RÁKOSI MEZŐHEGYESEN beszél április 25-én. A Viharsaroknak eb. ben a volt feudális fészkében is megváltosEOtt a világ. A Horthy<wáIom alatt a fajtehenek hófehér lepedőkre ellettek* a munkások és béresek családjai összezsúfolva tengődtek és pusztultak. Ma más a helyzet: az^^ utolsó két év alatt az ujgazdák több mint 600 lakást építettek maguk-^ nak és csak most március 15 óta 1300-an léptek be a kommunista pártba.
(Máfirt-felvétel)
RÁKOSI SÁROSPATAKON. Északmagyarország keleti jnegyéiből áp* rilis 4-én 2<M>.000-en gyűltek össze az MKP gyűlésére a Rákóczi-várba» hogy Rákosit meghallgassák. Képűnkön a tokajiak nevében egy csinos lány bort ajándékoz Rákosinak diszkosárban. Abauj megye kisbárány* nyal, Sárospatak'leányai frbsen sült kenyérrel kedveskedtek. A sok ajándék között legérdekesebb volt Vizsoly Yef. hitközség ajándéka: egy sokszázéves Károlyi Gáspár-biblia. (Europress-felvétel)
T> ÁKóCZI Ferenc és Esze Tamás kurucainak sereglése óta még soha annyi embert nem láttak Sárospatak falai, mint a Magyar Kommunista Párt három megyére szóló parasztgyűlésének napján. Már hajnali három órakor mozgásban voltak a falvak április 4-én. Ki gyalog, ki szekéren, kí vonaton törekedett az ósi Rákóczi-kastély felé, hogy meghallgassa a magyar nép nagy fiát: Rákosi Mátyást. Mire a hajnali felhők fátyla alól előderengett a nap,a lekező helyeken égtek a tábortüzek, brummogott a bőgő, vonat vonat után robogott be s a sokaság ugy folyta be A pataki utcákat, mint a gátját szakitott áradat. A kurucok unokái sereglettek egybOf hogy — Eákösi szavaival élve — megint fordítsanak egyet a, történelem lapján. ^■'^i^::^-::. í^-^^^^
. Az emelvény elé elsőnek a zempléni úttörők virágos csoportja vonul és szöszi, kékszemű apróság nagy virágcsokrot hyiijt át Rákosi bácsi* nak. Az örömrivalgássál egyidőben megdöng^^ a fold: beláthatatlan sorokban jönnek a fól-vak. Tolcsva öregje-fiatalja előtt ott lépked a Diro, ^a jegyző s az esküdtek. Nyomukban dü-porgo traktorok törnek előre: Becsked,Mak^; Koshortyska, Vajdácska, Ricse, Bödroghalom s , ^ J^-^g tudja, hány falu traktorai: az emelvény előtt megállva, a gépeken kapaszkodó és ine-és asszonyok egyszerre áz égnek lokik karjukat s ujjongva kiáltják— »ÉIjen: Rákosi Mát3rás!a - *
A hegyaljai szőlősgazdák küldöttje nemzeti-szmure festett gönczi hordó borocskát ad át, Jöig az öregbirók és nyalka legények egymás-JJt5^ köszöntő rigmust mondanak. Jön a honvéd határvadászok egy Százada, nyomukban a madiak, majd a monokiak Kossuth-nőtát éne-Keiye, elől őszbajszu magyar mágásrataitott táblával: »1848.ban Kossuth, 1048^ban Éáko-JVi"* ^ falvak százai jegyzőstől, birós-
tol, eloljaróstól — röpködő zászlók, feliratok
voíf' tolmácsolják Esze Tamás ivadékainák hitvallását. -
hJ^ szikszóiak előtt hosszú póznán zergetoUas jalap fityeg; ^Ez maradt meg áz abauji fSl-aesurakboHa Három vármegye kacagása köszönti az elmés felirat igazát. Jön a inézőkövés-fílí ^Wompás felvonulása, a bodroghaUnlak eien noi lovásbandérium lépked. A roppanl éo-
adja át Budapesten a történehni magyar hadilobogókat. Tapsvihar és .í>£lien Sztálin!« hangzik mindenfelől.
Ismertette Rákosi a hatalmas fejlődést s idézte a londoni Times cikkét, mely elismerté, hogy Bécsen tul béke és "biztonság van s hogy a doK ,gozó nép egyre erősebben támogatja a magyar demokráciát- és benne a MacHrar Kommunista Pártot. . '
—Két hónapja — folytatta Rákosi — hogy az ipari munkások kőzött földcsuszamlásról beszéltek, inert tiz és tizezer uj tag jelentkezett felvételre pártunkba. ? Ez a folyamat sokbán hozzájárult, hogy testvérpártuhk, a Szociáldemokrata^ Párt, március 8-i kongresszusa kimondta: egyesülni kivan az MKP-vél és meg á-karja teremteni a munkások és parasztok hatalmas egységes szervezetét Mindenki megérti : a magyar demokráciának milyen felmérhetetlen erősödését jelenti az, hogy megszűnik a
" ?z emelvény élőtt hitvallásszérűen festi aia a ricsei küldött fogadálmát: >Ezen a iiapón
lépést ^^ehátra^! ^^^^^^^ parasztok, hogy egy
RÁKOSI a mikrofon elé lép. >Éljená magyar Iriíi?^** fialcc: — tör fel a réhgetfő iínnéplő s^Ík üdvözlés útáh Rákosi először á fél-dólv o .évfordulójáról emlékszik meg, a-
yzva az azóta is naörv spfyifséfrAf. rixrttiht Sanv-
IJUPÁPEST — Rákosi M^átyás miniszterehiök-helyettes április 25-én Mez,őhegyesen'tartott nagybeszédet a Viharsarokból Összegyűlt több mint 100.000 fŐhyi népnek. Közölte, hogy az első ezévi nagyobb hadifogolyszerelvény aznap érkezik meg Máramarosszigetre. -—A legújabb államosítások nem okoznak csökkenést a termelésben .hanem fellendülést Az értelmiség is erőtelje^ sen támt^at^ a nnmkásigazgatőkat.
A munkássá^ életszínvonala emelkedik, általában' a békebelinek má^ &0%-a felett tart, ami meghaladja á hároméves terv előirányzatát. A muntoversenyi^^ valamta a munkafegyelem megerősödése lehetővé teszik a terv két és félév alatti befejezését Már foglalkozóink a gondolattal hogy rövidesen uj ötéves tervet dolgozszunk kL —A parasztszövetkezetek megfelelő hitelellátásban fogr nak részesülni. A reakció rágalmakat terjeszt a beszolgáltatott búzának Görögországba szállitásáróV valamint a földek áüamositásáröl. Nem szabad felülni a rémhíreknek.''Teljes^ erővel megvédjük a parasztság magántulajdonát; ;.•
21egindult a parasztság áramlása a kommunista pártba. A munkáspártok egyesülése a legnagyobb lelkesedést váltja ki Ta, dolgozóknál. Senkinek sem származik hátránya abből, ha nemi lép be az uj pártba, amely Gsak azokat kívánja felvenni, akik meggyőződésből jelentkeznek. A karrieristákat nem vesszük fel és kizárjuk sorainkbőL Á i>arásztpárt és a kisgazdapárt az-eddiginél sokkal; határozottabban lép fel á demokrácia mellett Elérkezett az idő a 1^ Frontnak uj tartalommal valő
megtöltéséré és.sjsélesebb népi alapokra helyezésére.
Az egyházak hívei egyre nagyobb számban fordulnak a demokrácia gyalotua
cia felé. A katolikus iskolákban azonban .még uszitáníaicá* demokrácia eilen. 7 ''; '.. f;' ;
két munkáspárt versengése és-mindazt az erőt, amelyet eddig felemésztett a versengés, most egyesítve hazánk újjáépítésére és a demokrácia megerősítésére lehet fordítani.
Aztán rámutatott: A dolgozó parasztság is megindult pártunk felé. Erre példákat sorolt fel: Itt van Monok, Kossuth szülőfaluja, ahol 1100 felnőtt közül 816 tagja a Kommunista Pártnak. TaktaharkáHyon 1200 felnőtt közül 809 tagja az MKP-nak. Alsóbereckin 350 felnőtt közül 284 kommunista párttag. Komlóska községben 17 család kivételével mindenki az MKP tagja. Makkoshorthyska községben 360 felnőtt közül 292 MKP-tág.Tolcsván, Meggyaszón/ óhután és egész sor más községben a lakosság több mmt fele párttagunk. Egész sereg tanyatelepülésen és majorban az ujgazdák népe kivétel nélkül pártunk tagja.
De felvételre jelentkeznék már középparasztok, a falu legjobb gazdái, községi birok is. Sőt Zemplén és Abauj megye összes jegyzői kérték felvételüket a pártba, de természetesen meg fogjuk válogatni, hogy kik megfelelőek a felvételre. Hasonló jelenségeket tapasztalunk szerte az országban.
IJÁkosI azután arról beszélt, ho^^ az MKP szerepének jobb megértése^ a demokrácia iránti nagyobb bizalom és a demokrácia általános megerősödése lehetővé teszi, hogy a Nemzeti Függetlenségi Front, mélynek felszabadulás utáni nagy szerepét a megvert népellenes é-rők áskálódása jnostanáíg bénította, újult erővel élére állhasson a demokráciának.
A terméskilátásolc jók, a beszolgáltatásnál i-gazságosabb kivetés lesz. A niunkaverseny a városról és ipartelepékről átcsapott a falvakra is és a kormány jelentős összegekkel fogja jutalmazni a mezőgazdasági győzteseket is. A tervezett terménykiállitásoji méltóbb képviselet kell az ujgazdáknak és kisbirtokosoknak, mint a legutóbbi tenyészállatkiállitáson volt.
A mezőgazdasági munkanélküliség megszüntetésére sok egyéb között a legfontosabb a szövetkezetek fellendítése. Döntőnek tartjuk azonban, hogy kizárólag az önkéntesség, az önkéntea tagság alapján jöjjenek létre mezőgazdásá-gi szövetkezetek.
A telekkönyvezés gyorsan folyik és minden ujgazda nsrugodtan müveiheti földjét, mert az biztosan az övé marad és segítséget kap annak felvirágoztatására. .
A bankok és nagyüzemek államosítása a parasztságnak is javára van. A hadifoglyok hazaszállítása újból megindult és ez éven be is fejeződik.
A világ egyre inkább kezd két táborra oszt lanL A béke legnagyobb biztositéka a Szovjetunió, amely, birtol^áb^n.van a:^ok^ak a feg^^^^^^^^ : iFolytátásá a 11. oldalőrir -^l^;.
r :