febraár 8 sgazdász. Paul Hellyeíl írális) képvi. tragédiának*' eges munka. —viselőhásd 1962 február 8 William Kashtan: iki a képvise. emlékeztette munkanélkfiJ nemzetárutó ták le, ami. mzetgazd^J ík judáspéii. ült Államolil ik ai gazdaság-j i államveze-l s és gyarma-| tiak megfele-l ragédiánkéri AZ ÁLLAMI statisztikai hivatal (Dominion Bureauof Statistics) legutolsó számadatai szerint több mint 2%-kai csökkent a munkanélküliség 1960 óta. Ez azonban egyáltalán nem vigasztalhat bennünket azzal, hogy a (munkanélküliség megszűnőben van. Ma is van 413.000 1 munkanélküli. Nem kevés munkanélküli ez, és "biztosira vehető, hogy a tavaszig [több lesz. Ettől függetlenül, mindenki tudja, hogy az ál-jlami statisztikai hivatal ada-jtaival egyáltalán neqi mér-[hető a munkanélküliség. Két okkal riiagyarázta a j' Dominion Bureáu ^f Statis-í-iitics a munkanélküliség ehy- dasági fellendülésről dicsekszik, s ha valóbari vari gazdasági fellendülés, igen jelentéktelen az, ha még minden 100 munkásból majdnem 7 ma is munkanélkül van. Alig van közgazdász, aki azt akarja elhitetni,hogy valóban van folyamatban gazdasági fellendülés, vagy azt, hogy a munkanélküliség megszűnése várható. Majdnem minden közgazdász — Amerikában és Kanadában egyformán — mindkét országra vonatkozólag jósolja a munkanélküliség állandósulását. Ha ez a helyzet, és nemigeri lesz^ás, akkor a kormány_,-^Tíínden fecsegése ellenére is intézkednünk kell cái monopol. .Ez Kanada íja. m m pártérfl: KÖTELESSÉGÜNK harcolni a munkanélküliekért. Kötelességünk harcolni a munkanélküliség mégszüntetésééii:. istá'nli+TlOUhülését: 1. "sokkal több uj a munkanélküliek védelmé-■füffffetWÍ ífí munkaalkalom jött létre ben. >italfstaptK4l^61-ben,^ b potomáréit t^lr^^^^ss" * in«nkasok sza-- ■ ^f||.|mának növekedése." f :^i!f' Eléggé ellentmondásos ez IriSja kijelentés. -Valószínűleg ^'^l növekedett az^uj munkaiéit; "Ví|lhetöségek száma, de a.fent-'xj^i idézett ér\'eléö második ré-í^jszét aligha fogcidhatjük el lílí érvényesnek. Valóbari "meg-lassult a munkások számá-Jlpnak növekedése** ? A valóság inkább az, hogy a gazdasági tevékenység lassult le, és az, S*!! hogy eltakarják a munkanélküliség tényleges méreteit, letagadják a munkanélküliek számának növekedését. . Csikorgó hi.; : itteni koni' L kommunis-^ konzulátus' i kommunis-Ir első nap-, amikor az y a hírhedt nith töryé-bírósági B• erikaikoín■ cenni, ho^y ügynöks^ KANADAIj MAGYAR MUNKÁS még dolgozó munkások életszínvonalát lejebb szorítsák. KOMOLY VIZSGÁLAT tár^í gyáva kell tenni ezt a kérdést a Canadian Labor Cong-ress áprilisra tei-vezett konvencióján. óriási szükség van arra, hogy a szakszervezeti mozgalom oi-szágszerte követeljen a kormánytól munkalehetőséget teremtő intézkedést a hazai ipar kifejlesztése, világkereskedelmi kapcsolatok létrehozása utján. Egyetlen kanadai münkás-émbei-t sem volna szabad hasznos munka nélkül hagyni.; ■ A már működő munkanélküli szei'vezetek pedig készítsenek elő ottawai tüntetéseket; küldjenek delegációkat a konnányhoz, munkaalkalmakat, hasznos munkát követelve. Megígérte a kormány a mult évben a szervezett munkanélküliek delegációinak, hogy kö\ete-léseiket fontolóra veszi. Emlékeztetni kellené , most a kormánjrt be nem tartott ígéreteire: ^ Semmiképpen sem hagy- * hatjuk magukra a munka-munkanelkuhek megszerve- nélkülieket csak azért, mert IFoteonbridciel bonyciszok hcifárl^zcifa Sudbury — Az International Nickel Co. tulajdonát kepezo Falconbridge Nickel Go. 2.100 bányásza uj szer-zodestargyalásra készül a vezérigazgatósággal. Megválasztottak táigyaló bizottságukat, amely a Mine-Mill szakszervezeti rievéberi vezetni fogja a tárgyalásokat 20 cen-tes óraberjavitásért, valamint számos népjóléti juttatásért, a munkakörűlriiények megjavításáért és a szakszervezet jogainak kiterjesztéséért. Áufégyári mynkások^^^ó Windsor ~ Az itteni Ford-gyári munkások szakszervezete (Local 200, UAW), határozati javaslatban tiltakozott a reakciós szakszervezeti vezetés ellen, amely a haladó szakszervezetek, Sudburyban a Mirié-Mill, megsemmisítésén fáradozik. A belső harcokát erélyesen kritizáló határozatot megküldték az össz-kanadai szakszervezeti (CLC) vezetőségnek is Ottawába. « 5ban mene-; osztottak lerikai kőnkén töbfafik zők v.?ltak ati vezeté? összeeskö-isak a deleinek aíi-efféle nyu-|# fasizmust ^> kommunis-ácia teljes, vezet." í. smmunista fnnedy eMfií í meg spií h-f éle tör- : alkalma en hosszul !S magiis írnak Si- i kominii- ől a sike-1 a vezP-TV is. ediclé felé rktisz-es-'' és AN-déli-sar-;óriumbql 25-én 32 repülS- rwin k?- kiloroe-szovjet á y hato-| A szov- n át eddig lométerí ,tt. ' , Ilőgépeí )jakarta ERŐSEN gyanítható, hogy a Dominion Bureau of Statistics jelentésében elkallódott az igazság. Mivel magyarázzák például azt, hogy a közsegélyen (relief) élő családok száma egyre több? Miért nem említik azokat, aki-^|ket munkában levőknek te-" kintenek, de nincs munkájuk és miért nem szólnak azokról, akik nagyon szívesen dolgoznának, ha volna riait. Vagy miért nem veszik számításba azokat, akik a Sur-vival Corpsba (túlélési hadtestbe) álltak be, riiert munkanélkül voltak és miért hallgatják él azokat, akik a-zért tanulnák most szakmákat, mert leépítették őket? Vajon miért nem hivatkozott az állami statisztika,! hivatal jelentése ezekre a kategóriákra? Feltehetőleg a-I zért nem, mért akkor más I kepét kellett volna festenie a 1 munkanélküliségről. * Sokkal I komolyabb képet. Ez vi-1 szont nem szolgálná a kor-I mány érdekét. Azt a benyo-J mást kelti bennünk az álla-I mi statisztikai hivatal jelentése, ^hogy azt a Diéfénbaker Pp"tikai kívánságához szabii Í , ^' iiem pedig a valóság- hoz. Ugy tűnik, hogy a kormány a munkanélküliek egy részét egyszerűen eltünteti, bpgy leplezze a munkanélküliség valódi méreteit. De azzal, hogy eltüntetik az utcákról, a munkaközveti-to hivatalok bejáratai és a syarkapük elől, azzal még nem adtak nekik hasznos munkát. ♦ ,■ *. AKKOR IS; ha hajlandók vapunk elhirini, hogy 413.-"00 munkanélküli nem sok, nem hagyhatjuk figyelmen Kivul, hogy a komrány gaz- zését. Elsőrangú kötelessége ez különösképpen a szakszervezeteknek. A munkanélküliek szervezeteinek létrehozását az országos szakszervezeti mozgalom tevékenységének középpontjába kell tenni. A tapasztalat — sajnos azt mutatja, hogy az országos szakszei'^ezeti vezetőség természetes dolognak tartja a munkanélküliséget, és elképzelhetetlenek tartja nemzeti életünket százezrekre menő munkanélküli nélkül. Ezért van az, hogy az országos szakszervezeti Vezetés a füle cimpáját sem mozdítja a munkanélküliekért. Vannak szakszervezeti vezetők, akik azt tartják, hogy mivel munkája elvesztése után kiesik a tag a szakszervezetből, a munkanélküliek gondja nem a szakszervezeté. A szakszervezet — szerintük — csak a szakszervezeti tag védője.^ Más szakszei'vezeti vezetők W-szont azt mondják, hogy mivel csökként a munkanélküliség, felesleges a munkanélküliek fölött aggódni. Rövidlátás ez, enyhén szólva. E sorok írásáig csak egyetlen tartományi munkásszövetség lépett fel a munkanélküliek érdekében, a British Columbia Federation of Labor. Az ország legnagyobb gyáripari tartományában az Ontario Federation of Labor szükségtelennek tartja a munkanélküliek megszervezését. Az ontáriói szakszervezeti mozgalom vezetői lekommunístá'zták a tőlük függetlenül -létrejött munkanélküliek szervezetét és a munkanélküliek minden szervezkedési kísérletét szabotálják az egész tartományban. Lehetetlen igy rétrehozni a dolgozó és nem dolgozó munkások közötti egységet. Lehetetlen így elvárni, hogy a munkanélküli munkások támogassák a le nem épített munkások bérharcait. így csak az várható el a munkanélküliektől, hogy sztrájktörőkké váljanak és hozzájáruljanak a kapitalisták ab-béli törekvéséhez, hogy a munkabéreket leszállítsak, a a kormány statisztikája csökkenő munkanélküliséget jelentett. A mai gazdasági helyzet és az egyáltalán nem ígéretes gazdasági jövőnk megköveteli, hogy éberek legyünk. • • « (Folytatás az l. oldalról) jelentette, hogy Franciaország elkerülheti a hajótörést. ^ - Lármás tüntetések Algéria fehér lakossága több városban lármásan tüntetett De Gaulle ellen. A televíziós állomásokat azonban nem sikerült nekik megrongálni. A francia elnök beszédét tehát majdnem mindenütt lehetett látni és hallani. Algéria nemzeti függetlenségi mozgalma lelkesen üdvözölte a francia elnök beszédét. Az algériai függetlenségi mozgalom egyik országos vezetője kijelentette a sajtónak, hogy **amíg nem mondunk le forradalmi célkitűzéseinkről, most öszr sze kell működnünk a francia kormánnyal mindkét ország javára." Algéria Ideiglenes Nemzeti Felkelő Kormánya tegnap ülésezett, a tárgyalásokat azonban félbeszakították, hogy a nemzeti kormány miniszterei meghallgathassák a francia elp