Autüorlzed ás Second Class Mail by the Post Office Department, Ottawa, and for payment of postago In cash
Vol. XXXIX. évf. No.-11. szám
Toronto, Ont. 1967 október 12
A\& 10 cent
MEGTÖRTÉK
SAIGONBAN A
SAIGONBÓL jelentette >gy United Press International tudósítás, hogy á rendőrség megtörte a diákság béké-mozgalmát, amely a kormány megbuktatását, tűzte ki célul. A rendőrség letartóztatta a diákmozgalom három vezetőjét és a hadsereg kötelékébe rendelte, hogy a Nemzeti Felszábaditó Front (Viet Cong) ellen harcoljanak, ne a szeptember 3-án hamisan megválasztott elnök és alelnök ellen.
A hadseregbe sorozott három diák egyike^ á Saigoni Egyetem Diákszövetségének elnöke. Az egyeteini hallgatók szövetségének 20.000 tagja van.
Nguyen Van Luan alezredes, a fővárosi rendőrség főparancsnoka jelentette, hogy a három letartóztatott diákvezető október 10-én öltött egyenruhát és került katonai kiképző táborba.
A háború megszüntetését követelő diákmozgalom ye-rincének összeroppantását Nguyen Vaii Thieu tábornok, a saigoni ' kormány megválasztott elnöke rendelte el. A diákmozgalom kijelentette, hogy az uj elnök a-merikai csalásnak, hamisított szavazateredménynek köszönheti sikerét.
Ugj^anakkor 13 másik e-gyetemi hallgatót is letartóztattak Amerika- és kormányellenes tevékenységükért.
SAIGONBÓL jelentette az amerikai hadvezetőség, hogy az amerikai sebesültek és halottak száma meghaladta a mült héten a 100 ezret. A Cpn Thien körüli véres harcokban —* korábbi jelen-szerint —^ 300 amerikai
vesztette életét, majd 150 a-merikai halottról j elentet-tek. Ugyanott az amerikai sebesültek száma egy hét a-latt meghaladta a kétezret.
A legutóbbi ^hivatalos a-merikai jelentések szerint 13.643 amerikai vesztette é-letét a vietnami háborúban, 86.635 megsebesült, 756 "eltűnt", illetve fogságba esett.
A második világháborúban tapasztalt amerikai légi-táamdásokat felülmúló bombázó összpontosítással megmentették az amerikaiak a mult héten Con Thien-t, s a hivatalos amerikai jelentés szermt "csak" 150 amerikai vesztette életét és "csak" 1.700 sebesült meg.
Westmoreland amerikai hadvezér döntő győzelemnek nevezte a Con. Thien4 -csatát, de a haditudósítók, AP és UPI jelentések az é-szak-vietnami tüzérség és a dél-vietnaíiii Nemzeti Felszabadító Front (Viet Cong) támadásainak folytatásáról számoltak be. Jelentették a nyugati sajtó tudósítói u-gyanakkor azt is, hogy az a-merikái légierő minden eddiginél erőteljesebben bombázza ugy Észak-Vietnamot, mint a semlegesített zónát, amely elválasztja Vietnam déli részét az északitól.
Az amerikaiak uj bombázó taktikája a lakosság megfélemlítését célozza. A^ lakos-
•ságot különösen az utolsó 2 héten bombázzák egyre erőteljesebben. A falvakra dobott gyújtóbombák után röpcédulákat szórtak az amerikai repülőgépek északi falvakra és" a semlegesített zóna menti falvakra^ figyelmeztetve ^ lakosságot, hogy meneküljön Dél-Vietnam veszélytelenebb területeire, ha nem akar megsemmisülni. A menekülés azonban lehetlen, mert a semlegesített zónát az amerikai bulldózerek leborotválták és laaknázták, minden mozgásról elektronikus készülékek jelentenek, mindent, ami mozog, pergőtűz alá vesznek. Ilyen körülmények köztfitt, ha akarna sem tudna menekülni a lakosság.
Wheeler vollomása
A polgári lakosságot terrorizáló bombázásokat kilátásba helyezte Wheeler vezérkari főnök, a szenátusi bízottságnak aug. 16-án adott tanúságtétele, amit akkor még nem hoztak nyilvánosságra. Wheeler generális kijelentette, hogy a polgári lakosságot kímélni nem lehet, falvak bombázása elkerülhetetlen. Javasolta, hogy a polgári lakosság bombázását meg kell előznie figyelmez-
IZRAEL NEM ISNiERI EL 49-ES PAKTUMOT
A HAMILTON és köi'nyékét Képviselő District Coordínat-ing Committee to End the H ar in Vietnam szervezi október 2y—22-re á vietnami naboru ellen irányuló tüntetést. Október 21 és 22 — jnint ismeretes — a nemzetközi tiltakozás napjai (International Days of Protest). A kezdeményezés az amerikai National Mobil ization Committee érdeme. . Az általános békémozgó-suast vezető bízottság vezető bizottság levélben fordult támogatásért az összes nemzetiségi szervezetekhez, va-amint az egyetemi tanárok. Középiskolai tanárok és általános iskolai tanítók szervezeteihez. A vietnami -nép lemeszáriása ellen mindeneit mozgósítani szeretne a bizottság.
A hamiltoni tüntetés jelszavai a' következők lesz-nekJ ,
"Ne adjon Kanada hadianyagot az Egyesült Államoknak!"
"Tegyen eleget Kanada a Nemzetközi Ellenőrző Bizottság tagjaként yállalt kötelességének a vietnami népért, s ezzel bizonyítsa be, hogy békét akar!"
. "Ne legyen Kanada kormánya tovább cinkosa az a-merikai háborús bűnözésnek, amely embertelenül folytat háborút hadüzenet •nélkül a vietnami nep ellen!" , , ,
"Szólítsa fel a kanadai kormány a Johnson-kor-mányt, hogy a béketárgyalások megkezdhetosege erdekében hagyja abba Észak-Vietnam bombázását!
ABBA Eban izraeli külügyminiszter ENSz-ben elhangzott nyilatkozata szerint Izrael nem tartja magára nézve kötelezőnek az 1949. évi közel-keleti tűzszüneti e-g y e z m é nyt. Kijelentette, hogy "Izraelnek nincs érvényben levő szerződéses kapcsolata'az arab államokkal," kivé\e az ENSz által támogatott júniusi tűzszüneti megállapodást.
Azzal vádolta az arab országokat, hogy a mai állapotoknak egyedül ők az okozói, az aráb szomszédok Izraellel szemben tanúsított ellenséges magatartása szülte meg a mai helyzetet. Vádolta az Egyesült Arab Köztársaság és Jordánia külügymi-nísztereit,hogy az ENSz közgyűlésén elhangzott beszédeikben nem ismerték el, hogy Izraelnek joga van biztosítani békéjét és biztonságát.
"Izrael nem fog visszatérni politikai és jogviszonylati anarchiához", mondotta és kihangsúlyozta, hogy nem fog többé visszatérni' strate-. giai attörhetőség" állapotához sem, ami azt jelenti, hogy Izrael nem fog lemondani fegyvertettekkel szerzett területekről.
tető röplapoknak és rádió-f elhívásnak.
A lépcsőzetesen, emelkedő amerikai megfélemlítő bombázások nemcsak a sürüiv lakott helyekre zúdulnak, hanem egyben a Vörös folyó gáthálózatára is, amely a szüntelen esőzés évszakában szabályozza a fjolyó viz-mennyáiségét, védve a folyó vidékének lakosságát áradások ellen.
Ahányszor Johnson elnök "békét" sürget, annyiszor fokozódik az amerikai légitámadás. Ahányszor a John-son-kormány valamely tagja békét sürget, mindannyiszor fokozódik az amerikai terrorbombázás. Valahányszor Johnson elnök kijelenti,hogy készén áll mindent elkövetni a béke utjának megtalálására, mindannyiszor nagyobb légitámadást parancsol a vietnámi nép ellen. Más szóval mindent elkövet Johnson a békéért, csak éppen a bombázást nem hajlandó megszüntetni.
"Amit Amerika eddig tett és amit niost cselekszik világszerte", mondotta Johnson elnök, "erkölcsi kötelességérzet mély kutforrásából fakad az, és ne becsülje senki le ennek a kutforrásnak mélységét és bő folyását."
Johnson elnöknek nem kell félnie attól, hógy bárki is lebecsüli az ö erkölcsi kut-foiTásának vizbőségét. Folyik abból bőven bomba a vietnami népre. Az amerikai erkiölcs nem tagadja tovább, hogy nemcsak katonai célpontokat pusztít, hanem országot és annak' népét minden kímélet nélkül.
Ebben a helyzetben volt
KANADAI LELKÉSZEK AMERIKAI FIUKÉRT
AZ ECJYESÜLT Egyházak (United Chürch of Canada) lelkészi kara megtámadta az Egyesült Egyházak Nagytanácsának Végrehajtó Bizottságát, amely szembefordult az évangélizáló és társadalmi ügyeket intéző központi egyházi vezetőség határozatával, miszerint pénzbeli támogatást nyújt az Egyesült Egyházak a vietnami hábo-^ ru elől Kanadába menekülő katonaköteles amerikai fiataloknak.
Az egyházi nagytanács végrehajtó bizottsága ellen 40 torontói lelkész nyitott kampányt. Nyilatkozatukat megküldték az Egyesült Egyházak lelkészeinek az oi-szág minden részébe. "Ez az első eset, hogy a végrehajtó bízottság beavatkozott az évangélizáló és társadalmi problémákkal foglalkozó központi vezetőség határozatába", mondotta Dr. Róbert Líndsey, a toíontoi Re-gent Park United Church papja. Dr. J. Raymond Hord lelkész, az évangélizáló és táreadalmi misszió főtitkára kijejlentette, hogy ez az egyházi szerv snem tűrheti meg önrendelkezési jogának megsértését.
kénytelen végre Paul Martin kanadai külügyminiszter is figyelmeztetni a "jó szomszédot", szüntesse meg É-szak-Vietnam bombázását, és igazat adni a békemozgalomnak, hogy Amerika népirtó háborút folytat Vietnamban.
Nagy síkere ez a békemozgalomnak.
PÁRIZSBÓL jeelntette John Ellison, a Toronto Star tudósítója, hogy komoly gondot okoz a francia elnöknek a kommunisták és szocialista szövetségeseik befolyásának terjedése.
A röviddel ezelőtt megtartott megyei választások 119-cel növelték a kommunista mandátumok számát. Párizs kommunista gyűrűbe került. A külvárosok tanácstagjainak többsége kommunista. A három újonnan alakított külvárosi tanácsból egy kommu.-liista, a másik kettő a kommunisták baloldali szocialista szövetségeseiké.
Minden idők legnagyobb választási eredményét érték el a kommunisták és szövetségeseik most, amikor megkapták a szavazatok 26%-
át. Ezzel Párizs és környéke közigazgatása baloldali egységfront hatáskörébe került.
Gondot okoz ez a francia elnöknek annál is inkább, mivel a gaullísták csak hajszálnyi többséggel uralják el a parlamentet.
De Gaulle változtatni kíván ezen a helyzeten a parlament feloszlatásával, mert meggyőződése, hogy 1968-ban egy általa kigondolt uj programmal döntő többséget nyerhet.
Ellison szerint a francia nép balra fordulását, a francia elnök népszerűségének hanyatlását gazdasá|:i bajok okozzák. A munkaberek akkor sem emelkednek, ha a teiTtnelés és a termelékenység emelkedik. Az árak e-melkednek, a munkanélküliség terjed.