tajokra, amelyekén szép cseíPdesen »lecsurog-tak« a Dunán egészen Bécsig. Útlevelüket is csak ott a Kancelláriáia kapták, meg és melléje az utasítást, hogy melyik magyarországi vidékre, pontosan melyik községbe vannak beosztva, , \
I
GY — ILYEN hivatalos áttelepítési eljárás szerint — érkezett meg Kirvára az első »transport« 1785 augusztus S^én: 50 felnőtt és 15 gyei-mek, majd röviddel utána, szeptember havában, a másodig szállítmány is 136 személlyel. Nyárutó volt, tél előtt: tüzhelyverés-re az idő már nem kedvezett és ezért tavaszig a''szomszédos Csolnok és Csaba (Piliscsaba) községek uradalmai épületeiben húzták meg magukat. 1786 tavaszán aztán, amikor a győri, tehát már magyarországi telepítési iroda sorsolás utján kiosztotta köztük a házhelyeket, hozzáláttak az építkezéshez is. És ahogy az é-pitkezések előrehaladtak, ugy költöztek át va-
lamennyien és végleg Kirvára. Idővel, a Vallásalap kegyuraságából, templomot is építhettek, amelybe a berendezést és a kegytárgyakat a budai repositumból kapták: ez volt akkoriban az a hely — afféle Elhagyott Javak Kormány-zóbiztossága —-ahová II. József összehordatta a szerzetesi ingóságokat. -
Még egy utolsó iratot, talán a legérdekesebbet, ismertetjük, amely arró! számol be, hogy mit kaptak —-a földön kívül ~ itt Magyarországon ezek az ide betelepített würtembergi svábok ? Mondhatnánk igyis: hogy »st3firoztíi kí« őket az uj haza gratis és franco . .,
A GYŐRI telepítési hivatal 1786 augusztus 24-én ugyanis rendeletet^ intézett Homyán-szky Ferenchez, a Vallásalap csolnoki intéző-jéhezj amelyben pontosan felsorolja mindazokat a tárgyakat^ amiket a kirvai telepeseknek ^ ki kell szolgáltatni. íme, ahogy az eredeti jegyzékből kiírtuk: négy lő, ezek közül egy kanca
legyen, vagy két 16^ és két ökör, egy tehén egy borjúval, egy anyadisznó, egy megvasalt @zo* kér, egy ekevas, egy faeke, két járatú egy pásr bőrből való lőszerszám, egy jrudazókötél, két kötőfék,' két dupla téli pokróc, de ahol gyer* mekek vagy rokonok vannak, annak megfele* lően többet kell adni. Kaptak továbbá még fa« vágó fejszét, kukoricakapát, ásót, lapátot, kaszát, kőszőrüköyet, sarlót, gabonászsákot, sőt két ozórtarisznyát is.
Ez a jegyzék, ugy hisszük, választ adhat egy másik, az elsőből önként adódó kérdésre is: arra t. i., hogy mit hoztak magukkal svábjaink ? Semmit! Legalább.»javakban*. Am. vérben — naturában-— annál többet: olyan lelkiséget«, amely aztán százötven esztendő multán már a szállásadó magyarságnak kezdte mutogatni az utat innen —^'kifelé ."T .
És mutogatták is mindaddig, amig a - végén kiagy csodálkozásukra     ők szedhették a sátorfájukat.
VÉRY mOü:
,1 I mmnSít ^ VSg^,
■pSTE A szemközti ház elkezdett ^ égni. önmagánako-égett, észrévétlenül, utcahosszat senki sem tu^-dott róla. Előbb egy hegyes frigiai sipkát kapott lángból és füstből, a-melynek a csücske a széb nyomására felállt, majd ide-oda lengedezett, aztáii avleszakadó gerendákból lejjebb is pirulni kezdett, ablakai kivörösödtek, kapujából füsr töt fujt. Ekkor már ordított: a néptelen Nádor-utca teljes hosszában megtelt á tüz szíszegésével és sivi-tásával, de még most sem hallották meg.
Hét óra tájban Mari néni, a sarki csizmadia özvegye, feljött a kapuba és szemügjrre vette az égő házat. — Nini, ég a szemközti ház! — mondta meglepetten s egy gyors mozdulattal orrára ültette férjétől örökölt pápaszemét, melyet csak kegyeletből viselt teljesen ép egészséges szemén. — Vájjon mikor gyulladt ki?
Kilépett a kapualjból, hogy egészében élvezheáse a kitalált látvá-nypsságot, de egy elkésett, távoli gránátrobbanás nyomban vissz a-rebbentette a kapuszárny mögé. Holott ilyentájt az oroszok már rendszerint felhagytak a tüzeléssel! Mari néni rosszaióan megcsóválta fejét, keresztet vetett, majd félszemével újra beleakaszkodott az égő házba.
— Szépen ég! —- mormolta elismerően. — Fel kellene hívni Danis-kánét, hogy nézze meg!
A HÁZ VALÓBAN szépen égett;
békeidőben csak szórványosan van az embernek zavartalan részé ilyfajta ritka látványban! A négyemeletes nagy ház egjnnagában é-gett a téli éjszakában s az öregasszony egyetlen nézőként állt a szemközti kapualjban. Békésen, kedvére figyelhetett, senki ^em zavarta. Vájjon kimentek az emberek a pincéből, tűnődött, vagy lent várjak meg a tüz végét? Jónéhányát , ismert a lakók közül, az egyik la-^ kasba mosni is járt, egy másikba nusvéti nagytakarításra segédkezni. Ez utóbbiak takarékos emberek voltak, nem adtak hust, inkább maguk se ettek aznap.
^ A ház szépen égett. A teteje még lángolt, amikor a földszintje tüzet fogott; a négy emelet ugy csüngött bele az éjszakába, mint egy orgonafürt, amely a tövén még csak íz-?iK, de feljebb már kihányta virágját. A sötét téli éjszaka fényesen kirojtosodott körülötte, felül a lángok a felhők alacsonyan lógó pör-seneses hasát világították meg, lent a hocsatakos utcát, amelynek fehér sarába itt is, ott is egy-egy lóhulla volt belepréselve. Az ablakokból, ott ahol megVolt az éghptő keret, nebe-hoba kihajolt egy láng, lenézett az utcára,'^ aztán pattogva fel-
szólt a fölötte sziszegő emeletre: a legtöbb ablaknyilást azonban betöltötte a vörösen gomolygó füst, amely jobbra-balra felröpítette a légiessé váló bérházat.
Látja, ott az első emeíeten, a sarokban — mondta Mari néni az időközben felérkezett özvegy Dá-niskáriériak >— ott épp most ég a Bauerék kredence. Nagyon szép, díszes bútordarab volt, az isten nyugosztalja, nagy sárkányokkal meg tomyocskákkal, egy óráig is eltartott, amig letörölgettem róla a port. /=
— Mari néni — felelte az özvegy —, nézze, á Széchenyi-utca felől emberek jönnek! .
Z ÖREGASSZONY balra villantotta férjétől örökölt szigorú pápaszemét. Egy csapat katona közelgett, szorosan a fal mentén.füstbe és sötétségbe burkolva. Németek vpltak. A kapu elé érve, felnéztek a házra, hogy van-e balkonja, amelyen gépfegjrverállást lehet berendezni, aztán a két szétrebbenő Öregasszony között befutottak az udvarra s puskatussal feltörték egy textilraktár ajtaját. A tulajdonosnő f elvágtatott á pincéből, a következő percben visszarohantAz óvóhely egy szempillantás alatt megtelt jajgatásával.
— Lássa, kár volt eldugdosni azt a sok szép anyagot a nyilasok e-lől — korholta Mari néni —, azok legalább magyarok voltak! Nem baj, nem eszi meg a moly.
Az alacsony, bolthajtásos pince az egy szál gyertya pislákoló fényében hintázni kezdett a rémület tengelyén. Az emberformáju óriási
svábbogarak, mintha bottal vágtak volna közéjük, fejvesztett nyüzsgésbe,/futkosásba fogtak. Egy hamis papírokkal bujkáló zsidó orvos csomagolni kezdetik, majd hirtelen abbahagyta g félöltöztette. 82 éves anyját. Két szökött katona a német megszállás hírére megszakította alsóspartíját s tanakodni kezdett, ne álljajiak-e eg^r házzal o-débb; dé hol fogadják most be ő-ket, éjnek idején? Egy állapotos asszony rosszul lett s hányni kezdett az izgalomtól. A rémület akkor hágott tetőpontjára, amikor a légópárancsnok visszajött a németektől.
—- Hogyan, védeni akarják a házat? — sikította a felesége-eltorzult arccal, amelyből mintha hirtelen minden csepp vér kifutott volna.
—- Ép ezt a házat?
—- A balkonokra gépfegyvereket állítanak — mondta valaki. ■ Az asszonyok körülvettéka légó-parancsnokot. — Menjen föl hozzájuk—■ követelték -— s magyarázza e4 nekik, hogy itt gyerekek vannak. Menjenek egy másik házba!
—^ Hát ott nincsenek gyerekek ?
— Mit bánom én a más gyerekét!— sikította a légópárancsnok felesége véraláfutásos szemekkel s öklével verve a mellét,
•pGY ASSZONY, aki előttevaló nap menekült el a Podmánicz-ky-utcából, elmondta, hogy a németek^ körömszakadtáig védenek minden házat; ha kiszorulnak az emeletről, beveszik magukat a légoltalmi pincébe, ahová az oroszok
Az ^^Amerika hangja*^ címére
■ ... *      ■. ■
Hadikutya volt a Molly a nagy háhoruhan, Része volt az inváziós örömhen és hüban. Vitézségi érme is van, nyakán hordja láncon, Ott szerezte valamelyik flandriai sáncon.
Nagy a meleg, Molly liJieg gazdájával párban, Hamarosan bent is ülnek^egy kis hűvös bárban. Mollynak a pincérek )nég párnákat is adnak, Kijár itt a tisztelet a hadviseltnek^ s hadnak.
Dave Smith is arra sétál, szintén hadviselt ö, Ingén a sok kitüntetés tiszteletet Jceltő. Egyik szemét kilőtték egy légi bevetésnél. No de elég egy négernek egy szem az evésnél.
Azaz pardon, álljunk csak meg a nagy hódolattal, A mi néger órmesterünk — bár levett kalappal — Belépett a bárba szintén, de ott ugy fogadták, Hogy a pofont, amit kapott, visszakézböl adták.
(Pályi Jenő (Ludas Matyi)
kézigránátokát hajigálnak be a szellőzőtetőkön. A férjének egy' gránát a szemeláttára tőből levágta mind a két lábát.
Dr. Finiász tanácsjegyző, aki nyilas hírében állott, félrevonta a légóparancsnokot. Szeme zavaros, arca kuszált volt, homlokára a halálfélelem Verejtéké gyöngyözött. — Ajánlja fel nekik a két ^zsidót —• mondta —, ha elvonulnak innét. Talán ráállnak az üzletre! Figyelmeztesse őket, hogy a szomszéd ház sarokház, _azt jobban js lehet védeni.
--- Hogyisne—^kiáltotta dühösen Mari néni, aki mindenütt ott volt, ahol nem kellett volna s most is meghallotta a halk alkut —, hogyisne, a zsidóinkat nem adjuk ki. Elment az esze a nagyságos urnák ? Mit szól. Daniskáné . . .
—- Né ártsa bele magát az urak dolgába, Mari náni! — mondta az özvegy, szemlesütve. — Tanult em-i berek, tudják; hogy mit tesznek. Ezt a háborút is milyen j«l mégcsi* nálták!
— Hógy-hogy? — kérdezte Mari néni megdöbbenve.
özvegy Daíniskáné a cipője orrát nézegette, szelíd, ráncos, kis arca kipirult a lelkesedéstől. — Hát mennyivel kevesebb lesz a szegény ember a háború után! — mondta.
— Akiket kiküldtek a frontra ibolyát szagolni s nem jönnek többet vissza! Akik megmaradnak, azoknak meg lesz a munkájuk, mert a Bauer úréknak csak kell egy uj kredenc meg a Finiász ur villáját is fel kell épiteni.
— A zsidóinkat mégsem adjuk
— jelentette ki Mari néni határozottan.
Özvegy Daniskáné a két távozó ur után nézett, akik hevesen vitatkozva, az előtér-felé tartottak. —• Nem hát! —^ bólogatott. — Nézze csak, _ a zsidóknak van magukhoz való eszük, pucolnak.
A HAMIS iratokkal bujkáló zsidó ^ orvos már felöltöztette anyját s újra csomagolni kezdett. Agyuk mellett egy nagy rézlakatbs, sárga bőrönd állt. Az ágy lábánál a viceházmester zsebretett kezekkel, hátát a falnak vetve figyelte a készülődést. ■— A^zt a sárga táskát itthagyhatnák — mondta odavetően nehéz az, úgysem tudják dpel-
ni. Majd én. megőrzöm maguknak.
— Hova mennek? — kérdezte egy asszony. — Ne menjenek most ki éjszakába.
A felzaklatott pince ugy kotyogott, bugyborékolt, mint felhőszakadáskor a szennjrviz a csatornában. A túlsó helyiségben,' amelyet egy keskeny átjáró kötött be, a két szökött katona arról magyarázott, hogy nem kell a németeket beengedni a pincébe. Lezárják a kettős vasajtót s megvárják mögötte, a-mig a németek ide nem érnek. S ha kézigránáttal benyomják az ajtót? Mari néni egy ideig csendesen hallgatta az ide-oda cikázó érvelést,az-tán mégegyszer felballagott az ut-(Foltatása a 14. oldalon.)