I^EMZETKÖZI viszonylatban a népfront^
ka jelentősége kezdettől fogva abban \olt, hogy platformot adott a haladó erők összefogásához^ olyan időpontban, anáikor a fasizmus ve-vezetése alatt a reakció erői széles arcvonalon támadásba: lendültek a polgári demokrácia maradványainak végleges félszániölására. Annak ellenére, hogy áz élso iiépfi^ történelmi jelentőségét néni lehet lebecsülni- ma már azt is megállapMsrtjük^há a főcélt^^n érték el: a fasiznius áttörését, s^ san összefüggj ia háború kirobbantását nem tudták megakadályozni; de a népfrbhtes^ a fasiszta háború legsötétebb: időszakában is táplálta az ellenállást, és iránj^ niütatott a háború utáni demokratikus.berendezkedés elveinek és gyakorlati formáinak kialakításához.
Valójában: azbhbari az történt, hogy a népfronteszmék csak ott bizonyultak időtállóknak, ahol a népek áttéirték a szocializmus építésére, tehát ahol megfelelő társadalmi és^ga^ifeisági alapok keletkeztek a haladd erők tartós együttműködéséhez; A nyugati országokban, ott, ahol a háború befejezésé után népfront jellegű kormányok vették át a hatalmat — mint például Franciaországban és Olaszországban a népfrontpolitika az antifasiszta kereteken képtelen volt tulféjlődni.
Közvetlen a háború után az volt az általános felfogás, legalábbis a polgári közvéleményben, hogy a fasizmus rémétől, ha szörnyű áron, de végleg megszabadult az emberiség. Maga az ár szörnyűsége, ámít az emberiségnek a fasiszta élményért fizetnie kellett, volt a legfőbb érv e baljós közhiedelem mellett, sőt nem is erv, hanem egyszerűen a megrázkódtatás lélektani visszahatása. Ezek a veszélyes illúziók, amelyek a háború után elborították a világot, rövidesen a fasiszták biijtatójának, majd később aktiv szövetségesének bizonyultak — ha csak á jóhiszeműek oldaláról nézzük a kérdést. Hiszen a-kadtak számosan, akik céltudatosan ködösítettek, igyekeztek a demokrácia fogalmát annyira kiszélesíteni, hogy már csak az nem fért bele, aki njriltan fasisztának vallotta magát. Mondani sem kell, hogy a demokrácia fogalmának ez az önkényes kitágitása és eszmei elködösitése elsősorban azoknak kedvezett, akik a reakció megrendült hadállásait igyekeztek minél gyorsabban helyreállítani. Persze, amig egyes njni-gati kormányokban, például a francia és az o-lasz kormányban a kommunisták is részt vettek, ennek á behatolási manővernek—• az ál« talános optimizmus és észinei ködiosités ellenére — nem voltak kilátásai. Ezért is adták ki jobboldalról á jelszót: népfront helyett polgári koalició. '
AZ IMPERIALISTÁKNAK olyan demokráciá-ra volt szükségük, amielyből ki vannak rekesztve a demokrácia igazi értélmének, a népuralomnak a kezesei: a kommunisták. Az antifasizmust, a hitleri korszak széles alapzatu és hatékony baloldali platformját szét kellett zúzni, hogy helyébe olyan platformot állítsanak, a-melyet balra merev és áttörhetetlen határok védenek, viszont jobbra korlátlanul szélesithefők. Az a bizonyos koalíciós szerkezet, amelyet a
J^AIRó — A Roz el Jusszef cimü egyiptomi . hetilap értesülése szerint Paul Adams amerikai tábornok utasította a 7, flotta néhány egysegét, hogy tartózkodjék Kelet-Afrika partjai közelében. A hívatlan vendégek házigazdájának szerepére a Délafrikai Köztársaság kormánya vállalkozott. A lap megjegyzi, hogy a Ver-woerd-kormány és az amerikai külügyminisztérium egyezményi; kötött, amelynek értelmében amerikai hadihajók szabadon használhatják a pelafrikai KözT;ársaság kikötőit. Tervek szermt közös haditengerészeti hadgyakorlatokat is tar-
legtobb nyugati országban szembeállitottak d népfront-megoldással, balfelé vasabroncsökkal vette körül magát, jobbfelé pedig gumiszala-
gOKKai.
Kell-e mondani, hogy az ilyen koalíciós szerkezet egyre inkább képtelenné vált még annak a polgán igényekre leszűkített demokráciának a biztosítására is, amely még megfelel a tökés-rendszer természetének ? Persze a tőkés országok vezetőinek egyáltalában nem állott érdekében az imperializmus törvényszerű összefüggéseit firtatni a fasizmussal. Sőt, az egész hidegháborús irányzatnak kezdettől fogva az volt az egyik fő célkitűzése, hogy a kispolgári tömegek előtt elrejtse ennek az összefüggésnek nagyon is nyilvánvaló tüneteit és elfogadtassa a, "veszély balról" jelszavát, amivel a népfrontpolitikát igyekeztek kompromittálni.
A kispolgári tömegek számos nyugati országa ban, csak későn és tulajdonképpen még ma sem egészen eszméltek rá, hogy az az irányízat, a-melynek lényege: bűnbocsánat a fasisztáknak, engesztelhetetlenség a kommunistákkal szemben, valójában a polgári demokrácia maradványainak kiárusításához vezet. Haladó irányzatú, vagy legalábbis haladó örökségű pártok vezetői is-későn vették észre, hogy a demokrácia legfőbb erőinek, a kommunistáknak az elszigetelése végül is olyan jeladás, amelyben a demokrácia valamennyi ellensége félismeri a ka-pitulációs készséget.
■DENDKIVÜL jellemző ebből a szempontból a nyugatnémet politikai rendszer kialakulása és beilleszkedése a nyugati rendszerbe, mégpedig olyan módon, hogy aránylag rövid idő alatt az egész szerkezet központi pillérévé válhatott. Amikor Adenauer betiltotta a Német Kommunista Pártot, a nyugati szemleirók közül többen azt magyarázták, hogy a bonni kormány nem annyira a kommunizmus közvetlen Veszélye ellen akar védekezni, mint inkább az egész nyugati rendszer logikájából folyó lépésre szánta el magát. .
Tudjuk, hogy az úgynevezett demokrácia sterilizálásának éz a módja messzemenő rokonszenvet keltett Bonn iránt az Egyesűit Államok vezető köreiben, s nemcsak ott, hanem mindenütt, ahol öntudatos imperialisták ülnek vezető posztokon. Azokban az országokban pedig, a-hol a kommunisták óriási tömegereje miatt ilyen egyszerű és közvetlen eszközök alkalmazására nem lehetett gondolni, az elszigetelés módszerét alkalmazták, mint például Franciaországbán.
Á TV. Köztársaság polgári vezetőinek minden igyekezete ellenére ez az elszigetelési kísérlet a tömegek ellenállásán megbukott, vagy legalábbis majdnem mégbukott. Mindenesetre olyan helyzet alakult ki, hogy több mint tízéves koalíciós manőverezés után hozzá kellett nyúlni a személyi diktatúra nyilt eszközéhez, miközben a tömegerők sodrása ismét a népfront felé vitte Franciaországot. Az 1956 januári választásokon olyan mérvű balratolódás következett be, amely nyilvánvalóvá tette, hogy Franciaország népe a népfront-megoldást választotta. Guy Mollet, a-kinek akkor kezében volt a helyzet kulcsa, nem balfelé, a kibontakozás logikájának irányába kereste szövetségeseit, hanem azon mesterkedett, hogy minél következetesebben elhatárolja magát a kommunistáktól és biztosítsa a jobboldal türelmét.
Ennek az lett a következménye, hogy erős kormányzat helyett, mely széles néptömegek bizalmára támaszkodik, megtűrt, lavírozó koalíciót tudott csak létrehozni, mely egyre inkább jobb felé sodródott, s végül is megnyitotta az utat De Gaulle tekintélyuralmi kormányrendszere élőit. Guy Mollet és a szocialisták ma már persze másképp látják a problémát, ma már több megértést tanúsítanak egy népfront-megoldás iránt, bár a végső konzekvenciák levonásától még mindig óvakodnak.
•
A NYUGATI demokráciák polgári oldalán na-^ gyon kevés olyan vezető egyéniség akad, a-kiben elég éleslátás és morális bátorság van, hogy levonja a diktaturás és háborús törekvésekkel való szembenállás legfőbb tanulságait. A második világháborúhoz vezető ut ebből a szempontból világos tanulságokkal szolgált. Hitlerhez a kommunisták következetes elszige-
telésével jutott e\ a weimari köztársaság. S aztán a nemzetközi i^olitikában, az antikomintern-paktumon keresztül jutottak el a háborúhoz a-zok a nyugati demokráciák, amelyeknek uralkodó körei á hitleri külpolitikának éppen ezt a részletét tartották konstruktívnak és megfelelő támogatásban is részesítették. Sőt, még a háború után is sokan akadtak a legbefolyásosabb nyugati vezetők között, akik az egész hitleri csődtömegből éppen ezt a legveszélyesebb és a fasizmus feléledésére leginkább ösztönző motívumot igyekeztek átmenteni "a változott körülményeknek'^ megfelelő jelszavakkal és módszerekkel.
A hidegháborúból kifelé megyünk, de még nem jutottunk annyira tul rajta, hogy ne lenne hasznos ennek azi egész korszaknak egyik legfőbb tanulságára felfigyelni, arra tudniillik, hogy a Nyugat vezetői, miközben a **demokrá-cia fenyegetettségéről" szónokoltak, a világon mindenütt olyan koalíciókat hoztak létre, amelyek természetüknél fogva jobbra deviáltak. Ez az időszak is igazolta azt a felismerést, amely a maga idejében a népfrontpolitikát létrehozta; s amely a reakció minden áskálódása ellenére (Folytatása a 8. oldalon)
Angol lapvélemények s
A KUBAI kereskedelem miatt angol—ameri-^ kai súrlódás komolyságát növelte az az angol aggodalom, hogy az Egyesült Államok köztársasági pártja elnökválasztási kortesfegjrver-nek használhatja a "Ne vegyetek angol árut" csatakiáltást. E veszéllyel szemben az angol konzervatív sajtó hangoztatja, hogy minden bojkott ellenbojkottot indit meg, amelyhez csatlakozna Amerika kivételével az egész nyugati világ és Japán, amelyek nagyban fejlesztik kereskedelmüket a kommunista országokkal.
A Daily Telegraph cimü angol lap megvető hangon utal az amerikai búzaeladásokat nehezítő politikai marakodásokra, üzleti zsarolásra, szakszervezeti civódásra, ugy hogy a szocialista országok csak azt láthatják, hogy a Nyugat tehetetlensége és határozatlansága akadályozza az egyszerű adásvétel ügyleteket.
Az erősen jobboldali Beaverbrook-lapok kipellengérezik az Egyesült Államok fúkarságát: londoni nag3rkövetségének uj épületét 1960-ban befejezték, de az érte járó 1,640.000 font jelentékeny részének -— 500.000 font — fizetése a-lól Washington kicsinyes és. alaptalan kifogásokkal igyekszik kibújni, isíhételt hivatalos angol előterjesztések ellenére. A lapok az eset legszélesebb körű szellőztetését sürgetik Amerika megszégyenítésére.
E. Hughes munkáspárti képviselő, aki nemrég Havannában járt, á Guardianban írt cikkében hangoztatja, hogy a Kuba elleni amerikai bojkott csak erősiti Castro pozícióját, mert a kubaiak az amerikaiakat és nem Castrót vádolják a bojkott által esetleg beálló áruhiány miatt. A-midőn a szövetségesek ostromzárat kíséreltek meg a Szovjetunió ellen a forradalom után, ez még inkább megszilárdította a szovjet népet a rendszer mögött. Amidőn német buvámaszádok a két világháborúban igyekeztek bennünket kiéheztetni, haragunk nem a kormányunk ellen irányult, hanem a németek ellen. Ez Kuba lélektana ma. Amerika kudarcot vallott a katonai beavatkozással, de még mindig képtelen megérteni,, hogy bele kell törődnie a megváltoztatha-tatlanba.
Megfelelnek ennek az élesen bíráló hangulatnak a kárörvendő, lekicsinylő angol vélemények az Egyesült Államok dél-vietnami gondjairól. A Sunday Times saigoni tudósítója jelenti: "Az Egyesült Államok háboriit veszít Dél-Vietnamban" cím alatt; a Viet Cong állandóan nyeri ezt a háborút, a fejvesztett dél-vietnami kormánycsapatok és a bizonytalan amerikai politika ellen. Halálos biztonsággal nyomulnak előre (a Viet Gong-csapatok), uralmuk alatt tartják a létfontosságú Mekong-delta java részét és le-
galább négy északi tartományit. Az amerikaiak elyzete hasonló ahhoz, ami a franciáké volt 1953-ban, amidőn összeomloott egész katonai hatalmuk Ázsiában.