S. OLDAE
^4 ^ícard,
iiaboru és ^ kilátá-10 éwei ^2 évben
wml
' a mun-ruk újra jelenleg ^nkásság 'édeni az jobbítani gyerme-
körben: agszerte yezmény mozga-Kana-aláiró % béke . lehe-ötha-széles ik el
sajtó-leburgh ptember zjólétet icíó fog nyhozó cíóba ták a ;erve-. egyi-lyhez zerte e kö-par-Sas- ■ berr« dele-
cs és sszu-tálya észi-okat iden
ezé-ivása sür-►éke-cam-sitá-elö-^adí-dja, sze-má" ana me-rla-fo-
A JENKI vérszomjas tábornokok és korrupt politikusok atomháborus tervel csak a ncp-
milhok bekeakarata hiusithatja meff.
kozolt az egyetemes békére való törekvéssel kapcsolatban. A cikk messzeható felhívás arra, hogy a világban fennálló ellentéteket a háborúhoz vezető fegyverkezési verseny helyett.a békés kiegyezés módszerévél kell megoldáshoz juttatni.
A katolikus szakszervézé-^
11
fi
let
n
t
13
ti lap cikkének''teljes szövege a következő:
»Az egyetlen észszerű megoldás, a Koreában elindult részleges tárgyalásokból kiindulva az, hogy az összes problémák általános kivitatásával megegyezésre kell jutni, hogy végre békét lehessen teremtem. Az utóbbi időben ezt a gondolatot a legkülönbözőbb szervezetek ^ és egyének vetették fel, kezdve a „Békemozgalomtol" a (franciaországi) Le Monde című lapig. A kérdést vitatta már Franciaország kormánya is, amely u-gyancsak a tárgyalások ut-jat keresi, hogy a Vietnaní-ban folyó háborút befejezzek. -
A fegyverkezés háborúhoz vezet
/Gyakran felvetik azt a kérdést, hogy a megegyezésre ii'ányuló tárgyalások a „müncheni szellemhez** való visszatérést, a morális lefegyverzést jelentik és hogy a 10 feladat ma aí üjrafégyr verkezés. Azt állítják egyesek, hogy Jannespacifizmusa 1914-ben és a békére való törekvések 1938-ban csak az agresszorokat erősítették. Az ilyen érvelések nem veszik számításba azokat a meyebben fekvő okokat, melyek az első és második világháborút kirobbantották, jnelyeket azonban el lehetett volna kerülni, ha vaíójá-Dan egyetemes tárgyalásodat folytattak volna, A fegyverkezési verseny előbb-utobb háborúhoz vezet. Ép-Pen ezért az a meggyőződésünk, hogy keresztény em-jer azt az álláspontot nem fogadhatja el.
Keresztények részére
másként az ujrafegsrverke-zést és a hidegháborút, mint a társadalmi igazságok és á nyonioruság elleni küzdelem elé állított cs^aknem leküzdhetetlen akadályokat, miután a háborúnak ezek a végső következményei. A háborús készülődés a valójában nem jelent mást, mint a legszentebb keresztényi eszmék •— az igazságosság és a mások iránti tisztelet — elárulását.
»Vannak keresztények, a-kik gyakran megelégszenek azzal, hogy ezeket a keresztényi elveket a magán életükben próbálják kifejezésre juttatni és abba' a kísértésbe esnek, hogy a tartós világbéke megteremtésének eszméjét alárendelik az egyes egyének lelki tökéletesítésének.
»Nem hihetjük el, hogy egy ember 1951-ben lelki megnyugvásban élhet, mindaddig, míg minden tőle telhetőt el nem követ a világbéke megtartása érdekében. És itt nem szabad, hogy elragadjanak a hittudósok ősidőktől hangoztatott érvelései, akik bármikor készek azt állítani, hogy a nemzetközi politika és az államok közötti viszony kérdéseihez jobban értenek a kormánybanülő emberek, mint a riiindennapi emberek.
A békét a népek menthetik meg
, , esztenyoK részere a bekére való törekvés szűk-jeges követelmény — és a jeresztényí hit tanításai gegerösitik az erre irányu-f meggyőződésünket. De aemcaak ez, hanem a keresztények nem tekinthetik
^Ellenkezőleg, meggyőződésünk és evangéliumi hitünk arra ösztönöz bennünket, hogy a béke megtartása érdekében bizalmunkat a mindennapi emberekbe, az egyszerű népbe fektessük. Éppen ezért szakadatlan akcióra van szükség ahhoz, hogy a közvéleményt, az e-gész közvéleményt felkeltsük az egyetemes tárgyalások szükségességéré és az arra irányuló lépések megtételére. Nem hisszük, hogy ennél kevesebbet elvárhat-
nánk egy keresztény ember-től.«
• * o
A iéffekmgi'esssys ® Le TrciVfiiil eiExizér®^
A Le Travail cikkével kapcsolatban Bruce Mickle-burgh, a Kanadai Békekongresszus sajtómegbizottja kijelentette: »MeggyŐződé-sünk, hogy ennek a cikknek nemcsak a francia-kanadai szervezett munkásság, hanem az egész munkásmozgalom és az egész ország szempontjából óriási jelentősége van, mivel az a gyökeréig nyul a legnagyobb problémánknak. Reméljük, hogyva Békekongresszus hívei elő fogják segíteni, hogy ezt a cikket minél többen elolvassák és vitathassák. Valószínű, hogy hamarosan a munkásiüozgalom és a nagyközönség ujabb rétegei fognak megszólalni a nagyhatalmak közt meginduló tárgyalásokért. Erre sürgősen szükség van és mint ahogy a cikk hangsúlyozza, a közvélemény kin3álvánitása fordíthatja meg az áradatot.c
• ■ "
ci Béke Hadifervével
Toronto — A Békekongresszus jelentése szerint dr, James G. Endicott a Béke Haditervével Njnigat-Kana-dába utazott, hogy azt gyűléseken és más összejöveteleken ismertesse.
Dr. Endicott körútja British Columbiában kezdődik, ahol a következő helyeket látogatja meg: Traíl, azept. 12 — Possland, szept. 13 — Kimberley, szept. 15 — Na-nairao, szept. 17 —. Courte-nay, szept. 18 — Vancouver, szept. 19, munkás-banket — New Westminster szept. 20 - Vancouver szept. 21, népgyűlés.
A B. C.-i körútja után, dr. Endicott Albertába és aztán Saskatchewanba megy.
LABOR DAY körüli napokban lezajlott néhány ese^ meny hasznos tanulságul szolgál Kanada összes szervezett munkásai részére. Láthatták a munkások, miként vahk Kanada mind jobban és miieden tekintetben az á-merikai imperializmus csatlósává. Labor Day előtt egy héttel Torontóban megnyílt az országos kiállítás (National Exhibition) s erre az alkalomra George Marshall taboniokot, Amerika hadügyminiszterét hivták meg a kiállítás hivatalos megnyitására.
Marshalltól ném várhatott senki mást, mint amit mondott: hangos kardcsörtetéssel védelmezte a »mi élet-formánkíí^t (a kapitalizmust), a ^kommunizmus veszedelme* ellen. Kanada hivatalos vezetői, akik sorra szolgáltatják ki az ország nyersanyagforrásait jenki mono-C polistáknak és engedik át mind jobban' az országot jenki hadibázisnak, célszerűnek tartották már a kiállítást is marshallizálni.
Ugyanúgy, azok a jobboldali munkás félreve?etŐk v IS, akik ugyancsák a háborús uszító imperialisták ^^eke--rén utaznak,* szükségét láttájc, hogy minden egyébbel marshallizálják a kanadai munkásmozgalmat is* Áthozták tehát a torontói Labor Day-re William Greent, az AFL központi elnökét, aki gazdájához hűen, megtette kötelességét.
A marshallizált Greén ur, a tiszteletéré rendezett uzsonnán, ahol kb. 200, nagyrészl i>munlcáis«-vezetőböl ál- -ló válogatott vendég vett részt, beszédet mondott. Dörgő hangon jelentette ki, hogy »a szervezőit munkásság a szabadvállalkozó (kapitalista) rendszer mellett áll«. S mint egy héttel előbb gazdájaugyanazon a helyén, Green ur is megrázta öklét a kommunizmusra és megmondta a munkásságnak, hogy felejtse el az osztályharcot s »fog-junk össze a szabadvállalkozó rendszer védelmérea. De ' a kapitalizmusnak ez a hü szolgája elárulta aggodalmát is, azzal az őszinte vallomással, hogy s>Amerika a szabad vállalkozás utolsó állomásaff, s mintha csak hallaná a kizsákmányoló, pusztító válságokat és véres háborúkat szülő kapitalizmus fölött megkondult haláíharang hangját, Green ur még egy őszinte beismerést tett, mondva: »De hol volna már az (a kapitalizmus) a 8 millió szer^ vezett amerikai munkás nélkük, amely szerinte ^szabadságot jelent a munkásságnak.<(
Nem akarunk vitatkozni Green úrral, mert a nyers tények cáfolnak rá minden félrevezető demagógiájára. Míg ő a kapitalizmus utolsó állásában körömszakadtáig védelmezi a milliárdos paraziták kiváltságos rendszerét, Windsoron, a kapitalizmus egjrik leghirhedtebb fellegvárában, a Ford autógyárbati, s néhány más autóipari ű-zemben, már közel 5000 bérrabszolga nyert »szabadsá-got« arra, hogy mehet amerre lát, s előre kilátásba helyezték, hogy pár héten belül legalább 7000-re szaporodik az utcára vetettek száma. Az ottawai kormánynak pedig, mint a kapitalizmus végrehajtó eszközének, nincs más terve a windsori válság megoldására, mint szétszakítani a családokat és a munkásokat a városból kiürítve, szétszórni őket Kanadában. Green umak vájjon volna-e más tanácsa a szabadon utcára dobott Ford-munkások ré-szére> mint az, hogy most már sorakozzanak fel a »kapitalizmus védelmére«.
Nem. A Ford-munkások már nem mennek Green úrhoz tanácsért, nem tőle kérdik: feladják-e, vagy folytassák az osztályharcot. A munkásságot a kapitalizmus kényszerítette rá, az tanította meg az osztályharc viselésére. Az aztán egyrészt a Green és hasonszőrű munkásáruulóktól függ, hogy a munkásság milyen' mértékbén folytatja a részére elkerülhetetlen és nélkülözhetetlen tisztályharcot. Mert a munkásság pénzén tartott Green-féle imperialista bérenceknek éppen az az önként vállalt hivatásuk, hogy vörösfaló demagógiával megszédítsék a munkásságot, hogy eltereljék az osztályharc útjáról s a muníció- és ágyugyárosok engedelmes eszközévé alacsonyítsák le őket. Igaza van Greénnek; a munkásság támogatása nélkül nem élhet a kapitalizmus, s az ő feladata az, hogy biztosítsa a kapitalizmus részére ezt a támogatást. Ezért kell hát a kizsákmányoltakat az elnyomóikkal békitgetni és a »közös érdek« szemforgató jelszavával lefújni az osztájyharcot, mert a'világ csaknem fele részében a dolgozó tömegek már megtanulták és a saját gyakorlati tapasztalataikból látják, hogy'ők meg tudnak élni a tőkések nélkül.
Azonban Green ur, a munkásság félrevezetője, ép^ pen ugy téved, mint Sale a Ford elnöke, a munkásság elnyomója, há azt hiszik, hogy a Ford-munkások harc nélkül engedik magukat az utcára dobni és visszasüllyedni a harmincas nyomorévek színvonalára. A 11.000 Fordmunkásnak az a határozott követelése, hogy 40 órai munkabért fizessenek a 32-órás munkahétre, példának szolgál az egész ország szervezett munkásai részére. Ez az első, határozott és megvalósítható lépés, csaknem az e-gész autóiparra kiterjedő elbocsátásokkal szemben. Ilyen és hasonló követelések és az értük való egységes, töretlen harc; a minél szélesebb és tudatosabb osztályharc ment-, heti csak meg ^ munkásságot a munkanélküliségtől, a nyomorba süllyedéstől. De ez a harca is csak ugy lesz célravezető és eredményes, ha minden erejével felsorakozik a békés építést és munkalehetőséget biztosító békemozgalom mellé. " • d— a-^