratlanul is az jut esz énbe, hogy az Amur melletti Nikolá-jevszkben kellene leszállnunk. Ez körülbelül egy órányira van onnan, a-hol most vagyunk. De Válja szigorúbban vészi aj dolgot. Azt monüj.i, hogy jobb lesz, ha Komszomolszkban szállunk le és, hogy bár- Komszomolszk még ötszáz kilométerre van tőlünk, e-lég a benzinünk és okosabb, ha addig repülünk. A gépet délfelé, az A-mur folyó felé irányítottuk.
A következő rádiogrammot írom Moszkva számára:  : ■ v
»6> óra 57 perc. Tugtiri-öböl. Magasság : hétezer méter. Az Amur irányába repülünk. Komszomolszkban a^ karok leszállni.« "
A rádiógramm kész. Bekapcsolom a leadót. Kiég a biztosíték. Gyorsan már sikat teszek helyébe. Újra bekapcsolom a leadót. Kiég a niásik biztosíték is. Ez hatszor ismétlődik. L'gylátszi'i, a kikapcsolással a túlhevült transzformátor újra kihűlt és a párából lecsapódott vízcseppek az anyagot, amibe a transzformátor bé van ágyazva, át-nedvesitették. Valószínűleg rövidzárlat keletkezett. De bosszantó, hogy nem értesíthetem Moszkvát, hogy milyen nagyszerűen érzi magát a> »Ró-gjina« repülőgép személyzete! De kár, hogy nem értesíthetem őket "ar-ról, hogy három szovjet-asszony huszonnégy óra alatt azt a büszke szót, >Rógyma« (Haza) az oi-szág szivéből a legtávolabbi határig vitte»   ^^^^   t  ^ y í
Most^ujra Polina konnányoz. Szigo-■ ruán déli irányba. • v...hí:
8 óra 02 perc. Alattunk folvócsil-: log. Az Amur! .. " .
Újra csak megtanácskozom Váljá-val>  Nikolájevszk  felé  repüljüök-e^
vagy pedig Kon •rozzuk, hogy F lünk. A műszer még három és zinünkből.
Most a folyó he füst alatt ^ ereszkedünk ' folyam-ág irányi helyen az Ami ágazása. Viszonl repülünk. Ködí jól látjuk. A jofe lünk. Rövidesen] Amgün-folyó. Amgunt követjt -kerülünk Koi
ílyenmóddn;^ szép tóig, az EjT Mtható a Csicsig kilométer hiáM Repülünk délieij .10 óra 00 pe szerint, Válja ka /Vörös lám]
ö^^.vJ a benzay fogyasztjuk, ab| félórára való. 1 ;szen kifogyottj kezdenek kihar sorba, az csoljá. A motor adják, aztán I Szó se lehet., molszkig érjünij" tudunk szállnij idővel borított
húzódnak. Itt|^ ■í;iVisszafordul| mocsaras ingo^^ Süllyedünk.,I ÍVaüá egyf"™ »Készülj ui Én egy ceflö hogy nincs keav á repülőgépenJ!
egy ici-pici he^ oxigénes ballon'